A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Pazarlás mesterfokon

2020. augusztus 10. - caaaatalan

Ansu Fati és Riqui Puig sem kapott lehetőséget a BL-ben.

Sokan nem értik az edző döntését.

A Barcelona 4-2 ősszesítéssel kiejtette a Napolit a BL-ből, miután otthon a párharc visszavágóján 3-1 arányban győzött. A csapat már 3-0-ra is vezetett, az 1. félidőben kialakult a végeredmény.

A két tehetség Ansu Fati és Riqui Puig egyaránt a padról nézte végig, az igencsak álmos 2. félidőt. Annak ellenére történt így, hogy a játékosok Quique Setién kifejezett kérésére maradtak az első csapatnál, és nem vettek részt a Barça B-vel a Segundáért folytatott rajátszásban, melyet végül elbukott a tartalék csapat.

Mimdez feltehetően 10 millió € körüli veszteséget jelent a klubnak, ami a járvány után nem kis tétel. Természetesen Fati és Puig játéka sem garantálta volna a sikert, de így se ott se a BL-ben nem kaptak lehetőséget.

Tovább árnyalja a képet, hogy Monchut viszont becserélte az olaszok ellen a tréner, aki mindhárom playoff meccset előtte végigjátszotta a B csapatban.

Setién döntéseivel a Marca szerint nem ért egyet a vezetőség és kérdőre is vonták a mérkőzés után, aki erre annyit felelt: a Napoli az egyik legjobb olasz csapat, Fati és Puig becserélésére nem volt lehetőség, nem engedte a mérkőzés szituáció...

 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr916126900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

g4brielsmith 2020.08.11. 11:44:38

Az én kezdőn egy 4-2-3-1 lenne erre a meccsre:
ter Stegen-Roberto,Piqué,Lenglet,Alba-de Jong, Busquets-Griezmann, Puiq, Messi-Suarez

GYLS 2020.08.11. 12:23:21

A Juvénál Pirlo takarít. És még egy hete sem edző. A 8, 30 feletti mezőnyjátékos közül Pjanics mellett már három másikra sem tart igényt (Matuidi-Khedira-Higuain). Marad (ha marad) Bonucci-Chiellini-Cuadrado-CR.

MCMXCIX 2020.08.11. 12:51:45

Most úgy érzem tényleg erős jogom van szólni, mivel első voltam itt a blogon (aki nem hiszi, nézze vissza) aki követelte Puigot a kezdőbe a 0. perctől. Ezt tartom fent továbbra is, illetve ahogy emlitettem, en nem is Lewától félnékna legjobban, hanem Gnabrytól, szét fog futni, cselezni és forgatni mindenkit (olyan mint Sancho csak eggyel visszafogottabb kiadásban), a mi védőink gyorsasága pedig...őt akár a szabályok figyelmen kívül vételével fel kell rugdosni is ha mas nem marad 2-3szor is, hogy kicsit elmenjen a kedve...és a véleményem maradék reszet is tartom, hogy Messi meg kell mutassa miért is GOAT (akár csak passzok szintjén is), Suárez ha megkapja azt a kulcspasszt nem hibázhat, EGYSZER SEM, nincs "rosszul találta el" meg stb, es a kozeppalyan kemény (de ott viszont többségében azért szabályos) játékkal megfogni őket, es akkor lehet 2-1, 3-1, 3-2 ide (biztos fogunk kapni golt, pont azert mondtam, Gnabry szétfutja a védelmünket, és minimum egyszer vagy ő lövi be, vagy ad egy golpasszt Lewának), szóval Messiben bizhatunk, hogy osszehoz minimum 2t, vagy o lövi, vagy helyzetkialakitassal.

Dr Mouse 2020.08.11. 13:23:43

@MCMXCIX: Fentebb meg azt írod, hogy Van Dijk szét fog futni minket... Csak megemlítem, hogy Van Dijk csapata már kiesett.
Tartasz attól, hogy Suarez hibázhat, meg a Gnabry...
Minden lehet. De az ellenkezője is!!!

Força Barça! 2020.08.11. 13:29:58

Pedri, Trincão, Matheus Fernandes, Todibo, Wagué, Aleñá, Rafinha, Miranda és Oriol Busquets számára kedden kezdődik az új szezon, csütörtökön pedig edzhetnek is, de természetesen teljesen más programban, mint a BL-re készülő játékosok.

Máté Nagy00 2020.08.11. 14:10:49

Már tegnap irtam h valoszinu Setiennek tele a gatya es 4középpályással allunk ki erre ma mindenhol ezt lehet olvasni.
Azt hiszi Setien h attól h fent van 4kps egyszerre uralni fogjuk a középpályát..hát én sajnos sosem ezt látom hanem azt h hiaba van 4ember csak védekezunk 8an... semmi értelme az egésznek

Nagybarcelona 2020.08.11. 14:56:55

Sokan találomra dobáljátok fel a játèkosainkat a pályára. Nem èn tehetek róla, H. ilyen lett a csapatunk. Amíg volt Coutinhonk ès egèszsèges Dembelènk, kb. egyedül èn tettem volna fel őket egyszerre Suarezzel ès Messivel a pályára, bal szèl Dembele, irányító Coutinho (pedig sose kedveltem). Arthurt aki tudta volna stabilizálni a kp-t, kiutálták. Amikor 3-0-ra mentünk a Liverpool ellen, a masszív kp-ja helyett feltette ugyan azt a semmilyen csapatot, mikor látszott, H. Bal szèlsőkènt Coutinho -1 ember, ès vègig játszatta Suarezt is, aki megint -1 ember volt vèdekezèsben. Az edzőink is csak feldobálják a játèkosokat taktika nèlkül. A kezdő amit leírtam (Robi is) a legerősebb kezdőnk, egyedül a Villarreal ellen sikerült úgy felállni, igaz De Jong nèlkül, láthattuk a játèkot, ès a vègeredmènyt. Egyszerűen nincs olyan formában a csapat, H. lejátssza a Bayernt, de egy felèpített taktikával simán lehetne hozni a meccset. Szerintem jobb a csapatunk, de az edzőink miatt nincs taktika, ès nincs a csapatnak struktúrája. 3 ève nincs egy kiforrott állandó kezdő csapat. A rutin hozhatja nekünk a meccset, ès nem Setien. Ha mindenki teszi a dolgát, amit "igazi" edzőktől (pl. a válogatottjában), tanult, ès nem fejetlen csirke módjára fognak szaladgálni, mint Valverde ès Setien alatt, ès fegyelmet tanúsít, akkor behúzhatjuk a meccset.

Nagybarcelona 2020.08.11. 15:18:28

Sokan Semedot kritizáljátok, főleg támadásban, mert nem látjátok, hogy egymaga játsza be a jobb oldalt. Albát, akivel nem beszèlget el senki, hogy ő nem bal szèlső, hanem bal hátvèd. Hogy Vidalt a túlzott lelkesedèse csatárrá avanzsálja Messi előtt. Hogy De Jongtól várják, H. irányítsa a csapatot, mikor mindíg is vkp-t, vagy hátvèdet játszott. H. Piquèt mindenki lefutja, mikor a fèlpályán vèdekezik, Lenglet-vel, utolsó emberkènt. Hogy Suarez nem kap labdát, mert nincs kp-a (csak Messitől, hisz a legjobb barátja), H. Griezmann bal szèlen kioltja egymást Albával, elől meg ugyan az vonatkozik rá, mint Suarezre. H. Messi a kp-ra jön vissza labdáèrt, mert De Jong ès Vidal fel van tolva az ellenfèl vèdőfalába. H. Busquets legelől támad le, ès a feltolt vèdekezès miatt 70 mètert kellene sprintelnie lassú játèkoskènt. Szóval ha lenne egy normális edzőnk, aki ezt èszre veszi, kiküszöbölnè őket, hátrèbb vonná a csapatot, Messit pedig feltolná a kèt csatár mögè az ellenfèl 16-hoz, sokkal sikeresebb lehetne a csapat. Jelenleg olyan, mintha mindenki szabad pozícióban játszana. Fejetlen csirke szindróma.

Robi71 2020.08.11. 15:29:35

@Nagybarcelona:
Barca: Stegen - Semedo, Pique, Alba - Vidal, De jong, Rakitic - Messi, Suarez, Grizi
Bayern: Neuer - Kimmich, Boateng, Alaba (Hernandez), Davies - Goretzka, Thiago - Koman, Müller, Gnabry - Lewa

Robi71 2020.08.11. 16:27:34

@Nagybarcelona: Egyetértek, jelenleg nem tudjuk lejátszani a Bayern-t, csak megfontolt taktikával tudjuk megfogni őket.Uralnunk kell a középpályát.

Máté Nagy00 2020.08.11. 16:39:37

@Robi71: ez lenne a megfelelő kezdő de sajnos Busi kezdeni fog az 100%.. sőt még lehet Roberto is Rakitic helyén .

Robi71 2020.08.11. 16:43:12

@Máté Nagy00: Szerintem a legéleterősebb középpályát kell felküldeni.

Dr Mouse 2020.08.11. 16:57:34

Magyarázza már valaki el, mire ez a nagy borulátás! Hogy Goretzka meg Thiago (?) meg a Lewa lefociznak majd minket!
Alabát én is kitünő focistának tartom, meg Boatenget is, de péntek este nem akárki lesz az ellenfelük, - hanem a 6-szoros Aranylabdás Leionel Messi!
Akkor miért ez a pesszimista hozzáállás?

Én egyedül és kizárólag a bírótól tartok. (Most mindenki kinevet, mert összeesküvés elméletet gyártok.) Florentino Pereznek messzire elér a keze, lásd a Napoli meccset vezető Chakir-t, aki az elmúlt évek egyik legjobb játékvezetőjének ismerhettünk meg.
Ott, ahol a FIFA elnöke ellen a svájci ügyészség nyomoz korrupció miatt - ott minden megtörténhet. Meg az ellenkezője is...

kritizator 2020.08.11. 17:45:07

@Nagybarcelona: Szerintem jobb a csapatunk

Már ha bírják 90 percig:)

kritizator 2020.08.11. 17:46:21

@Robi71: mért, ha le tudnánk játszani őket, akkor már nem is kell taktika???

kritizator 2020.08.11. 17:48:37

@Dr Mouse: csak Messi?
Hatan egy hatszoros aranylabdas ellen?
És a többiek?

GYLS 2020.08.11. 17:57:31

Szerintem mi nem a Bayern miatt vagyunk óvatosak (pesszimisták), hanem a szezonban mutatott saját produkciónk láttán.

Dr Mouse 2020.08.11. 18:00:19

@kritizator: ??? Hogy gondolod? Hogy hat ember követi Messit? Akkor 5 szabad emberünk marad!

Aerion 2020.08.11. 18:57:32

Többen írják, Riqui Puig-t várják a Bayern ellen a kezdőbe, mind az 56 kilójával és a 169 centi magasságával majd ütközze le a 184 centis 80 kilós Goretzkát, vagy a 181 centis 82 kilós Tolissot, egy az egy játékban, aztán játssza tisztára magát 180 centis Alabával szemben, fussa le Kimmichet, aki mellesleg 15 kilóval nehezebb nála, és vagy 10 centivel magasabb, cselezze ki, ütközze le, vagy játssza át a 90 kilós, 192 centis Boatenget és adjon egy tökéletes gólpasszt. Gondolom. Mert neki annyira nagy a BL rutinja, hogy ez semmiség, és egyáltalán nem valószínű, hogy az első 10-15 percben nem faultolják le ezek a hústömegek. Amikor majd emelgeti a labdát, a lábak között akar passzolni, vagy kézmagasságban.

Kivéve persze, ha pont ez a taktika, a fiatal Puigot szarrá rúgják, aztán emberelőnybe kerülünk. De akkor a javaslattevőknek inkább ezt kellene írnia.

Maestro10 2020.08.11. 19:19:17

@Aerion: Igen, mert a Barcelona mindig is arról volt híres, hogy 180+ centiméteres hústornyok alkották a csapat gerincét. Ne vicceljünk már! Ha tetszik, ha nem a Bayern ellen kelleni fog a dinamizmus és a passz hatékony játék, amiben Puig és De Jong a legjobb a jelenlegi középpályásaink közül.

Aerion 2020.08.11. 19:30:38

@Maestro10: Én ezt értem, de hol lesz a dinamizmus, ha Puig a földön fekszik?

csak annyit fogunk látni, hogy egy középpályással kevesebb van a pályán az oldalunkon, és ez szerintem egyáltalán nem vicces.

A Bayern brutális erővel fog nekitámadni a csapatnak, nem lesz itt semmiféle passzhatékony játék, letámadás lesz, sebesség lesz, ütközés lesz, sokhelyezkedés és átlövések lesznek, elemi tempo, és nem egy-két percig, a Bayern tartani tudja ezt az iramot, ugyanúgy, ahogy a Liverpool, vagy kivételesen a Roma tette azt, az 'emlékezetes meccseken'.

Ehhez a csatához Puig most még kevés, ahogy Fati is.

Raven1975 2020.08.11. 19:33:41

A ma délelőtti tréning képekben.
www.fcbarcelona.com/en/football/first-team/photos/1751574/training-on-tuesday Umtiti kivételével minden játékos teljes értékű munkát végzett. De Jong kezéről eltűnt a méhcsípés okozta duzzanat, Messi is elemében volt, Dembélé széles mosollyal az arcán végezte a gyakorlatokat.

Aerion 2020.08.11. 19:43:17

De azért egy kicsit tételesen is hadd vitatkozzam, Busquets 189 centi és 76 kiló, Vidal 18 centi és 75 kilós, Lenglet 186 centi és 81 kiló, Piquet 194 centis és 85 kilós, De Jong 180 centis és 74 kiló. Ez öt játékos a tengelyben a csatársor mögött. Ezen a meccsen szerintem pontosan erre van szükség, és lehet, hogy ez is kevés lesz.

Dr Mouse 2020.08.11. 20:00:59

A pénteki meccsen is 5 játékost lehet majd cserélni?

Robi71 2020.08.11. 20:04:03

@Aerion: Ebben a szezonban még nem találkoztuk olyan játékerővel, mint a Bayern-é.
Ha kikapunk majd az lesz, hogy az első komoly ellenfél kipics@zott....még akkor is, ha esetleg később a Bayern lesz a befutó.

stanley0620 2020.08.11. 20:56:00

@Aerion: megvan az előnye az alacsonyabb ,vékonyabb testfelépítésű játékosoknak is. Sokkal fordulékonyabbak ,dinamikusabbak ,gyorsabban tudnak irányt váltani ....mint egy 192 cm 90kg Boateng , gondolok itt arra amikor Messi a testcsele után az a 90kg úgy dőlt el ,mint a rohadtnád

Les Corts 2020.08.11. 21:05:41

Védekezni,meg ütköztetni akarják többen a csapatot,mikor erre /meg másra sem/ nincsenek felkészítve.Folyamatosan 3 védekező középpályással játszott a csapat mégsem láttuk az eredményét.
Puig végre színt visz a játékba,én mindenképp adnék neki lehetőséget,akár kezdőként is.
@Aerion: Busquets életébe nem ütközött,hiába nagyobb.

Máté Nagy00 2020.08.11. 21:11:02

@Aerion: nézz már meg pár videót Messi, Iniesta videót h hány kilosak voltak kb amikor megkapták első meccseiket a nagy csapatban.
Nem fogsz nagy eltérést látni a 18-20éves akkori Messin illetve Iniestan.
Attol h Puig 50kiló (biztos h nem annyi egyébként) kurva jól tartja a labdát, gyors és ez kell a kpra.
Mellesleg én sem tenném a kezdőbe de nem a súlya miatt hanem mert nem játszott eleget sajnos. De köv szezonban nalam kezdő.

Robi71 2020.08.11. 21:21:39

@evooo: Csak remélni merem, hogy borítjuk a papírformát.

Robi71 2020.08.11. 21:56:06

@GYLS: Pirlo takarít...mennek a 30-asok és maradnak a ...40-esek. :)

Robi71 2020.08.11. 21:57:40

@evooo: na meg egy "váratlan, gyors, meglepő" dolgokat művelő Coutinho és Arthur. :)))

sunt 2020.08.11. 22:24:06

Amiért a vezetőség a leginkább elmarasztalható, az, hogy toronymagasan világelsők vagyunk a játékosok átlagkeresetében. Egy olyan klub, amelynek tulajdonosa sincs, maximálisan ki van téve a külső hatásoknak. Nem tudhatjuk, milyen hatással lesz a járvány és a gazdasági válság az elszabadult nemzetközi foci-cirkuszra. De hogy a Barca áldozata lesz a változásoknak, az biztosra vehető. Lehet struccként ábrándozni elnökről, edzőről, igazolásokról, csakhogy a realitások...Nem elkerülhető a restart.

RA7 2020.08.12. 02:55:16

Pirlonak van esze a focihoz. A következő évek meghatározó olasz játékosaiból akar kettőt. Tonalit és Zaniolot. Reméljük majd Xavi is hasonlóképpen fog gondolkodnim

Mihail84 2020.08.12. 07:03:15

@Máté Nagy00: Van logika abban amit írsz Puig-Iniesta párhuzammal kapcsolatban de akkor iniesta mellett volt egy xavi meg egy busi fénykorában. Simán kipasszolgatták az ellenfelet. De egy ilyen középpályán puig egyedűl kevés simán elfogják nyomni mert 1 nem fog tudni összejátszani a többi középpályással mert egyiknek se a gyors háromszögelés az erössége és 2 ez a csapat már rég nem a tiki-taka focit játsza amióta guardiola elment. Így puig lehet akármilyen jó a háromszögelésekben meg a passzokban b@szhatja ha nincs kivel....

Spacedyevest 2020.08.12. 09:14:42

@Mihail84: Nem tudom figyeltétek-e hogy hány labdát szerzett az 50 kilójával?
Persze, el lehet nyomni erővel nyilván, de a ritmusérzék és a spiritusz is sokat számít.

Eminusz 2020.08.12. 09:15:56

Szerintem nem azon fog múlni a Barca-Bayern meccs, hogy ki hény kilós, már ne haragudjatok. :D Kicsit viccesnek találtam itt az okfejtéseket... Kit érdekel, ki hány centis és hány kilós?? A Barcelonánál mióta ez a mérvadó?? Meg úgy általában bármelyik csapatnál?? Ha így lenne, mindenki ezeket a játékosokat keresné, mégis kelendőbbek a gyors, vékony, alacsony súlypontú játékosok. :) Jókat mosolyogtam most. :))

benedict 2020.08.12. 10:14:38

@Aerion: akkor nekünk a kosárcsapatot kellene pályára küldeni, és meg is van a tovább jutás :))))))

rtghfb 2020.08.12. 11:56:12

Most 2020 van és egyes emberek napi rendszerességgel szajkózzák hogy Lewandowski jobb Messinél, kísértetiesen hasonlít a dolog 2015-re amikor Neuerrel ment majdnem ugyanez; aztán meg Messi elég rendesen megalázta a Bayernt. Persze akkor sokkal jobb csapat volt körülötte, össze sem hasonlítható az akkori keret a mostanival.

Mihail84 2020.08.12. 12:50:55

@Eminusz: Hát figyelj én kispályás bajnokságban játszom és van nálunk egy 160 centis 50 kilós srác iszonyatosan ügyes nagyon jól cselez de a közeli párharcokat egy nagyobb ellenfél ellen rendre elveszti úgy lepattant róla mint annak a rendje ha csínybe adják neki vagy feldobja a kapus egy nagyobb ellenfél simán elveszi tőle mert a testfelépitéséből adódóan testel simán eltolják a labdától és azért ez sokat számít. Ha lennének mellette hasonló társak akikkel a gyors egypasszokat megtudnák csinálni akkor sima lenne az ügy de nincsenek. Ezért mondom hogy poug önmagában kevés a Bayern ütköző középpályásaival szemben. Sem a társak sem a mostani ha stílusnak lehet nevezni nem fekszik neki. Kéne még egy pár hasonló játékos és akkor megint retteghetne a világ barcelónától....

Eminusz 2020.08.12. 13:04:36

@Mihail84: Ne haragudj, de nem értelek.. Szóval ha egy ilyen testfelépítésű játékos van a kezdőben, akkor nem jó, mert leütközik, de ha több, akkor retteghetne a világ?

kritizator 2020.08.12. 13:34:03

Közben covid-os lett egy otthon maradó jatekos

Most azt mondják nem érintkezett a BL-es csapattal de majd pénteken meglatjuk

mark6666 2020.08.12. 15:59:58

Nagy összecsapás lesz, az esélyesek nem mellettetek szólnak, de hányszor láttunk már hogy erre rácáfolnak.

Elsőnek a jelenlegi oddsok :
1 - City 2,25x
2 - Bayern 3x
3 - PSG 5,2x
4 - Barcelona 8,4x
5 - Atlético 9x
6 - Atalanta 13,6x
7 - Lipcse 18,6x
8 - Lyon 59x

Aki nézett idén Bayern (vagy csak úgy néhány német bajnokit) az vágja hogy ott sokkal dinamikusabb, rohangálósabb a foci. Rendszeresek a 120km feletti csapat teljesítmények. Jól tudjuk hogy a Barcára a kocogós stílus a jellemző. Szóval futás mennyiségben nincs egy szinten a 2 csapat.

A bayern egy golfosó gépezet jelenleg. 100 gólt rúgtak a bajnokságban (ami ugyebár csak 34 mérkőzéses). A BL-ben erre rátettek egy lapáttal és egészen döbbenetes 31-6 a gólkülönbségük (nektek 13-6).

Ha ehhez hozzá vesszük hogy nektek a védekezésetek idén különösen gyenge volt, még a kicsi-közepes spanyol csapatok is bevették a kaputokat.. hát botorság arra alapozni, bízni hogy a bayern ellen majd kivédekeztek mindent. Eleve a védekezés messze áll stílusilag tőletek, igazi emberanyagotok sincs hozzá. Öngyilkosság lenne védekezni, támadnotok kell. Persze lassan, komótosan, labdát járatva, eldugva azt és várni a lehetőségekre.

A bayern kondival végig bírja a meccseket ti meg azért az utolsó 30 percre eléggé elkészültök az erőtökkel. Ezt ők is jól tudják, így arra fognak törekedni hogy magas intenzitású legyen a mérkőzés, mert akkor az idő nekik dolgozik.

Arra tippelek hogy nem fognak nektek esni, hisz 1 mérkőzéses a párharc, nincs sansz a javításra, de attól még izzani fognak és pörgetni akarják a mérkőzést, mert a kondi az ő javukra szól. Nektek lassítanotok kell a játékot, beosztani az erőket.
Mind a 2 csapat támadó részlege jóval erősebb mint a védelme így jó lesz nézni hogy melyik front győzedelmeskedik. Nem Messi és Leva párharca fogja ezt eldönteni hanem hogy kinek az akarata érvényesül a meccsen a középpályán.

Az edzőknél szerintem Setién félő hogy túl óvatos lesz, hisz ha nagyon megég lehet menesztik. Flick helye biztos a duplázás után, valamint az ilyen mini tornák (3 kieséses meccs rövid idő alatt) terén van némi tapasztalata mert 2014-ben a német válogatott segítője volt a VB-n.

Ha vezetést szereztek és sikerül kontrollálni a tempót akkor kézben tarthatjátok a meccset, de ha hátrányba kerültök és nektek kéne felpörgetni a játékot (egy olyan csapat ellen aki eleve pörgősebb focit játszik) akkor nem sok sanszot látok.

Olyanba bele sem megyek most hogy ha átmennétek a bayernen akkor utána szinte biztos hogy a city következik. Ők 102 gólt lőttek a bajnokságban (igaz 38 meccsen). Viszont mondhatni simán 2 győzelemmel búcsúztatták azt a reált akik most voltak idén a legjobb formájukban. (ezzel szemben ti 0-0 és 0-2-t játszottatok velük amikor jóval szarabb formában voltak) Csak 4 nap lesz a 2 mérkőzés között, a city is pörgős focit játszik, kérdés mennyit kell kiadniuk a lyon ellen majd. Nagyon peches így ez a 2 meccs mert nem tudom erővel hogy bírnátok ott a 2. félidőt majd.. de odáig el kell jutni még.

Raven1975 2020.08.12. 16:11:30

Íme, az utazó keret Lisszabonba.
uploads.disquscdn.com/images/758efb4dc146b526dce7beb7d51a1c54bf7784dfad4a749860d4644ff376b6b3.jpg
Dembélé újra keretben. Kimaradtak: Samuel Umtiti (sérülés), Arthur Melo (edzői döntés). Martin Braithwaite nincs nevezve a Bajnokok Ligájára, de ettől függetlenül elutazik a csapattal.

Dr Mouse 2020.08.12. 17:45:54

@mark6666: Ha viccelni akarnék, akkor most azt mondanám,hogy az esély nélunk van, mert a bajoroknál nincs két olyan játékos mint a mi Griezmannunk, vagy a Dembelénk.
Ugye Griezmann "védekezni is tud...:D)" míg Dembelénél több napot senki nem volt sérült...
A viccet félretéve, - ezer dolgon múlik egy meccs kimenetele, kezdve a játékvezetőtől egész a szerncséig!
Hajrá Barca!

kritizator 2020.08.12. 19:18:34

@Dr Mouse: és viszzanezve - és utólag okoskodva - csak a legutóbbi 10 évben mindig a legeselyesebb, Európa a legjobb csapata nyerte a BL-t????

Robi71 2020.08.12. 19:54:33

@mark6666: Jó előzetes, hasonlóan látom én is. Sőt, szerintem tökéletes meccset kell lehoznunk...messze a legjobbat ebben a szezonban ahhoz, hogy esélyünk legyen.

g4brielsmith 2020.08.12. 20:17:14

Mindeközben alakul a Villareal is a következő szezonra. Érdemes lesz szerintem rájuk is odafigyelni. Kubo, Parejo duó erős kezdés :D

Robi71 2020.08.12. 20:21:40

@g4brielsmith: Cazorla-t nehéz lesz pótolni.

Aerion 2020.08.12. 20:30:55

@stanley0620: Az Lionel Messi, a ladarúgás törtnetének valaha volt legjobb játékosa, nem Riqui Puig. Nincs összehasonlítási alap.

Aerion 2020.08.12. 20:32:21

@Robi71: Hát igen. Mindenesetre nem szeretném ezt látni, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

Aerion 2020.08.12. 20:36:33

@Máté Nagy00: Egy dolgot tudok ezzel kapcsolatban elmondani, se Iniesta, se Messi nem Riqui Puig. De ha az lenne, akkor se lenne jó megoldás, hogy olyan mélyvízbe kerüljön, akármelyik is Puig a kettő közül, amit majd a Bayern jelent. Egyik se ilyen meccsen aratta a sikereit ennyi idősen. Jól emlékszem Iniesta fiatalkorára, rettegtem ha pályára küldték, egy jó passza nem volt, kettőt lépett és a földön feküdt. Messi nem ilyen volt már akkor sem, de ennyi idősen és ennyi tapasztalattal mint ami most Puignak van, Messit se küldeném most pályára.

Mert nem támogatom az öngyilkosságot.

Aerion 2020.08.12. 20:39:25

Ezt a meccset a rutinos játékosoknak kell megoldaniuk. Ez a dolguk, és ha nem sikerül, hát bukjanak bele.

A fiatalok vágóhídra küldése ezen a meccsen, effektíve gyilkosság.

Robi71 2020.08.12. 21:07:18

@Aerion: Szerintem csak az kérdés, hogy kimarad-e Grizi és 442-t játszunk megerősített középpályával.

Máté Nagy00 2020.08.12. 21:23:33

@Aerion: ezt probáltam én is elmagyarázni h Puigot jelen körülmények között nem játszatnàm kezdőként de mint itt sokan mások nem a súlya miatt.:)
De bekellett volna idèn építeni h tapasztaltabb legyen de ez nem sikerult. Talan jövőre.

sunt 2020.08.12. 22:35:14

Fagadnék arra, hogy a meccs végén - az állástól függetlenül - Dembelé pályára lép. Demonstrálni kell a világnak, hogy nem sérült.

Máté Nagy00 2020.08.12. 22:36:37

Kiesik a PSG? Nagyon sokan lenézték ezt az Atalantát :)

Robi71 2020.08.12. 22:38:55

@sunt: Ha hátrányban leszünk mindegy alapon talán igen.

mark6666 2020.08.12. 23:08:32

Csóri Atalanta. Jó a PSG többet támadott de elbaszott mindent.. viszont az Atalanta a végére teljesen elkészült az erejével, lépni is alig bírtak és így lemaradtak a támadókról. A jó kondi ma már elengedhetetlen, mert ha csak a végére is de elkészülsz az erőddel kihasználják.

kritizator 2020.08.12. 23:14:21

@mark6666: a végére mi is általában elfogyunk

RA7 2020.08.12. 23:59:10

@mark6666: 50.percben már nem volt erejük

Robi71 2020.08.13. 00:00:02

@mark6666: kiscsapat. Mindent kiadtak magukból. Ez a legtöbb, amit a szurkolóik elvárhatnak tőlük. Respekt.

RA7 2020.08.13. 01:31:01

@Robi71: egy Atalanta szebb focit játszik mint mi. Remélem átment mindenkinek a mondanivalója.

Mihail84 2020.08.13. 07:44:05

@Eminusz: ha több ilyen típusú játékos van akik a gyors passzolgatást tudják meg megkapták a Barca iskolát akkor igen. Anno ilyen volt iniesta meg xavi és Messi is. Ők simán kipasszolták az ellenfelet. És passz után állandóan mozogtak hogy meglegyenek a passzsávok. Az ilyen típusú futball az alacsony súlypontú gyors fordulékony játékosoknak fekszik. Nem ilyen statikus típusuaknak mint rakitic meg vidal. Ezért mondom hogy puig önmagában ilyen középpályások mellett kevés mert nem tudná kihasználni az előnyeit. Nem értem ezen mit nem lehet nem érteni....:)

Mihail84 2020.08.13. 07:49:45

@Eminusz: Nem tudom te mióta nézel Barca meccseket de láttad a régi csapatot?? A csapat középpályályát mind alacsony gyors fordulékony játékosok alkották. Akik megkapták a Barca iskolát. És gyors egymásutánokban simán kiháromszögelték az ellenfeleket. Javaslom nézzél meg pár ilyen meccset és akkor megérted...:)

Dr Mouse 2020.08.13. 11:21:38

Még EGYET KELL aludni és láthatjuk a MECCSET!...:D)

Força Barça! 2020.08.13. 11:53:56

Rohan az idő. A mai napon 21 éves lett a Barça egyik legnagyobb tehetsége, Riqui Puig. Ez a katalán srác sokat várt arra, hogy az első csapathoz kerüljön, Setién irányítása alatt pedig meg is kapta a lehetőségeket. Amivel olyannyira élt, hogy játékát egyszerűen élvezet nézni, és jelenleg a felnőtt csapatból is kiemelkedik, fiatal kora ellenére is. Isten éltessen Riqui Puig!

mark6666 2020.08.13. 14:38:54

Nem kell nektek csatár olcsón ? Bár tény a fizetése cseppet sok de a gólokat termeli bőszen (mondjuk ennyi idősen a 89 meccsen 65 gól még mindig brutális adat)

www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/atigazolasok-a-juve-mar-szabadulna-cr-tol-sajtohir-2777847

Amúgy kacsa a hír, de tény Pirlo takarítani kezdett. Nem is árt az újratervezés mert megpróbáltuk az idősebbekkel, nem ment, bennük ennyi volt, akkor meg rá kell feküdni a fiatalabbakra és néhány év múlva készen lenni. Persze még mindig jók az öregek néhány poszton, de ugyebár velük 1-2 évre lehet már csak tervezni, így a hosszútávon a helyeket veszik el a fiataloktól és ami most jó kényszer megoldásnak az később hátránnyá válik.

RA7 2020.08.13. 14:51:24

@mark6666: ezért lesz jó Xavi majd nálunk is.

Amúgy meg jöjjön CR egy évre már csak kíváncsiságból is. Az új korszak úgyis jövő nyáron indul addig meg már mindegy.

kritizator 2020.08.13. 15:42:46

@mark6666: ingyen jöhet

Legalább megmutatja, hogy nem szabad kifulladni a 60. Perc kornyeken

sunt 2020.08.13. 16:17:28

Xavi lényegében bejekentkezett a kispadra, ha kiesés után Setient elküldik. Az is bíztató, hogy jelenleg aktív játékost is a stábjába szán. Tippem: Busi. Ha jön, bizonyára követi Pirlo példáját és takarít. Nyernénk egy évet.

sunt 2020.08.13. 17:13:27

Ez arra a Valverde kirúgása utáni hewlyzetre vonatkozik, csak félreérthetően.

Dr Mouse 2020.08.13. 19:48:50

@kritizator: És ki fogja állni a nem kevés fizetését?

Robi71 2020.08.13. 20:33:18

@mark6666: A Juve feladta a kreatív, látványos támadójátékát annak érdekében, hogy egy CR alá dolgozó szürke nézhetetlen játékost produkáló gárdával végre BL-t nyerjen. Dybala, Douglas Costa, Bernardeschi, Cuadrado, Higuain mind perememberekké váltak.
A projekt látványosan csődöt mondod...még addig sem jutottak el a BL-ben, mint korábban. Egyértelmű, hogy szabadulni kell CR-től és visszatérni a korábbi állapothoz...amihez adottak is a feltételek.
Pirlo (az olasz Xavi) mentalitása, játékfelfogása tökéletesen illeszkedni fog ehhez.

RA7 2020.08.13. 20:45:42

@Robi71:
hasonlóan gondolom én is, de ez várható volt mikor ezt meglépték. Megpróbálták, nem jött be, így visszatérnek a megkezdett úthoz. Tonali, Zaniolokkal olyan játékosokat szerezhetnek meg akik 10+ évig meghatározók lehetnek. Illetve egy centert kell találniuk még.

Robi71 2020.08.13. 21:04:53

Vertonghem a Benfica-ba igazolt 3 évre. Lejárt a szerződése a Spurs-el.

RA7 2020.08.13. 21:32:10

Sokan utáljuk Neymart amiért elment, sőt inkább azért ahogy és ahová, de tegnap is látszott óriási minőségbeli különbséget jelentett. Helyzeteit kihagyta, de nem tudták tartani. Hiányoztak kulcsemberek szép számmal de amikor kellett előtudott lépni vezérré.

kritizator 2020.08.13. 22:06:08

@Dr Mouse: azt is tizedelni kellene

És szabadrúgást nem végezhetne el.

Dr Mouse 2020.08.13. 22:06:46

Nézem az AM meccsét. - Bár nem csípem Simeonét - mert nem bírom, ahogy az oldalvonalnál handabandázik, - azért el kell ismernem, hogy csapatának a kondija
kiváló, a támadásépítésük gyors, senki fölöslegesen nem cipeli a labdát, hanem amilyen gyorsan lehet passzol valamelyik társának.
Sétién miért nem tanul mástól?

RA7 2020.08.13. 22:11:11

@Dr Mouse: tipikus Atleti meccs. Megfojtják a Lipcse játékát. Eddig nem volt szimpatikus ez az Upamecano gyerek, de remek teljesítményt nyújt. Igaz nincs kitéve nagy nyomásnak.

Máté Nagy00 2020.08.13. 22:30:44

Azért a Lipcseiek néha úgy kihozzák a labdát h csak pislogok. Ezekkel a játékosokkal azért ez elég szép teljesítmény.
Upemecano viszont nagyon meggyőző számomra.

RA7 2020.08.13. 22:37:11

@Máté Nagy00: nem rossz a srác de Costara jutott 3 védő így nincs is nehéz dolga, meg nem egy Atleti elleni meccs lesz a mérvadó, majd mit tud a PSG gépezete ellen.

Robi71 2020.08.13. 22:39:00

@RA7: Kétségtelenül Neymar a legnagyobb spíler Messi után...de kevésbé hatékony és megbízható. Mbappé pedig szétfutotta a fáradt védőket. Ráadásul a továbbiakban ott lesz Di Maria is. Favoritok lesznek a ma esti továbbjutóval szemben is.

RA7 2020.08.13. 22:42:22

@Robi71: itt nálunk is rengeteg helyzetet hagyott ki de akármikor benne van a váratlan. Nélkül 100% hogy tegnap kiestek volna.

MCMXCIX 2020.08.14. 05:39:23

@mark6666: Ingyen, vagy jelképes összegért kajak jöhetne 1 évre (szigorúan) , ha ennyire meg szeretnének tőle szabadulni, hogy nem az ár számít, valódi újjáépítés amúgy is csak a jövő ev utáni evtol kezdődne

RA7 2020.08.14. 14:15:34

@kritizator: kevés alkalommal láttam játszani, amikor igen akkor eléggé darabosnak tűnt a mozgása, csak egy túlhypeolt fiatal srácnak gondoltam, de amit ma lerakott az asztalra az top szint volt

stanley0620 2020.08.15. 00:09:22

@Aerion: Na akkor a magas ,izmos,gyors,fordulékony,dinamikus, 30 +-os rutinos játékosaink megoldották !
Ezt az eredményt a lelátón ülő fiatalok is hozták volna
süti beállítások módosítása