A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Szuper?! Kupa elődöntő: Barcelona-Atletico Madrid

2020. január 09. - caaaatalan

Ma este 20.00-kor játssza a Barça és az Atletico Madrid az év egyik legfurcsább mérkőzését.

Spanyolországban a futballban hazai versenysorozatok közül nem hivatalosan, de mindenki által elismerten a La Liga, vagyis a bajnokság áll az első helyen, mögötte a Spanyol Kupa, majd valahol a fasorban a Spanyol Szuperkupa. Ez a kupa eddig félig meddig a felkészülést szolgálta a szezon elején a kupagyőztes és a bajnok párharcaként.

A tavalyi évben az RFEF (Spanyol Labdarúgó Szövetség) gondolt egy nagyot és a Spanyol Szuperkupát versenysorozattá bővítette, benne a bajnokkal, a kupagyőztessel és a Liga 2-3. helyezettjével. Emellé áthelyezte az időpontot januárra, a helyszínt pedig a Föld másik végébe Szaud-Arábiába. Megszületése pillanatában is nyilvánvaló lett, hogy ez a sorozat csakis a pénzről szól, épp ezért csaphatta arcul Luis Rubiales Szövetségi elnököt, hogy jegyeket szinte senki nem vett a meccsekre.

Természetesen a tv-s jogdíjak is hatalmasak lehetnek, és biztos haszonnal zár a sorozat, de ez sem a klubok felkészülését, sem a szezonbeli szereplését nem támogatja, sőt tekintettel sincsen rá.

A Spanyol Szövetségnek nem ez az első dobása a nemzetközi harácsolásban, tavaly már odáig vetemedtek, hogy készek lettek volnak bajnokikat is az USA-ba vinni. Nem véletlen, hogy éppen oda, hiszen az amerikaiak is elhozzák népszerű sportjaikat (NFL-NBA) Európába akár tétmérkőzésekre is, az üzlet az üzlet... Ezt a tervet végül megtorpedózták a csapatok és a játékosok is, bár jó business men szokásához híven a Barça elnöke Josep Maria Bartomeu mindvégig ha nem is hevesen, de támogatta, ahogyan most sem emelt szót az Arábiai bohóckodás ellen, sőt a csapattal utazott.

Éppen ezért is furcsa volt Ernesto Valverde tegnapi nyilatkozata, melyben kifejtette, hogy jobban szerette a Spanyol Szuperkupát úgy ahogy volt, a bajnok és a kupagyőztes harcaként, jelenleg a Real Madridot és az Atletico Madridot pedig MEGHÍVOTT VENDÉGEKNEK tartja a sorozattá fajult eseményen.

Luis Rubiales természetesen kontrázott, és kifejtette, hogy nagyszerű az uj sorozat, amelynek minden szereplő örülhet, hiszen az komoly forrásokat teremt a spanyol futballban! 

Már csak az a kérdés, hogy kinek és mire?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr7315401352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barcaaa 2020.01.09. 20:38:22

Kb 10 perce nézem, de jól látom, hogy egész jól játszunk? Legalábbis magunkhoz képest

Red Cule 2020.01.09. 20:55:45

Egyelőre jól játszik a csapat.

Barca30 2020.01.09. 21:04:08

Egy kapura játszunk szinte, félő, hogy egy kontrával könnyen kikaphatunk. A digi zseni szakértők szerint Madridi döntő lesz. Minden sport csatornán csak barca ellenes szagértők vannak?

Barcaaa 2020.01.09. 21:07:16

Stegen ilyeneket szokott reggelizni

Barcaaa 2020.01.09. 21:11:28

Ilyenkor a var miért nem tud leszólni a fülesen a sporinak, hogy barca szöglet jön? Kb 1 másodperc lenne.

Robi71 2020.01.09. 21:18:34

Alena
"Igazolnál a Real-hoz?"
"A labdarúgásban lehetnek fordulatok. Egész életemben a Barca rajongója voltam. Kemény lenne, de megtanították nekem, hogy soha ne mondd soha. De számomra egy rivális csapat.

"Kapcsolat Valverde-vel?"
"Ő (Valverde) soha nem mondta, hogy miért nem játszok. De nagyon jó kapcsolatom volt vele, mert mindent megtett értem. Remélem, hogy a jövőben találkozunk.Felhívtam őt, hogy búcsút mondjon neki. December elején nagyon biztos voltam benne, hogy távozok. Ő is tudta, hogy meghoztam a döntésemet. Bonyolultak hónapok voltak, de egyetlen pillanatban sem volt rossz kapcsolat az edzővel. De ő az edző, ő hozza a döntéseket."

Robi71 2020.01.09. 21:20:17

Felix feldühítette Messi-t. :).
Lehet ezt kellene gyakrabban eljátszani vele (lásd Ramos).

altopasso 2020.01.09. 21:21:06

Messi nélkül ennek a csapatnak... annyi...

altopasso 2020.01.09. 21:23:00

@altopasso: Így is, hogy a gól érvénytelen.

Barcaaa 2020.01.09. 21:23:20

Csak innen ne álljunk vissza

Raven1975 2020.01.09. 21:34:56

Eddig a szép gólok meccse és játszik a csapat! Força Barça!
Messi jobb lábbal, Griezmann fejjel. :)

Robi71 2020.01.09. 21:35:23

Ahogy mondtam...ahhoz hogy lendületesebb legyen a középpályánk Vidal-nak a pályán kell lenni...és a Busi, Rakitic, De Jong hármasból random módon kettő.

Robi71 2020.01.09. 21:41:42

Mi és a VAR tartjuk meccsben ezt az impotens Atletico-t. Idegesítő....

Barcaaa 2020.01.09. 21:45:22

A meccs röviden:
1. Vidalnak a pályán a helye
2. Messi az Messi
3. Neto az nem Stegen
4. A Var a jelenlegi formájában egy sz*r
5. Az atleti egy 0, de rohadt nagy mákja van

Máté Nagy00 2020.01.09. 21:46:45

Tudtam bazdmeg h a gecis var v vmi miatt kiszopunk

Red Cule 2020.01.09. 21:48:38

üdvözlet a spanyol és királyi fociszövetségnek és a spanyol és királyi bíróknak

FCB_László 2020.01.09. 21:50:33

Jó meccs volt amúgy , így jártunk

Barcaaa 2020.01.09. 21:51:17

@Barcaaa: Remélem ez Valverde utolsó meccse

Barca30 2020.01.09. 21:52:14

@Red Cule: Hét védővel játszunk és kés a vajon lekontráznak sorozatban
.

Robi71 2020.01.09. 21:54:51

Jóllakott óvodások. Jól van ez így. Minden vereség közelebb visz a valósághoz.
Még mielőtt Barto azt mondaná minden rendben van.

Maestro10 2020.01.09. 21:55:27

A spanyol 2. és 3. döntőzig. Gratulálok! Az is megérdemelne egy taslit, aki kitalálta ezt az értelmetlen lebonyolítási rendszert.

KJDaniel 2020.01.09. 21:55:44

Ez lenne a nagy vedekezo felfogasu edzo??
Takarodj mar innen a leheto legmesszebbre te fogalmatlan senkihazi!!!

Red Cule 2020.01.09. 21:55:46

@Barca30: Értem, de ez akkor is rablás. 4:1 kellett volna, hogy legyen.

Robi71 2020.01.09. 21:56:46

@Barcaaa: Mert? Most mi baj volt vele? ...ha helyébe lennék stoplisok repülnének a fejekhez az öltözőben.

KJDaniel 2020.01.09. 22:00:54

Kár, hogy megint elpazaroltam 1,5 órát az életemből erre a semmire..pedig hányszor megfogadtam már, hogy amíg ez a nulla tudású az edzőnk addig nem nézek több meccset.

Barcaaa 2020.01.09. 22:03:16

@Robi71: egy szarul alakuló meccsen a 86. percben kell először cserélni? Pl ezért. Ettől függetlenül én is szétrúgnék néhány segget az öltözőben.

Balázs37. 2020.01.09. 22:03:57

Véleményem szerint Messi második gólját meg kellett volna adni a VAR rendszer már többször is besült

Raven1975 2020.01.09. 22:07:49

Gratulálok az RFEF-nek, hogy ezt is összehozták! Bravó!

2020.01.09. 22:08:47

1, Sajnos megint 2 db. kétes VAR ítélet volt, viszont Piqué kezezése szerintem tizi volt.
2,A két edző mentalitása szerintem eléggé figyelemre méltó.
3, Tegyük össze a két kezünket, hogy még láthatjuk Messit játszani.
+1, Ezen a csapaton már csak az segítene, ha lemondana a vezetőség, edző és a csapatból elküldeni Stegen, Messi, De Jong, Busquets, Vidal, Semedo, Fati, Perezen kívül mindenkit...

LeoMessifcb 2020.01.09. 22:10:59

Eljutottunk arra szintre, hogy lassan két éve vicc tárgya vagyunk minden nem Barca rajongó futballszerető számára, mert sorra csináljuk meg ezeket a szavak nincsenek rá dolgokat, de ezt a meccset is nyugodtan oda tehetjük a Roma, Liverpool párharc mellé. Már ott tartok, hogy nem nézem a BL kieséses szakaszát csak követem az eredményt a telefonomon, mert fizikai fájdalmat okoznak ezek a csúnya zakók, és rettegve nézek nagy téttel bíró meccseket. Hát, ha 156-0-ra mennénk a BL döntő 90. percében se lennék nyugodt esküszöm.

Barcaa 2020.01.09. 22:11:51

@Raven1975: Szánalmas.
Messinél elveszik a gólt, a lesnél pedig szabályos gólt szerző testrésznek ítélik ugyanazt a testrészt, így les és akkor meg azért érvénytelenítik...

INCA 2020.01.09. 22:12:54

Most nem volt szerencséjük, hátha visszakapják majd máshol. Szegény Valverde, túl sok ez neki. Remélem Bartomeu csak kikopik most már előbb-utóbb. Ha lesz egy potens elnök, majd lesz eredmény is, addig nem.

KJDaniel 2020.01.09. 22:17:41

@INCA: túl nagy lett rá a kabát, csak hát az a kabát tele van pénzzel:)

sunt 2020.01.09. 22:20:30

A csapat kitűnő, az edző még inkább, csak hát mindig nyomják Krahácsot.

Balázs37. 2020.01.09. 22:23:57

Idén nem nyerünk semmit. Ezt tudomásul vehetjük.

Kókuszlona 2020.01.09. 22:46:23

Na már megint 'ezek' a bohóc védők ! Ripacspiki, nemecsek, kókuszmajom....meg a balettos grizí ! Válferde meg .....nyát! Szánalom! Szégyen...!

Raven1975 2020.01.09. 22:47:37

Ernesto Valverde katasztrófa, maradjon a King Abdullah stadionban!
uploads.disquscdn.com/images/a07c798d38fde843a37cca6526a600e84d75558d4479682e62452c819e424f46.jpg
Az éjféli gépet még talán elérik a srácok.

Kókuszlona 2020.01.09. 22:48:26

@Robi71: Robi! Te még kitudod mondani a hörcsögfejű korrupt nevét?! : )

Kókuszlona 2020.01.09. 22:52:56

@Raven1975: Gratulálok az RFEF-nek, hogy ezt is összehozták! Bravó! Pontosan! Sok pénzt hoztak a Spanyol konyhára! ; )

DISTANTxTHUNDER 2020.01.09. 22:53:43

Elérte a csapat hogy ismét rajtunk röhög az egész világ.. tavaly a 160 millios Coutinho, idén a 120 milliós Griezmann, tök mindegy mekkora sztárokat veszünk sorra buknak meg, és nem is csak ők hanem egész csapat, egy nagy 0.. a 78. percben ránézek a meccsre, 2-1re vezetünk, na gondolom ez meglesz.. az utolsó 10 percben kap két gólt ez a nyomorult csapat, a nyáron egyetlen klasszisától és nem mellesleg leheredményesebb gólvágójától megfosztott Atleticotól, egyszerűen siralmas.. én is már meccsek óta nézni nem bírom ezt a vergődést a Barca Valverdével prezentál, sőt szerintem egy ketemen meg tudom számolni hogy hány meccset láttam ebben a szezonban.. ami elég gáz, mert így pártolnak el szép lassan a szurkolók a csapat mellől.. nagyon messze van 2021 és az elnökválasztás ahol remélem Laporta fog nyerni, és tudok még Barca meccset nézni ebben az életben.. viszont Valverde szerződése a nyáron lejár, és azok után amennyi szégyent és fájdalmat okozott ez a kontár sz.r okozott a klubnak, hát nem is tudom milyen büntetést kellene kapjon de új szerződést soha semmi esetre sem!

Barcaaa 2020.01.09. 22:59:26

Valverde az agyonnyert meccsek/párharcok elbukásának a mestere. Vesztes mentalitás. Egyszerűen be kéne látnia a vezetésnek.

Barcaa 2020.01.09. 23:06:55

@Kókuszlona: Mi bajod?

Végülis, nem normális jelenség az ha a Szuperkupa döntőben se a Kupagyőztes, se a Spanyol bajnok nem fog pályára lépni?! :D

Jó hogy nem a 10. helyezett játszik a 13-madikkal már

Robi71 2020.01.09. 23:09:37

@Kókuszlona: Csak irigyelni tudom azokat, akik csak annyit látnak az egészből, hogy szar az edző. Már most késő ezt a "hörcsögfejű korrupt" despotát lecserélni. Csak hogy ehhez előbb le kellene cserélni az ostoba culé-kat. Érthetetlen....

Robi71 2020.01.09. 23:14:04

@Barcaaa: És kik és mikor cserélt volna le illetve be? Egy agyonnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Ezzel a rutinnal, egy direkt rivális ellen? ...mivel kellett volna még motiválni őket?

Kókuszlona 2020.01.09. 23:14:53

@Robi71: Az! Javallat : Legyen a Club Neve! : MESSILONA ! : ) Visszazökkennénk úgy 2012 -ra! és még mindig tartana a BIRODALOM a
" Barcalorian" !

Robi71 2020.01.09. 23:17:18

@g44brielsmith: Még szerencse, hogy megvan Messi 6. aranylasztija....mert ezzel a csapattal a közelébe sem fog kerülni többet. Annyira van tőle, mint ez a csapat a BL győzelemtől.

Kókuszlona 2020.01.09. 23:19:55

Vigyék a FC Bar...-nát! (FosCulé Barnalógató) brendet! Höri meg a RosszHell! : )

Robi71 2020.01.09. 23:20:21

@Kókuszlona: Csak tudnám mit gondol Messi erről az egészről....azon kívül, hogy első a családja és tele a bankszámlája.

Barcaa 2020.01.09. 23:22:42

Én most kivételesen nem bántanám a srácokat.
Kifejezetten jól játszott a csapat, az Atleti köpni-nyelni sem tudott.
Dagadtra vertük az Atletit, közük nem volt a meccshez, 4-1-re mentünk volna ha nem ilyen csövesgyász ez a bíró...

Egy ilyenre nem lehet csak úgy felkészülni lélektanilag, és teljesen visszavette a csapatot az, hogy először Messi második gólját elveszik, utána Vidalét is, mituán már 1 percig ünnepeltek, és a bíró is rá bólíntott.

Ezt csak akkor lehet át érezni, ha ott az ember a pályán, ünnepel ahogy eddig megszokta(mert eddig az volt hogy ha bíró intett akkor gól), most meg ünnepelsz, már lélektanilag benned van hogy 2 gólos előnyben vagy, aztán a semmiből jön a villámcsapás hogy les/kéz/stbstb és úgy érzed hogy minden ellened van.
Messi gólja is zseniális volt, és a szabadrúgás kombináció is zseniális volt, örültek hogy összejött, erre ezek a tuskók érvénytelenítik..

Piqué is sokszor idióta, de biztos vagyok benne hogy ő neki is benne maradt, különben nem olyan idióta hogy a félpályánál akar utolsó előtti emberként játszadozni mikor 4 Atletis indul meg a kapunk felé..

Ez most kivételesen nem Valverdén ment el, viszont azért illett volna cserélnie sokkal hamarabb, de most is akkor tette amikor totálisan égett a ház, mint amikor tavaly 3-0-nál hozza be Arthurt mert rájött hogy labdát is kéne tartani.

Kókuszlona 2020.01.09. 23:23:51

@Robi71: : )))))))))))))))))))) Van sok TIPPEM!

Patkòs Csaba 2020.01.09. 23:24:26

A meccset nem láttam,megfogadtam addig nem nézek Barca meccset amíg ez az impotens barom ül a padon.Atleticonak gratulálok,sajnos ez van az idén kupák nélkül maradunk de ezt már mindenki látja és sajnos a következő években is hasonló lesz a szitu .

Robi71 2020.01.09. 23:28:50

@Barcaa: VAR ide vagy oda...menni kellett volna tovább. Az Atleti a pályán sem volt...ezt ők maguk sem hiszik el.

Robi71 2020.01.09. 23:31:13

@Kókuszlona: Ezen csak a culé-k tudnak változtatni....és Messi 2017 nyarán, amikor hosszabbított. Most már ő sem...végig fogja csinálni ezt a szart.

Kókuszlona 2020.01.09. 23:35:17

@Robi71: "VAR ide vagy oda...menni kellett VOLNA tovább" De hát Robi ! Pont ezért BarceVolna! : ) Messinek meg jó a humora ! (ennyi pénzért meg pláné!)

Kókuszlona 2020.01.09. 23:41:33

A "culék" a Romai veresség után "kellet " VOLNA lángra gyújtani Hörit meg a club zászlaját! De hát.......ezek

Kókuszlona 2020.01.09. 23:45:22

A döntőt meg "gorilaglass" protec. tv-én nézem végig baseball ütővel .....

Máté Nagy00 2020.01.10. 00:03:54

Èrdekes volt a meccsen volt egy transzparrns hogy Valverde Out!
Ezt Szaúd Arábia-ban is látják , a Camp Nouban ilyet én még nem láttam sajnos pedig ideje lenne már.

Robi71 2020.01.10. 00:08:25

@Kókuszlona: Ettől a "hörcsögfejű korrupt"-tól bármelyik diktátor tanulhatna uralkodási technikát. El kell ismernem, ördögi zsenialitással csinálja.

sunt 2020.01.10. 05:09:09

Ha Valverdenek hosszabbítanak, benevezhetnek a foci-idiótaság világversenyére. A keretről már egy új edzőnek kéne gondolkodnia.Neves edző persze nem vállal a lejáró mandátumú Barto mellett szerepet, de van, akinek a Barca kispad fontos előrelépés a karrierjén.

Bivi76 2020.01.10. 05:33:49

Valverde Úrról elég ronda hangnemben beszéltek. Múltkor mikor az orrát említettem, közel 1 napon osztottak, hogy beszélek az edzőről, tisztelnem kellene, amit elért. Amúgy röviden a meccsről. Nulla erőnlét, langyos edző, aki mellett a mai Elmundo hasábjait olvasva, Luis Suarez kiállt. Úgy gondolom, ha lekerülünk az első helyről a bajnokságban, oda már ebben a szezonban nem kerülünk vissza. És mégegy, ha már nem nyertük meg a Szuper kupát, inkább az Atletico Madridtól kapjunk ki, mint a Real Madridtól. Mert a királyiaktól biztos kikaptunk volna a döntőben. Láttátok Someone reakcióját a 3. gólnál? Hogy átragadt a mentalitása a kispadon ülőkre is. Hiányolom nálunk ezt a mentalitást. Ja, és továbbra sem értem, Todibótól miért akarunk megválni.

celestial 2020.01.10. 06:06:40

Róma, Liverpool, Szaud Arábia....

caaaatalan 2020.01.10. 06:48:17

Radomir Antic 71 éves és ha jól tudom nincs csapata :)

Bivi76 2020.01.10. 07:19:18

@caaaatalan: Meg Lorenzo Serra Ferrer is. :-)

Spacedyevest 2020.01.10. 07:53:34

@Bivi76: Todibótól meg akarunk válni, és venni akarunk megint egy drága védőt.
Már tényleg nem hiszem el, hogy mindig a világ legdrágább játékosait nekünk el tudják adni.
Upamecano Lipcséből 53 M-ért. De gondolom csak most, csak a Barcának akciósan.

Robi71 2020.01.10. 08:10:47

@Spacedyevest: Ismerve a klub átigazolási stratégiáját Upamecano szintű játékos nem lehet a listán. Ellenben egy újabb, a szokásos "brazil üzlet" részeként egy bizonyos ismeretlen Matheus Fernandes (21 éves középpályás, Palmeiras) 6 millióért (de ki tudja kinek mennyi megy a zsebébe) a klubhoz kerülhet januárban. Fogadni merek, hogy még @Bivi76: sem hallott róla. Alberto-ban már nem vagyok biztos. :)

Bivi76 2020.01.10. 08:12:18

@Spacedyevest: Upamechano egyébként nagyszerű játékos, nekem legalábbis tetszik a játéka. Tegnap olvastam, hogy Matthaus lenyilatkozta, hogy Tidibonál régen látott tehetségesebb, érettebb ennyi idős védőt. Személyesen látta, az Inter-Barca BL meccsen, ahol lenyűgözte a fiatal francia játékosunk. De, Valverdének nem kell sajnos. Majd kellenek ilyen Skriniar féle idióta kelet - európai barmok,meg icsek valahonnan a balkánról.

Bivi76 2020.01.10. 08:15:41

@Robi71: Nem hallottam erről a brazilról. Nehogy azt hidd hogy én minden brazilért odáig vagyok. Annyit azért értek a focihoz, hogy tudok különbséget tenni egy Douglas és Dani Alves között. Ne nézz kérlek amatőrnek! Egyébként a fiatal brazil jobbhátvédünk Emerson a Betisben kitűnően szerepel, és Ő nagyszerű játékos.

Robi71 2020.01.10. 08:24:23

@Bivi76: Valverde-nek nincs szava sem az igazolásaknál, sem az eladásoknak. Neki csak ahhoz van joga, hogy lebukott meccsek után szellemi fogyatékos szintjén nyilatkozzon. Jó pénzért még ezt is hajlandó eljátszani.

Rivaldo2000 2020.01.10. 08:28:29

@caaaatalan: Antic mester mindenkinek kedves aki átélte a 2001-2003idoszakot. Februárban a 15.ikek voltunk, igen voltak ilyenek is, a malacképű vanhálnak koszönhetően( kösz hogy elüldözted rivaldo t). Antic 4honap alatt a második helyre hozott minket. Ezért mindig hálás leszek neki.

Spacedyevest 2020.01.10. 08:33:36

@Bivi76: Lehet hogy jó játékos, bevallom, nem ismerem. Nincs is baj vele, csak megint azzal, hogy van egy tehetségünk, de mi megint egy 50 millás igazolásban gondolkodunk.

Persze a legnagyobb baj nem ez. Alapjaiban van itt óriási probléma, de arról meg már úgyis mindenki regényeket írt itt.

Bivi76 2020.01.10. 08:46:10

@Rivaldo2000:Soha nem bocsájtom meg Van Gaalnak, hogy elüldözte Rivaldot. Lecserélte egy szerencsétlen spanyolra, Mendietára, akit a Lazio-tól elhoztunk, és olyan gyengén muzsikált, hogy volt olyan mérkőzés, mikor a holland edzőnk balhátvédet játszatott vele. Antics egyébként nem végzett rossz munkát, különösen tetszett, mikor szépen beépítette a csapatba az argentín Juan Pablo Sorint, akit nagyon kedveltem.

Bivi76 2020.01.10. 08:47:48

@Robi71: Az a kár, hogy a játékosok partnerek abban, amit Valverde művel. Nagyon haragszom rájuk.

Robi71 2020.01.10. 08:53:17

@Bivi76: Mindenki partner, még Lucho is. Igaz, az ő esetében nem lep meg. Tiszában van vele mit kénytelen lenyelni nap mint nap Ernesto....akit még sajnálnék is, ha nem tudnám mi az ára ennek.

Barc A ti 2020.01.10. 08:53:21

Nem volt ez olyan rossz teljesítmény, mint páran írjátok.
A játékvezető hozta a szokásos Barca ellenes formáját, akár meg is kövezhetnék nyilvánosan a helyi szurkolók, ha még létezik olyan náluk.
A védelem sajnos csőd volt, de így legalább lett egy szabad izgalomtól mentes vasárnap esténk.
Bár inkább néztem volna őket a döntőben.

A lényeg, hogy olyan két csapat játszik a döntőben, akiknek eredetileg ott se lenne a helyük.
Mindig ez a 4 csapat lesz ott még két évig?

Robi71 2020.01.10. 09:02:35

@Bivi76: Bartomeu a végletekig ki fog tartani Valverde mellett...semmi kedve meggyőzni egy újabb edzőt arra, hogy "bebábozódjon". Addig fog kitartani, ameddig nem fogja veszélyben érezni a székét...és akkor majd látványosan eleget tesz az agymosott culé-k kívánságának és krokodil könnyekkel megváljon tőle (gyanítom a szezon végén). Akkor majd kinevez valaki újat (Koeman-t, Gallardo-t vagy...Henry-t) akivel szemben már nem lesznek nagy elvárások a következő szezonra és így nyugodtan kitöltheti a mandátumát. Aztán majd jöhet valaki összeszedni a romokban heverő klubot...egy olyan akinek legalább két anyja van.

Bivi76 2020.01.10. 09:12:24

@Robi71: Hát ebben egyetértünk. Azt viszont nem szeretném hogy Koeman vagy Henry beálljon a sorba, őket én szívesebben látnám már a jövő Barcájának (2021 után) valamilyen pozíciójában . Bartomeu sleppjébe lépjenek be ilyen szedett - vedett szerencsétlen spanyolok!

celestial 2020.01.10. 09:14:49

Sztem ennek kellene történnie: 1.Valverde lemond ( nem fog neki ez halál kényelmes helyzet...a pénz ömlik...akár mennyire is nem idevaló helyette sokan úgyis inkább Bartot ütik...sztem lesz@rja az egészet...legalább is úgy nézz ki a pali...vagy állandóan be van nyugtatózva...tudja a fene...lehet Bartóek tudtán kivűl tompitják vmivel :)
2 Messi lemond a csapatkapitányságról...Ő a legjobb labdarúgó de kapitánynak motivátornak pocsék...
De amíg a Real előtt végzünk semmi nem fog történni...Barcelonában ez elég....

Nagybarcelona 2020.01.10. 09:18:54

@Robi71: valamièrt úgy èrzem, most fogják meneszteni Valverdèt. A játèkosok megvèdtèk a tegnapi meccs miatt. Valverde azt nyilatkozta beszèlni fognak a folytatásról. Hètfőn állítólag összeül a válságstáb. Kíváncsi lennèk, ha most menesztenèk, ki lenne a megbízott edző. (a segèdedző nem hiszem, az utánpótlásban nem tudok olyat mondani) Roberto Martinez?

Robi71 2020.01.10. 09:33:34

@Nagybarcelona: Nagyon meglepődnék, ha szezon közben edzőt cserélnék. Még nem szorítják annyira satuba a tökeit a culé-t. Legalábbis én semmi ehhez hasonlót nem olvasok. Barto népszerűsége töretlen....számomra ismeretlen okokból. Gyanítom politikai.

Romario80 2020.01.10. 09:57:20

Ez a Valverde egy borzalmas edző, legnagyobb vicc lenne,ha kitöltené a szerződését,ami csúcsfizetést biztosít neki, és mint aki jól végezte a dolgát távozna. Úgy látszik ezt ki kell várni. És a legszomorúbb, hogy nézhetetlen a játék. Egy rendes edző sokkal többet kihozna ebből a keretből.

Robi71 2020.01.10. 10:21:23

@Romario80: Nem kell kivárni! Menj el az első hazai meccsre és lobogtasd a fehér zsebkendőt. Hátha lesznek követőid. :)

kritizator 2020.01.10. 10:33:04

@Spacedyevest: ki az a upemacano?

Néha nézek Lipcse meccset, de még nem hallottam róla!

INCA 2020.01.10. 10:36:05

A tegnapi meccs eseményei annyira megviseltek, hogy nem tudtam aludni.
Természetesen én is úgy gondolom, hogy az elnöknek és vele együtt az edzőnek is távoznia kell, minél hamarabb annál jobb, de azért ezzel a VAR b@lf@szkodással kapcsolatban egy dolgot szeretnék megjegyezni. Arturo nem volt lessen, ennyi, ez ténykérdés. A Barca ezt nem hagyhatja szó nélkül!

kritizator 2020.01.10. 10:54:03

@INCA: szerintem meg lesen volt kb. 3 cm-rel.
De ki fogja eldonteni kinél van igaza?

Robi71 2020.01.10. 11:12:50

@INCA: A VAR-al megszűnt az "egyvonal" ami a támadó focit hivatott elősegíteni. Kinagyítva még a hangyaf@sz is hatalmas.

Robi71 2020.01.10. 11:29:30

A hírek szerint Eriksen Milánóban van és az Inter-el tárgyal.

Bivi76 2020.01.10. 11:38:02

@Robi71: Menjen csak oda! Nem egy Laudrup.

Spacedyevest 2020.01.10. 11:54:57

@kritizator: Kicker osztályzatai alapján 3,19 az átlaga, ami nem rossz, de nem is kiemelkedő. Adatok:
Geboren am 27.10.1998 (21)
Position Abwehr
Aktuelles Team
RB Leipzig
Im Verein seit 2017
Größe 186 cm
Gewicht 90 kg
Nation
Frankreich

Robi71 2020.01.10. 11:55:36

@Bivi76: Ettől függetlenül még nem biztos, hogy ott köt ki. Gyanítom azért a PL-t otthagyja.

Robi71 2020.01.10. 11:58:20

@Spacedyevest: Gyanítom nem hagyja ott a Lipcsét télen (még állnak a BL-ben és bajnokesélyesek is). Nyáron irány a PL.

Barca30 2020.01.10. 12:29:15

@Robi71: Egy század mp a labda elrugàs pillanata és már nem olyan a leányzó fekvése, nincs még egy vonal se. A technikával is lehet csalni könnyedén. A várba is különben barca ellen szél van.

Romario80 2020.01.10. 12:52:40

@Robi71: Engem az sem érdekelne,ha egy kupát sem nyernénk,de szép lenne a játék. Lassan már Tatát sírom vissza,pedig...
süti beállítások módosítása