A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Bartomeuout!

2020. február 22. - caaaatalan

Bartomeu elvesztette a vezetőség bizalmát.

Emili Rousaud és Jordi Cardoner alelnökök vezetésével informális találkozót tartott a vezetőség, ahol Josep Maria Bartomeu lemondását követelték, számol be a Mundo.

Bartomeu azután vesztette el a vezetőség támogatását, hogy újabb botrány robbant ki a klubon belül. Bár az elnök tagadja, de erős a gyanú arra, hogy a klub pénzét arra használta fel, hogy szerződéseket kössön a 13 Ventures nevű PR céggel, melynek az volt a feladata, hogy egyrészről őt népszerűsítse, a vitás kérdésekben pedig játékosokat és vezetősegi rivalisait (pl. Victor Font), ha kell szidalmazza a médiaban.

A szerződések minden esetben egyenként 200.000 € alatti, összesen kb 1 millió € összegű megbízásj díjról szóltak, mert ez az a határ, amíg nincs szüksége az elnöknek az igazgatótanács hozzájárulására egy megállapodás megkötéséhez, tehát a klub vezető testületét megkerülték.

Bartomeu a sajtó előtt és a játékosok körében is menteni próbálta magát a héten, de jól láthatóan már nem hiszik el neki azt, hogy semmit nem tudott a szerződésekről és arról, hogy a 13Ventures több száz kamuprofilt működtetett a fenti célokra a klub megbízásából.

Az igazgatótanács informálisan felszólította Bartomeut, hogy mondjon le, és ha ezt a jövő hétig nem teszi meg, akkor újabbb találkozót tartanak, ahol már a rendkívüli elnökválasztás lehet a téma, melyet akár a szezon végén is tarthatnak.

Ui: közben ma 16.00-kor folytatódik a Liga, ahol a Barcelona az Eibart fogadja... A közönség reakcióját talán érdemes lesz figyelni.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr2815486112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DISTANTxTHUNDER 2020.02.22. 07:27:41

Brathwait leigazolása volt az utolsó csepp remélem amit a Barcások eltűrtek ettől a hörcsögfejűtől.. amúgy én simán kinézem belőle hogy megcsinálta amivel vádolják.. kérdés, ki maradt az igazgatótanácsban? Mert már lassan mindenki elhatárolódik Bartomeutól és munkásságától

kluivert1899 2020.02.22. 08:39:50

Álmomban sem reméltem, hogy van esély 2021 előtt leváltani a klub éléről ezt az embert. Korrupt, hozzá nem értő, a Barca tekintélyét és filozófiáját a porba tiporta, már-már helyrehozhatatlan károkat okozott. A Neymar transzfer kapcsán - amit ő is jóváhagyott - megállapodott a bírósággal, hogy az FC Barcelona, mint intézmény bűnös és elfogadta a kiszabott büntetést, ő pedig maradt az elnöki székben. Nincs mese, ezt most keményen végig kell vinni és addig nem nyugodni, amíg menesztésre nem kerül. Aztán nyáron jöhet az előrehozott választás. Amúgy a mostani botránnyal kapcsolatban azt olvastam, hogy kb. 1 millió eurót fizetett a pr cégnek, de azt 6 különböző szervezeti egységen keresztül, így a 200 000 eurós határ alatt maradtak a kifizetések, ezért nem kellett az igazgatósági tanács jóváhagyása. Illetve a szerződéseket egy belső embere kötötte, aki 2015-ben a kampányát vezette a választásokon, majd kreált neki egy addig nem létező pozíciót a klubon belül, a kabinet igazgatói posztot. Ezt az embert tegnap felfüggesztették.

Raven1975 2020.02.22. 09:46:23

Diario Sport szerint: Ter Stegen; Roberto, Piqué, Umtiti, Junior; De Jong, Busquets, Arthur; Messi, Griezmann, Fati.

Mundo Deportivo szerint: Ter Stegen; Semedo, Piqué, Umtiti, Junior; De Jong; Rakitic, Arthur; Messi, Griezmann, Fati.

sunt 2020.02.22. 10:04:23

A Barcagate sokkal nagyobb ügy, mint az eddigi összes többi volt. Ha a Board lemondatja Bartot, vagy ennek eredménytelensége miatt maga mond le, ezzel valamelyest distancírozza magát saját korábbi viselt dolgaitól is.

caaaatalan 2020.02.22. 10:37:52

@sunt: én is érzek itt most egy olyat mintha a board Bartomeun át menekülne a szituból.

MCMXCIX 2020.02.22. 10:43:54

És vajon ez egy esetleges lemondással el lesz simítva? Ugyanis ilyesmi ügy-bár nem tudom pontosan miket állíttatott az ellenlábasairól-de ha olyanokat, ráadásul így úgymond személyes ügyre felhasználva a klub pénzét kéz alatt, az nekem eléggé bűncselekmény kategóriának hangzik, amit Font és a többiek részéről jogi lépéseknek kéne követni...ha nem így lesz, akkor valami még mindig nincs rendben

caaaatalan 2020.02.22. 10:44:51

@MCMXCIX: jogos a felvetés.

Ezt egy lemondással nem szabadna megúszni.

GYLS 2020.02.22. 11:05:49

@MCMXCIX: Igazad van, valóban további kérdések merülhetnek fel. Ugyanakkor nem mernék konkrét állást foglalni. Mert amennyire nagy volt a hajcihő Laportával és Rosellel szemben is, a bíróság végül egyiknél sem mondott ki semmilyen elmarasztaló ítéletet. Sajnos ahogyan az élet sok más területén, divat volt és az is lesz, hogy besározunk valakit, az lemond, majd évek múlva kiderül, amivel megvádolták, jogilag nem megfogható. Mi pedig előre pálcát törünk emberek felett.

Barc A ti 2020.02.22. 12:36:19

Ismételten ide teszem, mit szóltok ehhez?

Eibar edzőjének nyilatkozata:

player.hu/sport-3/a-rohadek-messi-meccs-kozben-pihen/

Robi71 2020.02.22. 12:54:21

@Barc A ti: Medilibar "el cabrón"-nak ("gazember"-nek, de fordítható "rohadék"-nak is) nevezte Messi-t. :)
De ha a teljes modnatot értelezed ez kőkemény bók. Ez Messi...mindannyian ismerjük. :)
„Nem hiszem, hogy pihenni fog. A "rohadék" mérkőzés közben szokott inkább pihenni. Tudja, mikor kell játszania, és mikor pihenhet. Jobban elfáradna, ha a lelátóról kellene néznie a találkozót. Még az Osasuna edzője voltam, amikor úgy volt, hogy lázas és nem fog játszani, majd beállt és rúgott két gólt, ki is kaptunk 4-0-ra."

Robi71 2020.02.22. 13:09:31

Engem ez a "13 Ventures" botrány kevésbé érdekel....csak egy újabb bizonyíték a sok közül, hogy milyen álszent gazemberrel állunk szemben.
Nem ezért akarom, hogy takarodjon az összes pereputtyával együtt. A botrányok, hozzánemértés, az elvert százmilliók, a tökretett La Massia...egyszóval a klub jelenlegi állapota.

MCMXCIX 2020.02.22. 13:25:10

@Robi71: Megint jönni fog, hogy összeesküvés elméleteket gyártok, de ez hogyhogy nem tűnt fel senkinek évek óta amit művel (főleg mikor újra is választották)? Tuti valami elcsúszott a háttérben, valaki nem kapott jutalékot...most a botrányoktól el is tekintve, miért idén menesztették Valverdét, mivel volt idén rosszabb mint Liverpool után?

Robi71 2020.02.22. 13:30:57

@MCMXCIX: Igaz, hogy ez csak az én feltételezésem...de szerintem Valverde-t nem kirúgták, hanem kirúgatta magát.

Robi71 2020.02.22. 13:35:01

@MCMXCIX: Elég ha megnézed mi történt a klubnál, amióta ő elment. Nem biztos, hogy része akart lenni ennek....és annak, ami következni fog. A pénzét megkapta...és kívülről nézni jobb, mint benne lenni a forró levesbe.

MCMXCIX 2020.02.22. 13:39:37

@Robi71: Es ha meg tették neki ezt, hogy kirugjak, nem pedig neki kell beadnia a felmondását, az tökéletesen illik a képbe. Bartomeu nem hülye, hanem a legnagyobb zseni, aki tudatosan szórja el a pénzt, és építi lefelé a klubot. Lehet végső célja az, hogy a Camp Nout is lebontsák, és az ő építkezési vállalatai építkezhessenek a területen :)

MCMXCIX 2020.02.22. 13:39:39

@Robi71: Es ha meg tették neki ezt, hogy kirugjak, nem pedig neki kell beadnia a felmondását, az tökéletesen illik a képbe. Bartomeu nem hülye, hanem a legnagyobb zseni, aki tudatosan szórja el a pénzt, és építi lefelé a klubot. Lehet végső célja az, hogy a Camp Nout is lebontsák, és az ő építkezési vállalatai építkezhessenek a területen :)

Robi71 2020.02.22. 13:47:42

@MCMXCIX: Ahogy mondtad, korábban lett volna a kirúgására indokoltabb pillanat....akkor miért most? Még az utolsó pillanatig sem lehetett másról hallami, minthogy mennyire elégedett vele a vezetőség.
Barto és "árnyékbandája" egy jóideje már nem is rejtik véka alá mi a szándékuk. Nyiltam lopják meg a klubot..ott és olyan formában ahogy lehet. Nagyon magabiztosan csinálja.

MCMXCIX 2020.02.22. 13:59:42

@Robi71: Ha nem lesz elorehozott választás, akkor izgalmas nyár elé nézünk még. Messivel kapcsolatban eszembe jutott egy másik opció, lehet igazad lesz és nem él az ingyen távozás lehetőségével, hanem Bartomeuék fogják eladni, dupla win nekik, egyrészt rajta is még moshatnak egy kis pénzt, másrészt amit én mondtam, még rosszabb helyzetet teremtenek az utódjuknak...nem lennék meglepve, ha aprópénzért (persze az ő szintjükön, én azért nagyon is örülnék 15-20 millió eurónak) még elpasszolják pl Rakiticet, Vidalt, Coutinhot is (kb ők értékesíthető érdemben), abból is még lenyúlnak valamennyit, stbstb

MCMXCIX 2020.02.22. 14:07:42

Elmenne egy fogadóirodában is, hogy melyik csapat nyer először ujra BL-t, az FC Barcelona, vagy a BL mezonyehez már hozzá sem tartozó Manchester United?

GYLS 2020.02.22. 14:51:09

Mai kezdőnk:
TerStegen-Semedo-Pique-Lenglet-Firpo-Rakitic-Busquets-Vidal-Arthur-Messi-Griezmann

Raven1975 2020.02.22. 14:54:38

Hivatalos kezdő.
uploads.disquscdn.com/images/f21088e85b97f4543ac651fe1b380dd2c29b47de83dcbc6203917c94f47e3894.jpg
Cserék: Neto, Umtiti, Roberto, Akieme, De Jong, Fati, Braithwaite.
Hajrá Barça!

Barca30 2020.02.22. 15:12:23

@caaaatalan: busi helyett pedig jöhetne, végre.

Maestro10 2020.02.22. 16:03:22

Barto kapja az ívet rendesen. :)

Les Corts 2020.02.22. 16:03:32

Előkerültek a fehér kendők.

Barca30 2020.02.22. 16:14:45

Hatalmas irammal kezdünk, még 50 méterre nem kozelitettük meg az ellenfél kapuját. Már kaptunk viszont egy gólt. Szaladgálunk a labda után. Vidal balszélső. Alakul.

Robi71 2020.02.22. 16:19:16

Visszatértünk a Valverde-nél bevált 442-re. Gondolom ezért igazolunk még egy támadót. :)

Barca30 2020.02.22. 16:24:37

@osborne: meg egy szép rakitic labda.

BarcaForLife 2020.02.22. 16:30:14

Ez a hatul passzolgatas Ter Stegennel oriasi veszely

Barca30 2020.02.22. 16:47:57

Hát Messi nélkül őszintén a kieső hely közelében lennénk.

osborne 2020.02.22. 16:48:21

'A rohadék' mesterhármasa :)

Robi71 2020.02.22. 16:50:22

Messi megmenti Barto s@ggét. Vajon meddig.
Szerintem ez a 442 a leghatékonyabb felállásunk.

Raven1975 2020.02.22. 17:02:29

Messi mesterhármas, eddig 19 gólt szerzett az Eibar ellen. :)

Nagybarcelona 2020.02.22. 17:07:59

Hát nem pont ilyen formációban kèpzeltem el a +1 kp-sal való felállást. Hamarabb játszik Vidal bal szèlsőt, minthogy formációt váltsunk. Azèrt ez vicces. Nagyon adná magát pedig a 41212, mint ahogy az elejèn felrajzolták. Azèrt ez sem olyan rossz. Rakitic-el viszont nem tudom mi törtènt, nagyon nagy 0 amit idèn nyújt. Kedvelem, de ennek ellenère nyáron eladtam volna. Nyáron jó ha rá tudjuk sózni valakire. Szóval Rakitic le, Brathwaite be. Aztán jöhetne pár fiatal. Bartób meg jövő hèten le fog mondani.

BarcaForLife 2020.02.22. 17:28:18

Hatul borzalmas a kihozatal

Robi71 2020.02.22. 17:51:18

@Nagybarcelona: Setien a sok sikertelen újítás után visszatért a Valverde 442-jére. Rájött ő is hogy ez a keret erre a legalkalmasabb. Ennyi erővel mi is lehetnének a csapat edzője

BarcaForLife 2020.02.22. 17:55:01

Griezzmannal 10 perc alatt tobbet csinalt

Nagybarcelona 2020.02.22. 18:10:05

Bretwèt. :) Mondtam H. nem olyan rossz igazolás, mint ahogy elsőre hallatszik. Èn bal szèlen játszatnám. Kell az a +1 közèppályás. Rakitic helyett De Jong, ès meg is van a kezdő a BL-ben. A bajnokságban mehet a 433 is, Brathwaite-tal. Legalább a mai meccs egy kis bizakodásra ad okot.

Barc A ti 2020.02.22. 18:20:41

@Robi71:

Nekem a rohadék szó nem tetszik.
Azért csak rúgott nekik 4-et a világ legjobb labdarúgója.
Úgy néz ki, hogy jó lesz ez az új srác. Meglepődtem, hogy milyen szeretettel fogadta a közönség.

Nagybarcelona 2020.02.22. 18:23:08

Lehet H. kellene sok ilyen harcos Brathwaite a keretbe. Neki nem szóltak, H. körbe kell passzolni a kaput 3x, mielőtt kapura lövünk, vagy H. Hátra kell passzolni. A másik pozitívum Arthur játèka. Több bátorság kellene tőle, sokszor indíthatott volna, mègsem tette. Direktebbè kell tenni a játèkot, mèg mindíg látszódik a konzervatívabb játèk, ès mèg most is sokszor keresik Messit. Kellene mindenkinek az önbizalom. (főleg Griezmannak)Ès a lènyeg, vègre nem kaptunk gólt.

katalan2 2020.02.22. 18:26:32

@Nagybarcelona: Egyáltalán nem baj, hogy sokszor keresik Messit. A csapat nyer vele.

katalan2 2020.02.22. 18:30:19

Végre Messi betalált. Az új srác jól kezdett.

katalan2 2020.02.22. 18:31:33

Dembelét sajnálom. mert jó játékos. Nem focizott nálunk rosszul. Csak ne lennének azok a sérülések.

Robi71 2020.02.22. 18:43:05

@Nagybarcelona: Azért még mindig Messi-nél van a legjobb helyen a labda és ő a legjobb befejező is. :)
Martin jól szállt be a meccsbe ... még akkor is ha nem tudatos megmozdulásaiból (kapusról)) kerültl jó helyre a labda.
Na meg az ellenfél a szebb napokat is megélt Eibar volt.
A 442-es hozzászólásaimhoz nem fűutél semmit. Jó a meglátásom?

Raven1975 2020.02.22. 18:44:27

Meccs utáni xG understat.com/match/12265 Patent. :)
Végre Ter Stegen clean sheet, pazarabbnál pazarabb Messi gólok, tetszetős gólpasszok (Rakitic, Vidal egy-egy, Braithwaite gyakorlatilag kettő). A bíró korrektül vezette a meccset, könnyed játékkal hoztuk a kötelezőt és nem pontozódtak ki a védőink. Szép volt srácok! Força Barça!

Robi71 2020.02.22. 18:44:57

@katalan2: Szerintem te valójában Messilona vagy...csak szórakoztatod magad. :)

Kertai Dávid 2020.02.22. 18:49:33

azér remélem a sok szurkoló aki kint fütyült a meccsen le tudja nyelni a keserű pirulát, és elsimerik hogy annyira nem volt rossz az új igazolás :D sokat kell még bizonyítania, de úgy látszik segítségünkre lehet

DISTANTxTHUNDER 2020.02.22. 18:57:38

@Kertai Dávid: www.fociclub.hu/2020/02/22/barcelona-az-uj-szerzemenyen-rohog-az-egesz-vilag-video/
Aaaaaa neeeem rooooossz xD Csak egyet kérdezek: komolyan ez a csávó fog majd kényszerítőzni Messivel meg Griezmannal? -.-"

zoldbela 2020.02.22. 19:12:24

@DISTANTxTHUNDER: Grizmannal talán nem (mert helyette lesz a pályán)! :)

Robi71 2020.02.22. 19:17:49

@DISTANTxTHUNDER: Van aki edzésen jó, de éles meccsen nem...és van aki fordítva. Martin úgy néz ki hogy a másik kategóriába tartozik. :)

osborne 2020.02.22. 19:27:06

@Raven1975: Lehetne minden meccsen ez a bíró.

DISTANTxTHUNDER 2020.02.22. 19:43:01

@Robi71: Ez akkor is gáz, "Martin" nem hogy a fülén nem pörgeti a labdát de a lábán sem.. mikor igazoltunk utoljára hasonló kalibert? Ronaldinho, Eto'o, Henry, Villa, Suarez, Neymar - és "Martin".. :)

SzaboJ2252 2020.02.22. 20:01:08

@DISTANTxTHUNDER: nem értem mi bajod a gyerekkel jól szállt be a meccsbe, aztán meg csak ez volt az 1. mérkőzése úgy, hogy még egy hete sincs a csapatnál így kb lehetetlen volt osszeszokni a csapattal. Másrészt voltak itt már olyan játékosok akikre mindenki azt mondta hogy minek? gondolok itt Vidal, Paulinho játékosokra nem vilagklasszisok sőt már nem is fiatalok de többet tettek le az asztalra mint egyesek és a szívüket kihajtják a csapatert

Máté Nagy00 2020.02.22. 20:28:16

@Kertai Dávid: nem az igazolás miatt volt a fütty hanem Barto botránya miatt.
Remélem lemond vagy kiírják nyárra az előrehozott választást.

Máté Nagy00 2020.02.22. 20:29:34

@DISTANTxTHUNDER:
Dembele bemutatásán is hasonló volt a helyzet...próbálkozott pár dologgal csúnyán besült.

Robi71 2020.02.22. 21:10:06

@SzaboJ2252: Vidal világklasszis abban volt, mint Barto legtöbb igazolása. Ő annak számított már akkor is, mielőtt leigazoltuk volna. Paulinho is jobb volt annál, mint amit a kínai bajnokságban mutatott...csak ő már a Spus-ban feladta a harcot és inkább a könnyű pénzt választotta.

Robi71 2020.02.22. 21:14:09

@DISTANTxTHUNDER: Barto-ék több mint 40 játékost igazoltak. Ennek legalább a fele olyan sem volt, mint Martin. Ezzel nem őt akarom fényezni. :)

FRANCIBARCA 2020.02.22. 21:20:55

@DISTANTxTHUNDER: Kénytelen vagyok vitába szállni Veled ! 1., Engem kvázi nem érdekel, hogy a füéln farkán vagy akárhol tudja pörgetni a labdát, dehogy gólratörő játékot mutatott kb. tíz egynéhány perc alatt és két lőtt gólunk előkészítésében is komoly része volt számomra sokkal meggyőzőbb játékot produkált mint "GRIZLI " 80 perc alatt aki ha nem tévedek három abszolút ziccert, hagyott ki ! Nem igaz, hogy MESSI nem szolgálja ki csak hát helyette nem tudja berúgni is ha már helyzetbe hozta !
Bár igaz, hogy les címén anulálták a LENGLET-UMTITI produktumot, de "GRIZLINEK" is dícséretére válhatott volna a két KÖZÉPSŐ VÉDŐ alakítása ! Akinek netán kétségei lennének véleményemmel kapcsolatban , az nézze vissza a mérkőzést !

SzaboJ2252 2020.02.22. 21:26:31

@Robi71: igaz, de nem feltétlen arra értettem hanem hogy akkor is ment itt a sok pansszkodas hogy miért kell ez meg az aztán mostmeg milyen jó hoyg meg itt van

DISTANTxTHUNDER 2020.02.22. 21:48:15

@SzaboJ2252: Paulinho nem világklasszis de őt én pl már a Tottenham előtt szerettem volna a Barcában látni.. aztán látta mindenki hogy nem nagyon jött be neki a hideg Anglia és elment Kínába, érthető szerintem hogy kétkedve fogadtuk (ráadásul már benne volt a korban is).. Vidal viszont klasszis és olasz ill. német bajnokként érkezett, vele igazából csak annyi a gondom hogy a stílusa egyáltalán nem Barca kompatibilis.. "Martinra" pedig azért vagyok kiakadva mert nem tud 3at sem dekázni (pedig az még talán nekem is menne), hanem mert milyen világban élünk, hogy ami a Legányesnek jó az a Barcának is? Biztos hogy küzd meg hajt, de ennyi elég a világ legértékesebb keretével rendelkező csapatnak? Kevés ő ide :/

Robi71 2020.02.22. 22:37:30

@SzaboJ2252: @DISTANTxTHUNDER: Minden csapatban kell egy olyan "verőlegény", mint Vidal. Ha már nincs Puyol-unk, akkor legyen legalább egy Vidal-unk. :) Természetesen ezzel nem akartam párhúzamot vonni a két kátékos között.

Robi71 2020.02.22. 22:39:43

@the12thman: Ez a Real ugyan úgy pekrapál ahogy mi, ha komolyabb ellenállásba ütközik. Semmivel sem jobbak, mint tavaly...mi estünk valamellyest vissza.
De ettől függetlenül gáz, ha nem nyerünk megint bajnokságot.

Robi71 2020.02.22. 22:47:21

@the12thman: Jut eszembe Bivi szert zseniálisan fiatalit a Real. A mai kezdő abban különbözött a 2 évvel ezelőttitől, hogy CR helyett a "fiatal" Hazard kezdett. :)
Ezen a téren kb ott állnak mit mi.
Ramos, Modric vagy Benzema nékül ott lesznek, ahol mi Pique, Busi és Messi nékül. Hasonló utat járnak be, mint mi...nem mintha ez vigaztalna engem. :(

Shirkan 2020.02.22. 22:47:35

Griezmann mennyi pénzért csinálja a nagy semmit? Hogy a fenébe lehetett isteníteni ezt a nagy nullát?
(most láttam a meccset)

osborne 2020.02.22. 22:51:17

Nem elég egy jó edző. Köszi a Levantének :)

PeppyRapier 2020.02.22. 22:53:32

@Robi71: ez a mai egyébként sehol sem volt 4-4-2. Vidal végig 4-3-3-ban játszotta a balszélsőt... ezt még a kommentátor is észrevette papa, azért neked is illet volna mielőtt 2 kommentet is írsz, hogy milyen szánalmas hogy visszaáltunk Valverde taktikájára XDDDD

Brathwaite király volt, 20 perc alatt gyakorlatilag 2 assist. Ahogy fejtegettem korábban, nem az lesz a lényeg, hogy mennyi gólt szerez, hanem hogy hogyan illeszkedik be, és jönneke a gólpasszok is. Hát eddig bíztató, maradjunk ennyiben.

Közben a Real kiszopott Levante-ben, így átvettük a vezetést a tabellán. Messi-nél kiszakadt a gólzsák, és végre nem kaptunk gólt. Ez egy kellemes hét volt. Ha jövőhéten nem kapunk ki, akkor győztesen jövünk ki a BL és a bajnoki fordulókból is. Ha nyernénk is, akkor az már csak hab lenne a tortán :)

stanley0620 2020.02.22. 23:07:42

Azért van a Real játékosai között is akik a bemutatón nem tudták megszelídíteni a labdát...
Vinicius,Danilo,Theo Hernandez
www.marca.com/claro-mx/futbol-internacional/la-liga/2020/02/21/5e50207a46163f40188b45e5.html

Robi71 2020.02.22. 23:37:19

@PeppyRapier: Figyelj tóni....Vidal ugyan azt játszotta ma, mint Valverde-nél Paulinho....és akkor ez 442 volt.
Attól, hogy Vidal a baloldalon játszott, még nem balszélső. :)

SzaboJ2252 2020.02.22. 23:45:53

@Shirkan: azért grizi sem olyan rossz 8gol 4 assist a bajnokságban igaz addig nem a legjobb formában van, de azért erre sem lehet panaszkodni

Robi71 2020.02.22. 23:51:30

@PeppyRapier: A Barca ebben a felállásban mutatott a legjobban, amióta Setien az edző. Lehet ő is belátta, hogy mire alkalmas ez a keret: nincs minőségi szélső támadó de van szélső védő aki alkalmas tamadó feladatra is (Semedo és Alba...Firpo gyengébb) és jól állunk beső középpályásokból (Busi, Arthur, Rakitic és De Jong közül három mindig a pályán lehet ebben a felállásban) és Vidal alkalams a csatárok támadásában.
Ami a legfontosabb, hogy Messi és Busi lubickoltak ebben a felállásban...ami nélülözhetetlen lesz a továbbiakban.
Ha visszatér Alba és Suarez ez a felállás lehet a nyerő:
Stegen - Semedo (Roberto), Pique, Lenglet (Umtiti), Alba (Firpo) - Busi, Arthur, De Jong (Rakitic) - Messi (Fati), Suarez (Grizi, Martin).

Robi71 2020.02.22. 23:54:32

@Robi71: Vidal kimaradt a középpályáról.

kritizator 2020.02.22. 23:57:00

@Robi71: valamelyik zárójel megcsuszott:(

Bolha10 2020.02.23. 00:56:36

Ez a Hazard náluk lassan olyan lesz mint nálunk Coutinho

Bolha10 2020.02.23. 00:57:07

Ja és Bartomeuout! :)

Robi71 2020.02.23. 01:19:50

@GYLS: A napokban belinketél egy cikket miszerint a Real, Bayern, PSG hármas erőteljes lobbija is kellett ahhoz, hogy ilyen súlyos büntetést kapjon a City a FIFA-tól.
Szerinted melyik három klub fog elsőnek keringeni a City játékosai körül mint valami keselyű a dög fölött? ...Jönni fognak, mint a hiénák a dögszagra! :)
Ja...és szerintem mi is beállunk majd a sorba . :)

KJDaniel 2020.02.23. 02:48:40

Hazard még gyakorlatilag fel sem épült de már megint lesérült..és mennyien sírtak itt a blogon még a nyár folyamán amiatt, hogy mi a "szar" Grizit vettük meg..hát szerintem kijelenthetjük, hogy jobban jártunk még akkor is ha Griezmann be sem tudott illeszkedni teljesen.

Nagybarcelona 2020.02.23. 07:54:26

@KJDaniel: Hazard lehozza a szezont 1 gól 1 gólpasszal 100 millióèrt? Majd ők is igazolnak egy imördzsenszi Brejtwèt. :)

kritizator 2020.02.23. 08:34:26

@Robi71: erre gondoltam:Suarez (Grizi, Martin).

kritizator 2020.02.23. 08:35:51

na még egyszer:

erre gondoltam:
Suarez (Grizi), (Martin).

De közben látom vidál a megoldás,

Balázs37. 2020.02.23. 11:37:11

Nem gondoltam volna, hogy a klasszikusra 2 pontos előnnyel megyünk. Megköszönhetjük a Realnak, és a Celta, Levante kettősnek

barca1994 2020.02.23. 12:06:19

@Balázs37.: Meg a csapatnak is meg köszönhetjük.Első sorban,hamàr sikerült nyerniük.

renonc 2020.02.23. 12:18:34

@Robi71: Kíváncsi lennék, hogy melyik meccset láttad, vagy mikor engedtél ekkorát az igényasségből. A Barca tegnap egy jó felfogású védekezést sokszor rosszul megvalósitó csapat ellen közepesnél gyengébben játszva, (megint) Messi zsenijének köszönhetően gázolt. A legriasztóbb számomra az eladott labdák tömkelege, a két szélső bekk alacsony hatásfoka volt. Elől Grizi megint kihagyta a kihagyhatatlanokat, Vidal lesgól helyzetei - némi jóindulattal - a nagy igyekezettel magyarázhatóak. Szóval a középpálya továbbra is hervadt, az előrejáték pedig (kivéve Messit) nem létezik. A Breithweitget illető hozannákal egyelőre várnék. Csak remélem, hogy az alázat, amit a Barcához kerülés megtiszteltetée miatt ére, hasznosabbá teszi, mint amit az olykor játszó Dembelétől láttunk. A bíró pedig egy sor fault-szituációban kifejezetten szerette a Barcát. Ilyen pontatlan mezőnyjátékkal egy kontra-specialista olasz csapat ellen nyugodtan lehetünk nyugtalanok. De akár még a szintén hullámvölgyben lenni látszó Real ellen is. Tegyük még hozzá, hogy három gól olyan szerencsés labdalepattanásból született, amiben régen részesült a csapat. A Bartomeu-balhé is biztosan nyomaszthatja gárdát, és bár örömteli fejlemény, hogy ez az aranyévek nyújtotta lehetőségeket eltékozló kontár várhatóan lapátra kerül, a sorsával és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság aligha segít. Arról nem is szólva, hogy pusztán az elnök (és pláne csak az elnök) távozása sem jelentené már másnap a feltámadást. Piszok nehéz hetek előtt állunk: a BL-mezőnyt (és a csapat jelenlegi állapotát, összetételét) látva, reálisan nincs sok remény, A bajnokságban még bejöhet a CSODA. De nálam Messi azzal, hogy egymaga versenyben képes tartani egy ilyen kontraszelektált társaságot, már most érdemes a 7. aranylabdájára...

DISTANTxTHUNDER 2020.02.23. 12:36:51

@Balázs37.: 2 pont előnnyel mehetünk Classicora, ez tényleg hihetetlen főleg azért mert szerintem ember emlékezet óra nem volt ilyen gyenge és kiszolgáltatott a csapat.. ráadásul a Realban Hazard nem fog játszani ha minden igaz, Benzema ismét a szokásos formájában (a kaput sem találja el), és Zidane egyetlen nyári igazolását sem tudta beépíteni..amúgy szerintem idén tényleg csak annyi a különbség a 2 csapat között hogy nálunk van Messi, náluk meg nincs Cr, különben megnézhetnénk magunkat..

Robi71 2020.02.23. 13:18:10

@renonc: Próbáltam pozitívan látni a dolgokat...és most nem a galád vezetőséggel, hanem csak a játékkal foglalkozni
Nem azt mondtam, hogy mostantól a BL trófea első számú váromásaként léptünk előre....csak azt, hogy a csapat ebben a felállásban mutatott a legjobban....mert a keret (hiányosságai miatt!) erre a legalkalmasabb.
Nincs minőségi szélső támadó, de vannak szélső védő aki alkalmasak tamadó feladatra... jól állunk (igaz, inkább csak mennyiségileg) beső középpályásokból és Vidal alkalams a csatárok támogatására. Ami a legfontosabb, hogy Messi (4 gól) és Busi (tanár volti) lubickoltak ebben a felállásban.
Legalább egyben voltunk és nem adok-kapok rohangálos focit láttunk.
Tudom, hogy nem tetszik sokaknak, de nem véletlenül mondtam anno...lehet nem Valverde a világ legjobb edzője, de azt, hogy ezzel a kerettel milyen szerkezetben lehet a leghatékonyabban felállni, azt tökéletesen látta. Most is ugyan azt kell játszani, amit anno Pulinho-val...csak most Vidal-al helyébe.

Overmars 2020.02.23. 13:39:09

@Robi71: nem 442 játszottunk tegnap sem hanem 433-át. Az hogy valaki középpályás a még nem jelenti azt, hogy középpályán is játszik pl. Sergio Roberto, vagy tegnap Vidám!

renonc 2020.02.23. 15:06:07

@Robi71: látom, látom hogy az öt gól valamelyest megengedőbb lelkiállapot hangolt. De emlékezz: az elmúlt hetek nyövgvevenyelős (akár nyert akár vesztett) meccsein is megrúghattuk volna az ötöst, csakhogy akkor - a többiekhez hasonlóan - Messi sem talált a kapuba. Summa summarum, én sajnos nem láttam az általad érzékelt javulást. Sokkal inkább azt, hogy a magasan védekező ellenfél féldőnként 10-15 alkalommal kényszerítette olyan labdavesztésre az olykor érthetetlen labdavezetésre, sőt cselezgetésre vállalkozó (többségében) erre alkalmatlan védőket, és néhány középpályást (nem beszélve Ter Stegen 2-3 szokatlanul bizonytalan játékáról) , hogy ha eibarospk nyugodtabban játszanak, könnyen gólhelyzetekig juthattak volna - olykor el is jutottak. Illúzió lenne azt hinni, hogy a Nápoly nem él majd ezekkel a lehetőségekkel. A meccs elején, amikor negyedóráig szinte át se jutottunk a félpályán, meg kell mondjam, már-már pánikoltam. Persze az ilyen győzelem gyógyír, és talán ad némi lendületet, de attól tartok, a tegnapi játék - ha Leonak nem jön össze - bármennyire is javulóak érzed, a következő két meccsen nem lesz elég. Kurvára drukkolok, hogy tévedjek, és
neked legyen igazad...

Robi71 2020.02.23. 15:29:06

@Overmars: Anno Paulinho-val mit játszottunk? Eddig úgy tudtam hogy 442-t. Vagy 433?
Attól, hogy Vidal a középpálya bal oldalán játszott, nem azt jelenti hogy szélső. De ha gondolod mond el ezt neki, biztosan jól fog szórakozni rajta. Volt már minden a pályafutása alatt csak balszélső nem. :)

PeppyRapier 2020.02.23. 15:37:38

@Robi71: minden egyes támadásépítésnél a balszélen volt, mindig a bal oldalról jött befele, de amúgy ja, totál nem balszélső volt... fucking logic xDDDD
Szóval ha nem az van amit mondasz, akkor belemagyarázod? Vidal nem baszélső, de ott játszott. Paulinho 4-4-2-ben húzódott előre középen, míg Vidal végig a szélen szerepelt elől. Itt a hőtérképe is, csak hogy más se higgyen el mindent amit össze hordassz itt a nagy felsőbbrendűségedben :D Ja, és mielőtt kitalálod, hogy 4-4-2-ben volt szélső, nézd vissza Fati hőtéképeit is...

www.whoscored.com/Matches/1394473/Live/Spain-LaLiga-2019-2020-Barcelona-Eibar

PeppyRapier 2020.02.23. 15:39:49

@Overmars: nem képes feldolgozni szegény Robi, hogy egy játékos szerepelhet más poszton is, mint az az adatlapján v. a Wikipedia honlapján szerepel :D Ha egy edző azt kéri játszon belső védőt, Robi-nál akkor is középpályást játszott, csak többet jött vissza xDDDD

Robi71 2020.02.23. 15:45:18

@renonc: Szerintem ezt a szerkezetet kell megtartani továbbra is, még akkor is ha ez egyelőre csak egy Eibar szintű csapat ellen bizonyított.
Lesz ez még jobb is, ha majd Firpo helyett Alba és Grizi helyett Suarez lesz kezdő.
Ezzel a megerösített középpályával masszívabbak, kompaktabbak vagyunk. Ennek eredményeként Busi-nak kisebb területet kell bejátszani és nyugodtabban irányíthat mélységből. Így Messi-nek nem kell visszajönnie a saját térfelére irányítani, közelebb játszhat az ellenfél kapujához. Nem 6, hanem "csak" 2-3 védőn kell átverekednie magát ahhoz hogy helyzetet alakítson ki.

Raven1975 2020.02.23. 15:50:21

Keretünk a keddi SSC Napoli elleni Bajnokok Ligája meccsre.
uploads.disquscdn.com/images/bf2d8a821036457974820c267a5bc50c0474ab392123efbfbf8e56c623e4d885.jpg
Roberto jobb combjának közelítőizma megsérült, így 3-4 hetes kihagyásra kényszerül. Braithwaite elutazik, de a BL-ben nem játszhat.

Robi71 2020.02.23. 15:52:50

@renonc: Ami a Napoli elleni BL meccset illeti, úgy gondolom ez nem szabad különösen nehéz dolgot jelentenie nekünk. Ha követed az olasz focit, akkor ezzel nem leptelek meg. Ez a Napoli árnyéka annak amit a korábbi években képviselt, amikor az egyetlen csapat volt, amelyik képes volt valamelyest megnehezíteni a Juve helyzetét.

Robi71 2020.02.23. 16:11:10

@PeppyRapier: Ha Vidal balszélső volt, akkor legyen mostantól MSV. :)

PeppyRapier 2020.02.23. 16:14:48

@Raven1975: kár, pedig le merem fogadni, hogy mind2 meccsen kezdette volna Setien a jobbszélen Semedo előtt...

KJDaniel 2020.02.23. 16:44:41

@PeppyRapier: én bízom benne, hogy ugyanez lesz a kezdő mindkét sorsdöntő meccsünkön, mint ami tegnap volt. Esetleg Rakitic helyett De Jong.

Barca30 2020.02.23. 17:38:15

@Robi71: busi még ennél is nyugodtabban????? akkor már le is fekszik és el is alszik.

renonc 2020.02.23. 18:19:45

@Robi71: hát én egy olasz BL-ligás csapatot nem becsülnék le. Pláne, hogy a hagyományosan játék-ölő (kontra)esélyleső ottani játékstílus soha nem feküdt a Barcanak. És most nem is akarok a Rómával példálózni, mert az egy másik időben, másik csapattal lejátszott horror volt. És még egy fontos tényező: a Barca ellen pályára lépő csapatok (olykor a legnagyobbak is) jelentős félsszel, azaz pszichológiai hátránnyal léptek pályára: mi lesz, ha zseniknek aznap olyan kedvük lesz, mert akkor bárkit megalázhatnak négy-öt góllal. Biztosan emlékszel, hogy olykor még olyan klasszikusan jól védekező csapat, mint az Atletico Madrid akár már a meccsek elején, 0:0-nál is is csak dezorganizáltan szaladgált, mint a pók a falon. Ez a bénító varázs (a Barcánál én ezt tartottam a 12. játékosnak) azonban, az egyre nyilvánvalóbb esetlegességek láttán (elég a szezon eredményeire, meg az ellenünk való játékra nézni) már a La Liga kiscsapatainál is tűnőfélben van. (Szombaton az egymástst követő gólok és Messi formája láttán láttán szerencsénkre szépen működött.) Egy a lényeg: amennyiben az előttünk álló három-meccses vesszőfutásból jól jövünk ki, majd én is elkezdek reménykedni, hogy talán még ez a legénység is képes lesz valamennyire összeszedni magát.

Robi71 2020.02.23. 18:31:11

@renonc: Napoli nem egy klasszikus olasz csapat. Nem védekeznek túl jól és újabban támadásban sem remekelnek. Elég rapszódikus a játékuk. Ettől persze nem szabad őket lebecsülni, minőségi játékosaik vannak. Okos, taktikus játékkal jó eredményt lehet elérni a visszavágóra, aztán a hazai meccsen magabiztosan behúzni a továbbjutást.

DISTANTxTHUNDER 2020.02.23. 19:21:30

Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a "Barcagate" ügynek a folytatása.. állítólag fehér zsebkendők is lodogtak az Eibar elleni meccsen, tehát a közönség jelezte a véleményét..azt olvastam hogy döntés csak jövő héten, de mivel akkor 2 sorsdöntő meccset játszunk ezért valószínűbb hogy utána várható.. nehéz dönteni de valahogy nem tudok a csapat bukásának szurkolni mégha ezzel talán el is takarodna Bartomeu (de persze nem biztos)..

Overmars 2020.02.23. 20:10:59

@PeppyRapier: szegény azt hiszi hogy felfedezett valamit, pedig a tegnapi meccs eredménye azért tűnik olyan simának mert Messinek kijött a kapu előtt ami eddig nem. Nem Vidal miatt nyertünk most 5:0, hanem mert most nagyobb szerencsénk volt mint pl. a Bibalbao vagy a Vigo ellen.
Amúgy az kétségtelen, hogy Vidal sokat ad a középpályás mezőnymunkának, akár középen akár szélen játszik.
Abban reménykedem, hogy a következő két meccsen Grizinek is nagyobb szerencséje lesz!

Robi71 2020.02.23. 20:54:11

@Overmars: Ha már hőtérképnél tartunk nézd meg a Messi-jét az előző négy meccsen. Alig járt a 16-oson belül. Ez alapján inkább mélységi irányítót játszott, mint támadó középpályást. Ez most egészen másképp nézett ki, folymatosan az elenfél támadóharmadában volt és valahányszor beindult mindig követte 3-4 játékos (Grizi, Vidal és a két szélső védő). Sokkal hatékonyabb volt így a táamdó játékunk. Remélem marad ez a felállás a továbbiakban is.

GYLS 2020.02.23. 21:42:20

Úgy tűnik, Hazard személyében a Realnak is megvan a maga Dembeléje. Sajnálom, gondolom Ő sem így képzelte el az első szezonját.

Én azt figyeltem meg eddig Setien kisérletezgetései alapján, hogy akkor vagyunk a legstabilabbak, ha Busquetsnek nem kell hátuk összeszednie a labdákat. Ez eddig kettő esetben fordult elő, egyszer amikor háromvédős rendszerben játszottunk, és tegnap, amikor négy középpályással álltunk fel, mint tegnap. Sokat jelent az, hogy csak Messinek nem kell védekeznie. Griezmann eddig is kivette a részét ebből is, Vidallal pedig labdavesztés után azonnal egy ütköző emberrel bővültünk (Fati fizikailag gyenge még). És én még azt is elfogadom, hogy a stabilitás érdekében Firpo sokkal kevesebbet vállal előre, mint Alba. Persze kérdés, egy komolyabb ellenféllel szemben milyen felállást fog alkalmazni Setien. Sajnos Roberto sérülésével fogynak a variációi. És a meccsek sorozatosan jönnek.

Robi71 2020.02.23. 22:06:01

@GYLS: Ezzel a hozzászólásoddal nem tudok csak egyetérteni. :)
Azt hiszem minden hozzáértő szurkoló tudja, ha Messi és Busi élvezi a játékot, akkor a Barca-nak is jól megy. Hogy ez a "jól megy" mennyire lesz elég, az már egy másik kérdés. A bajnokság megnyerésére biztosan igen.
Roberto kiesésével csak annyiban fogy a variációs lehetőség, hogy Semedo-nak nincs backup-ja. A középpályán őt el kell felejteni...hacsak nincs valami komolyabb sérüléshullám.
Az, hogy Hazard személyében a Real-nak is megvan a maga Dembélé-je engem nem vigasztal. Remélem téged sem.

Raven1975 2020.02.24. 12:52:28

Quique Setién: "Messi már vagy 14-15 éve ezt csinálja, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is folytatni fogja. Ez garancia. Az igazság az, hogy még mindig ő a világ legjobbja, mert ha épp nem szerez gólokat, akkor gólpasszokkal segíti a csapatot. Azért is ő a világ legjobbja, mert olyan dolgokra képes, amelyeket mások nem tudnak véghezvinni."
süti beállítások módosítása