A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Folytassa Barcelona: Mallorca beharangozó

2019. december 07. - caaaatalan

A Barcelona ma este otthon fogadja a Mallorcát a La Liga 15. fordulójában.

A múlt hét kulcsfontosságú volt a Barça idei szezonjában és jól is teljesített a csapat, hiszen egyaránt legyőzte a BL-ben a Dortmundot és a Ligában az Atleticot, utóbbit ráadásul idegenben. Ezeknek a sikereknek viszont akkor van értéke, ha az úgy mond dolgos hétköznapok, vagyis a könnyebbnek tűnő mérkőzések során sem bukik el a csapat. Ilyen megmérettetés lesz a ma esti a Mallorca ellen hazai pályán, hiszen a vendég csapat ahogy eddig soha úgy most sem tartozik a bajnok esélyes csapatok közé. A tabellán épphogy a vonal felett, a 17. helyen van és ha papírforma szerint alakul a hétvége akkor lejjebb is csúszhat.

 A hét koronázó eseménye természetesen a hétfői Aranylabda gála volt, ahol Lionel Messi minden valószínűség szerint felült a futballvilág örökös trónjára, hiszen  6. Aranylabdáját vehette át. A társak a hét közbeni edzésen már sorfalat is álltak neki, de ma este azért számíthatunk ugyanerre a meccs előtt is, sőt talán a Mallorca játékosainak is illene ezt tenniük.

Sérültek terén a helyzet nem hogy javult volna inkább romlott. Továbbra is maródi a két szélső bekk Semedo és Alba, és úgy tűnk hogy a dec. 18-i Classicora is max Albának van esélye felépülni. Melléjük csatlakozott ugye sokadjára Dembelé, és a pénteki edzésen már Arthur és Fati sem a kerettel gyakorolt. A túlterhelés jelei mutatkoznak a kereten, az orvosi stáb elvesztette a gyeplőt, ki tudja hol van ennek a vége. Öröm az ürömben viszont, hogy Piqué az Atletico elleni csúnya kontaktja ellenére, amikor is Vitoloval csúszott össze, nem sérült meg így akár játékra kész.

Visszatérhet a csapatba eltiltása után Busquets is, és stabilizálni látszik a formáját Umtiti, akiért egyes hírek szerint már 3 PL gigász, a két Manchester és a Chelsea is bejelentkezett. Innen üzenem a Főnökségnek nehogy elkótyavetyéljétek!

A kapuban Ter Stegen helye biztosnak látszik, rebesgetik hogy Neto ideje a Giuseppe Meazzában jöhet el a Bl-ben. A védősorban Piquét talán elővigyázatosságból jobb lenne végre pihentetni és nem csapágyasra járatni, megoldja ezt a meccset a két francia centerhalf is. A középpályán Busi és de Jong helye fixnek tűnik a két kiárusítás alatt levő játékos Vidal és Rakitic valamelyike lehet a 3. ember. A csatártrió Dembelé sérülésével adott, cserének Carles Perezt hozták fel a B csapatból, miután Fati kidőlt.

A tabella rendkívül szoros, azonos pontszámmal áll a Barça és a Real. A Madrid az Espanyolt fogadja ma délután, és bár a kisebbik barcelonai csapatnak égető szüksége van pontokra, erősen kétes hogy ma akár egyet is szerez, így a Barça sem tehet mást mint előre menekül a győzelembe!

Ti hogyan állítanátok fel a csapatot?

Milyen eredményre számítotok?

Vajon ma lehetőséget kap Carles Perez?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr1415342004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eminusz 2019.12.07. 08:58:11

Ter Stegen - Wague, Pique, Umtiti, Firpo - Vidal, Busquets, Alena - Messi, Griezmann, Perez

Visca el Barca!!!

DISTANTxTHUNDER 2019.12.07. 09:29:01

Remélem Messi ma nem fog hátradőlni hogy megkapta a (z egyébként kérdés nélkül teljesen megérdemelt) 6.aranylabdáját.. azért amikor olyan vádak érik Messit hogy nem csinált semmit "csak egy bajnokságot nyert", meg hogy Van Dijknak kellett volna kapnia idén.. miért, ő mit csinált, nyert egy BLt? Nem ő nyerte, hanem a csapata, amiért meg is kapta mindegyik a serleget meg az aranyérmet.. az aranylabda meg a legjobb játékosnak jár, az pedig Van Dijk akkor sem lehetne ha csak a Poolt nézem, mert egy védő ritkán nyer a csapatának meccseket.. Mané, Szalah és még Firmino is jobb volt egyénileg mint Van Dijk.. megjegyzem, azért nehogy már a csapat legyen a világ legjobbja amelyik nyer 13 meccset.. sőt elég ha a csoportból csak továbbjut a kieséses szakaszban meg egy-egy meccset nyer és figyel a gólkülönbségre..

Raven1975 2019.12.07. 09:56:03

Sérülésmentes meccsen magabiztos győzelmet várok. Visça el Barça!

caaaatalan 2019.12.07. 10:35:22

@Eminusz: ebben bőven van rotáció. :)

Egyet is értek azzal az egy apró kivétellel hogy Piquét pihentetném.

caaaatalan 2019.12.07. 10:39:14

@DISTANTxTHUNDER: az aranylabda kérdést én magamban lezártam, ahogy azt gondolom Messi is. Leo elsődlegesen nyerni akar, nem jellemző rá h hátradőlne akkor nem jutott volna ide el.

Spacedyevest 2019.12.07. 12:13:07

ter Stegen - Wague, Lenglet, Umtiti, Roberto - Vidal, De Jong, Alena - Messi, Griezmann, Suarez

caaaatalan 2019.12.07. 13:19:20

@Raven1975: ha Rakitic bekerül akkor én már tényleg nem értem h mi történik a klubnál. Természetesen támogatom és szurkolok Ivannak, de kétlem h most klasszisokkal jobb játékos lenne mint az elmúlt hónapokban amikor perceket sem kapott.

Bivi76 2019.12.07. 15:00:16

Nézem ezt a Real Madrid meccset (hozzáteszem, utálom azt a csapatot, de mint óriási ellenség, érdekel mi van velük, a játékuk, játékosállományuk, stb), hát kössük fel azt a felkötnivalót. Az a csapat nagyon gyors, lendületes, és számomra meglepően technikás Tele vannak fiatal játékosokkal, de ezek sarkalgatnak, trükközgetnek, és eredményesen játszanak. Nem is értem, miért vették meg Hazardot. Nem érdekel hogy megint ellenségeket szerzek magamnak, de ez a Vinicius, Rodrygo, meg nem tudom mióta van náluk ez a dél - amerikai Federico Valverde (de hülye neve van), nagyon jók. Sokszor nem szokványos módon érnek hozzá a labdához, olyan megindulásaik vannak a saját 16-osukról, hogy secc perc alatt veszélyt tudnak teremteni az ellenfél kapuja előtt, még a 80. percben is. Nem is tudom, nálunk egy Griezmannak mi a szerepe nálunk.Nem látok tőle olyan megoldásokat, mint a madridi 18-19 éves gyerekektől. Ezek a madridi fiatalok olyan erőnléttel rendelkeznek, hogy komolyan kezdek tartani tőlük. Ez a Ferland Mendy is (nemrég kiállították) egy betonfal, tank, nagyon gyors, óriási súlypontemelkedése van. Valamit nálunk nagyon elrontottak, én azt látom . Nagy szívfájdalom számomra ez, mert nem azt látom szeretett csapatomtól, amit szeretnék. Ha belegondolok, hogy ott van még nekik Odegaard, Hakimi Arschaf, Take Kubo, én úgy érzem, fiatalok terén, óriási lemaradásban vagyunk tőlük. Sajnos. Összegyűjtik viszonylag megfizethető áron a legtehetségesebb ifjú játékosokat, és fokozatosan építik be őket. Nem szeretnék többet írni erről az ellenszenves csapatról (Real Madrid), inkább gratulálok mégegyszer Lionel Messinek. Nagyon szurkoltam neki. Ma este magabiztos győzelmet szeretnék, szép játékkal! Hajrá Barca!

kritizator 2019.12.07. 15:03:57

@Bivi76: ellenségeket szerzek magamnak,

Azért mert a véleményedet leirtad???

Nooooormaaaalis?

Bivi76 2019.12.07. 15:05:52

@kritizator: De kultúráltan írtam most! :-)

caaaatalan 2019.12.07. 15:24:15

@Bivi76: én a galata ellen láttam a real pár percre, akkor is igen gyors pörgős játékot mutattak. Valverde nagyon rendben van.

Spacedyevest 2019.12.07. 15:33:05

@Bivi76: Egyetértek. Így még rosszabb látni, hogy nem jó irányba tartunk.
Sokan mondták, hogy azért a LaLiga simán meglesz, mert gyengék a riválisok, én már jó ideje másképp látom. Más a tempó a Real-nál.
Nekünk meg van egy Messink, de meddig lesz az elég?

Bivi76 2019.12.07. 15:34:14

@caaaatalan: Én azért érzem azt, hogy nálunk valamit elrontottak, mert amíg a Real Madridban 18-19 éves gyerekek a felnőttcsapatban sokszor szóhoz jutnak, vagy más csapatban első osztályban szerepel, addig nálunk például a hasonló korú nagy tehetség Riqui Puig (általam nagyon kedvelt játékos) a harmadosztályban szerepel. Én úgy számolok, 2021-ben remélhetőleg sportszakmailag (elnök, edző) jó kezekbe kerül a csapat, és okos, sikeres, hozzáértő építkezés kezdődik . Hajrá Barca!

Bivi76 2019.12.07. 15:38:11

@Spacedyevest: Én az idény előtt is éreztem hogy nem lesz ez olyan sima, mint amilyennek sokan látták. Az Atletico valószínűleg nem szól már bele, a Real Madriddal kell megküzdenünk . Nálam ami nagyon szembetűnő, az a két csapat játékának sebessége közötti különbség.

GYLS 2019.12.07. 15:59:24

@Bivi76: A számok mást mutatnak. A Real és a Barca első csapatának átlagéletkora szinte azonos, 26.7 és 26.5 év. Sőt, a csapatrészek közt is minimális az eltérés. deJong semmivel sem szerepel kevesebbet mint Valverde, Vinicius és Rodrygo is csupán azért játszik többet mint a mi fiatal támadóink, mert sok a sérültjük a támadósorban (Bale, Hazard, Asensio, Vasquez).
A sebességbeli különbség pedig adódik a két csapat játékstílusából. Persze én is örülnék, ha a labdabirtoklásra épülő, rövidpasszos játékunk megközelítené a korábbi (Xavi-Iniesta diktálta) ritmusát.

caaaatalan 2019.12.07. 16:25:10

@GYLS: és ne feledjük h a realban nincs olyan egyéniség mint Messi, honnan is lehetne...

Força Barça! 2019.12.07. 16:55:33

Lionel Messi statisztikája a Mallorca ellen:
12 mérkőzés,12 gól (messi.starplayerstats.com).

Bivi76 2019.12.07. 19:07:15

Utóbbi időben több MU mérkőzést láttam, egyre jobban az a véleményem, Rashford óriási igazolás lenne Suarez utódjának. Szenzációs a srác. Hajrá Barca!

caaaatalan 2019.12.07. 19:08:34

@Bivi76: épp most nézem én is. Valóban kiváló, bár nem center hanem szélső.

Bivi76 2019.12.07. 19:24:13

@caaaatalan: Ezen a meccsen szélsőt játszik, igazad van, de láttam már középcsatárként is remekelni.

Raven1975 2019.12.07. 19:51:44

Hivatalos kezdő.
uploads.disquscdn.com/images/c07c7ccddebb91746b1190330491efd6d341526c4255289fe00d79c7ee36937e.jpg
Kispad: Neto, Wagué, Todibo, Umtiti, Aleñá, Vidal, Pérez. Hajrá Barça!

Robi71 2019.12.07. 20:18:32

@caaaatalan: Télen max Alena távozik, Rakitic maradni fog mivel kell az öt középpályás. Annál is inkább mivel Arthur-nak (ahogy Dembélé-nek is) el kell döntenie, hogy topszinten akar focizni vagy Neymar csicskatársaságát akarja bővíteni.
Neymar visszaigazolását csak addig tudom támogatni, ameddig Messi itt van. Akkor talán kezelhető lesz. Messi nélkül hasonlóan romboló tevékenységbe kezdene, mint ahogy most a PSG-ben teszi.

Robi71 2019.12.07. 20:26:48

@Bivi76: Ameddig itt van Messi addig ha egy hangyaf@sznyival is de előbbre leszünk mint a Real. Hogy mi lesz utána, az már egy másik kérdés. Hogy őszinte legyek egyik klub jövőjét sem látom fényesnek (igaz, a Realé annyira nem is érdekel).
Jelenleg az látom, hogy mindkét klub szinte egymásra licitálva igazol eszetlenül, súlyos euró-százmilliókat dobálva mindenfelé. Ezt így képtelenség folytatni, mivel most már nem csak egymásra licitálva rabolnak le más kisebb klubokat....mostanra másik 7-8 klubbal kell harcba szállni a legjobbakért (hangsúlyozom a legjobbakért).
Ezt csak azért mondom, mert ott is fogy a minőség, a 30-asok helyettesítői messze az elődök minősége alatt vannak.
A saját nevelés leépülőben mindkét topklubnál és ami kevés is jön belőle azzal is mostohán bánva.

Bivi76 2019.12.07. 20:36:05

@Robi71: Igen, én is úgy látom, hogy Messi extraklasszisa különbséget jelenthet, én csak arra akartam rávilágítani a dolgokat, hogy fiatalok szerint, szerintem nagy lemaradásban vagyunk hozzájuk képest . Engem azért érdekel a Real Madrid, mert nagyon de nagyon nem szeretem őket (túl finoman fogalmaztam), és mióta Barca drukker vagyok, óriási ellenségként tekintek rájuk. Hajrá Barca! Nyerni kell ma!

Robi71 2019.12.07. 20:50:01

@Bivi76: Szerinted Militao valaha is Ramos szint lesz?....vagy Mendy Marcelo, Valverde Modric, Jovic Benzema vagy Vinicius (Rodrygo) CR?
Vagy a mi esetünkben Semedo Alves, Arthur Xavi, De Jong Iniesta...vagy Dembi (Fati) Messi?
Ettől persze nem állítom, hogy pár év múlva a Real nem lehet a Barca előtt. Azt annál inkább, hogy egyre inkább benne van az, hogy a két klub nem lesz tényező a BL megnyerésére.

Eminusz 2019.12.07. 20:51:03

Haat a kezdo alapjan annyit elmondhatunk, nem becsulik le a Mallorcat a fiuk, ami egyreszt rendben van, elvegre a Real Madrid idei egyetlen legyozoje lesz a mai ellenfelunk, masreszt viszont nem ertem.. Mert ilyen kemeny meccsek utan (es elott) ez a mai lenne szerintem a legmegfelelobb meccs a pihentetesre... Remelem hamar lerendezik a fiuk es johet Perez, Alena es Wague! Visca el Barca!!!

Balázs37. 2019.12.07. 20:54:30

Én nem ájulnék el a Realtól, lehet, hogy jobban játszanak mint mi, de eredményekben nem mutatkozik. Régen egy ilyen Espanyolnak 5-t gurítottak!

Robi71 2019.12.07. 20:56:49

@Eminusz: Igen, a lehető legjobb kezdővel állunk fel. A védelem továbbra is felfogatva (kényszerből) de reméljük nem is lesz szükség rájuk.

Força Barça! 2019.12.07. 21:17:59

Ter Stegen második gólpasszánál jár idén. :)

Barca30 2019.12.07. 21:21:31

Aranylaszti gooooól.

Força Barça! 2019.12.07. 21:22:19

Micsoda passzok és Lionel Messi bomba! :)

Força Barça! 2019.12.07. 21:34:07

A szezon legjobb félórája volt.

Barca30 2019.12.07. 21:44:53

Laaaaaaaaaajjjjjjjoooooossssssss

Força Barça! 2019.12.07. 21:48:40

Csodás passzok, pazar befejezések! Elképesztő Barça futball. :)

Nagybarcelona 2019.12.07. 21:52:51

Irigylem azokat, akik ezt èlőben látják.

Balázs37. 2019.12.07. 21:53:59

@Barcaaa: +1 tetszik, amit látok, szemet gyönyörködtető játék, jó látni, függetlenül, hogy ki az ellenfél

Força Barça! 2019.12.07. 21:55:29

Ezt tényleg jó nézni, letámadás, kényszerítők, ezért Barça a Barça, remélem jobb csapatok ellen is viszontlátjuk majd! :)

osborne 2019.12.07. 21:55:42

Az Aranylabdát ünneplő meccs eddig. Suarez varázsolt.

Barcaaa 2019.12.07. 22:11:54

@osborne: Suarez egy állat, bárhogy képes gólt lőni

BarcaForLife 2019.12.07. 22:26:37

A golok amiket kapunk:DDD
Megpattan, benezzuk...ha meg az nem akkor bombagol vagy ollozas... kesz

SzaboJ2252 2019.12.07. 22:49:55

Na ezért is ő a legjobb

Robi71 2019.12.07. 23:05:10

A bajnokság fele ilyen és ehhez hasonló bohózatos meccsekből áll....aztán nem meglepő, hogy amikor kell nincs intenzitás.
Messi ettől függetlenül nem normális. :) ...de Suerez-t is meg fogjuk emlegetni, tartok tőle.

Raven1975 2019.12.07. 23:14:36

Gratulálok a csapatunknak, pazarabbnál pazarabb gólokat vágtunk, a gólpasszok élményszámba mentek, szépen járattunk a labdát, ez nagyon hiányzott. Visça el Barça!
_______________

Mától Lionel Messi az egyedüli csúcstartó, ő szerezte a spanyol bajnokság történelmének legtöbb (35!!!) mesterhármasát!
uploads.disquscdn.com/images/d0528adf76536910375db5e15cc76c7b4e6653ec35a28a98d00a88d62ee1a70f.jpg

sunt 2019.12.07. 23:15:59

Take Kubo lehetett volna Messi utóda...

KJDaniel 2019.12.07. 23:16:00

Rengeteg múlhat Griezmann és De Jong beilleszkedésén mert ha sikerül a legjobb formájukat előszedni a BL kieséses szakaszra akkor azt gondolom lehet esélyünk. (Azért őket emeltem ki mert a tavalyi csapathoz képest úgy érzem erősödtünk velük, csak találják meg a formájukat)

Szép volt a mai teljesítmény a srácoktól, plusz kezd összeállni az MSG is ami akár az egész szezonunk sikerességéről dönthet.

hokihari 2019.12.07. 23:30:31

Ez ma Szorakoztato ipar volt!

Eminusz 2019.12.08. 02:23:56

Amiket erdemes megemliteni a meccs utan:
- Na igy kell egy aranylabdat felavatni! Szep volt Leo!
- Griezmann jateka egyre biztatobb! Ha igy folytatja, meg a vegen oszlopos tagja lesz ennek a csapatnak! :)
- Suarez goljat elmeny volt nezni... Nemcsak a mozdulatra gondolok, de maga a tamadas felepitese! A holt megelozo osszjatek De Jonggal.. Szemet gyonyorkodteto!
- Roberto elkepeszto formaban jatszik meccsek ota! Ma is orom volt nezni a jatekat... Nalam egyertelmuen Semedo elott van a sorban!
- 3 meccse jol teljesit a csapat! Ugy nez ki, elkaptak a fonalat a fiuk! De vajon veletlen, hogy pont 3 meccse kerult vissza Rakitic a csapatba?? Elgondolkodtato..... Mindig is mondtam, hogy Messi utan a masodik leghasznosabb tagja a csapatnak a horvat!

Ertekelesem:
Ter Stegen 8
Roberto 9
Pique 7
Lenglet 7
Firpo 7
Rakitic 8
Busquets 8
De Jong 8
Messi 10
Suarez 9
Griezmann 9

Mindent osszevetve, reg lattam ilyen jol jatszani a Barcat es ez orommel tolt el :) Nagyon varom az el Clasicot, nagyon jo meccsre szamitok ket olyan csapattol, akik jo formaban, latvanyosan jatszanak! Semleges szurkoloknak kifejezetten jo program lesz december 18-an, es remelem mi, Barca-szurkolok is elvezni fogjuk es orulhetunk a vegen! :)

Visca el Barca!!!

Bivi76 2019.12.08. 07:16:09

Gratulálok a Csapatnak, olyan játékot prezentáltak, amire mindannyian mi Barcelona Szurkolók vágyunk. Messi extraklasszis, ez nem vitás, fenomenálisan játszott. Suarez gólja élményszámba ment. Régebbi Barcelona szurkolók emlékezhetnek egy majdnem ugyanilyen gólra, amit egyik nagy kedvencem, Kluivert lőtt, szintén a Mallorcának, csak idegenben. Tudom, nem lehet minden héten ilyen teljesítményt nyújtani, de a tegnapi tényleg remekmű volt. Hajrá Barca!
süti beállítások módosítása