A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Elutasították Vidal keresetét!

2020. január 03. - caaaatalan

Az AFE-Liga Vegyesbizottság elutasította Arturo Vidal keresetét, melyet az FC Barcelona ellen nyújtott be.

Arturo Vidal még tavaly év végen perelte be a klubot, hogy 2.4 millió €-t követeljen elmaradt bónuszok címén. A játékos állítása szerint teljesítette a 60%-os bónusz kritériumot a 2018-19-es szezonban, hiszen a csapat mérkőzéseinek legalább ezen részen részt vett és játszott.

Ugyanakkor a klub azt állította, hogy Vidal szerződésében a bónuszba csak azok a mérkőzések számítanak bele, amelyeken legalább 45 percet játszott, ez pedig nem teljesült, így a prémium nem jár a chileinek.

Az AFE (Játékosok Szövetsége) és a Liga közös vegyes bizottsága megvizsgálta a szerződést, és megállapította, hogy azt a játékos értelmezte rosszul, a klubnak pedig igazat adtak, így a prémium nem jár Vidalnak.

Természetesen Vidal és jogi képviselője további szervekhez fordulhat, ha nem értenek egyet az ítélettel. Mindeközben az Inter és a Barcelona folyamatosan tárgyal a középpályás átigazolásáról, de a Mundo hírei szerint messze vannak a felek az egyezségtől. A Barcelona 15-20 millió €- t szeretne a játékosáért.

A Dél-Amerikai légiósok, köztük Vidallal év végén meghosszabbított szabadságot kaptak, a nagy távolságra való tekintettel, így Messi és Suárez is csak tegnap tért vissza a munkához, ahogyan ezt a felvételek tanúsága szerint jó kedvvel megtette Arturo Vidal is.

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr2015390894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Mouse 2020.01.03. 16:13:15

Lehetett volna a Barca annyira nagyvonalú, hogy minden jogi herce-hurca helyett megadja Vidalnak a kért bónuszt.
A fél Világ most azt olvashatja, hogy a katalán klub "megnéz minden centet, hogy hová teszi..." - Pedig a valóság tudjuk más.

Most találtam erre a rövid kis videóra, szerintem érdemes megnézni:
www.youtube.com/watch?v=WlmiVbvV5x4

barca1994 2020.01.03. 17:04:39

@Dr Mouse: Mèrt kellene valamit megadni ami nem jár.Nagyon szeretem Vidal játèkát ,de csak azèrt ne fizesünk hogy nenèzenek skótnak.Szerintem helyesen járt el a klub.

Nagybarcelona 2020.01.03. 17:33:23

Ez az egèsz, csak arról szólt, H. kikènyszerítse az átigazolását, mert keveset játszik. Valószínűleg távozni is fog kölcsönben vagy nagyon olcsón. Sajnálni fogom, mert többet èrdemelt volna. Minden mást már leírtam ezzel kapcsolatban.

jani888 2020.01.03. 17:35:28

@barca1994: Természetesen nem kell megadni,ami nem jár .De függetlenül ettől az esettől szerintem nincs rend a klubnál . Más csapatokról nemigen olvasni ilyen perekről ,jogos,vagy jogtalan követelésekről . Neymar ideigazolása ,eligazolása ugyanígy tisztázatlan ,zavaros ( utólagos követelések,bónuszok ) volt .Természetesen egy-egy vásárlásnál nyúlnak mellé ,de ilyen óriási pénzeket ritkán buknak mint a Barca szinte minden második esetben . A szerződések egyértelműek ,nincs utólagos követelődzés,ha vannak bónuszok egyértelműen le vannak fektetve a feltételek .Ezek minden tekintetben rendkívül károsak mint a csapat megítélésére ,mint a játékosok ,az öltöző morális állapotára .És erről a vezetés tehet.

Nagybarcelona 2020.01.03. 18:19:13

@jani888: mindezek mellett èrdemes lenne elgondolkodni rajta, hogyan kerülnek ezek az esetek napvilágra. Mondok egy pèldát: Arthurról megírták a lapok, hogy tripperes, ezèrt nem játszhat. Gondolom a maradèk Európában focizó 10000 játèkos szent èletű, hiszen nem nagyon olvasok másról ilyesmit. Ès nem Arthurt ès a vezetősèget vèdtem, mielőtt valaki belèmkötne.

Dr Mouse 2020.01.03. 18:35:46

@Nagybarcelona: Valóban, nem egyszeri eset, hogy egy fiatalember nemibetegséget "szed" össze. De ez szerintem magánügy és nem tartozik a nagy nyilvánosságra.

Robi71 2020.01.03. 18:43:43

@Nagybarcelona: Aki menni akar, mert máshol véli látni a boldogulását, ... azt el kell engedni.

Dr Mouse 2020.01.03. 19:06:39

Tehát akkor el kellene dönteni...:D) - hogy a Barca vezetése kicsinyes - mikor ekkora bónuszt kellene/lehet fizetni - vagy nagyvonalú, amikor egy Coutinho megvásárlása kerül szóba.
Döntsetek!......:D)

Robi71 2020.01.03. 19:16:16

@Dr Mouse: Nem keverném össze a dolgokat. Bár igaz, hogy a vezetőség "közpénzből" igazol, fizet és osztogat bónuszokat...nagyvonalúan, de Vidal esetében valaki félreértelmez a szerződésben foglaltakat.

caaaatalan 2020.01.03. 19:38:18

@Dr Mouse: én azt gondolom, hogy egy szerződés az egy szerződés a felek között.

Ha abban ez volt leírva, akkor ezt Vidal és a jogi képviselője is tudhatta már abban a pillanatban amikor megindították a pert.

Ha a szerződés nem volna egyértelmű, akkor nem született volna ilyen gyors döntés.

Raven1975 2020.01.03. 20:22:00

Hivatalos meccskeret az Espanyol elleni bajnoki meccsre.
uploads.disquscdn.com/images/83eafc2eb72a47600ef824a42f29abd1e8ac90a16ebea267d16aeec4a4b3152d.jpg
Kimaradók: Todibo, Wagué (edzői döntés).
Ter Stegen, Arthur, Dembélé (sérülés).

sunt 2020.01.03. 20:50:59

A Barca lezüllésében oroszlánrésze van Neymar és apja viselkedésének. Ennek véget kéne vetni. Ahogy annak is, hogy akit a stadionon kívül akarnak látni, végülis fillérekért elengedik. Ezért kell véget vetni az olcsójánoskodásnak is. Inkább üljön valaki a lelátón és tiltsák ki az öltözőből, mint hogy lenyomja az árakat. A baj csak az, hogy nyoma sincs a következetességnek.

Robi71 2020.01.04. 00:26:32

Ezek szerint Vidal ki akarja erőszakolni az eladását. Ezért akar jogtalanul pénzt kicsikarni a vezetőségtől.
@sunt: A Barca lezüllesztésében többeknek van oroszlánrésze, elég hosszú lenne a lista. Sok mindennek kellene véget vetni. Semminek sincs következménye.

Dr Mouse 2020.01.04. 08:57:30

@caaaatalan: Igen, - "egy szerződés az egy szerződés a felek (két fél) között..." írod.

Ritka az olyan szerződés, ami "egyértelmű". Mert hol az egyik félnek, hogy a másiknak "kedvez."

Te biztosan tudod, hogy egy játékos megvásárlásakor az ügynökének 5-10% "közvetítői jutalék jár," - akkor azt is tudod, hogy volt olyan, hogy a Barca, 15-20%-ot is fizetett! Mert az volt a szerződésben!
Akkor hogy van ez?
Gavallérok vagyunk, vagy Bartomeuék a +5-10%-ot visszakérték az adott ügynöktől?

Lásd be, a jelenlegi Barca vezetés nem a becsületrend lovagjaiból állt össze. Számtalan olyan esetről olvastunk mindannyian, ami minimum megkérdőjelezhető, de érthetlen volt.

Raven1975 2020.01.04. 11:23:37

A felek megegyeztek egymással, így a Sport TV idén is elérhető lesz a DIGI előfizetőknek többek között a Spanyol Kupa meccseivel.

kritizator 2020.01.04. 13:20:44

@Raven1975: és a la liga???
Engem nem erint:)

caaaatalan 2020.01.04. 14:23:39

@Dr Mouse: ezzel egyetértek, nem tisztem és szándékom sincs arra hogy védjem a jelenlegi vezetést.

Ugyanakkor ezt a szerződést Vidallal így kötötték és a játékos értelmezte félre.

2020.01.04. 14:46:43

@barca1994: legutóbb írtam egy hasonló sztorit. Nfl, 49ers. Richard Shermannek megadták a 1 millós bónuszt pedig kisebb sérülések miatt nem tudta teljesíteni a szerződésben meghatározott play számot. Ilyen piti összegeknél ez csak egy sima gesztus, hogy igen, jól játszol. A jó kapcsolat megtartása ill a sikeres hosszú távú munka alapjait rakják le ezzel, de hát ez már korántsem a szeretett klubbom ahol semmibe veszik a játékosokat. (Igen, valószínűleg a játékos se szorul rá, meg mit akar mikor van elég pénze)
Van a munkahelyed. Szerződésben benne van hogy x termelés növekedés után ennyi bónuszt kapsz. Épphogy lemaradsz vagy nem a te hibád valószínű te is vernéd azt a bizonyost hohy hát de megjárna stb vagy mivel elégedett így is a góré csak simán megadná hogy szép munka volt.

barca1994 2020.01.04. 14:58:01

@the12thman: Értem amit mondasz de èn a klubnál èrtek egyet.Ami járt Vidalnak megkapta ès évvel szerintem rendben is vagyunk.Akkor mások is élő állhatnak hasonló sztorival.Amugy meg kaptak karácsonyra egy szemèlyre szóló iPhone Xet.

2020.01.04. 15:02:58

@barca1994: valahol a kettő között van az igazság

barca1994 2020.01.04. 15:11:11

@the12thman: Igazad van egy Samsung s8 is elég lét volna.Komolyra vève a szót klubnak van igaza szerintem.

Força Barça! 2020.01.04. 15:48:20

@kritizator: Írni olvasni tudsz, regisztrálsz aztán csapassad. :)
www.laliga.com/ | www.laliga.com/en-GB

2020.01.04. 21:17:18

@barca1994: egy szóval se mondtam hogy nem, ha így van a szerződésben, de másrészről meg valószínűleg így lett kikalkulálva itt a végén. Nehogy játszon ennyit a következő x meccsen. Csak szomorú hogy folyamat ezt hallani minden játékos pereli a klubbot. Valami biztosan nincs rendben.

Força Barça! 2020.01.05. 18:42:52

Barça B a tegnapi győzelmével három pontra van az első helytől.
uploads.disquscdn.com/images/38c817cba2850c5add779eb4dc0b87d16cb6ce1aeed8af2f2d9c3bcf10b80b62.png
Kép forrása: eredmenyek.com
süti beállítások módosítása