A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Rafinha iránt érdeklődik az Inter

2020. május 18. - caaaatalan


A Mundo összeállítása szerint a brazil része lehet a Lautaro transzfernek.

Serényen dolgozik a Barcelona stábja, hogy az idei nyár nagy fogásaként elcsábítsa Lautaro Martinezt az Intertől.

Hetek óta tartanak az egyeztetések a klubok között, melynek egy újabb érdekes fordulata lehet Rafinha játékjoga.

A saját nevelésű brazil jelenleg a Celta Vigonál van kölcsönben, de 2018/19 tavaszán éppen a milánóiakat erősítette, ugyanúgy kölcsönben. Az olaszok akkor meg is voltak elégedve a teljesítményével, 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett 22 meccsen.

Természetesen Rafinha eligazolása nem fedezné Lautaro árát, emellett a klub a Semedoért állítólag hamarosan befolyó 25 millió eurot is erre az ügyletre szánná, de valószínűleg még ennél is jóval többre lesz szüksége, ha tényleg meg akarja szerezni a fiatal argentín csatárt.

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6715706258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

g4brielsmith 2020.05.18. 22:15:53

Sajnos Rafinhaért sem kapunk többet, mint 15 millió...
Arthur+Rafinhát szó nélkül elcserélnék egy Havertzért.
Marc Roca-t egy az egyben elcserélném alenara.
Nálam a középpálya így nézne ki.: Busi, de Jong, Havertz, Roca, Matheus, Oriol Busquets

julio alberto 2020.05.18. 22:33:52

@g4brielsmith: Rakitic,Buusquets,Vidal nálam csomagban Havertz játékjogáért.

caaaatalan 2020.05.18. 22:39:33

@g4brielsmith: 15 + 25 az eddig 40 millió.

Lautaro ára a tágyalások végén valahol 100 millió körül lehet.

Adott a feladat: 60 millió €-t még le kéne akasztani valahonnan...

Minden esetre én nagyon szeretem Rafinha játékát, kár a sok sérülésért.

Robi71 2020.05.18. 22:53:22

Ha elégedettek voltak vele, miért nem tartották meg?

Robi71 2020.05.18. 22:54:22

@caaaatalan: Adjuk oda Coutinho-t 60-ért. Amúgy is szeretik arrafelé.

Robi71 2020.05.18. 22:55:36

@caaaatalan: Lautaro kivásárlási ára 111 millió. Kétlem, hogy engednének ebből.

Robi71 2020.05.18. 23:39:15

Song:
"A Barca le akart igazolni és beszéltem a sportigazgatóval. Őszinte volt és elmondta, hogy nem fogok sokat játszani. Azt mondtam, - "Nem érdekel!". Tudtam, hogy a végére milliomos leszek. "
Mindent elmondó nyilatkozat. :(

caaaatalan 2020.05.18. 23:44:45

@Robi71: ha Coutinho + Rafinha + 25 millió €- ban el lehet hozni Lautarot, akkor Abidalnak gyorsan alá kellene írni vhol a papírt :)

Robi71 2020.05.18. 23:52:09

@caaaatalan: Jó lenne, ha ez ilyen egyszerű menne.

DISTANTxTHUNDER 2020.05.19. 06:55:26

Mint minden évben, tiszta szánalom.. amúgy Pjanic és De Sciglio után igazolhatunk mi akárkit, ez a keret így sz.r lesz -.-"

kritizator 2020.05.19. 08:49:03

@Robi71: most akartam bemasolni :(

Robi71 2020.05.19. 09:20:18

@DISTANTxTHUNDER: A keret már most is szar...0Arthur-al, Semedo-val. 2021-ben az alapokról kell kezdeni az újjáépítést.

DISTANTxTHUNDER 2020.05.19. 09:41:25

@Robi71: Addigra viszont olyan lesz a keret misőségben és átlagkorban hogy mellettünk az ácsi Milán alig láthatóan, de büszkén kihúzza magát.. katasztrófa, hova jutunk..

DISTANTxTHUNDER 2020.05.19. 09:43:01

@g4brielsmith: Ja, csak a Leverkusen nem olyan ostoba hpgy Havertzet odaadja Arthurért plusz Rafinhaért.. Arthurt különben sem kellene eladni, Rafinha meg egy lyukas pennyt nem ér

GYLS 2020.05.19. 09:43:29

Ismét egy Söyüncü "hír". Már a Liverpool is bejelentkezett érte. Klopp tudatosan és leginkább időben építkezik (Lowren helyett). Mi meg már évek óta kísérletezgetünk a hiányposztok betöltésével (pl. jobbhátvéd Montoya-Douglas-Roberto-Semedo-Wague-Emerson?).

sunt 2020.05.19. 09:57:00

Eddig volt egy szilárd pont a Barcaban: Messi. Már ő se az. Mi meg nem láthatunk tovább a bajnoki folytatásnál. A köverkező év homály, így minden arra vonatkozó vsdak ködszúrkálás.

Bivi76 2020.05.19. 09:57:07

@Robi71: A keret már most is szar. Ebben igazad van. 0 Busquetssel, Piqueval, Albával, Rakiticcsel, Suarezzel, Messivel.

Berbatov 2020.05.19. 10:37:32

- Úgy néz ki, hogy a Pjanic üzlet távolodik, a Juventusnak mindenképpen Arthur kell, de a brazil nem megy sehová szerencsére. Az olaszok más játékossal nem üzletelnek.
- Semedonak az Inter és a City ajánlott szerződést egyelőre, ő mindenképpen távozni akar.
- Cucura nincs visszavásárlási opciónk, a következő hónapban véglegesen a Getafe játékosává válik. Jár a keksz Abidaléknak.

julio alberto 2020.05.19. 10:44:32

@Bivi76: Te nem látsz javulást?De Sciglio?Pjanic?Tudod mennyivel jobb játékososok mint Arthur és Semedo....Mert nekem még nem jött le.

julio alberto 2020.05.19. 10:48:51

@Berbatov: De vajon miért pont Arthur kell a Juventus csapatának?Pedig nem Barca szint egyesek szerint..rejtély.Abidal?Inkább hagyjuk...

Bivi76 2020.05.19. 11:04:14

@julio alberto: Dehogynem. Óriási javulást látok. :-) Építjük a jövőt. Tudod, már nem is az a gond, hogy Bartomeu Pjanicsot akar igazolni. Ehhez mi, Barca szurkolók már hozzászokhattunk, hogy amatőr elnökünk sportszakmailag egy nagy NULLA. Ahhoz ért, hogy Messike szerződését minden évben anyagilag kedvezőbb feltételekkel módosítja. A szégyen az, mikor ilyen balfasz nevek merülnek fel, sok "kedves hozzáértő" szurkolőtársunk nemhogy felháborodna, hanem épp ellenkezőleg, ezeket a felmerülő amatőröket elkezdik isteníteni, fiatal tehetségeinket szembeállítva ezekkel a hulladékokkal, meg szidni. Mostanában Todibo és Malcom a célpont. Elmondják őket mindenféle agyatlannak, de ha Te vagy én, vagy rajtunk kívül még néhány értő ember megjegyzést tesz a Szent tehenekre, azt meg kikérik maguknak. Félreértelmezik a Legenda szót, és lassan már Rakiticset meg Busquetset nagyobb kaliberűnek tartják mint Ronaldinhot, Decot, Eto 'o - t meg a többi csillagot. Szánalmasak.

julio alberto 2020.05.19. 11:15:29

@Bivi76: De lehet hogy ők nem idestova 30 éve Barcelona szurkolók,szimpatizánsok mint te vagy én.Mi túléltük valahogy Van Gaal korszakát is,bár talán még most....de nem is folytatom te érted miről van szó.

Eminusz 2020.05.19. 11:21:26

Lautaro a hirek szerint egyre kozelebb! Ami erdekes, hogy nemcsak Messi csabitgatja, hanem az a Suarez is, akinek sokak szerint epp a helyere erkezne (ezek szerint szo sincs errol...)
Szakertok a jovo egyik ha nem a legjobb csataranak tartjak Martinezt, akit Aguerohoz hasonlitanak... Csak jelentsek mar be vegre!

Bivi76 2020.05.19. 11:29:28

@julio alberto: Persze hogy értem. :-) Nem kell bemutatni nekem, sem Neked azt a korszakot, mikor Phillip Cocuk, Boudewijn Zendenek, Okunowok, Fernando Navarrok, stb "boldogítottak" minket.

Bivi76 2020.05.19. 11:34:30

@julio alberto: Meg mikor LVG miatt távozott Rivaldo. Te jó ég, mekkora hiba volt ez is a klub történelmében. Idehozták pótlására kölcsönbe,a Lazioból az egykori valenciai Gaizka Mendiétát. Szegény spanyol olyan gyenge volt a középpályán, hogy a szezon vége felé már kényszerbalhátvédet játszattak vele, mert a neve miatt játszatni kellett.

Romario80 2020.05.19. 11:39:54

Olyan aranyosak vagytok így együtt! :)

Robi71 2020.05.19. 11:47:39

@GYLS: Bivi kinevette a "törökkel" kapcsolatos pletykát. Nem akartam erre se reagálni. :)

Robi71 2020.05.19. 11:48:51

@Romario80: Ők ketten külön úton járnak és azt hiszik ha a leghangosabbak, akkor igazuk is van. :)

Robi71 2020.05.19. 11:51:41

@julio alberto: Azért várd meg hol fog kiköttni Arthur...ha valóban valaki hajlandó lesz fizetni érte. Szinte biztos vagyok, hogy ősztől is minket fog "boldogítani".

Robi71 2020.05.19. 11:55:14

@Berbatov: A Juve-nak Tonali kell. Arthur matadni fog, mert "érinthetetlen". :)

Faramuci_69 2020.05.19. 11:56:04

@Bivi76: Nem is lehet egy lapon említeni Decot és Busquetset. Az egyik egy évtizeden át világklasszis volt a posztján, nem mellesleg mindent megnyert a csapataival, amit meglehetett. A másiknak volt pár jó éve, ráadásul még a professzionalizmusát is erősen meg lehet kérdőjelezni. Ettől még jobban kreatívabb volt, mint Busi, de a saját posztján soha sem volt a legjobb.

GYLS 2020.05.19. 11:56:56

@Robi71: Tudod engem nem zavar ha valakinek épp nem tetszik az, aki nekem igen. Ezért nem is reagáltam rá, pedig párszor már emlegette az írásaimban.
Decemberig én sem ismertem Soyuncut. Akkor is csupán azért, mert Karácsony környékén csak angol élő meccseket lehetett látni (Boxing Day). Nekem egy szó, és e szó miatt egy játékos jutott róla egyből eszembe. Harcos és Puyol.

GYLS 2020.05.19. 11:57:39

@GYLS: Javítva: írásaimban = írásaiban

Bivi76 2020.05.19. 12:01:07

@Faramuci_69: Mert Busquets a posztján a világ legjobbja

Bivi76 2020.05.19. 12:04:41

@Robi71: Húzz vissza a Real Madridodhoz! Mondtam már ezerszer. Közöd nincs a Barcelonához. Özszetörték 2006-ban az álmodat, aztán örökre megharagudtál a brazilokra. Kis Úri Ficsúr!

Bivi76 2020.05.19. 12:07:31

@GYLS: Ha te említed a török srácot, komolyabban veszem, mert ezerszer hitelesebb vagy, mint ezek a "legenda imádók"

Bivi76 2020.05.19. 12:11:18

@Faramuci_69: Hát én sem említeném egy lapon Buzit, a pottugál-brazil zsenivel. Az egyik világklasszis volt, a másik meg csak egy túlsztárolt bukott edző "zseniális" találmánya, akinek a cserekapus apja nem egykori csapattársa a City edzőjének, soha a büdös életben egy percet nem játszott volna a Barca felnőttcsapatban. Egy jelentéktelen nyálas, semmitérő játékos.

Bivi76 2020.05.19. 12:14:03

@Faramuci_69: Egy épkézláb megmozdulása sincs. Fizikálisan gyenge, ütközni nem tud, lassú, lövőereje nincs. De mondjuk a nyelve biztos jó hosszú. Egy igazi nyalóka lehet.

DISTANTxTHUNDER 2020.05.19. 12:24:32

@Eminusz: Ebből látszik hogy Suarez igazi profi aki tisztában a csapatérdekkel és a saját erejével.. tanulhatna tőle egy pár "ikon".. az más kérdés hogy Lautaro is kidobott pénz lesz ha a többi csapatrészbe De Scigliokat meg -icseket igazolunk apróért..

Romario80 2020.05.19. 12:32:57

@Robi71: Ők a blog Dumb és Dumber duója. :)

Bivi76 2020.05.19. 12:37:42

@Romario80: Te vagy Dumb, Robi meg Dumber. Két polgárpukkasztó troll. Dilibogyók mindketten. Sőt! Te még Robinál is rosszabb vagy. Egy önálló gondolatok nincs. Arra sincs eszed hogy egy mondatot összeállíts. Figyelésen vagy, és sunyi módon megjelenve ideokádsz.

Romario80 2020.05.19. 12:41:58

@Bivi76: Ez így tökéletes válasz, köszönöm! :))

Bivi76 2020.05.19. 12:45:28

@Romario80: Tudom hogy tökéletes válasz. Én csak azokat adok! :-)

Bivi76 2020.05.19. 12:46:11

@Romario80: Most őszintén! Azért Romario néven vagy, mert kedvenced volt?

Romario80 2020.05.19. 12:52:55

@Bivi76: Ugyanazokat ismételed, mint én, aztán nincs önálló gondolatom. Nem tudok egy mondatot összerakni, írod egy értelmetlen mondat után. Számtalanszor meg lettél cáfolva, és lettél megdorgálva, de csak folytatod. Te melyik vagy, Dumb, vagy Dumber? :)

Bivi76 2020.05.19. 13:04:11

@Romario80: Én meglettem dorgálva? Ki által?

Bivi76 2020.05.19. 13:05:21

@Romario80: Jó hogy még nem félnem kellene itt a blogon!

Bolha10 2020.05.19. 13:12:34

@Bivi76: Decot meg Busit összehasonlítod, mint legenda.. ráadásul Deco javára! Na ez mindent elmond...

Berbatov 2020.05.19. 13:13:53

Fejezzük már be a személyeskedéseket pls, elhiszem, hogy kevés témát szolgáltat a jelenlegi helyzet, de erre akkor sincs semmi szükség.

Bolha10 2020.05.19. 13:17:01

@Bivi76: te nem Messit utálod, te azt utálod, h Messi nem brazil :)

Bivi76 2020.05.19. 13:17:12

@Berbatov: OK. Én befejeztem! Igazad van.

Bivi76 2020.05.19. 13:19:15

@Bolha10: Én Messit nem utálom. De tisztelem Berbatovot annyira, hogy befejezem.

Bolha10 2020.05.19. 13:20:39

@Bolha10: azt utálod, h a klub legsikeresebb korszaka nagyrészt egy argentinnak (nem egy brazilnak) köszönhető. Ez, ahogy olvasom a soraidat, rendesen fizikai fájdalmat okoz neked :))

Bivi76 2020.05.19. 13:21:03

@Berbatov: Én Rád hallgatok, mert rendes, normális, hiteles blogolónak ismertelek meg. Úgyhogy tényleg befejeztem a személyeskedést!

Bolha10 2020.05.19. 13:21:46

@Bivi76: ezt írtam, te nem Messit utálod :)))

Bivi76 2020.05.19. 13:22:56

@Bolha10: Soha nem utáltam Messit.

Bivi76 2020.05.19. 13:28:32

@Robi71: @Romario80: @Faramuci_69: Berbatov iránti tiszteletem miatt elnézést kérek Tőletek a személyeskedésért!
Más szemüvegen keresztül látjuk a focit, de tényleg felesleges bunkó módon ennek hangot adni. Hajrá Barca!

Raven1975 2020.05.19. 13:35:33

Arthur Melo új étrendje.
uploads.disquscdn.com/images/469e7a4e7d94dd1a182932347ac07aaecc22656b13b18d3dd253812ca7c53d90.jpg
[Aki nem érti Marca English-en fellelhető a teljes publikáció].

Romario80 2020.05.19. 13:47:17

@Bivi76: Semmi baj, de aztán többször ne kelljen megfegyelmezni! :D

Bivi76 2020.05.19. 13:51:49

@Romario80: Köszi! Próbálkozok! Tény remélem nincs harag! A legjobbakat!

Robi71 2020.05.19. 14:38:52

@GYLS: @Bivi76: A török Van Dijk mellett a PL legjobb belsővédőjévé nötte ki magát. Mélyen a zsebbe kellene nyúlni érte.

Balázs37. 2020.05.19. 15:37:48

Volt már egy Inter kölcsön vételi opcióval nem? Én úgy emlékszem

Robi71 2020.05.19. 15:38:05

A legjobb lenne hátradölni és csendben követni Barto ámokfutását. Aztán ha lezárul az átigazolási időszak véleményezni...vagy azt se.

Balázs37. 2020.05.19. 15:38:17

Abból sem lett semmi, miért pont most lenne

Robi71 2020.05.19. 15:39:20

@Balázs37.: Igen. Mi 30 milliót kértünk. Az Inter hallani sem akart róla és visszapasszolták.

Balázs37. 2020.05.19. 15:40:37

@Bivi76: az a baj barátom, hogy van egy veményetek Julioval, és egyből nyolcan ugranak nektek. Elhiszem hogy nehéz megállni személyeskedés nélkül

Bivi76 2020.05.19. 15:50:57

@Balázs37.: Ez van. Véleményem a focifilozófiámról nem változott, de itt felesleges hangot adnom neki. Itt a blogon csendes Barca drukker leszek! :-)

RA7 2020.05.19. 15:53:41

@DISTANTxTHUNDER:
Suarez már mióta mondogatta kell valaki a helyére.. Hatalmas erősítés lenne egy kipihent Suarez meg még így 33 évesen is..

Bivi76 2020.05.19. 15:59:42

@Robi71: Ha a csapat hasznára válik, és tényleg van realítása, ki vagyok én hogy megakadályozzam? Én többet nem megyek bele felesleges személyeskedésbe. Semmi értelme. Változtatni úgysem tudok a dolgokon . Az én véleményem nem változott olyan dolgokkal kapcsolatban, amin vitázunk (játékosok megítélése), de értelmét nem látom a minden napi 20-szori bizonygatásnak. Ugyanúgy mint én, Te is, más is makacs, senki sem meggyőzhető. Na lépek is. További szép napot!

GYLS 2020.05.19. 16:10:12

@Bivi76: Szerintem meg rosszul teszed, ha csendes Barca-drukker leszel. Én pl. szívesen olvasom az írásaidat (persze jobb lenne ha finomabb jelzőket használnál), sőt több témában is egyetértek Veled. Amiben meg nem, azok közül pedig kevés alkalommal reagálok, hiszen tiszteletben tartom, hogy eltérőek is lehetnek a véleményeink. Ilyen lehetett volna pl., hogy Te nem igazán rajongsz bizonyos országok játékosaiért, Veled ellentétben viszont felőlem akár indiai vagy liechtensteini is lehet. A produktum a lényeg.
Egy szónak is száz a vége, nyugodtan írogass.

celestial 2020.05.19. 16:41:09

@Robi71: akkor hajrá....
Vagy az elmúlt x évben anyukád nem engedett estimesét nézni ha nem írsz napi pár hozzászólást? Vagy ez a munkád?

sunt 2020.05.19. 16:46:53

@Robi71: Az a mániád, hogy Barto mindenható. Nagy (öncenzúra), de nem mindenható. A klubon belül is sokan megkötik a kezét. A jelenlegi káosz kollektív "dicsőség" - de persze ha valaki elnök, megérdemli, hogy hozzá kössék. De ha a jelenlegi öltöző kitart a következő elnökig, akkor majd kiderül, hogy eben guba.

Bivi76 2020.05.19. 16:49:54

@GYLS: Köszönöm szépen, de tényleg érzem én is magamon, hogy néha túlzásba viszem a ronda szavakat a játékosok, edzők, elnök megítélésében. A véleményem ezen személyekről nem válozott, továbbá arról sem, hogy melyik országok játékosait látnám Barca színekben szívesen. Többet nem teszem ki magam annak, hogy 92 óta Barca drukkerságomat leoltsák olyan emberek, akik... Na mindegy, nem személyeskedem. Aki ismer engem személyesen, (itt a blogon szerepel a legjobb Barátom is), tudja mit jelent nekem a klub. De nem fogok itt senkinek magyarázkodásba belemenni,mert senkinek nem tartozom semmivel itt a blogon. A 3 Szurkolótársamtól elnézést kértem a személyeskedésért, én képes voltam rá. Köszönöm mégegyszer hogy azt mondod hogy nyugodtan írogassak, de totál feleslegesnek érzem. Ha én írok 3000 karaktert csupa szép, jó dolgokról, régi meccsekről, emlékekről, élményekről, ronda szó nélkül (volt rá példa nemegyszer) , úgy leoltanak mindenért, hogy állandó "védekezésre" kényszerülök. Bármit írok, mindenben a hibát keresik. Nem látom értelmét annak, hogy a pár éve Barca szurkolók (amivel persze semmi baj nincs, valamikor el kell kezdeni) minden blogbejegyzésembe bekekössenek. Otthon és talán Barcelonában hangosan , itt mindenképpen halkan fogok szurkolni, a fiataloké a jövő. Én hiába írok mondjuk Laudrupról (igen, Ő nálam jobb játékos volt mint Iniesta), Koemanról (jobb mint Pique), Romarioról, sorolhatnám, mindig ott lyukadunk ki hogy Messi, Suarez, stb. Nekem ez unalmas már. Nem tehetek róla. Na mindegy! Fiataloké a jövő! Majd Ők megmondják a frankót. Jobb sokszor háttérbe vonulni. Amúgy köszönöm mégegyszer a bátorító szavakat! Rendes Tőled. Na tényleg lépek. Szép napot!

Robi71 2020.05.19. 17:05:47

@celestial: Kellemes Karácsonyt kívánok én is neked!

julio alberto 2020.05.19. 17:06:14

@Bivi76: Jókat írsz,sok mindenben egyetértek veled.Nem kell viszont lesüllyedned egy bizonyos szint alá még akkor sem ha jól látod a dolgokat.Tudom nem könnyű de lépj túl ezen a történeten.Felesleges vitáznod olyan emberekkel akik csak pár éve nézik a Barcelona idényeit,egyszerűen nincs összehasonlítási alapjuk.Nem véletlen az sem hogy a feltett kérdésekre képtelenek válaszolni inkább támadnak meg nyomják az imát a szent tehenekről reggeltől estig.Ha meg besülnek keresik a bűnbakokat és a kifogásokat.Ezek a Barcelona szurkolók nem sokáig lesznek itt ebben biztos lehetsz,tehát érted nem menj velük bele velőtlen és teljesen értelmetlen vitába.

Robi71 2020.05.19. 17:12:15

@sunt: Ha meg van kötve a keze (bár én erősen kétlem látva ennek az öntörvényűnek az ámokfutását), akkor rég le kellett volna mondania.

julio alberto 2020.05.19. 17:13:19

@Bivi76: Ja és írogass csak nyugodtan,neked van összehasonlítási alapod és bizony szeretem olvasni az írásaid.

Robi71 2020.05.19. 17:15:30

@julio alberto: Te nemhogy pár éve, sohasem voltál Barca szurkoló. Ami a szint alá menést illeti... hát :)

Robi71 2020.05.19. 17:17:28

@Bivi76: Most, hogy megvigasztalódtál, megújult erővel vágjatsz meki megint. :)

julio alberto 2020.05.19. 17:27:12

@Robi71: Jól látod igen én FTC szurkoló vagyok és Liverpool,Santos és Barcelona szimpatizáns.De te?Olyan vagy mint a napraforgó,ezt te saját magad elismerted..hol Milán,hol Ajax,hol Real..tehát divatszurkoló vagy és kész.Nekem nincs bajom ezzel de te túl tolod a történetet,jobb lenne ha nem osztanád itt az észt mert bizony nem vagy túl hiteles pont a fentiek miatt.

Faramuci_69 2020.05.19. 17:44:31

@julio alberto: már miért ne lenne hiteles? Szerintem így még hitelesebb is. Nem kamuzik, felvállalja. Ráadásul ettől még objektívebb is lehet, hiszen nem vakítja el a múlt nosztalgiája. Neked egyszerűbb csak erre hivatkozni normális érvek helyett.

Faramuci_69 2020.05.19. 17:52:58

@Bivi76: Laudrup jó kis játékos volt. Hova is ment tőlönk?
Amúgy Iniesta szerintem nagyobb klasszis volt mint Laudrup. Azt hiszem te nem látod mitől volt Don Andres korszakos zseni. Van egy egészséges Guardiola és csapata utálatod, és ennek rendelsz alá mindent. Amióta Ini elment tőlünk, hatalmas űr tűmadt a helyén.

Faramuci_69 2020.05.19. 17:54:19

Én láttam amikor a Milán 4-et vágot nekünk. Ilyen nem volt Xavi-Inieste-Busi-Pique-Messi idejében.

julio alberto 2020.05.19. 18:10:21

@Faramuci_69: Én leírtam az érveimet a témában,cáfolj ha tudsz ennyi a történet.

Robi71 2020.05.19. 18:10:21

@julio alberto: Veled ellentétben két csapatnak szurkolok, a gyerekkori kedvencemnek és a Barca-nak. A Barca is ugyanolyan kedvencként indult, mint a többi....de kinőtte magát valami miatt és jobban a szívemhez nőtt mint kellett volna. De az a "valami" egyre inkább veszni látszik és érzem ahogy a tűz is kezd kialudni bennem. Ez van, nem tudom megerőszakolni magam és elfogadni ezt az erkólcsi romlást.

julio alberto 2020.05.19. 18:11:58

@Robi71: A múltkor még Ajax és Milan szurkoló is voltál,te írtad saját magad.Nos?Tényleg hiteles vagy annyi szent.

julio alberto 2020.05.19. 18:24:12

@Faramuci_69: 2012-2013 BL Bayern Müchen-FC Barcelona 4-0(1-0)Gólok Müller 2,Robben,Gomez!Bayern Müchen :Neuer-Lahm,Boateng,Dante,Alaba-Javi Martinez,Schweinsteiger-Robben,Müller,Ribery-Gomez...FC Barcelona:Victor Valdes-Daniel Alves,Pique,Bartra,Alba-Xavi,Busquets,Iniesta-Alexis Sanchez,Messi,Pedro(Villa)a visszavágó Barcelona-Bayern Müchen 0-3(0-0)Gólok Müller,Robben,Javi Martinez...Barcelona:Victor Valdes-Daniel Alves,Pique,Bartra,Adriano-Xavi,Song,Iniesta-Fabregas,Villa,Pedro összesítés 7-0 a Bayern Müchen javára...vagy ezt gondolom olyan rég volt hogy nem emlékszel rá ellentétben a 1994 BL döntőre tisztán.Nos?

julio alberto 2020.05.19. 18:29:22

@Robi71:A gyengébbek kedvéért újból leírom,hátha.... Én csak az FTC csapatának szurkolók!!!!A Liverpool,Santos,Barcelona nálam csak szimpátia történet!

g4brielsmith 2020.05.19. 19:40:25

Amíg Setien ül a padon és hasonló kaliberű, addig nem igazán lesz jobb a csapat. Remélem Pep tényleg visszatér Xavival karöltve és újra csúcsra vezetik a Barcát. Meglehet nézni a City csapatát. Mi csapat lett ott kiépítve.. ha lenne nekik is egy Messi a csapatukba állítom, hogy 3-4 BL már a vitrinbe lenne. Egy szónak is száz a vége. Remélem Laporta megnyeri a választást és Pep újra a csapattal lesz.

g4brielsmith 2020.05.19. 19:46:48

Nemtudom mennyire van valóság alapja a Skriniar-Umtiti cserének, de én örülnék neki nagyon. Süyüncö-Skriniar párós álom lenne ebbe a csapatba. Jobbhátvédnek Emersonnak mindenképp adnék egy esélyt. Balra mindenképp Grimaldo-Cucu párost szerződtetném.

Les Corts 2020.05.19. 20:21:39

@Faramuci_69: A Bayern 2013-ban átgázolt rajtunk.

Robi71 2020.05.19. 20:58:12

@julio alberto: Közünk nincs egymáshoz...se emberileg, se másképp. Így felesleges kommunikálnunk bármiről.

Balázs37. 2020.05.19. 21:06:53

@Robi71: Alberto érvel, te meg támadsz

Faramuci_69 2020.05.19. 21:30:35

@julio alberto: most már látom hogy te valóban egy undorító troll vagy. Mond csak, ekkor ki volt az edzünk? Ja Pep elment, Villanova rákos volt. Az egész társaság teljesen meg volt zakkanva. Ekkor kellett volna Messine vezérnek lenni? Vicces csávó vagy te.
Btw, szerintem neked innen el kellene kotródni, mert nagyon nem ide való vagy. Nem az ész érveid miatt, hanem mert nem vagy Barca drukker.

Robi71 2020.05.19. 21:39:34

@Faramuci_69: Messi nem volt játékra kész állapotban, ennek ellenére erőltették a játékát. De az a Bayern akkor csúcsformában volt, mint a gőzhenger gázoltak át mindenen.

Robi71 2020.05.19. 21:53:59

@Faramuci_69: Nem kell sokáig megtűrni, ha visszavonul Messi nem lesz miről írnia, Ki tudja hány fórumon nyomul különböző nick-ek alatt. A Pool-én nem nehéz ráismerni, mert valószínű Firmino-t sztárolja és Salah-t szapulja folyamatosan.

Bolha10 2020.05.19. 22:19:16

Aki klub legendákat leszarozik, az soha nem volt, soha nem lesz igazi Barca szurkoló. Az csak egy idióta.

Bolha10 2020.05.19. 22:20:08

@Bolha10: de általában az idióták a leghangosabbak. Sajnos :/

Robi71 2020.05.19. 22:36:56

@KisPindi01: Nem kellett oda adatelemző (bár lehet, hogy segített). Aki egy kicsit is ért a focihoz az látta, hogy Mané és Salah klasszisjelöltek. A nagy meglátás Coutinho eladása volt...amiből le lehetett igazolni a PL legjobb védőjét Van Dijk-ot, a Serie A legjobb kapusát Alisson-t.

KisPindi01 2020.05.19. 23:05:22

@Robi71: Mané játéka nekem tetszett a Southamptonban is, jó játékosnak találtam. Salah pedig igen jól teljesített a védekező olasz bajnokságban. Elég olcsón megtudta őket kaparintani a Pool. Alisson-nal is egyet értek, a Seria A legjobb kapusa volt, lábbal is kifejezetten jó. De érte biztos nem adtem volna ki 75 misi közeli összeget. Van dijk áràn viszont nagyon felkaptam a fejem. Nem láttam benne sok fantáziát, hát ràm cáfolt. :)

kritizator 2020.05.20. 07:55:03

@Robi71: persze az adatelemző csak viccbül van ott, mert nem tudjak semmire sem elkolteni a beveteleiket

sunt 2020.05.20. 09:08:41

Akkkora káosz látszik lenni, hogy az átigazolási időszak végére megjósolhatatlan a keret. De ha Setiennek csöpp esze van, akkor felépít egy párhuzamos csapatot Messi nélkül, mert az lehetetlen, hogy Messi végig bírjon egy egész szezont. Márpedig ha ő kiesik, a rá épített csapat egyszerűen levegővé válik.

világostobája2.0 2020.05.20. 09:15:23

@Robi71: klasszis jelölt millió van, de hogy valaki az is legyen kell pl az adatelemző meg még millió dolog, sőt jó nagy adag szerencse stb. Coutinho le akart lépni. Nem nagyon volt más választásuk, szóval max neki voltak nagy meglátásai bár szerintem nem pont így képzelte :)
egy kicsit mindenki ért a focihoz, főleg utólag :)

GYLS 2020.05.20. 10:03:48

@KisPindi01: Köszi a Poollal kapcsolatos cikket. Én sem úgy gondoltam, hogy CSAK Kloppnak köszönheti a felemelkedést a Pool. Viszont bevallom, nem az elemzők jutottak az eszembe a siker kulcsaként.

Robi71 2020.05.20. 10:26:59

@kritizator: Értelmezés. Nem kell adatelemzés ahhoz, hogy....

Robi71 2020.05.20. 10:32:00

@világostobája2.0: Coutinho-ért 80 milliós ajánlatinkat utasított el nyáron a Pool....erre mi benyújtottunk egy visszautasíthatatlan 160 milliósat télen és négyszeres fizetést ajánlottunk a játékosnak.
Gondolom ezt nem kell tovább részleteznem. Azt hiszem innen kezdve egyértelmű mindenki számára, hogy ni történt. Ez nem utólagos okoskodás.

világostobája2.0 2020.05.20. 10:40:53

@Robi71: én még új vagyok itt szóval a félreértések és későbbi viták elkerülése érdekében próbálj meg a témánál maradni és nem mellébeszélni mert ennek így kb semmi értelme!!
Köszönöm

Raven1975 2020.05.20. 10:42:54

A 2010-es Aranylabda szavazás dobogósai.
Messi, Iniesta és Xavi egy nagy generáció három legjobb játékosa!
uploads.disquscdn.com/images/5465e620ae60b3b4bc452653b4d0c9d2811c64bb6af2e81d4291f520a8fde97f.jpg

Robi71 2020.05.20. 10:45:57

@GYLS: Nxilván kellenek az elemzők példáull egy akkoriban még szinte ismeretlen Hull-os Robertson...de olyan vezérbikák meglátásához, mint Salah, Mané vagy Van Dijk aligha. :)

Robi71 2020.05.20. 10:49:33

@világostobája2.0: Örülnék ha végre jönne valaki olyan is, aki tud olvasni a sorok között is és nem kell mindent a szájába rágni.

Robi71 2020.05.20. 11:00:33

@világostobája2.0: Válaszoltam mind az adatelemzős, mind a Coutinho-s kérdésedre.

világostobája2.0 2020.05.20. 11:05:10

@Robi71: most hülyéskedsz? remélem igen, mert ha nem akkor örültem, hogy "beszéltünk" de ennyi elég is volt!

GYLS 2020.05.20. 11:19:21

@Robi71: Elolvastad KisPindi01 által feltett cikket? A lényege az egésznek, hogy minden játékosból úgy tudod kihozni a csapat számára a maximumot, ha a képességeit használod (emiatt lett Salah is fontos láncszem a Poolnál, holott előtte leszerepelt a Chelsea-ben). És még ír pár példát a cikk szerzője.
És ennek tükrében nem is meglepő, ha a Barcánál sem Coutinho, sem Arthur, sem Griezmann, sem deJong nem tudta, tudja kihozni a legtöbbet magából. Mert nem ott és azt játszhatják, ahol és amiben a legjobbak. És ennek épp ellenpéldája, hogy Busi meg olyan szerepkörben van, amivel csak körülményesebbé válik az egész játékunk. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Messi sem igazi szélsőt játszik, máris 4 olyan poszt a kezdőben, akik nem az igazi helyükön játszanak.

KisPindi01 2020.05.20. 12:26:40

@Robi71: Nyilvàn nem volt rossz játékos Salah, Mané. De azért nem sokan merték volna világ rekordétt szerződtetni van Dijk-ot. Vagyis én nem láttam benne ekkora potenciàlt.

KisPindi01 2020.05.20. 12:36:13

@GYLS: Az írásaidról leszűrtem, hogy Te összetettebben gondolkozol, csak evoo megemlítette a témát, amit èn is olvastam, aztán gondoltam elküldöm a cikket, hát ha nem olvastátok.

Dr Mouse 2020.05.20. 15:07:15

@GYLS: @KisPindi01: Tőletek kérdezem - mert Robi erre is tudja a választ, - mi, vagy Ki lehet az oka annak, hogy az említett játékosok "nem a helyükön játszanak"?

Mi lehet az oka annak, hogy Busi világbajnok létére hétszámra nem tud gólpasszt adni egy Barca csatárnak?

GYLS 2020.05.20. 16:44:23

@Dr Mouse: Mi: Görcsös ragaszkodás a közelmúlthoz. KI: Felelős a vezetőség, a bólogató edzői teamek, a pénzéhes játékosok (régiek és újak egyaránt) és részben maguk a sociok is.

DE ahogyan a Barca történelmében többször is előfordult már hasonló helyzet, ebből is lesz kilábalás. És ahogyan az esetek kb. 80%-ában, úgy nagy eséllyel, ezúttal is külföldről fog jönni a megoldás.

julio alberto 2020.05.20. 18:12:10

@Faramuci_69:Vicces csávó?Állítottál valamit aminek köze nem volt a valósághoz.De ugye a tényekkel nehéz vitázni,maradt tehát a szokásos kifogás bűnbak keresés az emberi hülyeség.Már mondtam engem nem zavar ha valaki divatszurkoló,de az igen ha összehasonlítási alap nélkül próbál valaki okoskodni.Ha a jövőben bele állsz egy témában csak úgy tedd ha tisztában vagy azzal amit állítasz,akkor nem lesz komikus a történet!

Bolha10 2020.05.20. 18:14:28

@julio alberto: ezt magadra is alkalmazhatnád, mikor írod, h Messi soha nem vezér, nem döntött még el döntőt. Te joisten....ekkora butaságot. És még te oktatsz ki másokat. Vicc vagy ember.

Bolha10 2020.05.20. 18:18:40

@Bolha10: de irjad nyugodtan nekem is, h támasszam alá tényekkel, amit a butasagoddal szemben állítottam. Ha van időd elkezdem... dőlj hátra, nem lesz rövid. Pusztán csak azért mert nagy okosnak gondolva magadat, rádöbbentelek a valóságra. Nem kell megköszönni, csak egy pici ragadjon rád.

julio alberto 2020.05.20. 18:35:23

@Robi71: Ha Messi visszavonul te leszel az első aki innen távozni fog..ezt te magad írtad itt többször is.nos?Vagy megint ellentmondásba kerülsz önmagaddal?Mondjuk ez a történet nálad egyre gyakrabban előfordul..lásd fentebb az írásaid.Ami a Liverpoolt illeti,nos valóban nem Salah a kedvencem de még csak nem is Firmino,sokkal inkább a Mané de már erről a témáról is értekeztünk úgy hiszem.Viszont őt sem tekintem az ottani legendákkal egy lapon.Az ok egyszerű odaát sem mostanában lettem szimpatizáns ahogy itt sem.Van tehát összehasonlítási alapom.

Dr Mouse 2020.05.20. 18:46:33

@GYLS: Hogy érted azt, hogy "görcsös ragaszkodás a közelmúlthoz?" Hogy már korábban is az volt a divat, hogy egy középpályást nem a helyén játszattak?

Magyarázza el már nekem valaki, hogy lehetséges az, hogy egy csatárt, - aki világbajnok csapat tagja volt, - megvásárolnak egy vagon pénzért, aztán ez a csatár - egy CSATÁR! - pár hete kijelenti, hogy ő pedig nem tud cselezni... (persze, Griezmann-ról van szó) - és ezt Abidal nem látta, nem vette észre?
Hihetetlen!

julio alberto 2020.05.20. 18:53:00

@Bolha10: Az utolsó valódi vezért a Barcelona csapatánál úgy hívták hogy Xavi,nem véletlen távozása óta a nemzetközi labdarúgásban folyamatosan könnyűnek találtatott a Barcelona.Xavi előtt Puyol előtte meg Ronaldinho.Pár hete is leírtam ezt véleményem azóta sem változott a témában.Sosem mondtam hogy Messi nem zseni,de neki is megvannak a korlátjai.Sosem volt vezéralkat de ezt tisztán látszik mint a Barcelona mint a hazája válogatottjában.

Eminusz 2020.05.20. 19:12:07

@Dr Mouse: Ezt mindenki tudta! Griezmannak sosem a cselezes volt az erossege! Ennek ellenere annak a vilagbajnok csapatnak nemcsak egyszeruen a tagja volt, ahogy te irod, hanem a vezere! Ahogy az Atleticonak is! Annak ellenere, hogy nem tud cselezni, a vilag egyik legjobb jatekosa! Erossegeit tekintve (pontossag, csapatjatek, magas jatekintelligencia) abszolut Barcelona szint... A baj csak az, hogy a Barcaban mar nem tud ervenyesulni valaki ezekkel az erossegekkel! Na en meg ezt latom problemanak, mintsem azt, hogy egy csatar nem tud cselezni...

Robi71 2020.05.20. 19:23:49

@GYLS: "sem Coutinho, sem Arthur, sem Griezmann, sem de Jong nem tudta, tudja kihozni a legtöbbet magából, mert nem ott és azt játszhatják, ahol és amiben a legjobbak."....bár én erősen kétlem, hogy például Cou-t, Dembi-t vagy Arthur-t látni fogjuk valaha a Barca-ban vagy hasonló topcsapatban jó (de egyáltalán) játszani.
De ha mégis igazad van, akkor miért igazoltuk le őket?...vagy miért nem igazoltunk olyanokat, akik azon a poszton játszanak jól amelyik valóban hiányposzt volt? ....nyilván, mert nem dolgoztak jól az adatelemzők! :)

Robi71 2020.05.20. 19:26:00

@julio alberto: Remélem, hogy Messi helyére Salah-t igazolja le a klub és akkor tovább fogod "örvendeztetni" a blog nagyérdemű közönségét. :)

Bolha10 2020.05.20. 19:26:23

@julio alberto: azt írtad, nem döntött el döntőket. Nem a lófa..t. Annyit mint senki más még.

Mihail84 2020.05.20. 19:29:20

@julio alberto: Tudjátok hogy albertóval sok mindenben nem értek egyet sőt egyenesen trollnak tartom. De most kivételesen igaza van. Messi nem vezérnek való. Ha szarban van a csapat csak lehajtott fejjel sétafikál. Nem űzi a többieket nem szántja fel a pályát még ha nem is megy neki. Elkönyveli hogy ez nem az én napom, és "eltünik".

Eminusz 2020.05.20. 19:29:46

@Dr Mouse: Es hogy valaszoljak GYLS-nek feltett kerdesedre is. A kozelmulthoz valo ragaszkodast ugy ertette (szerintem), hogy a kozelmultban a Barcelona Piquevel, Albaval, Busquetscel, Messivel es Suarezzel ert el sikereket... Ezek a jatekosok annak ellenere, hogy mar nem a jovot kepviselik, tovabbra is berelt helyet elvezhetnek a csapaton belul meg akkor is, ha van/lenne helyettuk mas! Ezert kenyszerul pl. De Jong tamadot vagy szelsot jatszani, ami szamara teljesen idegen!

Bolha10 2020.05.20. 19:34:07


julio alberto
1 napja
@Faramuci_69: Messi utálom?Te ezt honnan veszed?Ja mert én le merem írni hogy az igazán nagy tétre menő mérkőzéseken rendre tanácstalanul lehajtott fejjel sétálgat,és rendre gyenge előadással rukkol elő ilyenkor.Nem így van?Na ezért nem lesz ő nálam sosem Ronaldinho szintjén már ha Barcelona csapatáról beszélünk.”
Roni osszetenné a két kezét, ha “az igazán nagy tétre menő mérkőzéseken “ csak negyed annyit produkált volna mint Messi.

Bolha10 2020.05.20. 19:39:55

@Mihail84: ebben nincs hiba. Én már akkor tudtam, h pl hiba a csk kinevezése, mikor először megtörtént. Ő nem az alkat. Ez csak felesleges terhet ró rá. Ő csak játszani akar, tud. Ő abban a legjobb. Nem abban, h egy csapatot összekovácsoljon. Mármint lelkileg.
De hogy “nagy tétre menő mérkőzéseken RENDRE tanácstalanul lehajtott fejjel sétálgat”...ez nettó baromság. Könnyen felejtetek. Persze, volt ilyen, de egy meccshez(kiemelkedően fontos) még senki nem tett annyit mint ő. És most nem az F.C. Barcelona szintről beszélek hanem úgy általánosságban a világ focijaban. Aki ennek az ellenkezőjét írja....ott nagyon nagy bajok vannak.

julio alberto 2020.05.20. 19:44:42

@Bolha10: Pontosan,én nem emlékszem olyan kiélezett mérkőzésre ahol Ronaldinho lehajtott fejjel tanácstalanul sétálgatott volna.Tudod Messivel ellentétben Ronaldinho nyert ezt azt a klub komfortból kilépve 1.VB,3.Copa,3 Konföderációs kupa ez 7 begyűjtött cím a 0-val szemben.Pedig Ronni csak játszott,semmi erőlködés nélkül.

julio alberto 2020.05.20. 19:52:58

@Robi71: Az a baj veled hogy te képtelen vagy átlépni a korlátaidat.Ha Salah jön Messi helyére nem válltól csapatot?Ha meg igen neked nem mindegy kik fognak akkor játszani a Barcelona csapatában?Nos?

Bolha10 2020.05.20. 19:54:39

@julio alberto: nem emlékszel olyanra, mert még azt sem csinálta. Csak úgy el volt a pályán. Észre se lehetett venni. De ne terelj,Messiről volt szó, h “RENDRE” alul teljesít nagy meccseken. Nettó hazugság. Erre reagalj. Ne a mellébeszél.

Bolha10 2020.05.20. 19:56:49

@Bolha10: mellébeszélés. Az nagyon megy neked. Főleg mikor valaki rávilagit a butaságtól átitatott hazugsagaidra.

Robi71 2020.05.20. 20:04:01

@julio alberto: Én emlékszem még arra, hogy Dinho-nak gyakorlatilag 27 évesen befejeződött a karriere. Gyakorlatilag már az utolsó Barca-s évét "levezetve" hozta le...és Pep csak jót tett vele, amikor szezon végén elengedte és tisztességgel búcsúzhatott a Camp Nou közönségétől.
A válogatottbeli sikereit egy kiváló generációval érte el, többek között másik két aranylabdással a csapatban....hogy a többi kiválóságot ne is említsem.
De mindentől függetlenül nem szabad mellőzni Dinho érdemeit a Barca felemelkedésében. Gyakorlatilag egy felfele ívelő csapatban érkezett és tette fel az "i"-re a pontot. Tökéletes igazolásnak bizonyult. A Barca végérvényesen felkerült az elit ligában és maradt ott mostanig.

Bolha10 2020.05.20. 20:08:30

@Bolha10: de ha már Roni. Én tisztán emlékszem, az utolsó barcelonai évében mennyire gyenge volt. Rengeteg rossz megoldás, észrevehetetlen “játék”. Néha-néha megvillant, de az édeskevés volt. Pedig akkor is a csapat élére kellett volna állnia! Vezérnek lenni. De olyan messze volt mint Makó Jeruzsálemtől. De ő nem lehorgasztott fejjel sétált , hanem egyszerűen nem lehetett észrevenni a pályán, h ott van. Ott már nem is volt annyit az a jellegzetes vigyor az arcán, mint előtte. Csakhát ugye a brazil mániád elfelejteti ezt veled. És hozzáteszem, előtte ő volt a kedvencem. Bár szerintem Rivaldo jobb volt.

julio alberto 2020.05.20. 20:08:42

@Bolha10: Majd ha Messit is megtapsolják Madridba a Real szurkolók mint anno Ronaldinhot akkor visszatérünk a témára.Messi pontosan rendre alul szerepel az igazán nagy téttel bíró mérkőzéseken..Liverpool 0-4,Roma 0-3,Juventus 0-3 de a sorminta hosszú + a válogatott tornák,de az nem ide tartozik.

julio alberto 2020.05.20. 20:11:21

@Bolha10: Kb olyan jól emlékszel mint tegnap faramuci kollégád.

Bolha10 2020.05.20. 20:13:52

Rivaldo nekem a kifinomult futball tudás volt, Roni hozzá képest egy bohóc volt. :) Persze a szó inkább jó értelmében. :) De hogy Messi RENDRE lehajtott fejjel sétálgat nagy meccseken...ezt nem tudja bevenni a gyomrom. :) És ezt kell olvasnom itt évek óta , egy Barcelona fórumon (!!!!!)! Mintha azt olvasnám itt , h a Barcelona egy svájci kis focicsapat. És ezt itt hangoztatva, hónapokon , éveken át. A rettentő nagy baromságot. Persze h egy idő után kinyílik a bicska az ember zsebében... Bocs! (Nem tőled alberto, a többiektől)

Eminusz 2020.05.20. 20:14:50

A Daily Mail információi szerint a Barcelona 66 millió fontos ajánlatot tett De Ligtért, amit a Juventus visszautasított.
Kérdem én, miért kell nekünk egy olyan játékos, aki az Ajaxban nagyot alkotott ugyan, de amint "nagyobb fába vágta a fejszéjét" (Serie A - Juventus), finoman szólva sem olyan meggyőző...? Nemhogy örülnénk, hogy nem minket választott és nem nekünk kellett "csalódnunk" benne...

Mihail84 2020.05.20. 20:19:58

@Bolha10: Ebben egyet értek veled hogy rengeteg meccset döntött el. És abban is igazad van hogy tétmeccseket is. Viszont nem csk-nak való. Albiban az a gond hogy kiemel 3 gyengébb meccset messitől és folyamatosan azt mantrázza. Amikor nem egy madridi derbit döntött el Messi azt valahogy rendre elfelejti mondani. Ronaldinhonak volt azon a derbin egy kiemelkedő játéka. De nem hiszem hogy nagyon mellé lőnék azzal hogyha azt mondom azt a játékot Messi nem egyszer túlszárnyalta. És igen a reál Madrid ellen. Az már csak a madridi szurkolókon múlott hogy nem tapsolták meg felállva.

Bolha10 2020.05.20. 20:20:52

@julio alberto: ez nem normális. Mondjuk tudtam eddig is....feladom.

GYLS 2020.05.20. 20:28:20

@Dr Mouse: Görcsös ragaszkodás a közelmúlthoz. Egy, a labdarúgásban gyakran előforduló problémára gondolok, azaz nem Barca-specifikusságra. Sok-sok sikert-sikerre halmozó csapat jutott odáig (és nem is egyszer), hogy a kelleténél tovább ragaszkodott a sikert hozó játékosaihoz, ezáltal a játékához (rendszer, taktika).

És ez a Barca problémája is. Csak az nem látja, aki nem akarja, hogy ma már csak mismásoljuk a tiki-takát. Mit is csinálunk pár éve? Olyan játékosokat keresünk a piacon, és próbáljuk rákényszeríteni a stílusunkat, akik meg sem közelítik a kiesők szintjét (Puyol-Alves- Xavi-Iniesta). Tesszük ezt azért, mert akik még itt vannak, azok meg a tiki-takán kívül más játékra nem alkalmasak. Legalábbis azon a szinten nem, ami a csúcsra vezetne. Azaz a hiányposztokra érkezők kevesek, a régiek felett pedig (leginkább fizikálisan) eljárt az idő. Eddig minimum 4 évet vesztegettünk el a "hagyományőrzés" oltárán. Vajon mennyi lesz még?

Bolha10 2020.05.20. 20:35:53

@Mihail84: abszolút nem csk-nak való. Szerintem rendesen hiba volt őt évekkel ezelőtt kinevezni. Szerintem őt ez frusztrálja. Ő csak játszani akar. Abban a legjobb. Nem beszédet mondania. Az nem az ő asztala. Ez a lehajtott fejjel való sétálgatás meg....valóban, volt ilyen is. Sőt, nekem se tetszett igazán.... De mikor előtte éveken át viszed a hátadon a csapatot...egy idő után belefásult. Szerintem úgy volt vele néha: ba...átok meg, ti is csináljátok már valamit, én évekig adtam a gólpasszokat, a kulcspasszokat , lőttem temérdek módon a gólokat, rengeteget koszonhettek nekem, oldjátok meg már nélkülem ezt a kis feladatot(pl Roma..) ...stb. Szerintem ilyen is lejátszódott a fejeben. Ez persze nem dicséretes, de nem is lehet igazán felróni neki. Pontosan azért, mert előtte évekig hány nagy (!) meccset (is)döntött el az ő zsenialitása. Hiába állítja itt az ellenkezőjét egy észkombájn. Szóval én nem tudom hibáztatni, a 100-szorosát tette le az asztalra mint amit hibázott.

GYLS 2020.05.20. 20:39:27

@Robi71: Vajon a Poolnál lévő adatelemzők mit mutatnának ki a Barcánál? A másik kérdésedre pedig olvasd el az előző, Dr Mouse-nak írt írásom második bekezdését (kivéve Dembele, mert Őt nem az említett 4 fő pótlására hoztuk). Vele kapcsolatban (bár már írtam) pedig megjegyzem, én nem őt és Coutinhot, hanem Lukakut és Williamsot hoztam volna a Neymárért kapott pénzből.

Robi71 2020.05.20. 20:39:30

@GYLS: Hagyományőrzés??? :) Nem emlékszem még egy klubra, aki ilyen röpke idő alatt teljesen hátat fordított volna a korábbi önmagának, filozófiájának, hagyományosainak. Még két év és akár nevet is válhat a klub...mondjuk Real B.

Bolha10 2020.05.20. 20:45:24

@GYLS: ez is sajnos így van. De ez is beletartozik a foci hullámvasútba. Nem lehet örökké a csúcson lenni. Most szerényebb idők jönnek. Legalábbis valószínűleg. De semmi sem törvényszerű.

GYLS 2020.05.20. 20:48:22

@Robi71: Röpke idő? 4 év és még ki tudja mennyi? Ez röpke?

Robi71 2020.05.20. 20:48:51

@GYLS: Dembélé-t Neymar pótlására hoztuk...és a megmaradt pénzből Iniesta utódot Coutinho személyében. A probléma csak az volt, hogy az előd cipőét sem méltó bekötni az utód. Mindannyiunknak voltak jobb jelöltjeik a két posztra...Dembélé helyére konkrétan csak nekem egy tucat jelöltem lett volna.
A Pool elemzői csak egy dolgot mutathattak ki...egyszemélyes csapat a Barca, aki ha jó napot fog ki nincs esélyük, Igazuk lett, jó napot fogott ki...csakhogy a többiek nem voltak még arra sem képesek, hogy tisztességgel lehozzák a visszavágót.

GYLS 2020.05.20. 20:49:48

@Bolha10: Beletartozik? És akkor ezen elven húzzuk még pár évig?

Robi71 2020.05.20. 20:53:53

@GYLS: Mondj nekem még egy topklubot, amelyik 4 év alatt iylen arculatváltáson esett volna keresztül (se tulajdonos váltás, se csődeljárás, se más katasztrófa). A 4 év alatt elköltött 950 millióról nem is beszélve. Rémálom időszak.

GYLS 2020.05.20. 20:57:57

@Robi71: Látod ott kezdődik a probléma, hogy egy tucat jelölted lett volna. Hol a színvonal? Ilyen bőséges volt a kínálat? Pláne augusztusban?

katalan2 2020.05.20. 20:58:51

@Bolha10: Nem feltétlenül az a jó csapatkapitány, aki mindig kiabál a csapattársaival. Kicsit járj utána, hogy miket mondott csapatkapitányként pl: az öltözőben, vagy mit mondott Higuaínnak(ez nem a focipályán volt).

Força Barça! 2020.05.20. 21:01:12

Mario Kempes, argentin világbajnok legenda: "Mindenki biztosra veszi, hogy Lautaro Martínez a Barçába igazol Luis Suárez helyére, azonban Luisitót soha nem szabad leírni. Hihetetlen önbizalommal rendelkezik, és egyike azon kevés játékosoknak, akik soha nem adják fel a harcot. Ennek köszönhetően minden csapatnak fontos tagja. Ha jól megértik egymást, akkor Lautaro jó erősítés lenne, ezt nem vitatom. Fiatal, agilis, nagyon erős és a kapu előtt felettébb veszélyes. Azt akarom tehát mondani, hogy Lautaro érkezése a Barcelonába, nem jelentené azt, hogy Luis Suárez a padra szorulna, mert még mindig van néhány kimagasló év a lábában a futballpályán."
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Andrés Iniesta: "Messivel a csapatban többször is meg kellett volna nyernünk a Bajnokok Ligáját, de a futball már csak ilyen. Soha nem tudhatod, hogy mit fog csinálni a pályán, minden pillanatban lenyűgöz téged. Évről évre nagyszerűen teljesít, és úgy tűnik, soha nem fogja abbahagyni. Számomra a legjobb játékos a világon, mert mindig képes változást generálni a pályán. Számomra megdöbbentő, hogy nem nyerte meg Argentínával a világbajnokságot az elmúlt években. Nagyszerű játékosok vannak Leo Messi mellett. Jól játszottak Németország ellen is, de apró nüanszok döntöttek. Sokan kritizálják Messit a válogatott játéka miatt, de tisztában kell lenni azzal, hogy a válogatottal játszani nem ugyanaz, mint a klubban futballozni. Argentína is remek csapat, de nem lehet elvárni, hogy egy játékos nyerje meg a meccseket. Messi minden pozícióban képes a legmagasabb szinten alkotni a pályán. Állítsd oda, ahova akarod, és ő jól fog játszani. A futball felfogása valami teljesen egyedi, teljesen irreális."
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Andrés Iniesta: "Hős lennék? Egy kicsit sem. Azt érzékelem, hogy szeretnek mindenhol, ahová megyek, de a hős az valami más. A Hősök olyan emberek, akik a betegségek legyőzéséért küzdenek, akik külföldön vállalnak munkát, hogy gyermekeiknek megfelelő életminőséget biztosítsanak. Én csak egy kiváltságos ember vagyok, aki azt csinálja, amit szeret, és néha van esélye boldoggá tenni az embereket."

GYLS 2020.05.20. 21:05:13

@Robi71: Bayern. Guardiola odament. Vitte a stílusát. Távozott. A Bayern váltott. Elsőként megszabadult pár idősebb játékostól.
A 950 millával kapcsolatosan pedig ne haragudj, de nem állok le megint a szokásos köröket futni. Röviden. Megint csak a mérleg egyik oldalát említed. Arányában (eladás-vétel) Guardiola mind a Barcánál, mind Kloppnál többet költött. Eredményesebb is volt?

Robi71 2020.05.20. 21:05:50

@GYLS: Már akkor is egy tucat jobb jelöltem volt, mint ő...amikor még nem is sejthettük, hogy ekkorra katasztrófa lesz a vége. Utólag akár két tucatot is mondhattam volna... most történetesen CR a 24. legértékesebb támadó. :)

GYLS 2020.05.20. 21:08:32

@Robi71: Láttad Neymár távozását? Pályát tévesztettél. Jósnak kellett volna menned.

Robi71 2020.05.20. 21:11:24

@GYLS: Guardiola a leglátványosabb, legkreatívabb focit játszatja csapataival idestova 12 éve amióta a Barca első csapatának az edzője lett. És emellett egyetlen edző sem nyert több trófeát 12 év alatt.
Kinek a pap, kinek a papné....

Robi71 2020.05.20. 21:21:19

@GYLS: Nyilván Neymar távozása után jöttem a jelöltekkel. :)
Neymar Barto hathatós "közbenjárásával" távozott. Már akkor sejthető volt, amikor a szerződéshosszabbítása alkalmával évente progresszíven növekvő kivásárlási árat állítottak be (222, 242, 262...).
Egy Messi "utód" esetében ez már akkor kevésnek látszott (igaz, inkább a Real-tól volt várható, mint a PSG-től).

GYLS 2020.05.20. 21:24:43

@Robi71: A Barcában kapott egy 90 %-ban kész csapatot. A Bayern évek óta uralja a námet focit, a MC-nél agyonkölthette magát. Miért nem a Mönchengladbachoz, vagy az Arsenálhoz ment? Ha már említetted CR-t, Ő is arra hivatkozott, hogy új kihívás miatt ment a Juvéhoz. Miért nem a Rómához ment? Könnyű ott sikert elérni, ahol előtte is megvoltak. Az új csapatainál pénzt, paripát megkapott, és ennek ellenére nemzetközileg nulla eredmény.

julio alberto 2020.05.20. 21:37:07

@Bolha10: Róma,Liverpool,Torino,Madrid sajnos elég hosszú a lista a válogatott meg...de inkább hagyjuk mert az értelmi szinted bizony ez meghaladja ez a történet.Persze a kifogás a kifogás keresés most sem maradt el...oldjátok meg nélkülem,hát igen így most már értem mi a fő oka annak a a lehatott fejes tanácstalan sétáknak az elmúlt félévtizedben.

Robi71 2020.05.20. 21:46:09

@GYLS: Ha elérsz egy státusz és válogathatsz az ajánlatok közül, akkor oda mész ahol adottak a feltételek az eredményes munkához. Miért ment volna Pep a Gladbach-hoz vagy CR a Roma-hoz? :)

Robi71 2020.05.20. 21:51:13

@julio alberto: Messi minden idő legjobb klubjátékosa. Egyetlen játékos sem volt ennyire sikeres klubszinten mint ő. Ha a válogatott teljesítménye miatt egyesek (mint te) még meg is kérdőjelezik minden idők legjobbja címét...klubszinten egyöntetű a vélemény (azaz csak 99,999999999% :).
Szállj már le erről az örökös károgásról és beszélj inkább az U16-20-as brazil fiatalakról. Az talán érdekelni fog valakit....

Robi71 2020.05.20. 21:57:02

@GYLS: A Barca-ban kapott egy 90%-os kész csapatot? Talán elfelejtetted kiket paterolt el a klubtól? (ha igen, Bivi emlékeztetni fog rájuk :)....és még sikeresebb lett a csapat?
Vagy 2016 óta milyen csapatot rakott össze a City-ben?...milyen játékosokat igazolt a klubhoz? Képzeld mi lett volna, ha a Barca igazolt volna így....most nem leszálló ágról beszélnénk.

julio alberto 2020.05.20. 21:59:15

@Robi71: A látványosság sajnos nem egyelő a sikerrel.A sikerhez jóval több kell,de gondolom ezzel te is tökéletesen tisztában vagy.Guardiola mire is ment a látványos játékkal a mindenkori csapatával a nemzetközi labdarúgásban 2013 óta?A Bayern szurkolók túlnyomó része rendesen tapsolt a távozásakor..vajon miért?Tudom hogy te a szép focit szereted(én is)de manapság ez nem nyerő hozzáteszem sajnos.Lehet hogy változni fog ez a történet a labdarúgásban de nem úgy nézz ki hogy ez mostanában lesz.Ezért írom itt számtalanszor hogy változtatni kell és be kell építeni elemeket a modern labdarúgásból a Barcelona játékába is.Nyilván ez nem a látványosság felé fog elmozdulni,de...

GYLS 2020.05.20. 22:00:00

@Robi71: Az én szememben azok a nagy edzők, akik építkeznek és nem beleülnek a készbe. Maradjunk csak a Barcánál. Honnan kezdte a munkát pl. Cruyff vagy Rijkaard? Valahol a középmezőny elején kullogtunk az érkezésükkor.

GYLS 2020.05.20. 22:06:00

@Robi71: Guardiola már a Citynél is leszálló ágban van. Szerintem az Ő jövőjét a mostani BL-sorozat fogja meghatározni. Ha nem nyer, a City is új alapokra helyezi a jövőjét. Nélküle. Viszont lesz kiút számára. Majd megy a PSG-be. Ott is van pénz, sőt agyon is nyerheti magát.

sunt 2020.05.20. 22:12:39

Végre egy igazán jó hír! Neymar marad a PSG-ben.

sunt 2020.05.20. 22:12:49

Végre egy igazán jó hír! Neymar marad a PSG-ben.

Robi71 2020.05.20. 22:13:43

@julio alberto: @GYLS: Számomra mindig is a kreatív, látványos támadófoci volt a legfontosabb szempont. Amelyik csapat a legmagasabb szinten űzte ez a játékot az volt a kedvenc, még akkor is ha a vége nem mindig volt triplázás. :)
Pep alatt a Barca minden egyes meccse élményszámba ment, még akkor is ha időnként becsúszott egy-egy vereség. Most sincs jobban elkényeztetett közönség, mint a City szurkolótábora.
De kinek a pap, kinek a papné....kinek Pep, kinek Mourinho.

julio alberto 2020.05.20. 22:16:03

@Robi71: Pelé nagyon hosszú szünet után és több szinttel alatta Maradona a többiek meg csak utánuk.

julio alberto 2020.05.20. 22:20:49

@Robi71: Klopp csapata ezért évek óta simán veri Guardiola Manchester Cityét,zárójel bezárva.A BL meg...nos inkább hagyjuk.

Bolha10 2020.05.20. 22:21:29

Most néztem 3.-jára a Pelé filmet. Fasza kis film.

julio alberto 2020.05.20. 22:23:55

@sunt: +++++++++1 legalább a szappanopera véget ért,ámen!

Bolha10 2020.05.20. 22:23:56

@GYLS: hát nem tudom, majd meglátjuk. Dehát ilyen az élet..ez így szokott lenni. Mondtam, hátha nem...

Robi71 2020.05.20. 22:24:44

@julio alberto: "nos inkább hagyjuk."...tökéletes végszó. :)

Bolha10 2020.05.20. 22:25:04

@Bolha10: dehát ezt nekem mondjad, hanem Barcelonában :). Én ugyanolyan szurkoló vagyok mint te.

GYLS 2020.05.20. 22:27:39

@Robi71: Végre egy értelmes magyarázat, miért váltogatod a "kedvenc" csapataidat. Ez alapján igazából, úgy tiszta szívből soha egyetlen csapatnak sem lehettél a szurkolója. Mert az nem csak a jóban, de a rosszban is kitart a kedvence mellett. Te pedig, mint ahogyan Pep is, a készt, a kellemeset választod.

Robi71 2020.05.20. 22:28:38

@sunt: Ez eddig sem volt kérdés.

Bolha10 2020.05.20. 22:30:18

@julio alberto: lehet hosszú a listád, de ne menjünk bele, melyek azok a nagy meccsek, amelyet Leó hozott nekünk. Az sokkal hosszabb. Ne erolkodj. Kinevetetted magad. Bár engem nem zavar :)

Robi71 2020.05.20. 22:36:25

@GYLS: Az egyetlen csapat mellett, amelyiknek gyerekkorom óta szurkolok...jóban rosszban kitartok.
A Barca mellet is kitartanék ha rosszra fordulásnak természetes okai lennének. De egyáltalán nem így van. Tudatos, szisztematikus, következetes rombolás, arculatváltás folyik. Ha ez 2021 után is folytatódik nem lesz más választásom, mint távozni.

julio alberto 2020.05.20. 22:37:07

@Robi71: Nézd a Mancherster City a befektetett irgalmatlanul nagy összeg ellenére is futottak még kategória a BL-ben.Még egy AS Monaco is erős akadályt jelentett,ezért volt a nos inkább hagyjuk.

Robi71 2020.05.20. 22:40:53

@GYLS: Pep-t távozásra kényszerítette az új klubvezetés. Ellehetetlenítették a munkáját, ami várható volt Laporta leváltása után. De nem csak Pep, hanem az egész sikerstábnak távozni kellett Soriano-tól, Begiristain-on keresztül az utolsó La Massia-s nevelőedzőig. Ami utána következett, már ismerjük...

Robi71 2020.05.20. 22:42:56

@julio alberto: "nos inkább hagyjuk"...másodjára és remélem utoljára is. :)

julio alberto 2020.05.20. 22:44:27

@GYLS: AC Milan,Ajax,Real Madrid,FC Barcelona hosszú nála tehát a lista ezt ő maga írta itt,de gondolom olvastad te is.Nincs ezzel semmi baj szereti a látványos labdarúgást.

GYLS 2020.05.20. 22:45:20

@Robi71: Na ebben a tudatos rombolásban sem értek egyet. Egyrészt nincs az a vezető, aki tudatosan önmaga ellen dolgozna, másrészt semmi arculatváltás nincs. Őrizzük a hagyományos rövidpasszos Barca-stílust. Csak olyan öregurasan.

julio alberto 2020.05.20. 22:50:05

@Robi71: És mit is nyert Guardiolával a Bayern vagy éppen az M.C nemzetközi szinten?A Bayern csapatánál például csúcsot döntött,igaz negatívot...Bayern-Real 0-1,0-5

julio alberto 2020.05.20. 22:54:07

@Bolha10: Sajnos nem kellet erőlködnöm.

GYLS 2020.05.20. 22:55:01

@Robi71: Mi köze Pep későbbi munkájához (nemzetközi sikertelenségéhez) a Barcától való távozásának? Ha van valami, amiért azt mondom jöjjön vissza, akkor az az, hogy úgy építsen fel egy csapatot, hogy nincs egyszerre a kezében Messi-Xavi és Iniesta. De leginkább az utóbbi kettő. Mert Xavi és Ini Messi nélkül VB-EB-címeket nyert, de Messi nélkülük .... semmit.

Robi71 2020.05.20. 22:59:20

@GYLS: Ettől jó a szabad véleménynyilvánítás...elmondhatod, hogy nem értesz egyet.

Robi71 2020.05.20. 23:05:32

@GYLS: Én remélem, hogy Barto valamelyik strómanja követi majd...és befejezi a munkát.

Robi71 2020.05.20. 23:13:14

„Ronaldo (Nazário) a legjobbak közé tartozik, de mások Cristiano Ronaldót fogják emlegetni. Ugyanakkor Ronaldo (Nazário) nem csupán hihetetlen szezonokat játszott végig a Barcelonában és az Interben, de arra is képes volt, hogy egymaga megverje az ellenfeleket. Ez elmondható a Real Madridban töltött időszakára is. Mindent összevetve, ha valakit választani kellene, én akkor is Messit választanám. Egy labdarúgó, aki valósággal kiemelte a többi csapat közül a Barcelonát éveken át. Mindent megnyert, amit csak tudott, sok gólt rúgott és sok gólpasszt adott. Teljesen máshogy focizik, mint a többiek. Mondom, sokan fognak esküdni Maradonára, mások Ronaldóra, sok hatalmas játékos van. De nekem Messi a legjobb” – mondta az 51 éves Prosinecki

RA7 2020.05.21. 00:13:28

@Eminusz:
1. Tuti kamu
2. A mi focink jobban feküdne neki
3. Első éve volt egy teljesen más országban.
4. Egyértelmű vezér alkat, olyan lehetne nálunk akire hallgatnak a többiek.

katalan2 2020.05.21. 03:53:06

@GYLS: Nem Xavi és Iniesta nyert vb-t, hanem a spanyol csapat, amibe ök is benne voltak. Ráadásul jó sok szerencsével, Ami az argentínoknak nem volt pl: a vb és a Copa American a döntöben. Sem a vb-én 2014-ben, sem a Copa American. Az ezuüstérem sem kis teljesítmény.

julio alberto 2020.05.21. 06:15:00

@katalan2: Hát igen....de mondjuk Chile ellen egy év alatt kétszer veszteni nem kis teljesítmény valóban,inkább ciki...Jól mutatja milyen erős Chilei válogatottról beszélünk az a tény hogy még a 18-s VB sem tudtak kijutni.

Mihail84 2020.05.21. 07:22:33

@julio alberto: Megint a kettős mérce amikor a délamerikai csapatoknál 4 ország juthat ki összesen holott azért Chile válogatottja "egy-két" európai országot akik kijutottak simán kenterbe vágna. De te ezt is rendre elfelejted, hogy a Messi utálatodat újfent ide okádhasd

GYLS 2020.05.21. 07:39:45

@Robi71: @GYLS: Én remélem, hogy Barto valamelyik strómanja követi majd...és befejezi a munkát.
Eszerint - ha jól olvasok a sorok között - azt tanácsolnád a Barto-jelölttel szemben szándékozni indulóknak, hogy a kihívás helyett a kivárást (keményebben fogalmazva meghátrálást, megfutamodást) válasszák. NO COMMENT!

GYLS 2020.05.21. 07:42:41

@katalan2: Valóban a spanyol csapattal nyert Xavi és Ini VB- és EB címeket, ahogyan a Barca is. És Messi? Velük csak a Barcával nyert. Nélkülük? A szerencse pedig - ahogyan mondani szokás - megválogatja, hogy hová áll.

Dr Mouse 2020.05.21. 08:49:58

@Matthew1127: Kedves Kolléga! Sajnos nem tudok Neked segíteni, mert amikor én tanultam jogot, akkor az egy más világ volt. /kb 45 éve/
Szorítok, hogy sikerrel vedd ezt a nem könnyű akadályt: M.

Bolha10 2020.05.21. 08:54:38

@julio alberto: tudod mi a ciki? Hazai pályán az 1:7...az a ciki.

Dr Mouse 2020.05.21. 08:54:53

@GYLS: Hogy miért nem nyert VB-t Messi...
Volt egy szomszédom Zuglóban, úgy hívták, hogy Lantos Mihály, aki az Aranycsapat tagjaként, majd edzőként is bizonyította a futballhoz való hozzáértését.
Ő egyszer azt mondta nekem, hogy ahhoz, hogy egy csapat VB-t nyerjen, 1.000 (ezer)
tényezőnek kell összepasszolnia, + a Szerencse!

julio alberto 2020.05.21. 09:00:58

@Bolha10: Nekem a legnagyobb ciki a Spanyolország-Hollandia 1-5 volt!

julio alberto 2020.05.21. 09:07:24

@Mihail84: Dél Amerikából 4+1 csapat juthat ki a VB-re,10 országból tehát 5 azaz a mezőny fele.Chile nem fért fel az első öt közé ez azért sokat elárult arról hogy milyen komoly tényezők voltak odaát.Kétszer alulmaradni ilyen válogatott ellen hát....

julio alberto 2020.05.21. 09:10:46

@Dr Mouse: Akkor Pelé ezek szerint nagyon szerencsés lehetett 3.000 tényezővel..az elsőnél 17 évesen

Bolha10 2020.05.21. 09:22:07

@julio alberto: közelébe sem érhet az 1:7-nek

Bolha10 2020.05.21. 09:26:54

Az egyik egy sima csoportmeccs, ráadásul nyitó meccs(a csoportban),ami után még bármi lehet, a másik meg egy hazai rendezésű VB elődöntő, 100 millio fanatikussal a háttérben megtámogatva. Össze nem hasonlítható. Az első egy blama, a második meg vérciki. Dehát van ilyen. Ne is menjünk bele

Dr Mouse 2020.05.21. 09:31:12

@Bolha10: +1! Szerintem jól látod.

GYLS 2020.05.21. 09:36:19

@Dr Mouse: Igazad van, valóban rengeteg összetevője van a sikernek. Én csupán akkor hozom fel a Xavi/Iniesta kontra Messi hasonlatot, amikor valaki túldimenzionálja EGYES emberek szerepét. És ez lehet elnök, edző vagy játékos. Ma nincs olyan sportág (csapat esetében meg pláne), ahol valaki EGYEDÜL lenne a siker záloga. 46 éve tartó Barca-drukkerként pedig van annyi tapasztalatom, hogy elfogultság nélkül lássam a dolgokat, értékeljem a szereplők rövid és hosszútávú ténykedését. Pláne úgy, hogy nekem a mai napig Cruyff a JÁTÉKOS (nagy-nagy valószínűséggel életem végéig Ő is marad). Azaz én már rég eljutottam oda, hogy ne a nevet nézzem, amikor véleményt formálok, hanem azt, amit hétről-hétre, mérkőzésről-mérkőzésre látok.

Bolha10 2020.05.21. 09:39:30

@julio alberto: gondolj bele, az milyen ciki, mikor el se jutsz odáig, h megmérkőzz a döntőben Chilével! Főleg mikor hazai pályán játszol... az már nem is ciki. Ott fel kéne szántani a pályát és betiltani a focit azokban az országokban?!

julio alberto 2020.05.21. 09:39:54

@Bolha10: Nekem azért az 1-5 volt a legnagyobb ciki az ok egyszerű a magyar válogatott után nekem a spanyol válogatott a kedvencem immár 34 éve..

Mihail84 2020.05.21. 09:46:57

@julio alberto: Már megint mellé beszélsz. Arról nem Chile tehet hogy délamerikában csak 10 ország van holott az európai afrikai ázsiai nemzetek közül olyanok is kijutottak akiket biztos hogy megver. Tudod nálad mindig kettös mérce van. Ezzel mondjuk nem Chile érdemeit akarom magasztalni, de tény hogy nem a leggyengébb csapat a világon és nem ő kapott ki hazai pályán 7:1re

julio alberto 2020.05.21. 09:48:20

@Dr Mouse: @Bolha10: Copa America döntő 2007 Venezuela,Caracas...Argentína-Brazília 0-3(0-1)Argentína:Abbondanzieri-J.Zanetti,Ayala,G.Milito,Heinze-Cambiasso,Mascherano,Verón,Riquelme-Messi,Crespo.....Brazília:Doni-Maicon,Alex,Juan,Gilberto-Elano,Mineiro,Josue,Julio Baptista-Robinho,Vágner Love...hát igen,nos?

Mihail84 2020.05.21. 09:50:49

@julio alberto: De ha a te "érdekes" gondolatmenetedet folytatnám akkor Brazília el se jutott a copa döntőbe akkor, ergo gyengébnek kéne lennie mint chíle mégis ott volt a vb-n. Az a fránya kettős mérce...:DDD

Bolha10 2020.05.21. 09:50:54

@katalan2: senki nem mondta, h az a jó csk, aki “kiabál”. De Messi akkor se jó csk. Csak ezt te meg a pozitív elfogultságod (Messi)miatt nem látod. Néha írsz kb akkora hülyeségeket mint alberto. Csak te ellenkező szemszögből.

julio alberto 2020.05.21. 09:51:17

@Mihail84: Hát igen komoly csapat volt a Chilei annyi szent...10 csapatból a 6 helyen végzett.

Mihail84 2020.05.21. 09:53:48

@julio alberto: Na ez a legszánalmasabb. Most előkaparsz egy több mint 10 évvel ezelötti meccset és azt próbálod mások orra alá dörgölni. Vicc vagy ember....

Bolha10 2020.05.21. 09:54:02

@julio alberto: az 1:7-et semmi sem veri :)

Mihail84 2020.05.21. 09:54:54

@julio alberto: Mégis ott volt a copán a döntőben az imádott braziljaid meg kiestek.

Bolha10 2020.05.21. 09:57:48

Én csapatként nagyon szeretem a brazilokat, az argentinokat nagyrészt Messi miatt szeretem. De ekkora blődségeket összehordani mint amit alberto barátunk tesz itt nap mint nap....szerintem ha vernének,akkor sem tudnék...:)

julio alberto 2020.05.21. 09:58:02

@Mihail84: Argentína 27 éve nem nyert egy tornát sem...mondjuk a brazilok sem sokat 1994,2002 VB arany,1997,1999,2005,2007,2019 Copa America arany+nem kevesebb mint 4 konföderácios kupát 11-0 oda,na ennyit a kettős mércéről.

julio alberto 2020.05.21. 10:02:00

@Mihail84: Tavaly is simán verték a szambások a tangósokat....még Neymar nélkül is.

julio alberto 2020.05.21. 10:03:51

@Bolha10: Írj már egy pár blődséget!

Mihail84 2020.05.21. 10:05:47

@julio alberto: Ki beszélt itt a brazil argentín összehasonlításrol amikor te a szokásos Messi utálatodat hányod ide nap mint nap. Argentína nem a legerősebb kerettel rendelkezik az elmúlt évek során. Sőt még Brazília is megelőzi a kereterösség szempontjábol. Mégis argentínát Messi emelte ki a középszer csapatokból. Nélküle még a selejtezőböl se jutottak volna ki. De tudjuk nálad mindig is érdekes kettős mérce volt Messivel szemben. :D

julio alberto 2020.05.21. 10:07:37

@Bolha10: 1-7 ide 1-7 oda azért a szambások mostanában rendre elverik Messiéket tétmeccseken,na ennyit a témáról te csak szeresd tovább a brazilokat én maradok a magyar mellet a spanyol válogatottnál.

Mihail84 2020.05.21. 10:07:54

@julio alberto: elötte meg a csoportkörből nem jutottak tovább. Az hogy még tavaly kit vertek meg a brazilok azt hagyjuk már. Annyira pofátlanul tolták őket hogy csak a vak nem látta.

julio alberto 2020.05.21. 10:10:12

@Mihail84: Kiemelte és mikor?6 éves korában,mert bizony Messi pont annyi idős volt amikor Argentína utoljára felnőtt tornát nyert.

Mihail84 2020.05.21. 10:12:57

@julio alberto: Az meg az imádott braziljaid szegénységi bizonyítványa hogy egy nála sokkal gyengébb kerettel rendelkező argentínát nem kis bírói segítséggel vért izzadva tudtak csak megverni

Mihail84 2020.05.21. 10:19:41

@Mihail84: Ráadásul hazai pályán

julio alberto 2020.05.21. 10:28:04

@Mihail84: Aparopó hazai pálya....2011 Argentína Copa America...Argentína:Romero-Zabaleta,G.Milito,Burdisso,Zanetti-Mascherano,Gago,Di Maria-Messi,Higuain,Agüero féle alakulat egyetlen mérkőzést volt képes megnyerni azt is a Costa Ricai olimpiai válogatott ellen igaz 3-0 ra,Negyeddöntő és máris kiestek hazai pályán Uruguay ellenében.

Mihail84 2020.05.21. 10:31:21

@julio alberto: ők legalább a csoportkörből kijutottak...XD XD
És ha olyan házibíróik lettek volna mint most a braziloknak.....

julio alberto 2020.05.21. 10:35:21

@Mihail84: Már megint zagyválsz össze vissza....na meg a a fránya kettős mérce igaz?

julio alberto 2020.05.21. 10:37:47

@Mihail84: Gabriel Jesus volt tavaly Argentína végzete...

Mihail84 2020.05.21. 10:39:37

@julio alberto: Az csak nálad van. Na meg a szokásos Messi utálatod. Mindenki mondja hogy egy troll vagy és jobb lenne ha elkotródnál innen egy brazil vagy Neymar fan oldalra. Nekünk is és neked is jobb lesz hidd el..

Mihail84 2020.05.21. 10:40:35

@julio alberto: Ja meg a megvett bírók....

julio alberto 2020.05.21. 10:43:30

@Mihail84: Mondom hogy zagyválsz össze vissza...legközelebb akkor mondj valami okosat ha azt alá is tudod támasztani.Mert ez így nagyon komikus XD

Mihail84 2020.05.21. 10:45:52

@julio alberto: Albi Albi már megint önmagad paródiájává váltál. Talán csak megkéne fontolnod azt a Neymar fan oldalt....

Mihail84 2020.05.21. 10:48:30

@julio alberto: Szerintem nem kérdés hogy Brazília csalással nyerte meg a copát. Az itt blogolók nagy része is egyetértene velem.

Mihail84 2020.05.21. 10:56:57

@julio alberto: De én vagyok a hülye hogy egy ilyen krónikus Messi utálóval leállok vitatkozni. Úgyhogy tudod mit igazad van Messi egy nulla Brazília az no1. Most már megnyugodva visszabújhatsz az odvadba....

Bolha10 2020.05.21. 11:03:34

@julio alberto: de hogy jön ide a brazil-arg párharc?? Döbbenet....megint. Félrebeszélés. A másik meg: te nem szereted a brazilokat.... te ezeket el is hiszed már? :D

Bolha10 2020.05.21. 11:05:49

Engem annyira nem hat meg brazil-arg párharc. Hiába is próbálod úgy beállítani. Csak téged érdekel itt. Bár te nem szereted a brazilokat, az argentinokat meg nem gyűlölöd. :D

Romario80 2020.05.21. 11:19:56

@julio alberto: Öreg, ne égesd már magad, ez már nagyon kínos. Az egyik Copan,amit Chile nyert Brazília a csoportkörből sem jutott tovább, a másikon meg Paraguay azonnal kipicsázta őket. A 2014es Vb-n meg Messi ezüstérmes lett. Tudod, amelyiken a brazilokat megalázták egy hetessel, és az utolsó percben engedtek egyet. Ja és azért Messi nyert mellé egy olimpiát is. Lejáratod magad már megint.

Romario80 2020.05.21. 11:37:12

Hozzáteszem a futball válogatott szinten leértékelődött, a klub futball pedig fel. Ebben pedig Messi minden idők legjobbja, ha tetszik neked, ha nem.

Dr Mouse 2020.05.21. 11:57:38

@julio alberto: Ne haragudj, de most személyeskedni fogok Veled.
Korábban azt írtad, hogy Neked a legkedvesebb csapatod a brazil. Nem telt bele két hét, - most meg a spanyol, meg a magyar. (Utóbbival az a bajom, hogy - sajnos - a magyar válogatott "nem egy szerethető csapat.')

Hidd el, hogy én legalább annyira szerettem nézni a brazilokat mint Te. De mára ez sajnos elmúlt.
Reggelig tudnánk - itt Mindannyian - sorolni azokat a brazilokat, akiknek ma nincsen párja /Roberto Carlos, Il Fenomeno, Ronaldinho, Rivaldo, stb, stb./ csak nincs értelme!
Mert a "maiak" a közelükbe sem férhetnek és erről sem Te, sem én nem tehetünk.
Már írtam, de most megismétlem, - tavaly 1.600 (egyezerhatszáz!!!) brazil focistát adtak el a Világ minden részébe, vagy másképpen, "exportáltak."
Ez több mint amit egy ország tisztességesen képes teljesíteni!
Ha van türelmed, légyszíves és figyelmesen nézd meg, hogy a "mai nagy brazilok" Neymar, Coutinho (kölcsönadta a Barca...) Vinicius, vagy Jezus mit tudnak a pályán és mit tudtak az elődeik. És ezen kár vitatkoznod.
Mert felgyorsult a Világ és olyan brazil tehetségek sem tudtak már kibontakozni, mint Robinho, vagy Pato - pedig ők sokat igérők voltak ugye?

Ami a brazilok 7:1-es vereségét illeti - saját pályán - a németek ellen, az számomra szégyen volt! (Van példul a Youtub-on egy video, aminek az a címe, hogy Brazília-Messi 3:4. érdemes lenne, megnézd azt is.)

Régen az, hogy "brazil focista" azt jelentette, hogy kivételes tehetség, amire mindenki felkapta a fejét. MA, ez a jelző, azt jelenti, hogy TÖMEG ÁRU....
Üdv: M.

Mihail84 2020.05.21. 12:32:17

@Dr Mouse: Albinál az se igaz amit kérdez.....

Eminusz 2020.05.21. 12:34:05

@Mihail84: Legy szives ne irj mindenki neveben. En peldaul nem tartom trollnak es nem szeretnem, ha nem irna tobbet a blogra.
@Dr Mouse: Ismet meg kell vedenem albertot. Soha nem irta, hogy a brazil valogatott a kedvence... Mindig is azt hangoztatta, hogy a spanyoloknak szurkol.

Mihail84 2020.05.21. 13:02:47

@Eminusz: igen te nem tartod annak de hidd el ha azt mondom többen vannak itt akik annak tartják....

Mihail84 2020.05.21. 13:16:30

@Eminusz: Ne is haragudj de ha albertonak nem a brazilok a kedvencei akkor megeszem a kalapom. Gyakorlatilag csak ő hozza fel a Brazília vs argentínát. A Neymar meg a brazil imádatát. Hogyha nyernek valamit a brazilok akkor itt isteníti őket non-stop. Nehogy már azt mond hogy nem a brazilok a kedvencei.

Mihail84 2020.05.21. 13:25:22

@Eminusz: És azt is eltudom hinni (és mintha nekem is rémlene) hogy azt írta korábban hogy a brazilok a kedvencei. Ismerve az ő szavahihetőségét. Nem egyszer megbukott hogy állított valamit azt rá nemsokra meg az ellentétét mondta. Nem is kell messzire menni és ebben egészen biztos vagyok mert velem vitatkozott arról hogy neymarnak kell lennie a brazil válogatott csapatkapitányának ez nem kérdés aztán rá nem sokára meg azt állította hogy Neymar nem való csapatkapitánynak. Szóval ennyit Albi szavahihetőségéről.

Eminusz 2020.05.21. 14:11:20

@Mihail84: Nem, soha nem irta, hogy a brazil valogatott a kedvence. Mindig a spanyolokat irta.
Az argentinokrol azert kell folyton irnia, mert ezzel ervel amellett, hogy Messi nem igazan vezeregyeniseg, amivel nem is teved olyan nagyot. En sokkal inkabb problemanak tartom azt, hogy sokan itt annyira imadjak Messit, hogy szemelyeskedesnek veszik, ha valaki kritizalja vagy ha valaki szerint nem o a legjobb.... Egyebkent szerintem is o a vilag legjobbja, de en el tudom fogadni mas velemenyet ahelyett, hogy lehulyeznem... julio albertoban pedig kifejezetten birom, hogy ervekkel alatamasztja a velemenyet, igy nem lehet belekotni.... Sokkal jobban idegesit az olyan szemely (van itt a blogon...), aki mindenfele erveles nelkul, tenykent kozli (a te szavaiddal elve “ideokadja”) a velemenyet es aki nem ert vele egyet, azt lehulyezi... Az “ervelese” pedig ennyi (probalok idezni): Messi a vilag legjobbja, es aki mast mond, az hulye...
Na hat koszonom, ebbol nem kerek, meg ha szerintem is o a legjobb, szerintem ez a stilus undoritoan provokativ... Abszolut megertem azokat, akik erre egybol “ugranak”... Es ennek mindig az a vege, hogy ok a “rosszak”... Mindig ez megy itt es mar kezdem unni... :/

Mihail84 2020.05.21. 16:32:54

@Eminusz: Te mond szoktad olvasni Alberto hozzászólásásait. Amit mind mondtál az gyakorlatilag ő rá igaz. Aki neki áll vele vitatkozni hogy az nem úgy van. Mégegyszer mondom vitatkozni és nem személyeskedni azt gyakorlatilag mind kioktatja és lehülyézi. És közben úgy beszél a saját véleményéről mintha az lenne a szent és sérthetetlen és az kőbe van vésve....

RA7 2020.05.21. 16:33:24

@julioalberto:
Még viszonylag új vagyok a blogon, de azt látom, hogy nagyon elfogult ember vagy, vagy inkább buta..?!
Pelé akármilyen zseni volt egyedül nyert VB-t? Maradona egyedül nyert VB-t? Vagy van bárki aki egyedül nyert volna VB-t? Ez alapján megítélni valakit hihetetlen ostobaságra mutat rá. CR mákolt egy EB-t pályafutása végén akkor ezért ő egyértelműen jobb mint Messi? Nem..
Ronaldinho egyedül nyert VB-t? Nem, olyan társakkal mint Rivaldo, Ronaldo, R. Carlos...
Arra hivatkozni hogy Xavi és Iniesta segítette a Barcaban kész vicc.. Egyáltalán nincs azzal bajom hogy nem Messi a kedvenced, elárulom nekem sem, de ennyire elfogultan állítani valamit... Azt is sokan elfelejtik mikor azt állítják Maradona biztosan jobb mint Messi mert VB-t nyert Argentínával.. Igen, nyert.. Egy bizonyos kezés miatt többek között :) Nem kell egyetértened másokkal neked is van véleményed, de fogadd el másokét is.

Mihail84 2020.05.21. 16:36:29

@Eminusz: Az meg a másik hogy alberto Argentína és Messi ellen valamilyen puszta véletlen okból mindig a brazilokkal hasonlítja össze. Arról nem is beszélve hogy ha Brazília valamit nyer 0-24ben itt eszi a fene és ódákat zeng...
És ha erre azt mondod hogy nem igaz akkor tényleg vak vagy

Dr Mouse 2020.05.21. 16:39:23

@Eminusz: Az, hogy ki a vezéregyéniség innen nehéz megmondani, - szerintem.
Mert mi a képernyőn azt látjuk, hogy valaki a kezeivel hadonászik, vagy a társai felé kiabál.
De, hogy a meccs előtt, vagy a szünetben az öltözőben ki mit mond és, hogy annak van e súlya, figyelembe veszik e a társak amit mond, az előttünk titok marad.
Egyetértesz?

julio alberto 2020.05.21. 16:45:36

Messi egy zseni de neki is meg vannak a korlátjai.Sajnos az igazán nagy tét mérkőzéseken rendre mélyen tudása alatt teljesít,lehajtott fejjel tanácstalanul sétálgat.Nem képes azt a pluszt hozzátenni csapatai számára ami valós tudása alapján elvárható lenne tőle.A véleményem nem változott ebben a témában,fentebb jól pár példával alátámasztottam ezt a történetet,amik tények így vitatkozni nem igazán lehet vele.Volt megint kifogás,bűnbak keresés és személyeskedés.Meg sok sok zagyválás,de érvelés nem igazán.Megtudtam azt is hogy a brazil válogatott a kedvencem és nem a spanyol,persze ha Santos szimpatizáns valaki az tuti a hogy brazil szurkoló,de ilyen elven lehetek angol szurkoló is elvégre a Liverpool az angol csapat.Hát az emberi butaságnak úgy néz ki nincs határa egyes személyeknél,de mondjuk az nem újdonság számomra.Ez is egy szint de én erre a szintre nem fogok lesüllyedni,személyeskedés helyett inkább kérdezek ahogy tettem eddig is.

Mihail84 2020.05.21. 16:56:54

@julio alberto: igen csak az a gond hogy te ez alatt a szint alatt vagy szóval nem lesülyedsz hanem max ide emelkednél.

Mihail84 2020.05.21. 17:14:28

@julio alberto: Az meg a másik hogy ott bukott meg az érvelésed hogy azt mondod rendre. Szerinted hány madridi derbit döntött el egymaga vagy hány nagy meccsen döntötte el a továbbjutást. Te meg kiragadsz 3 gyengébb meccsét.Úgyhogy igenis lehet ezzel vitatkozni sőt.....

julio alberto 2020.05.21. 17:25:46

@RA7: Javaslom nézd meg csak egyszer Pelé vagy Maradona milyen egyéni teljesítményt adott a csapatainak,talán ha látod akkor megérted a külömbséget.Pelé mint mondtam külön kategória ő 17 évesen lett az 58-s VB legjobb játékosa lőtt 6 gólt 4 mérkőzésen.Tripla az elődöntőbe,dupla a döntőben,és milyen csoda gólok voltak,milyen egyéni teljesítmény előzte meg a góljait ...Dél Amerikai válogatott sem előtte sem azóta nem nyert VB-t Európában.A 86-os VB volt az első torna amit néztem(11 éves voltam)láttam az Argentína utolsó 3 mérkőzését,Maradona hát igen,az bizony Maradonáról szólt.Szó szerint belőtte a csapatát a döntőbe és milyen gólokkal.Lehet a Napoli nem volt olyan csapat mint a Barcelona,de bizony a világ akkori legjobb csapatának tartott AC Milant többször is megalázták,volt hogy meg is előzték a bajnokságba.Rajtuk kívül nem emlékszem hogy más klubnak sikerült volna Európában.Azt csak mellékesen jegyzem meg hogy bizony a játékos felhozatal is jóval nívósabb volt akkoriban mint manapság.

RA7 2020.05.21. 17:34:38

@julio alberto:
A saját korszakukban ők voltak az istenek ahogy most Messi és CR. Akkor sem lehet megnevezni ki volt a valaha legjobb. Messi is hasonló számokat hozott volna az ő korszakukban, de fordítva is igaz lenne ez? Esélyes, de Messi a modern fociban hoz űr számokat. Egy a lényeg a valah volt legnagyobbak között van/lesz mindegyikük. Szimpátia kérdése is, illetve én nem láttam őket játszani ez hátrány nekem, de a képességüket soha nem vontam kedvében. Messinek nyilvánvaló hátrány hogy nem kapitánynak való ezt már hangsúlyoztam itt. A mostani modern fociban sokkal nehezebb válogatott szintén nyerni(szerintem).

julio alberto 2020.05.21. 17:39:14

@RA7:Javaslom újra nézd meg őket,utána értékelj.

julio alberto 2020.05.21. 17:45:15

@RA7: Pelé egyébként sosem volt kapitány!

RA7 2020.05.21. 17:52:50

@julio alberto:
Kapitány dolgot csak megjegyeztem mert az is szóba került már mint amiben Messi nem jó. Ebben egyet is értek. Pelé, Mardona vs Messi az meg olyan dolog hogy mindenkinek az lesz a best akit látott játszani.
Akkori fociban ők voltak a királyok most Messiék. Összességében ki a legjobb az meg csak akkor derülne ki ha egy időben játszana mindenki. :)

Dr Mouse 2020.05.21. 17:55:39

@julio alberto: Légyszíves és tedd hozzá, hogy Pelének szerencséje is volt, hogy 17 évesen vb-t nyerhetett egy csapattal, mert biztos, hogy a helyére lett volna tapasztaltabb játékos, de az edzőjük bízott Edison Arantes do Nascimento-ban...
Pelében......:D)

Eminusz 2020.05.21. 18:55:26

@Mihail84: Igen szoktam olvasni és tudod mit látok? Leírja a véleményét, érvel mellette, aztán valaki beleköt! Nem hoz fel semmi ellenérvet, csak simán beleköt... Hát így nem is lehet vitázni... Inkább őt szoktá(to)k lehülyézni a véleménye miatt, ami megintcsak abszurd, hiszen az az ő véleménye...

Eminusz 2020.05.21. 18:57:46

@Dr Mouse: Az igazi vezér a pályán is vezér, nemcsak az öltözőben! :) Én ezt vallom...

julio alberto 2020.05.21. 19:28:44

@RA7: Figyelj úgy nehéz valakikről véleményt mondani hogy nem látod őt,őket.Ha megnézed őket látod őket egész mérkőzéseken játszani akkor beszélhetünk a témáról,máskülönben ez csak egy okafogyott és parttalan és főleg értelmetlen vita úgy hiszem..Látatlanban hogy lehet véleményt formálni?C.Ronaldo meg sosem volt zseni,egyszerűen az egyéni képességei nincsenek meg hozzá...Nem is értem hogy lehet őt ilyen téren nem Peléhez mert ő egy külön kategória..de úgy egyáltalán Maradona,van Basten,Romario,Zidane zsenikhez hasonlítani?

Dr Mouse 2020.05.21. 19:32:40

@Eminusz: Igen, ez a Te véleményed.
Fociztál már magas szinten? Nem? Akkor mivel igazolod az állításodat?
Az a vezér, aki ordít a társaival a pályán, meg kézzel-lábbal mutogat?

Nagybarcelona 2020.05.21. 19:36:00

Nem az a baj, ha valaki leírja a vèlemènyèt hanem, az, ha tènykènt próbálja beállítani. Többen is vannak sajnos így, ès ezredszerre is kiírják magukból. Ez idővel nem csak unalmassá, de bosszantóvá is válik, főkènt akkor, ha más vèlemènyèt nemhogy elfogadni nem tudják, de szemèlyes sèrtèsnek is veszik. Èn azt hittem, itt egy közös, ès kedvenc klubnak szurkolunk ès nem bizonyos embereknek, nemzetisègeknek, vagy èpp (főkènt?) azok ellen.

julio alberto 2020.05.21. 19:39:17

@Dr Mouse: Tévedés,Vicente Feola alapjátékosa egy bizonyos Mazola nevű zseni volt aki Jose Altafini néven az AC Milan máig volt egyik legnagyobb legendája,kb mint a Barcánál Kubala.Mazola sérülése kellet ahhoz hogy Pelé a kezdőbe kerüljön..nos egy cserejátékos 17 éves gyerek lett a VB legjobb játékosa,4 mérkőzés kellet csak hozzá neki...

Dr Mouse 2020.05.21. 19:51:01

@julio alberto: Gratulálok. És nekem mi közöm Peléhez?Hogy jó focista volt? VOLT?
Hány Aranylabdát kapott?

Dr Mouse 2020.05.21. 19:53:16

@Dr Mouse: Te ugyan spanyol hívőnek mondod magad, de állandóan Peléről zagyválsz. Nem vettem észre - pedig rendszeresen olvaslak, - hogy a vb győztes spanyolokat dicsőítenéd. Miért? Azok szerinted a lába ujjáig nem értek fel Peléhez?

julio alberto 2020.05.21. 20:02:57

@Dr Mouse: Ez most komoly?Azt állította magáról hogy 70+éves,beszélt a Lantossal,látta Albertet..Nekem most már komoly kétségeim vannak ezzel kapcsolatba.Aranylabdát 1995 ig csak Európai játékos kaphatta meg,igaz?Akkor hogy kaphatott volna aranylabdát Pelé vagy Maradona?Ez nagyon mellé ment,már bocsánat!

RA7 2020.05.21. 20:13:04

@julio alberto:
Jelenkorban emlegetik őt zsenik, egyébként nem. Minden elismerés amit elért de attól nem egy őstehetség.

RA7 2020.05.21. 20:19:11

@julio alberto:
Elvétve láttam róluk felvételt, de eddig se azzal volt baj hogy ne tartottam volna őket zseninek vagy ne lehetnének jobbak Messinél. Nekem csak az érveid nem tetszenek. Messi pár rossz meccsét emeled ki, ahogy valószínűleg Peleéknek is volt nem egy rossz meccse. Részemről édes mindegy papíron kinél ki a legjobb. Ha nevetni akarsz nálam Lampard. Nem nagy durranás de imádtam játszani.. :) A mai fociban azt se felejtsük el lehet bármilyen zseni Pele itt nem 15 méterenként állnak a védők :) épp ezért lehetetlen megmondani azt hogy ki a King of the Kings.

Mihail84 2020.05.21. 20:34:01

@Eminusz: nem tudom hogy te most tényleg ennyire elfogult vagy vagy csak simán vak. Albertonál gyakorlatilag azt lehet olvasni ha valaki ellenérvekkel válaszol az ő érveire. Akkor olyan válaszokat ad és olyan stílusban....pl: "olvasd el újra amit írtam talán megérted" és nem egy ilyen bicskanyitogató beszólása volt. Szerintem olvasd vissza hogy hogy szokott itt nem egy embernek válaszolni.

Dr Mouse 2020.05.21. 20:55:50

@julio alberto: Bizony bizony, beszéltem Lantossal, aki Zuglóban az Ilosvay utcában lakott a feleségével egy kertes házban. Én meg tőle a második házban a Lőcsei utcában.
Ha igaz, hogy te 75-ös születésű vagy, akkor én nálad több mint harminc évvel vagyok öregebbb.
Viszont nem válaszoltál a felvetésemre, hogy ha te a spanyol válogatottnak drukkolsz, akkor ez a kommentjeidben miért olvasható egy szó sem, hogy a spanyolok VB-t nyertek?

julio alberto 2020.05.21. 21:01:30

@RA7: Lampard ezért nagyon jó játékos volt!

Eminusz 2020.05.21. 22:09:23

@Dr Mouse: Na ez a stilus nem tetszik.. Errol beszelek.. Leirom a velemenyem es rogton jon a flegmazas, ez egy idos embertol meg undoritobb.. (habar az irasaidat olvasva mindig is ketelkedtem ebben...)
De megtisztellek azzal, hogy valaszolok: Nem, nem fociztam soha profi szinten. Es igen, ha olyan lelketlenul jatszik a csapat, mint az utobbi idoben a Barca, akkor igenis elvarom egy vezertol, hogy leorditsa a csapattarsai fejet, hogy mi a fenet csinalnak vagy epp nem csinalnak.... Szamomra az igazi vezer Carles Puyol volt. Nala jobbat nem lattam. :)

Eminusz 2020.05.21. 22:17:41

@Mihail84: Nem kell visszaolvasnom semmit, mindenkirol megvan a magam velemenye itt a blogon, valakirol pozitiv, valakirol negativ... Vannak, akiknek kifejezetten szeretem olvasni az irasait. Ilyen GYLS es Nagybarcelona. Vannak, akiknek a provokativ stilusatol rosszul vagyok, de nem.. nekem ebbe julio alberto nem tartozik bele.. O csak szimplan nem isteniti Messit, mint itt a blogolok nagyresze, es mint korabban irtam, sajnos sok szurkolo ezt annyira magara veszi, hogy rogton elkezdik tamadni... En ezt latom itt minden alkalommal...

julio alberto 2020.05.21. 22:22:21

@Dr Mouse: Aki régebben blogtag az pontosan tudja hogy nekem a seleccion a kedvenc válogatottam.Sokszor írtam itt róluk,de voltak akik abban is belekötöttek.De mint írtam immár 34 éve ők a kedvenceim...Akkor a vissza a kezdetekhez,felvett nevem Julio Alberto nem véletlen!Az első VB amit néztem a Mexikói volt abban a spanyol válogatottban szerepelt egy Julio Alberto nevű remek Barcelona balhátvéd a kezdőben Victor és Julio Salinas mellet.De Julio Alberto mellet bizony Butragueno volt a másik nagy kedvencem de ugye a keselyű a Real Madrid ikonja volt.Nehéz úgy a spanyolokról beszélni hogy ne ejtsünk szót a Real Madrid játékosairól.Mert eleinte inkább ők alkották a csapat gerincét..Kedvenceim Butragueno,Michel,Martin Vazquez,Bakero,Hierro,Raul,Puyol majd jött az aranykorszak marad Puyol és jöttek Xavi,Iniesta(nálam aranylabdások 2010,2012)Iker Casillas,Xabi Alonso,Busquets,Villa a világ legjobb csapata,egy olyan középpályával akik csatár nélkül is tudtak EB-nyerni 2012 ben.És hogy mennyire szeretem a spanyolokat,az is bizonyítja hogy azon kevesek közé tartozom akik spanyol játékosokat szeretnének a jövő Barcájában is látni külföldiek helyett(Gaya,Oyarzabal,Fabian Ruíz).A jelenlegi kedvenc spanyol játékosom Morata,jön is mindjárt a savazás.Végül leírnám az álom spanyol csapatom..Arconada-Puyol,Hierro,Sanchis,Julio Alberto-Michel,Xavi,Martin Vazquez,Iniesta-Raul,Butragueno..na milyen?

RA7 2020.05.22. 01:32:09

@julio alberto:
Én amióta világ a világ Holland válogatott fan vagyok. Koromból adódóan a 2000es EB-t követtem amire konkrétan emlékszem, de a szimpátia a '98-as VB-n kezdődött. Azóta is fáj az az elvesztett elődöntő, 2 kihagyott tizivel
Toldo volt akkor mindenki réme.
Van der Sar
Reizieger- Stam - de Boer - Bronchorts
Davids - Seedorf - Cocu - Zenden
Bergkamp - Kluivert
Micsoda nevek.. :&

Nagybarcelona 2020.05.22. 05:48:48

www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/spanyolorszag-a-birok-90-szazaleka-real-madrid-szurkolo-2763473 nagy dicsősèg volt ilyen körülmènyek között a csúcson maradni. Mikor kritizáljátok a játèkosainkat, jusson az is az eszetekbe, H. hányszor nèztèk el a bírók, ha leszaggatták a mezt a játèkosainkról, vagy szètrúgták őket.

julio alberto 2020.05.22. 06:51:43

@RA7: Bizony nagy csapat volt a 98-s oranje,Bergkamp meg..De nekem volt szerencsém még egy ennél is jóval jobb oranjét látni.Van Breukelen-Van Tiggelen,R.Koeman,Rijkaard-Van Aerle,Wouters,Muhren,E.Koeman.Gullit,Vanenburg-Van Basten 1988 EB-n.Két valódi aranylabdással a kezdőben(C.Ronaldo??)Gullit és Van Basten..azt hiszem akkoriban talán a világ legjobb válogatottja volt az övék.Mint ahogy akkoriban a Van Basten,Gullit,Rijkaard trióval felálló AC Milan a legjobb klubcsapat.De ezt fentebb Maradona témában már írtam.

Bolha10 2020.05.22. 07:00:11

@Eminusz: “ Sajnos az igazán nagy tét mérkőzéseken rendre mélyen tudása alatt teljesít,lehajtott fejjel tanácstalanul sétálgat.Nem képes azt a pluszt hozzátenni csapatai számára ami valós tudása alapján elvárható lenne tőle”
Eminusz, ez neked érv???? Most komolyan! Ez nem érv,,hanem egy butaság(és akkor finoman fogalmaztam!). Arról a játékosról írja ezt, aki a legtöbb nagy meccset döntötte el a zsenialitásaval. Nincs mégegy játékos a földön, aki annyi nagy meccset eldöntött mint ő! Megközelítőleg sem. És akkor ezt kell olvasnom egy Barca blogon?! Ne hulyeskedjunk már! Az más, h nem isteníti Messit, szíve joga, de ne kelljen már állandó rosszindulatú hazugságokat, blődségeket olvasnom itt! Meg hogy “Messinek vannak korlátai”. Persze, kinek nincsenek! Maradona ak, Pelének is voltak. De ezt hangsúlyozni itt minden áldott nap, mikor feljön a téma... Gyomorforgató. Messi se isten, nem minden nagy meccsen megy neki, de basszus, pont nála kiemelni ezt.... Mondom, pont annál a játékosnál, aki a világon a legtöbb nagy téttel bíró meccsen jelentette a pozitív különbséget, aki ráadásul a hőn szeretett csapatunk tagja, és erről ilyeneket kell olvasnom egy Barcelona blogon!! Mert nem tudja levetkozni az argentin utálatát(már ez is vicc..mint az oviban) meg azt, h mi itt nem a brazilokat istenitjuk. De mit csináljunk, ha van nála egy jobb?! Szóval undorító a viselkedése , nem is tudom, h tud téged megtéveszteni, írásaid alapján normális fickónak tűnsz, nem akarom elhinni, h neked nem tűnik fel.

Mihail84 2020.05.22. 07:30:21

@Eminusz: Ha nem kell vissza olvasnod semmit akkor gyakorlatilag tudatlanúl alkotsz véleményt. Hidd el hogy elég régóta olvasom a blogot, és Alberto folyamatos lenéző és gúnyolodó beszólásait elég sok embernél meglépte már. Ha nekem nem hiszel lelked rajta kérdezz meg itt sok blogolót hidd el hogy Keveset találnál akiknek ne tett volna valami kétértelmű megjegyzést a szellemi kapacitására vagy bármi másra. És teszi ezt úgy hogy amit ő ír arról megvan gyözödve hogy az egy felsőbb rendű írás amit az egyszerű pórnép (aki vitatkozik vele) nem érthet.

Faramuci_69 2020.05.22. 07:31:24

@Bolha10: én hányok Alberto minden kommentjétől, és itt nem arról van szó, hogy nem vagyok befogadó, de ez mégis csak egy Barca blog. Persze ütköztessünk érveket, de annyi legyen bennünk közös, hogy Barca drukkerek vagyunk.

MCMXCIX 2020.05.22. 07:47:38

@Faramuci_69: Itt pont ugy mindenki Barca-drukker, ahogy az országgyűlésben mindenki magyar. Elv egy a cél, a klub/ország előbbre vitele, mégis pont ez van leszarva, 024 megy egymás szapulása és a sárdobálás ehelyett.

MCMXCIX 2020.05.22. 07:53:58

@julio alberto: Aki régebbi blogtag, az tudja, hogy a spanyol a kedvenc válogatottad, aki még régebb óta, az azt is, hogy brazilokban meg nem azért vagy hiteles, mert nekik szurkolnál, hanem mondjuk mert kint éltél :D dehát megmondani csak úgy alap nélkül könnyű

Faramuci_69 2020.05.22. 07:55:10

Ez a zseni kérdés kezd megint nagyon félre menni. Pele tuti jü játékos volt. Világ életében egy Braziliaban nyomta. Ez sokat mondó. Maradonat sokkal jobban szerettem.
Mégis a fő kérdés, hogy mitől zseni valaki? Eldönt egy meccset? Eldönt pár meccsett? Ügyesen cselez? Váratlan passzai vannak? Most lehet C Ronaldot fikazni, de a csavo 15 éve van a csúcson, és sok meccset eldöntött. Fiatalon gyors volt és jól cselezett. Ha jól emléxem Giggs is megkopott már a cége felé.
A labdaügyesség az egy dolog, abban nem kiemelkedő, de ellentétben sok más játékossal, ő nyomás alatt, 15 éve, nagy sebességgel, a meccsel legvégén is tudja amit tud, és az még mindig egy nagyon magas szint. Ettől még köcsög feje van, és nem szimpatikus, különösen a körülötte kialakult marketing gépezet.
Van Basten? Ügyeske volt, de 29 évesen visszavonult. Még edzőként is hamar feladta, pedig abban is volt tehetsége.
Nálam a zseni Busquets mert mindig odaállt a középpályán ahova kellett, mert egy pipaszár alkattal tudta ezt simán megoldani. Ő paszolja leggyorsabban tovább a labdát, künnyedén vált oldalt, mindig jól olvassa a játékot.
Szóval valaki lehet ösztönösen ügyes, és gyakorolhat sokat. Zseni talán az, akinek egyedülálló képessége van valamihez, de ma már ezt a képességet is fejleszteni kell, különben lehagynak. Az hogy melyik képesség a fontos, arról mindenkinek más a véleménye.

Eminusz 2020.05.22. 07:56:00

@Bolha10: Ez meg nem erv, de rakerdeztel es konkret meccseket hozott fel peldanak, hogy alatamassza.... Ellenben te nem hoztal fel ellenpeldakat, csak irtad, hogy rengeteg fontos meccset o dontott el.. Na ez nem erv..

Eminusz 2020.05.22. 08:00:32

@Mihail84: Van egy ilyen szemely a blogon, amilyet leirtal.. En rola vagyok hasonlo velemenyen, nem is ertem, hogy te meg ezt miert nem latod...
Amit en latok, van egy tema.. alberto megjelenik, leirja a velemenyet (ami altalaban eleg egyedi, dehat ezert meg nem kell leszolni..), de valaki megis leszolja miatta.. Elkezdik tamadni, aztan jon a szemelyeskedes minden oldalrol.. A lenyeg, hogy nem o szokta kezdeni a szemelyeskedest.

celestial 2020.05.22. 08:01:48

@Faramuci_69: túlreagáljátok ...ilyen alapon robitól éd bivitől is hánysz?
De értem én...Messi nem szabad rosszat...pedig miért is ne szabadna?

Faramuci_69 2020.05.22. 08:02:59

@MCMXCIX: Mitől vinnénk mi elöbbre a klubot? EZ nem országgyűlés, ez egy blog. Oké, a magyar országgyűlés is jelenleg ógy működik mint egy blog. Van pár megtőrt troll, de ha rosszul viselkedsz, akkor jön a barolás. Ezen a blogon szerintem Alberto egy troll. Felőlem élhetett braziliában akár lehet brazil is, szúrkolhat a Spanyol válogatottnak, de ha valaki nekem itt azt írja, hogy a kedvenc csatár duója Butragueno és Raul, na az menjen e 3,14csába. Mert ez egy blog, nem egy "jól működő parlament".

Faramuci_69 2020.05.22. 08:08:13

@celestial: miért ne lehetne kritizálni Messit? Itt a hogyan a lényeg.

MCMXCIX 2020.05.22. 08:29:04

@Faramuci_69: Ez csak egy All-Time spanyol válogatott volt nala, ennyi erővel egy olyan spanyol válogatott szurkoló, aki klubszinten Real-szimpatizáns, az meg Xavit nem tehetné be?

MCMXCIX 2020.05.22. 08:35:01

@MCMXCIX: Ha már Xavi és Raúl, kíváncsi lennék évek múltán olyan Clasicora, ahol ők ülnek a két csapat kispadján.

Faramuci_69 2020.05.22. 08:43:03

@MCMXCIX: komoly kérdéseket feszegetsz?

Faramuci_69 2020.05.22. 08:43:24

@MCMXCIX: komoly kérdéseket feszegetsz.

Faramuci_69 2020.05.22. 08:46:38

Szertinted milyen lenne egy all time magyar vállogatott: Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó csatársor Törővel kegészítve, mint ötlet valahol egy népligeti talponállóban meccsnapon? Erre mondnánk, hogy jó ötletnek tűnt :)

Faramuci_69 2020.05.22. 08:48:55

Hierro? Jó hogy nem már Ramos? Akkor amikor egy Pique is ezen a posztin tátszik? Viccelsz? Nem is beszélve Oleguerről!

julio alberto 2020.05.22. 08:54:49

@Faramuci_69: @Mihail84: @Bolha10: Szeretnék végre valami tartalmat és tényt is látni az érvelésetek mögött.Egyetlen egyet nem sikerült összehoznotok.Pedig mindhárman állítjátok hogy Messi nem lehajtott fejjel,tanácstalanul sétálgat az igazi nagy tétmeccseken,tornákon és játszik az ilyen mérkőzéseken nem mélyen tudása alatt.Összehasonlítási alapotok nincs ez nyilvánvaló,de ezt mondjuk betudom annak hogy a fiatalabb korosztályhoz tartoztok,de akkor miért kell valótlanságokat írni?Miért kell a tényeknek ellentmondani?Jó példa erre egyik ötök azon állítása hogy a Barcelona a 94 BL döntőn 4-0 kikapott a Milan csapatától és Messiékel nem fordult elő,mindez tényként beállítva,aztán amikor cáfoltam ténnyel akkor 1 napra karanténba bújva az illető előmászik és elkezd személyeskedni.valahol ez is egy értelmi szint ahová én sosem fogok lesüllyedni.Inkább legyek nagyképű vagy troll de nem fogok idáig lealacsonyodni.Mindenkit minősít az írása ami a személyeskedést illeti az meg igazából a buta,tehetetlen és primitív emberek játszótere.Nekem tehát nem pálya.

julio alberto 2020.05.22. 09:14:30

@MCMXCIX: Gondoltam és fentebb írtam DrMouse nevű tagnak hogy lesznek és voltak akik a seleccion kapcsán belém fognak állni.Nem csalódtam az emberi hülyeség határtalan.Hogy lehet a seleccion kedvelőnek Hierro,Raúl vagy Butragueno az all star csapatában?És nála ez komoly...jaj.Akik látták és tudják milyen játékosok voltak úgy hiszem ez a kérdés fel sem merül.De megint okosabb lettem megtudtam hogy aki a spanyol válogatottnak szurkol és Barcelona szimpatizáns az csak Barcelona játékosban gondolkozhat,hát igen ez így egy értelmi szint.

Romario80 2020.05.22. 09:15:59

@julio alberto: Válaszolt rá, a te válaszod viszont elmaradt. Csak a tények kedvéért. És írtad,hogy Messi a fontos meccseken RENDRE lehajtott fejjel nem csinál semmit? Itt a válasz: youtu.be/eXkzSOSBRAg

julio alberto 2020.05.22. 09:37:05

@Romario80: Megkövetlek a M.U és a Santos valóban ez a két kakukktojás.De ezzel együtt is ez nagyon szerény egy ilyen egyéni képességekkel rendelkező zsenitől még az olimpia arannyal együtt is.És még csak nem is Pelével összehasonlítva mert az egy egészen más szint.

celestial 2020.05.22. 09:40:57

Am nyilván julio is túlzásokba esik Messivel kapcsolatban de viszont tényleg úgy tünik Messi nem bírja az igazán nagy nyomást és inkább teljesít tudása alatt a vérre mennő meccseken...de nem minden ilyen meccsen...

Mihail84 2020.05.22. 09:52:04

@Romario80: és ebben az összefoglalóban nincs benne a BL döntőn Manchester elleni fejes gólja a Liverpool elleni odavágón a 2 gólja a reál Madrid elleni 3-2 nél az első illetve a 93. Percben szerzett góljai. A Bayern München elleni csoda gólja amivel egy bizonyos boatenget úgy döntött el mint egy zsák krumplit. Az argentínok vb döntőig juttatása ahol a döntőig cipelte a hátán a csapatot. És a döntőben is ahol gyakorlatilag a németek csak rá figyelték ott is sorra adta a kulcspasszokat. Arról már nem ő tehet hogy ezt a társak kihagyták. De sorolhatnánk ezt nap estig. De egyes embereknek(julia eminusz) csak az a három meccs maradt meg és azt mantrázzák reggeltől estig.....

Eminusz 2020.05.22. 09:55:48

Megprobalom kicsit elterelni a temat, remelem sikerul. :)

- Miralem Pjanic sem a Chelsea, sem a Manchester United kedveert nem hajlando elhagyni a Juventust, viszont a Barcelonaban szivesen jatszana.
- A Barcelona mar 30 millio euroert cserebe hajlando lenne megvalni Samuel Umtititol. A Manchester United lehet a legfobb keroje.
- A Lautaro-uzlet reszekent szinte mindenki biztosra vette, hogy Arturo Vidal szerepelni fog, de az Inter meggondolta magat es megsem erdekli oket a chilei jatekos.
- Ivan Rakiticet tobb csapattal is szoba hoztak, altalaban jatekoscsere reszekent, de a horvat a Sevillan kivul hallani sem akar mas csapatrol.
- A Bayern Munchen mellett a Barcelona is erdeklodik az Ajax amerikai jobb hatvedje, a 19 eves Sergino Dest irant.
- Jol haladnak a targyalasok Marc-Andre ter Stegen hosszabbitasaval kapcsolatban, a Chelsea es a Bayern Munchen nagy banatara, akik abban az esetben ajanlatot tettek volna neki, ha nem sikerul egyezsegre jutni a Barcelonaval.

Mihail84 2020.05.22. 09:58:02

@celestial: vérre menő meccseken. Ok a Liverpool elleni odavágó az szerinted nem volt vérre menő. A reál elleni 3-2 ahol marcelo úgy arcon könyökölte hogy ömlött a szájából a vér és mégis az ő 93. Percben szerzett góljával gyöztek az nem volt vérre menő a Chelsea elleni courtoa 2 köténygolja az nem volt vérre menő. Az atletico elleni derbik ahol simeone nem egyszer kijelentette hogy csak egy Messivel voltak jobbak az nem volt vérre menő??

GYLS 2020.05.22. 09:58:53

Még hogy Messi nem sétál? A bajnokságra vonatkozóan nem találtam olyan statisztikát, ami a játékosok egyéni futóteljesítményét tartalmazza, de a BL-re igen. Korábban már ezt feltettem a blogra. A csapatban ez Messié a leggyengébb, 90 percre lebontva nem éri el a 8 km-t. 58 évesen szinte minden nap kocogok 30 percet, a táv pedig eléri a 4 km-t. A maradék 60 percben biztos megtenném a másik 4-et. És nem aktív, profi sportoló vagyok. És sajnos a lehajtott fejet ( a feladást) is igen gyakran lehet látni rajta. Ne legyünk már vakok.

Eminusz 2020.05.22. 10:03:04

@Mihail84: Na na na! Engem ne vegyel bele, en csak “kulso szemlelokent” szalltam be a vitaba! En egesz nap 3 meccset mantrazok?? Akkor ki allit valotlan dolgokat?? Na de en nem megyek bele szemelyeskedesbe, nem akarok ennek a resze lenni, de szamomra ez a vita eldolt. Koszonom. :)

julio alberto 2020.05.22. 10:08:19

@celestial: Erre írtam hogy Messi egy zseni de neki sajnos megvannak a korlátjai.Nagyon sajnálom hogy nem tudott legalább egy felnőtt tornát megnyerni olyan játékkal mint anno Maradona,Romario,Van Basten,Zidane vagy éppen Ronaldinho.4 éve Chile ellen hajnalig fent voltam ősszintén szurkoltam neki,de nem,pedig nekik állt a zászló egy aránylag gyenge képességű válogatott ellen.Nem jött jól neki a járvány sem.Az idén a döntő kivételével hazai pályán talán lett volna lehetősége erre 33 évesen,jövőre már nehezebb lesz mert telnek az évek.Sok sok szenzációs meccset játszott,rengeteg gólt rúgva de hiányérzetem van a fentebb írtak miatt.

Mihail84 2020.05.22. 10:10:11

@GYLS: Tény hogy Messi ilyet is lehet látni hozzáteszem nem egyszer. De azt az emberek hajlamosabbak elfelejteni hogy hány meccsen jelentette ő a pozitív különbséget. Míg az olyanok rendre megmaradnak ahol nem lefelé lógott ki a sorból de nem is tette oda magát a győzelemért de ezeknek az aránya szerintem olyan 80:20% lehet a pozitív irányba. Nem vagyunk vakok de azért bennünk a rengeteg jó dolgok is megmaradnak nem csak a rosszak.

Romario80 2020.05.22. 10:11:01

@julio alberto: Ez szép tőled, köszi! De tényleg! Pelé a nemzeti válogatott szintjén a legnagyobb valaha, de klub szinten nálam Messi. Pelé sajnos európában a BEK-ben nem mutatta meg magát. A klub vb az,hááát...valljuk be egy kisebb jelentőségű kupa. Peace!

celestial 2020.05.22. 10:13:58

@Mihail84: " de nem minden ilyen meccsen"...
Simone sem bizti azért mondta amiért te szeretnéd...
De am Messi is csak egy ember nyilvan jópár hibával mint bárki más...értem én hogy rajongóként kibuktok ( ilyenek a rajongók...nem bizti hogy racionálisan látják a dolgokat...) de pl én meg a hetente megjelenő Messi a legjobb cikkektől vagyok rosszul az meg különösen égő mikor bl mecs előtt megy a tisztelgés az ellenfél részéről hogy így Messi meg úgy meg mindenidők stb meg a legjobb a Barca aztán megesznek minket reggelire...
Ettől függetlenül számomra is Messi a legjobb stb de nem istenitem és simán túlfogom élni ha visszavonul...

Romario80 2020.05.22. 10:14:05

@Mihail84: Teljesen igazad van. Ez egy 2015ös videó, és csak a döntők vannak benne. Az igazság az, hogy sokan szeretik vagy szeretnék a sportág ikonjait veszni látni. Előbb a felemelkedésüket látni, majd a bukásukat. Mert az olyan emberi. És bizony, Messinek is voltak gyengébb meccsei, mivel ő is ember. A másik amiért bukni szeretnék látni, hogy nehogy túlszárnyalja az ő eddigi kedvencüket, mint Pelé,Maradona,Ronaldinho.

Mihail84 2020.05.22. 10:15:18

@GYLS: Az meg a másik hogy kit érdekel mennyit sétál amíg rendre lövi a gólokat. De amúgy meg ez meg is van adva neki hogy ossza be az erejét. Ő se lesz már fiatalabb. És lehet hogy pont a 93 percben lesz szüksége egy százméteres sprintre amit már nem tudna olyan intenzitással megcsinálni mintha végig robotolná az egész meccset. És a góloknál tized másodpercek számítanak hogy valaki odaér e a kapu elé vagy sem.

julio alberto 2020.05.22. 10:17:07

@Eminusz: Ter Stegen az a játékos akit mindenképp meg kell tartani.Vidal?Rakitic? őszintén csodának tartanám ha elkelnének.

Mihail84 2020.05.22. 10:22:25

@celestial: Nem is mondtam hogy minden ilyen meccsen. Száraz tény hogy nem egy meccsen enervált dekoncentrált, illetve belesz@rik az egészbe. Nekem nem azzal van a bajom hogy valaki fikázza néhány gyengébb meccse miatt. Azzal van a bajom hogy ezt a néhány meccset egy komplett karrieré növeszti és azt írja hogy rendre sz@rul játszik. Ugye érted a különbséget....

GYLS 2020.05.22. 10:36:55

@Mihail84: Tőlem olyan írást, hogy ne ismerném el Messi teljesítményét, még nem olvashattál. De ahogyan tegnap is írtam, amíg egy játékos a pályára lép, addig mindig az aznapi teljesítményét fogom értékelni.
Van logika abba amit írsz. De mi lenne ha mind a 10 mezőnyjátékos úgy állna hozzá, hogy majd a 90. percben is sprintelnem kell? Hányan lehetnek egyszerre ilyen "kivételes" helyzetben, hogy ne menjen a játék rovására? Nekem az a meglátásom, hogy évről-évre -ahogyan idősödik a mag - csökken az az időpont, amíg fizikálisan bírjuk (ma kb. a 70. perc környéke ez).

julio alberto 2020.05.22. 10:40:41

@Romario80: Bocs de nekem Maradona sosem volt a kedvencem.De láttam amit látnom kellet és elismerem a tudását.Nem véletlen Argentínában Diego Maradona torony magasan népszerűbb mint Messi.Pelé...valóban nem jött Európába de miért tette volna?Akkoriban a Santos volt a világ legjobb csapata..úgy verték az akkori BEK győzteseket mint a húzat Benfica,AC Milan és a Juventus nagyon szerénynek tűntek ellenük.Pedig nem akármilyen csapatok voltak ők akkor ideát.Én sem szerződtem volna gyengébb csapatba.Ronaldinho nekem ő neked Messi nincs ezzel baj.De te áruld már el miért a Romario a felvett neved?

celestial 2020.05.22. 10:42:40

@julio alberto: nem jött össze neki...ez van..igazából jó párszor a szerencse sem igazán állt mellette...
De ám én is rettenetesen szurkoltam neki mindig mikor a válogatottal játszott és nagyon szomorú voltam hogy nem jött össze de ettől még ő jelenleg a legjobb sztem ezen felesleges vitatkozni...hogy kinek mennyire szimpatikus sztem tök mindegy...

Mihail84 2020.05.22. 10:46:33

@GYLS: épp ezért vannak egy csapatban zsenik és vízhordók megfelelő arányban. Suarez se robotolja végig a 90 percet. Illetve Paco alcacer fiatal létére gyakorlatilag azt lehetett látni hogy sétál a két középhátvéd között. Messi fiatalon se futott sokkal többet. Direkt megnéztem a korábbi meccseit. Egy támadónak nem az a dolga. Hanem az hogy a 90. Percben is ugyanolyan intenzitással odaérjen a kapu elé mintha az 1 percben tenné ezt.

julio alberto 2020.05.22. 10:49:31

@Mihail84: 9 válogatott torna,0 siker most az elmúlt fél évtizedet hagynám,mert a nem túl szép emlék a Barcelona számára nemzetközi szinten.Ennyi a történet,öntheted tőlem aranyba is te a tények azok tények maradnak.

julio alberto 2020.05.22. 10:52:19

@celestial: Mikor állítottam az ellenkezőjét?De a jelen csak ennyire elég,ez van.

Mihail84 2020.05.22. 11:03:35

@julio alberto: És újfent a kupákat hozod fel. Nincs új a nap alatt. Se Maradona se Pelé egyedűl nyerte meg a vb-t.Te szoktad mondani hogy a foci egy csapatsport. Nem is tudom talán van Gaál mondta a 98as vb-n hogy ha a vb-t a világ legjobb csapata nyerné, akkor mindig a brazilok gyöznének.

Romario80 2020.05.22. 11:09:44

@julio alberto: Ne túlozzunk azért, a Milan elleni 63-as döntőről eléggé érdekes cikkeket találtam, parancsolj:
en.m.wikipedia.org/wiki/1963_Intercontinental_Cup
Csúnyán el lettek verve Milanoban, Pelével a pályán, a visszavágót elcsalták a Maracanaban, aztán egy 1-0 szintén a Maracanaban egy tizenegyessel(!). Mert oda-visszavágós rendszer volt, két meccs, aztán annyi. Nem egy BEK, na. De hozzáteszem, ezeket a meccseket nem láttam,te igen? A Benficat valóban megverték Pelé remek játékával. De az is kettő meccs összvissz. A Juventus elleni meg...egy elképesztő Pelé gól, de...milyen meccsen történt ez? Illetve meg tudá ezt csinálni a mai fociban?

Romario80 2020.05.22. 11:14:36

@Romario80: Ja meg találtam én itt egy Juventus-Santost 63-ból Pelével a pályán, majd nézd meg az eredményt...;)

GYLS 2020.05.22. 11:17:04

@Mihail84: Január-február környékén feltettem egy angol tanulmány eredményét. 4 év 44 csapat mérkőzései alapján a középpályások után a a támadók futóteljesítménye volt a második, majd a két szélső hátvéd, végül a 2 belső védő. Az az idő már rég elmúlt, hogy a támadók várjanak a labdára, hogy labdavesztés után leálljanak sétálni. Igaz, a Barca játéka a labdajáratáson alapszik, hogy Messi, Suarez (meg még páran) kímélő üzemmódban játszik, de akkor miért tudnak az ellenfelek a 70. perc után fizikailag felénk nőni? Szerintem, egyrészt egyszerre sok a pályán az ilyen játékos (azaz kevesebb vízhordó marad - megjegyzem a modern fociban mindenki vízhordó), másrészt a kor is több játékosunk ellen dolgozik (terhelhetőség, sérülékenység).

julio alberto 2020.05.22. 11:17:40

@Mihail84: A sportban így a labdarúgásban is csak a győzteseket jegyzik,pont mi magyarok ezt megtapasztaltuk.

Dr Mouse 2020.05.22. 11:20:56

@GYLS: Azt írod, hogy "Messi nem sétál?" Biztos igazad van, Te így látod.
Ennek az ellenkezője viszont az a tény, hogy Messi nem azért kapott 6 db Aranylabdát, mert nekem, vagy hozzám hasonló sok laikusnak tetszett amit a pályákon művelt, hanem mert a SZAKMA! /szövetségi kapitányok és sport újságírók/ megszavazta.

Dr Mouse 2020.05.22. 11:31:20

@julio alberto: Szerintem meg nem sok értelme van ennek a vitának, hogy - akkor most Pelé, vagy Messi a valaha élt legjobb focista.
Mert nem lehet hitelesen mérni!
Azt tudom, ha MA, egymás ellen futhatna Armin Hari, Valerij Borzov és Usain Bolt, akkor utóbbi győzne és ezt nem szimpátia alapon működő bírók itélnék, hanem a stopper órák.
Ez olyan, mintha összevetnénk, hogy ki volt a legjobb balszélső, - Garrincha, vagy a Czibor Zoli.
Mindkettő ördögien tudott cselezni, de ma már a Menyországban pihenik ki a sok fárasztó edzés fáradalmait. - Nyugodjanak békében!

julio alberto 2020.05.22. 11:36:17

@Romario80: Ma azt mondják van Dijk a világ legjobb védője..de hol van ő egy Beckenbauer,Facchetti,Bobby Moore trióhoz képest,Pelé ilyen védőket simán vert egy az egybe,nem is egyszer,de még egy F.Baresi,R.Koeman is jóval többnek tűnik nekem mint van Dijk őket viszont már láttam játszani Maradona idején.Erre mondom jóval erősebb volt akkor a felhozatal mint manapság és jóval nehezebb volt tehát kiemelkedni ez elitből.

Romario80 2020.05.22. 11:45:09

@julio alberto: És emellé a trió mellé nem lehet letenni Maldinit, Vidicet, Ferdinandot, Terryt, Pepét,Ramost(fúj), Nestát, Chiellinit stb.stb.?

GoalGero 2020.05.22. 11:58:43

@julio alberto: szerintem meg nincs igazad.a mai focisták erre vannak tenyésztve csúnyán mondva.Fizikalisan messze felülmúlják az elődeiket.es technikailag is.Ha azt mondod csak hogy egy Pele ma mi lenne megmondom neked.Semmi.Nem bírna az iramot.Sokkal gyorsabb lett mind fizikálisan mind fejben a játék.Lehet a múltban élni és igaz hogy nagyobb karakterrel voltak,de nem profibbak.Lehet ezzel vitatkozni,de értelmetlen.Ugy ahogy pl Forma 1ben is egy Fangio nem tudna mit kezdeni egy Hamiltonnal,aki 4eves korától gokartozik.Gondolom sokan nem fognak ezzel a hozzászólásommal egyet érteni de ez van.Ezek száraz tények.

julio alberto 2020.05.22. 12:04:58

@Dr Mouse: Én is sokáig elhittem azt a történetet hogy 40-50-60 mennyivel könnyebb volt játszani mint manapság.De a YouTube jóvoltából meg tudok nézni egész mérkőzéseket és látom mennyivel képzettebb játékosok voltak akkor mint ma,nálam a 70 VB-n Olaszország-NSZK 4-3 mindent visz ,de nagyon jó volt az 58 VB döntője Brazília-Svédország 5-2,Brazília-Szovjetunió 2-1,NSZK-Franciaország 3-3 a 82 VB-n.Az Angol-Magyar 3-6,és a Magyarország-Brazília 3-1 is szenzációs játék volt,nagyon nagy tudású játékosokkal.Ma ilyen játékosokat nagyítóval kell keresni mint amilyen játékosokat a fenti meccseken láttam.Az erőnlét edzéssel elérhető,de az egyéni képesség nem.Abban pedig a maik sehol nincsenek a fentiekhez képest.

Eminusz 2020.05.22. 12:05:21

@julio alberto: Egyetértek ter Stegennel kapcsolatban!
Ami Vidalt és Rakiticet illeti, az ő esetükben szerintem a Barcának kéne engednie... Tiszteletben tartani Rakitic kérését és elengedni a Sevillába 15 millióért (amit a Sevilla ajánl érte) és nem alkudozni velük, hogy márpedig 20 millió alatt nem engedik el... Ezzel véleményem szerint senki sem nyer...
Vidalról is állítólag azért mondott le az Inter, mert sokallták az összeget, amit a Barca kér érte. Mondjuk személy szerint a chileit még 1 évig megtartanám...

Romario80 2020.05.22. 12:07:07

@GoalGero: És ha Pelét úgy tenyésztenék, mint a mai játékosokat? :) Könnyen lehet, hogy ő lenne a legjobb. De ezek valóban csak fantáziálgatások, nincs ezekre a kérdésekre válasz, viszont jó a téma. :)

julio alberto 2020.05.22. 12:12:14

@GoalGero: Én az látom hogy egyre csökken a nívó...őszintén mondom a 2018 VB volt a leggyengébb amit idáig láttam.

Dr Mouse 2020.05.22. 12:15:08

@GoalGero: @Romario80: @julio alberto: .....És akkor még nem beszéltünk a doppingokról! Meg a fene tudja hányféle szteroidokról.

julio alberto 2020.05.22. 12:20:57

@Eminusz: Őszinte leszek én az idős játékosainktól már nem igazán várok semmit,de tévedjek.Pont ezért szeretném annyira a fiatalítást,de az meg ahogy látom hiú ábránd jelenleg a klubnál.

Mihail84 2020.05.22. 12:39:25

@julio alberto: ez tény hogy a 18as vb volt a leggyengébb. De régebben nem is játszottak a játékosok szezononként 60-70 meccseket. Volt idő amikor a spanyol bajnokságban is 12 csapat volt oda visszavágós felállással és nem volt akkor még olyan hogy klub világbajnokság ahol már 3 meccset kell játszani az 1 helyett. Illetve a spanyol szuper kupa is 2 meccses volt most meg az okosok kitalálták hogy 4 csapat vegyen részt rajta....

Mihail84 2020.05.22. 12:44:45

@julio alberto: bek-ben is kevesebb meccs volt mint a mai bl-ben illetve a mai bl ben a csapatok minősége is sokkal erősebb. Ma már nem egy grúz bajnokságot nyerő csapatot kell megverni akiket még mondjuk egy spanyol 20. Helyezett is hülyére verne. Nincsenek úgy kifacsarva a játékosok....

Mihail84 2020.05.22. 12:55:35

@GYLS: senki nem lesz fiatalabb ez tény de szerintem a barcelonánál az erönléti edzések hanyagolása volt a legföbb probléma. Ezt bizonyítja a rengeteg sérülés illetve anno Valverde is megmondta hogy nem tartja sokra az erönléti edzéseket.

GYLS 2020.05.22. 12:57:57

@Dr Mouse: Olvasd már el mit írtam Mihail84-nek írt 10:36-os írásom első kettő mondatában?
Szakma? Mit gondolsz a Nemzeti Sport részéről miért szavaznak évről-évre CR-re? Hidd el, nem az adott év teljesítménye miatt. A válasz csak egy szó: politika. És ki tudja hány országban van ez így. Oda-vissza.
Ezeknek a szavazásoknak ma már jóformán csak marketing értéke van. Amikor 4 éven keresztül uralták a spanyolok európa (2x EB-győzelem), és a világ fociját (1 VB-győzelem), miért nem egy spanyol kapta a címet?

Nagybarcelona 2020.05.22. 13:13:06

@GoalGero: ezt pontosan így látom. Azèrt sincsenek olyan kiemelkedő játèkosok, mert vèrprofivá vált a foci. Már nem számít olyan mèrtèkben az egyèni teljesítmèny, mikor a "tenyèsztett" focisták csapatvèdekezèssel kiölik a szèpsèget a fociból. Kíváncsi lennèk, a règi nagyok, mire lennènek kèpesek zsebkendőnyi területen. Nem bántáskènt, de vajon mire lenne kèpes a "duci" Maradona, vagy èpp Puskás a jelenkorban. A foci egyre kevèsbè szól a látványról. Ha valaki azt akar látni, nèzzen edzèseket, ahol láthatja, H. bármilyen cselre kèpesek a mai játèkosok is, de a meccseken a cèlfutball dominál. Nekem sem tetszik, de az UEFAt, FIFÁt is csak a pènz èrdekli, a klubokat pedig az eredmèny, mert abból lesz a pènz. A kedvenc csapatunknál is görcsösen próbálnak ragaszkodni a sokpasszos játèkhoz, ami egyre meddőbbè válik. Messi tèmában: Hatalmas nyomást helyeznek (mèdia) Messire, akinek egy szemèlyben kellene eldöntenie a meccseket, míg mikor CR7 társai EB-t nyernek, CR7-et dicsőítik. Neki elèg a nemzetek ligája döntőjèben pályára lèpni, vagy Andorrának 3-at lőni, mindenhol róla beszèlnek. (Bármennyire is utálom, elismerem, mert egy gèp, az egója okán került a legjobbak közè, a számait nem kell magyarázni, ès mindezt a modern fociban èrte el)Messi az elvárások miatt sokszor nagyon görcsösen játszik, elsősorban a válogatottban figyelhető ez meg. Azèrt a mai fociban az "egy cseles Messi"(-by Pelè) eljutott 6 aranylabdáig, ès 6 aranycipőig, míg Neymar szèpen lassan elbohóckodja a karrierjèt. (Elbrazilkodja?) Messi szerintem! azèrt a legjobb, mert mindezek ellenère mikor eltolja 2 ember mellett, laposan eltekeri a szèlre, azt hihetnè az ember, H. a foci ennyire egyszerű. De "beszèljenek" Messi helyett a számai.

GYLS 2020.05.22. 13:20:45

@Mihail84: Tehát belátod, a számok nem hazudnak. Pár hete Robi71 oda jutott, hogy a a Barcában már nem Xavi és Ini volt az ész, a szervező, hanem Busquets. Emiatt megnéztem - papírral és tollal a kezemben - a MU elleni BL-döntőnket. Nem volt igaza.
Ezt csak azért írom, mert az akkori játékunk sebessége minimum a harmadával gyorsabb volt. A játékosok állandó mozgásban voltak, mutatták magukat hogy megjátszhatóak legyenek (köztük a három támadóval: Messi-Villa-Pedro). Ma? A
három támadó közül egy (akit épp betesznek harmadiknak) végzi ugyanazt. Visszafele menve pedig látható, hogy a középpályások közti különbség is égbekiáltó, kreativitásban, sebességben. Akkor a hátvédek nem Valdes kapusnak passzolgattak, hanem előre, mert a cél az ellenfél kapujához való minél hamarabbi odaérés volt. Ma? TerStegen a legbiztosabb pont. Szomorú látni, hogy az akkori támadó focinktól mennyire eltávolodtunk.

GYLS 2020.05.22. 13:26:37

A média szerint a távozási listán szereplők sorra nyilatkozgatnak (most épp Vidal), maradni akarnak. Ki fog itt távozni?

Faramuci_69 2020.05.22. 14:02:54

@julio alberto: egy idősebb vagyok, nálad, 2 valszeg tanultabb vagyok, 3 a fiam válogatott sportoló. Szóval ne állítsd be magad itt valami felsőbb rendűnek.
Amit Messiről írsz az baromság. Persze mindig a fél igazság a legjobb csúsztatás.
Messi nem motívátor. Ugyanakkor gyakran viselkedik vezérként. Ettől még rosszindulatú baromság, amit állítasz róla. A világbajnoki döntőt ugyanúgy megnyerte volna Argentínának mint Maradona, igazi vezér volt. Arról hogy Higany mindent elkúrt, arról nem ő tehetett. A gauchokat többször egyedül jutta ki a VB-re, Copara. Igen, volt pár meccse, ahol ő is belefásult. Na olyankor voltak rajta hárman, négyen ő meg esetleg sérült is volt. Más lelkialkat mint CR, de belül ő is nagyon akar, ez látszik is. Szerintem volt pár nagy meccs amit ő döntött el, de azt meg természetesnek veszed.
Szerinted egyedül kellene megvernie mindenkit? Neki nem kellene társak? Miért ő üvöltsön a társaival? Ő a pályán mutat páldát.
A Poolellen maga nyerte meg 3:0-ra a hazai meccset, és adott még két 100%-os gólpasszt a szellemi fejlődésben visszamaradt Dembinek.
A visszavágón sem ő mondott csődöt, hanem az a Valverde aki betette Coutinhot, Alba, akiről kaptunk 3 gólt, valamint Rakitic aki nem bírta a terhet.
A Bayern elleni zakónál sérült volt.
Azt hiszem, ha azon kell veled vitakoznom, hogy Messi hány nagy meccset döntött el, akkor minden tiszteletem mellett, de keress egy másik fórumot.

Robi71 2020.05.22. 14:34:37

@GYLS: Ha nem írok, az nem jelenti azt, hogy nem is olvasok. Kérném, hogy mellőzd az olcsó hazudozást és denigrálást. Soha nem mondtam olyant, hogy nem Xavi és Ini lett volna az ész, hanem Busi, mert...rám szakadt volna a plafon.
A három zseni minden idők legjobb középpályás sorát alkották...összehangolt játékintelligenciájuk páratlan a futballtörténelemben.

Robi71 2020.05.22. 14:39:18

@GYLS: Az fog távozni, akiről azt mondja a vezetőedző, hogy nem számít a játékára...és még a padra sem fogja ültetni. Aki nem Barca szint majd eldöntheti, hogy jó pénzért a nézőtérről tekinti meg a meccseket vagy ha van önbecsülése, akkor távozik...még akkor is ha kisebb lesz a fizetése és nem topcsapat az új kenyéradója.

Mihail84 2020.05.22. 14:47:54

@GYLS: Nem értem mért kéne belátnom amit nem vitattam. Nem értem az összefüggést. Azzal eddig is tisztában voltam hogy a csapat erönléte az sz@r de erről nem feltétlen a játékosok tehetnek. Van egy edzői stáb akik kiadják a munkát hogy ezt kell csinálni. A játékosok nem mondják hogy ezt nem csinálom ez a munkájuk ezért kapják a fizetést. Az hogy ez kevésnek bizonyul a meccseken az nem feltétlen a játékosok hibája. Szokás mondani a fejétől büzlik a hal. :)

Robi71 2020.05.22. 14:50:15

@Nagybarcelona: Ameddig az europai futballakadémiák valóban szalagmunkásokat képeznek (kivételek, ösztönös tehetségek azért itt is vannak)....dél-amerikában még mindig jelentős szerepet kap a grund és a teremfoci. Azt hiszem, aki keres az talál. Vannak remek játékosok mindkét tipusból és ezek helyes arányban történő mixelése még mindig remek receptet adhat. Van erre még mindig példa még a mapjainkban is. Vannak klubok, amelyikek mem csak eredményes de szép, nézhető focit játszanak. Ez nem lehet kifogás a Barca-nál sem.

GYLS 2020.05.22. 14:54:55

@Robi71:
GYLS 2020.04.30. 10:29:04
Busquets nem védekező középpályás. A pályán mint mélységi irányító szerepel. Ezért van az, hogy a legtöbbet ér a labdához. Egy igazi védekező középpályás olyan mint Casemiro és Thomas (hogy csak a spanyol csapatokból említsek). De még a nem ide sorolt Kondogbiára is jobban illik ez a titulus.

Robi71
2020.04.30. 13:07:50
@Eminusz: Ahogy GYLS is mondja, a Barca elég rég ota nem játszik klasszikus labdaszerő vkp-val. Ehelyett inkább egy plusz köźéppályással (mélységi irányítóval) játszuk a labdabirtoklós, sokpasszos játékunkat. Ez Cruyff hagyatéka...Pep játszott ezen a poszton, majd Busi Pep-nél ugyan ezt. Kétségtelenül Busi volt a legjobb ebben. De Jong-nak várhatóan ugyan ez lesz a szerepe...várhatóan ugyan ezen a szinten folytatva.

GYLS
2020.04.30. 13:52:19
@Robi71: Azért nem teljesen úgy van, ahogyan írod. Cruyffnál valóban Pep játszott hasonló poszton és szerepben mint most Busquets, viszont épp Pep mint edző váltott. Az Ő csapatában nem volt mélységi irányító. Nem volt, mert nem kellett. A csapat játékát Xavi és Ini szervezte. LE az utolsó évében, de leginkább Valverde hozta vissza ezt a felállást.

Robi71
2020.04.30. 13:56:10
@GYLS: Busi mit jázszott Pep-nél?

GYLS
2020.04.30. 14:03:10
@Robi71: Mélységi irányítót biztosan nem. Csak azt ne mond, hogy Ő volt az ész abban a csapatban. Nálam Ő az a játékos volt, aki összeszedte a lecsorgó labdákat.

Ezután a párbeszéd után ültem le tollal, papírral megnézni a Barca-MU bl-döntőt. Huzigáltam a strigulákat, ki hányszor és miért (oldal-, hátra-, előrepassz, szerelések) ért a labdába. Businak köze nem volt a játék szervezéséhez. Szóval aki kettőnk közül csúsztat, az Te vagy.

GYLS 2020.05.22. 15:03:07

@Mihail84: Igazad van, az edzői team is felel érte, leginkább Ők. De vajon a testre rakott műszer nem azt mutatja pár játékosnál, hogy eddig és ne tovább. Márpedig ez azt jelenti, fizikálisan jobbak nem lesznek, nem lehetnek. A csapat pedig azért nem, mert nem bír el több ilyen játékost egyszerre a pályán.

Robi71 2020.05.22. 15:14:10

@GYLS: Te miről beszélsz egyáltalán? Busi-nak köze sem volt a játékszervezéshez?...mi van?...ki az ész és ki nam?...mi van?

Bolha10 2020.05.22. 15:18:01

@Eminusz: de most komolyan, Messi esetében fel kéne, h soroljak eseteket, h mennyi nagy meccset döntött el? Egy Barca blogon????!!!!

GYLS 2020.05.22. 15:30:57

@Robi71: Fáj a szembesítés hogy személyeskedsz? Igazad van, Te hazugsággal vádoltál. Én ezzel szemben csak szépítettem a "csúsztatás" szóval.
Nézd már meg azt a meccset! Xavi száz felett, Ini 80 felett, Busi meg még 70 alkalommal sem ért labdába. A 70-ből meg még 10 sem volt, amire azt lehetett mondani, támadást építő lett volna.
De már bánom is, hogy megemlítettem a neved. Azt hiszem visszatérek ahhoz az általad javasolt elvhez, hogy baromságokra nem kell reagálni, levegőnek kell tekinteni. Számomra ezen írásomtól kezdve Te az lettél!

Robi71 2020.05.22. 15:56:04

@GYLS: Nem vagy semmi. A számba akarod rágni, hogy azt mondtam amit nem is mondtam. És még te vagy a sértődött. :)

Robi71 2020.05.22. 16:06:18

@Bolha10: Messi legjobb mutatói a liga nagyjai ellen vannak...Real, Atleti, Sevilla, Valencia, Bilbao.
Nem értem mi folyik itt...ráadásul egy Barca blogon...állítólagos Barca szurkolók között. Minek ide ellenség, ha....

Mihail84 2020.05.22. 16:28:03

@GYLS: Szerintem nincs olyan műszer a világon ami megmutatja hogy mennyi egy adott játékos maximális terhelhetőségét. Kortól és testalkattol függetlenül. Olyan viszont van ami a pillanatnyi fizikai állapot maximumát kimutatja ami több erönléti edzéssel fejleszthető. Csak azt semmi nem tudja kimutatni hogy meddig....

Mihail84 2020.05.22. 16:31:07

@Robi71: Itt vannak Barcelona drukkerek meg van egy sz@rkavaró (troll) ez még hagyján de ráadásul van itt olyan is akit ez a troll képes megvezetni és neki áll megvédeni. Hogy ő bizony nem troll ez a legelszomorítobb.

Robi71 2020.05.22. 16:46:34

@Mihail84: Aki minden idők legjobb Barca játékost kritizálják (épeszű ezzel az állítással mem vitatkozik) azok trollok. Mondanám, hogy más csapatnak szurkolnak, de ilyen hangnemet sehol sem engednek meg. Tehát csak trollok lehetnek.

Mihail84 2020.05.22. 17:05:24

@Robi71: Messit igenis lehet kritizálni ha szar meccset játszik. Dolgozzon meg azért a hatalmas fizetéséért. Engem az álltalánosítás zavar. Hogy valaki felhozza Messi 3 szar meccsét de ezzel azt mondja hogy minden ehhez hasonló meccsen szar volt.

sunt 2020.05.22. 17:07:09

@Robi71: Teljesen tévút a Barca jövője szempontjából Messi múltjáról vitatkozni. Akármilyen fényes Messi múltja, az nem releváns még a 2020-21 -es évadra nézve sem, nemhogy a továbbiakra. Ma persze még meghatározó, mert ki akarna Barcelonába utazni, hogy helyszínen nézze Busit, Piquét, Albat, Suarezt, ha tudja, hogy Messi nem fog játszani.

Robi71 2020.05.22. 17:17:44

@Mihail84: természetesen lehet kritizálni egy-egy meccs útán...de a teljes Barca-s karrierét, az trollkodás. Soha, senki nem tett annyit egy klubbért mint ő. Pedig voltak még egészen extra klubkarrierek (Maldini, Zanetti, Giggs, CR, stb)

Bolha10 2020.05.22. 17:20:44

@Robi71: és akkor a többi nagy meccsről (Bl, stb..) ne is beszéljünk. Nem is értem....fel nem foghatom. És akkor olyanok mellé állnak, akik ezt cáfolják (mintha én azt mondanám, h nem lesz holnap). “Észérvek “ meg ilyen fa..ságok. Alberto Messivel kapcs-os mondanivalójában(meg sokszor másban sem) minden van, csak észérv nem. Attól van a legtávolabb.

Bolha10 2020.05.22. 17:22:57

@Bolha10: na mindegy, nekem ez magas. Ezért tart itt az emberiség. :)) A butaság fájó. Főleg ha egy nem okos ember mantrázza azt.

Bolha10 2020.05.22. 17:24:45

@Bolha10: na, mondják az okosok, amin úgysem tudsz változtatni, azt engedd el. Csak néhanapján kijön belőlem, mikor 20-jára olvasom a fájó butaságot. Ennyi.

Robi71 2020.05.22. 17:27:03

@sunt: Pedig jelenleg úgy néz ki, hogy Messi után csak nagyon türelmes elvakult szurkolók fognak meccsre járni. Na meg azok a turisták akiknek a bakancslistáján rajta van egy meccs a Camp Nou-ban.
Azok a játékosok, akiket Barto 100+ milliókért igazolt és elviekben az volt a cél velük, hogy folytatódjon a show....enyhén szólva sem varázsoltak.

Robi71 2020.05.22. 17:33:31

@Bolha10: Éveken keresztűl Messi jelentette a különbséget a Barca és a többi csapat között (legyen szó BL vagy bajnokság).
A BL győzelmeink alkalmával sem volt olyan, hogy legalább egy meccsen nem az ő zsenialítása segített volna át egy-egy akadályon).
Nélküle nem tudom hány trófeával lett kevesebb a vitrinben az elmúlt 15 év alatt.

hokihari 2020.05.22. 20:38:14

Szegeny Cruyff is egy kutyautö volt csak ezustöt nyert a vb-n.Pedig az igazan szenzacios csapat volt.

hokihari 2020.05.22. 20:45:04

Maradona egy szaros balnokok ligajat se tudott nyerni? Mi a szart csinalt a meccseken a vilag legjobb labdarogoja? Nem Egyedul meg kellett volna nyernie? Nyert egy Uefa kupat. A vidi is döntöbe jutott .

Robi71 2020.05.22. 20:59:40

@hokihari: Teljesen mindegy...ha Messi VB-t is nyert volna, akkor is csak egy lehorgasztott fejű, korlátolt zseni lenne....annak, aki pfujol rá. .

hokihari 2020.05.22. 21:07:55

@Robi71: Ketsegem sincs e felöl.

GYLS 2020.05.22. 21:10:23

@Mihail84: Ha a csapatból pár játékos fizikai állapota műszertől függetlenül olyan, hogy a 70. perc környékén lihegnek ha 30 méteres sprintet kell megtenni, akkor az még inkább elszomorító. Felkészítőket és a játékosokat beleértve.

hokihari 2020.05.22. 21:12:52

Valamit Nyerjenek egy csapat egy hosszabb sorozatban / vb ,EB stb Sok dolognak passzolni kell. A Real utobbi bl gyözelmeiböl Sokszor mellettuk allt a szerencse. Amellett hogy stabilan jatszottak. Vagy Mikor Chelseaban tovabbjutottunk.Rosszul jatszottunk de minden jol jött össze.A vegen Pique kezezese pl...

hokihari 2020.05.22. 21:25:17

A spanyol Mikor vb-t nyert mar a csoportköben is rosszul kezdtek a spanyol kollegam 2 mecss utan ketsegbe volt esve hogy kiesnek. A vegen vb gyözelem . En Örultem neki mert ez jo haverom . Amugy vb-n Inkabb ellen Drukkolok mint valakinek kimondottan. Örulök ha nem brazil , olasz , Angol nyer.Inkabb kis csapatokkal szimpatizalok . Amugy meg mindegy ki nyer.

julio alberto 2020.05.23. 09:26:52

Egyetlen egyszer azért szeretném látni hogy Messi az igazi tétre menő mérkőzéseken,tornákon nem lehajtott fejjel tanácstalanul sétálgat hanem felnő végre arra a szintre ami egyéni képessége alapján elvárható lenne tőle.Vezesse győzelemre a csapatát,tegye hozzá azt a pluszt ami a sikerhez szükséges ilyen mérkőzéseken.A korszakos zseniknek ez sikerült volt amelyiknek többször is.Nekem a számaival nincsen baj,sőt...a játéka is nagyon rendben van de pont ezért várom tőle a egy tornán kiemelkedjen a mezőnyből és szóljon róla az adott esemény.A Barcelonával vagy Argentínával nekem édes mindegy.Mindkét helyen megvannak hozzá a társai,nem kutyaütő keret egyik sem.Remek alkalmak erre az idei BL vagy a jövő évi hazai rendezésű Copa America.Őszintén szurkolók neki még ha sosem volt a kedvencem akkor is.Fentebb pár embernek a a fröcsögésével nem kívánok foglalkozni,önmagukat minősítik.

hokihari 2020.05.23. 09:40:37

Azert you tube-on meglehet nezni Mikor gyözelemre vezette a Barcat.Talan nem 1-szer.

hokihari 2020.05.23. 09:43:02

Azt Gondolom nyert egy par dolgot karrier alatt.

julio alberto 2020.05.23. 09:46:20

@hokihari: Néztem,Romario kollégát meg is követtem a M.U és a Santos elleni történetben.

julio alberto 2020.05.23. 09:52:04

@hokihari: Fentebb leírtam mit és miért szeretném látni Messi esetében úgy hiszem joggal.

Bolha10 2020.05.23. 09:55:38

Na most azzal a kreténnel mit lehet kezdeni, aki 1000-jére is leírja, h Messi még sohasem vezette győzelemre csapatát?!

celestial 2020.05.23. 09:56:10

@julio alberto: azért te is unod magad rendesen :)
kezdődik akkor a szájkarate 1000. epizódja :)

Bolha10 2020.05.23. 09:56:36

@Bolha10: biztos h troll :D Ennyire hülye nem lehet vki :)

Bolha10 2020.05.23. 10:01:21

Ezért mondtam, ő meg bivi már rég nem lenne itt ha én lennék az admin. Bivi meg a csúnya beszédért, ahogy szokta fikázni Iniestát, Guardiolát, Busquetset, stb....a klub ikonikus figuráit. Szerintem az egy Barca blogon nem fér bele. Főleg mikor ő is 1000-jére teszi meg. Dehát nem én vagyok az admin....:)

julio alberto 2020.05.23. 10:03:16

@celestial: Lezártam a témát,az egy két fehérjehalmaz meg szóra sem érdemes.

Bolha10 2020.05.23. 10:08:09

@julio alberto: téged rendesen kicsinált Messi :D

julio alberto 2020.05.23. 10:12:26

@Bolha10: Te magadtól vagy ilyen elmebajnok vagy olvasni nem tudsz?

katalan2 2020.05.23. 11:51:10

@julio alberto: Szerinte a Copa american elég jól játszott, és a 2014-es vb-én is jó volt egy darabig. Sokkal több meccsen volt vezére a csapatnak. Kiemelsz pár meccset, csak azért, hogy beleköthess!!!

Robi71 2020.05.23. 12:17:06

@julio alberto: "Fehérjehalmaz"?
Még nem vitted le a blog szinvonalát eléggé?...mondanám, hogy jobban járt volna a világ, ha te abban a halmazállapotban maradtál volna, de...a akkor a fene eszi meg ezt a blogot is. :(

julio alberto 2020.05.23. 12:39:34

@katalan2: Nem mondtam hogy rosszul játszott de közel sem úgy ahogy elvárható lenne tőle.Re kell tenni az i re a pontot és kész.Jövőre ott lesz a újabb lehetőség,hazai pályán,nem túl erős mezőny ellen.Szurkolók neki hogy a 10-k nekifutásra jöjjön össze neki.

Bolha10 2020.05.23. 12:57:50

@julio alberto: mi is szurkolunk neked! :) csak nekünk nem fog összejönni...:(

julio alberto 2020.05.23. 13:00:45

@Robi71:Egy divatszurkoló hogy beszélhet színvonalról egyáltalán a Barcelona csapatáról?Neked sem múltad sem jövőd nincs itt,ezt te magad is leírtad többször is.Inkább keresd az új csapatodat a Milan,Ajax,Real Madrid után szabadon.Sok sikert a kereséshez.

julio alberto 2020.05.23. 13:05:51

@Bolha10: Még mindig nem megy az olvasás?Gyakorolj mert bizony elmebajnok maradsz.

Robi71 2020.05.23. 13:55:54

@julio alberto: Több közöm vagy a Barca-hoz, mint neked, te "fehérjehalmaz"!

MCMXCIX 2020.05.23. 14:09:11

Csak a blog esetleges reakcioja miatt neznem meg, mi lenne ha Messi eligazolna egy masik topklubhoz, tehát nem levezetni a Newellsbe meg ilyenek :)

Mihail84 2020.05.23. 14:24:30

@julio alberto: te meg keresd szerintem a következő Neymar vagy brazil fan oldalt. Mindenki utál itt téged az itt leművelt patkánykodásod miatt amit nap mint nap megcsinálsz. Jobb lesz ha eltakarodsz neked is és nekünk is .....

Mihail84 2020.05.23. 15:09:37

@julio alberto: "Lezártam a témát,az egy két fehérjehalmaz meg szóra sem érdemes." De érdekes még ezután sem hagyod abba folyamatosan osztod az észt. Albi megint túltolta a csavarlazitót mert komoly tudathasadásos gondjai vannak....

Robi71 2020.05.23. 15:21:32

@MCMXCIX: Messi-t 2017-ben Barto meggyőzte, hogy hosszabbítson. Elébe tett egy üres csekket, csakhogy maradjon. Tudta, hogy ez őt bebiztosítja 2021-ig, így minden pénz megért neki.
Ha figyelembe vesszük a sikertelen igazolásaira elpazarolt több, mint egy milliárdot, akkor mondhatjuk hogy a Messi fizetése messze a legjobb befektetése volt.
De hogy a kérdésedre vállaszoljak, akkor az is eldölt, hogy Messi már nem fog más európai topcsapatban. 2017-ben még 29 évesen belevághatott volns egy új projektbe, de most már késő. Már csak az a kérdés, hogy mikor dönt a levezetés mellett. Nem zárom ki, hogy 2021-ben...hacsak az új elnök nem győzi meg, hogy matadjon ameddig beindul a projektja.

Faramuci_69 2020.05.24. 07:31:38

@Mihail84: +1, bár kicsit finomabban.
süti beállítások módosítása