A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Aleñá: "A Barca középpályájának jövője akarok lenni"

2019. március 27. - Berbatov

Carles Aleñá a spanyol U21-es válogatottnál teljesített ezen a héten szolgálatot, ahol az Onda Cero rádióállomásnak beszélt a jelenlegi helyzetéről. 

Aleñá Rafinha sérülése következtében lett a Barcelona első keretének teljes értékű tagja. A 21 esztendős játékos folyamatosan küzd, hogy a csapat jelenében és jövőjében is fontos szerepet töltsön be. Ernesto Valverde edző december óta 19 mérkőzésen 724 játékpercet biztosított a saját nevelésű középpályás számára. 

Az Onda Cero felvetésére, miszerint ő lehet Iniesta örököse alázatosan reagált. "Én csak élvezek mindent, amit jelenleg megélek. Harcolok, hogy egy nap a Barcelona középpályájának jövője legyek."

A fiatal játékos beszél a Lionel Messivel való kapcsolatáról is. "Ő egy kedves személy. Mindig jól kijöttem vele. Megpróbált tanácsokkal ellátni, noha kívülről nézve félénknek tűnik. Emlékszem az első edzésemre a felnőtt kerettel, az első napra, amikor vele edzettem. Sosem felejtem el. Közös fényképet kértem tőle a tréning után."

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr5614718895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sörenzen 2019.03.27. 11:55:31

@Balázs37.: Számomra furcsa az, hogy a cikkben említik: "Zidane teljesen szabad kezet kért/akar a játékos igazolásnál..."
Akkor hogy van ez? Van egy edző, aki BL-t nyer a csapattal, de nem ő dönt, hanem mondjuk az Elnök?
Ezt és ilyeneket gondolok Bartemeunál is, mikor érthetetlenül drágán vásárolunk játékosokat, akikről előbb-utóbb kiderül, hogy haszontalan volt a megvásárlásuk.
(Nem sorolom a neveket.)

Sörenzen 2019.03.27. 17:12:02

@kritizator: Akkor innentől senki ne kritizálja se Valverdét, sem a többi edzőt!
Ha egy tornából felmentett Bartomeu dönt un. "szakmai kérdésekben" akkor minek kell edző, meg vezetői edző? Dísznek?

H.Stoichkov 2019.03.27. 18:07:49

Hát nem tudom, csóró alena... nem tudom mennyi esélye van.

Raven1975 2019.03.27. 19:10:51

Szabadrúgásból szerzett gólok az elmúlt nyolc szezonban.
Real Madrid: 24, Lionel Messi: 25 :)
uploads.disquscdn.com/images/904b6ebff62ddebadc05360bce7de60f440e6fb593f951d359f3289b126778ec.jpg

kritizator 2019.03.28. 10:29:41

@Sörenzen: Valverdet azért kritizalju(á) k, mert az adott kerettel nem bánik megfelelően (Ld. rotalas stb), de a játékosokat a vezetőség szerzi be a halpiacon.
süti beállítások módosítása