A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Bartomeuout!

2020. szeptember 18. - caaaatalan

20.687 aláírás gyűlt össze Bartomeu és tanácsa ellen.

Hatalmas hajrával a Mes que una Mocio mozgalom begyűjtötte a szükséges mennyiségű aláírást a socióktól ahhoz, hogy Josep Bartomeu elnök és az FC Barcelona igazgatósági tanácsa ügyében rendkívüli referendumot írjanak ki.

A bizalmatlansági indítvány sikeréhez a pártoló tagok 15%-ának papír alapú támogatására volt szükség, amit a jelen járvány súlytotta helyzetben különösen nehéznek tűnt megszerezni, mégis sikerült.

Természetesen ellenőrzik még az aláírások érvényességét, és biztosan lesznek helytelenül leadott papírok, de nagy a tartalék, mivel 4.211 aláírással a szükségesnél több áll rendelkezésre.

Bartomeu és vezetősége komoly hadüzenetet kapott, akár az idő előtti lemondáson is érdemes lehet elgondolkodniuk, talán az is jobb volna, mint a szégyen, hogy leváltják őket.

Folytatásként feláll a szavazatszámláló bizottság, melybe egyaránt adnak tagot a bizalmatlansági indítványt kezdeményezők, a jelenlegi igazgató tanács és a Katalán Labdarúgó Szövetség. Nekik 10 napjuk van megvizsgálni az aláírások érvényességét majd, ha a feltételek fennálnak a klub köteles kiírni a szavazást.

A szavazáson is csak a sociók vehetnek részt 1 napon át. Az érvényességi küszöb 10%, a leváltáshoz a szavazók 2/3-os aránya szükséges.

Mi lesz veled Bartomeu!?

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr6716206352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mark6666 2020.09.18. 23:46:27

Depay új számot kért és kapott a Lyonnál. Az eddigi 11-es helyett a 10-est fogja hordani. Gondolom eddig várt a Barcára de látja hogy ebből egyhamar nem lesz semmi. Szerintem akinek távozási szándékai vannak az nem kér új mezszámot egy már futó bajnokságban.

barcahub 2020.09.19. 05:22:28

Eszébe sincs lemondani ennek az embernek még így se... mit akar ennyire elrejteni hogy még mindig maradni akar? Csak erre tudok gondolni. Mi kell valakinek hogy magától elhúzzon? Messi, a culék mind nyilvánossá tették hogy nem akarják itt látni. Számomra felfoghatatlan ilyen ember hogy létezhet egyáltalán.

caaaatalan 2020.09.19. 06:49:35

@barcahub: abban amit mondasz bőven lehet igazság.

caaaatalan 2020.09.19. 06:50:26

@mark6666: ahogy legutóbbb is írtam, nem is tartanám ildomosnak ilyen helyzetben igazolni.

világostobája2.0 2020.09.19. 08:37:58

@caaaatalan: amúgy erre nincs valami szabály? Mármint hogy ilyen helyzetben sem eladni sem venni ?

evooo 2020.09.19. 09:08:23

@barcahub: En is erre gondolok de hogy tud barmit is nyom nelkul eltuntetni? szerintem sehogy. Ez egy barom meg most sem mond le. Vallalni kellene a kovetkezmenyeket es lemondani. Ez egy gerinctelen gyava fereg.

Dr Mouse 2020.09.19. 09:11:34

@barcahub: Egyszerűen: - vannak emberek akiknek NINCS BŐR A KÉPÜKÖN!

evooo 2020.09.19. 09:14:29

Robika altal nullanak tartott Dembele-t Klopp akarja a Liverpoolba. Klopp-nak ide kellene jonni a szakerto ur tanacsat meghallgatni.

julio alberto 2020.09.19. 09:48:18

@evooo: Diogo Jota az első számú jelölt úgy tudni ma aláír a Liverpool csapatához,Dembelé csak B opció volt.

julio alberto 2020.09.19. 09:58:34

@evooo: Klopp nem ért a labdarúgáshoz,ki ő Robi71 képest?

4Viktor4 2020.09.19. 10:20:22

@julio alberto: Viszont ez is jó hír lehet nekünk, mivel a Wolves elviheti akkor Semedot 40 misiért. Én továbbra is bízok benne, hogy akkor mehkaparintjuk a Bayern elől Destet, de tudom egyenlőre ennek nem sok esélye sajnos.

julio alberto 2020.09.19. 11:07:06

@4Viktor4: Dest....most komolyan ha nem lennél elfogult és labdarúgó lennél te a Bayern vagy a Barcelona csapatához igazolnál?Semedo meg menjen nyugodtan nem sírnák érte mint ahogy senkiért sem aki a 2-8 mérkőzésen szerepelt.Kit hoznák a helyére?Emerson úgy hiszem jó megoldás lenne a Barcelona számára.

julio alberto 2020.09.19. 11:09:41

@4Viktor4: Dest vagy Emerson sokkal jobb játékosok mint Semedo és Sergi Roberto,örülnék neki bármelyikük jönne,csak.......de hátha!

világostobája2.0 2020.09.19. 11:22:12

@julio alberto: "Semedo meg menjen nyugodtan nem sírnák érte mint ahogy senkiért sem aki a 2-8 mérkőzésen szerepelt"
Azért ez így kicsit szigorú :)
Én egyébként csípem Semedot várnék vele még egy évet..

4Viktor4 2020.09.19. 11:24:37

@julio alberto: Jelen pillanatban nyilván a Bayern vonzóbb, hisz ott egy letisztult, értelmes sportprojekt folyik. De azért ne feledjük a Barcanál is most valami elindulhat az új elnökkel elkezdődhet és egy 19 éves játékos előtt még nagyon sok idő áll, hogy egy új projekt alapköve legyen. De nyílván ez kockázatosabb...

Dr Mouse 2020.09.19. 11:27:16

@evooo: Ha ránézel Barto arcára, nem egy utcai "zsebes" vagy egy betörő néz vissza Rád.
Ő egy tipikus "fehérgalléros bűnöző!"
Ilyen volt Rossel is, aki két évet volt előzetesben, csak nem tudták rábizonyítani a balhékat.(Lehet, hogy éppen Barto "nyomta fel?" Nem tudni.)
Száz módja van annak, hogy egy ilyen egyesületi elnök hogy juthat pénzhez.
Csak egyet említek: - mi itt mindannyian felhördültünk, amikor olvastuk, hogy megvették ezt 100, azt 120, amazt meg 140 millióért, - jóllehet mindannyian éreztük, hogy az adott játékos jó ha a felét éri annak az összegnek.
Aztán egy újságíró talált valamit, - konkrétan azt, hogy ha a Európában eladnak egy játékost, akkor a vételárból 5-7 (öt-hét) százalék a játékos ügynökét illeti meg. Ez az újságíró meg valahogy megtudta, hogy a Barca vásárolt valakit és abban az esetben a játékos ügynöke - kapaszkodj meg! - 15-20%-ot kapott!!!
Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy a külömbség kinek a zsebébe vándorolt. .. Hát Bartoéba, meg az elnökhelyetesekébe, hogy tartsák a szájukat.
Talán egy esetre emlékszem, hogy pár éve lemondott az egyik alelnöke. Miért? Mert nyilván attól tartott, hogy le fognak bukni és félt, hogy ő is ott fog kikötni, ahol korábban Rossell. A hüvösön!
Egyetlen mentséget tudok felhozni Bartoék mellett - éspedig azt, hogy IRTÓZATOS! vagyonokról van szó!
Én innen persze könnyen beszélek, mert ha nekem valaki megajánlana egy millió forint "kenőpénzt" - biztosan elutasítanám. De már nem vagyok annyira biztos, hogy nem remegne meg a lábam, ha nem egy milliót, hanem 360 millió forintot /egy millió eurót)
kinálnának nekem...

Dr Mouse 2020.09.19. 11:32:22

@világostobája2.0: Pedig Semedo nem egy tucat jobbhátvéd!
Szélvész gyors, elég jól cselez. Csak az edzője - esetünkben Setién - nem ült le vele egy meccs után és nem magyarázta el neki, hogy - kisapám! SOKRA VIHETED ha labdát veszítesz, vagy a csapat, - akkor mint a villám futás hátra a helyedre, mert különben ott üres térben mozoghat az ellenfél játékosa. - Ilyen egyszerű.

világostobája2.0 2020.09.19. 11:35:47

@Dr Mouse: ez csak vádaskodás meg fantázia!
Vagy van valami bizonyítékod?
Ez a rész érdekelne leginkább:
"Aztán egy újságíró talált valamit, - konkrétan azt, hogy ha a Európában eladnak egy játékost, akkor a vételárból 5-7 (öt-hét) százalék a játékos ügynökét illeti meg. Ez az újságíró meg valahogy megtudta, hogy a Barca vásárolt valakit és abban az esetben a játékos ügynöke - kapaszkodj meg! - 15-20%-ot kapott!!!"

julio alberto 2020.09.19. 11:42:46

@világostobája2.0: Bayern,Liverpool,AS Roma,tehát nem csak a 2-8 miatt.

Spacedyevest 2020.09.19. 11:47:38

De legalább a Schalkénál jobbak vagyunk, mi legalább rúgtunk kettőt! :)

evooo 2020.09.19. 11:51:42

@Dr Mouse:
Nem tudom mi lehet nem akarok vadaskodni, az is lehet csak siman elbasztak, nyilvan nem terveztek ekkora bevetel kiesessel. A problema szerintem onnan ered Neymarert kitettek a 220 milliot. Onnantol kezdve minket mindenki le akart huzni es csak irrealis osszegert tudtunk jatekost venni.
Na ott kellett volna felelos dontest hozni es egyszeruen nem megvenni se Coutinhot se Dembelet ennyi penzert. (persze akkor a szurkoloknak az lett volna a bajuk)
Vhol a PSG a hibas!:D
Persze nem lepodnek meg semmin, ha par milliot sikkasztananak ilyen penzek mellett. Szeme se all jol Bartonak az az igazsag.

Mar irtam, szerintem ez a szocios rendszer nem versenykepes a tulajdonosi rendszerrel szemben. Az elgondolas szep es jo hogy szurkolok a tulajdonosok de igy nincs igazi tulajdonosa a klubnak. Pl ha valtozasra lenne szukseg azt csak lassan lehet kivitelezni lasd a mostani helyzetet. Aztan ki tudja ki jon megint?
Ha lenne allando tulajdonos, annak valoban az lenne az erdeke, megfeleloen mukodjon a gazdasag, jol szerepeljen a csapat, meggondolnanak minden igazolast rendesen stb stb mivel sajat zsebre jatszik. Megfelelo szakmai munkara ra lennenek kotelezve, ugy lehetne nyeresegesse tenni a clubot.

Dr Mouse 2020.09.19. 11:59:41

@világostobája2.0: Nézd én nem vagyok ügyész Spanyolországban, de mi itt - és Te is! - évek óta azt látjuk, hogy a Barcelona drágán vásárol és olcsón ad el.
Egész Spanyolországban majd mindenki írástudó, ergo tanult számolni.
Amit említesz, hogy részemről ez "vádaskodás, meg fantázia" szüleménye. Meg kell nyugtassalak, ez egyik sem. Ez 34 év tapasztalata...

Dr Mouse 2020.09.19. 12:06:22

@evooo: Nem. Egyszerűen Bartoék - mint ahogy sokan mások, - nem számoltak ezzel a világjárvánnyal. Ez betett nekik. Ha nincs ez, hanem a korábbi normál üzletmenet, akkor fel sem merült volna, hogy le kéne az elnökséget váltani. Úgy ahogy mondod: - az emberek elkönyvelték volna a rossz vásárlásokat azzal, hogy elb@szták és kész.
Gondolom van a klubnak reviziós csoportja, de azt Barto kézben tudta eddig tartani, de, hogy egy következő elnök beindítja e őket, csak a jóisten tudja.

Dr Mouse 2020.09.19. 12:08:01

@evooo: Még annyit: írod, hogy Neymár után mindenki minket akart lehúzni...
Csak azt lehet "lehúzni" aki hagyja magát...

GYLS 2020.09.19. 12:13:34

Az esti mérkőzésre a keret:

Kapusok: Neto, Inaki Pena, Arnau Tenas.
Védők: Semedo, Pique, Lenglet, Alba, Firpo, Araujo;
Középpályások: Busquets, Coutinho, Roberto, De Jong, Alena, Pedri, Pjanic;
Támadók: Fati, Griezmann, Messi, Dembele, Braithwaite, Trincao, Konrad.

Kimaradtak: Umtiti, Todibo, MIranda, Wague, Fernandes, O. Busuets, Puig, Vidal, Rafinha, Suarez

Kicsi85 2020.09.19. 12:16:43

BARCA FAIL WITH AARONS ATTEMPT

Barcelona have failed in an attempt to sign Max Aarons from Norwich City.

Barcelona wanted to take the England U21 right-back on loan but Norwich were not prepared to let him go because there was no obligation to buy.

Aarons is believed to have agreed personal terms with Barcelona and the La Liga club will now try to sign their second choice, Sergino Dest from Ajax.

Aarons has been watched closely by clubs such as Bayern Munich and Paris Saint-German.

katalan2 2020.09.19. 12:43:26

@GYLS: Suarez most már igazán kezdhetne. Remélem, Koeman be fogja tenni a keretbe, mert a csapatnak szüksége van rá. Furcsa lenne számomra, ha a Juve megveszi. A járvány miatt azt gondolom, hogy nem lesz ebből az üzletből semmi, de majd kiderül.

FCB551 2020.09.19. 12:55:14

Koeman azt mondta Riqui Puignek, hogy nem számít rá. [ RAC1]

Balázs37. 2020.09.19. 13:27:25

Már meg is van a német bajnok, ki gondolta volna?

Matenagy93 2020.09.19. 13:31:47

@FCB551: hat az kurva jo lesz... pont Puigra nem??? Remelem ez csak kacsa,bar erdekes h kimaradt a keretbol...

4Viktor4 2020.09.19. 13:33:23

@FCB551: Megérett a klub a pusztulásra... Ansu után a legígéretesebb saját nevelésű játékost akarjuk elüldözni... ez számomra vicc

Spacedyevest 2020.09.19. 13:36:33

@FCB551: Na nee! El fog menni akkor az egyik legtehetségesebb fiatalunk. Fatit úgyis viszik előbb-utóbb. Ó, borzalom!

világostobája2.0 2020.09.19. 13:38:02

@Dr Mouse: 34 év tapasztalat? És ezt hogy kell érteni? Legyünk már kicsit komolyabbak ha már vádaskodunk ha szabad kérni ! Most gondolj bele ha a bíróságon megkérdeznék tőled hogy uram mégis mire alapozza a vádait akkor annyit mondanál hogy 34 év tapasztalat? :)

sunt 2020.09.19. 13:39:31

Amikor elemezték az új felállás következményeit, már kifilózták, hogy Riquinek nincs benne helye. De így azért ez durva.

világostobája2.0 2020.09.19. 13:40:08

@FCB551: :( állitólag nem tudna neki elég lehetőséget biztositani!! Kiváncsian várom mit mond este...

barcahub 2020.09.19. 13:44:09

@FCB551:
Csak gratulálni tudok..

FCB551 2020.09.19. 13:50:38

| Ronald Koeman közölte Riqui Puig-zsal, hogy találjon magának új csapatot. A holland szakember szerint a játékos nem illik a játékrendszerébe és más embereket preferál a posztján. (Gerard Romero)

Robi71 2020.09.19. 13:50:57

@evooo: Arról én nem tehetek, hogy te a pletykát kész ténykénk kezeled. :)
Dembélé nem kell senkinek, ez csak a Barto média kozmetika csoportjának a kitalációja.
Valjuk be öszintén egyetlen épeszű klubvezető sem számolna vele...csak max kölcsönbe, de ezt is úgy ha mi álljuk a nettó 12 milliós fizuját.
Az én véleményem erről az, hogy kutyából nem lesz szalonna. :)

Robi71 2020.09.19. 13:53:47

@Matenagy93: Nem tudom mi bajotok ezzel, Koeman csak végrehajtja az elképzelését és ebbe nem fér bele Puig.

világostobája2.0 2020.09.19. 13:56:33

@FCB551: legalább egyenes ember, nem szarozik! Remélem kölcsönbe megy ahol folyamatos játéklehetőséget kap és hamarosan visszatér!!!!

FCB551 2020.09.19. 13:58:10

Braithwate ottvan a keretbe !! Más nem számít

Matenagy93 2020.09.19. 14:00:24

@Robi71: pont egy fiatal tehetség nem fér be? Bezzeg a csiga Busi meg a szürke Griezman befér? Szar ez az egész ugy ahogy van.

barcahub 2020.09.19. 14:01:38

@Robi71:
Fél vagy 1 év után meg távozik a holland és az egyik nagy tehetséget elengedi

Robi71 2020.09.19. 14:09:46

@evooo: Már ezerszer ismétlem magam...Neymar-t reális áron vitte el a PSG...és csak Barto hazugsága, hogy ez meglepte és váratlanul érte. Eleve olyan progresszíven emelkedő kivásárlási árat állítottak be a szerződéshosszabbítás alkalmaval 2016:220, 2017:240, 2018:260...ami a PSG mellett egy Real-nak vagy MU-nak is elérhető lett volna...de Neymar a PSG-t választotta.
Miért nem állítottunk be mindjárt 500 milliót, mint kivásárlási ár, hogy biztosak legyünk senki sem engedheti meg magának???????
Hogy miért mondom, hogy 220 millió 2016-ban reális ár volt érte? Mert egy 25 éves, akkoriban jogosan Messi utódnak tartott eszement marketing értékkel bíró játékos simán megért ennyit annak aki megengedhette magának.

Úgy hogy, többet ne gyere ezzel a "szegény Barca-t mindenki le akatja húzni" szánalmas dumával...mert hazugság. Arról nem tehet sem a BVB sem a Pool, hogy annyit adtunk amennyit kértek. :)))
Azóta is csak mi vagyunk palimadarak...akarom mondani valójaban pénzmosó maffia egyesület.

Robi71 2020.09.19. 14:12:35

@Matenagy93: @barcahub: ironia volt. Amúgy GYLS hamarosan erre is magyarázatot ad. :)

barcahub 2020.09.19. 14:23:38

@Robi71:
Higgadtabban értékelve viszont annak a híve vagyok hogy egy edző a saját elképzeléseit vigye véghez, ne báb legyen akinek azt kell játszania ami a csapatra jellemző. Ha neki Puig nem beépíthető akkor azt jobban tudja, de ezt 2 meccs után kijelenteni.
Nagyon olyan szaga van ennek hogy nagy volt a szája aztán nem lesz semmi a nagy reformokból. Ugyanúgy Trincao és Pedri se fog sokat játszani. Griezmann se a helyén játszik eddig pedig hogy okoskodott ebben is(igaz nincs center aki mögött játszana), tuti hogy Suarez maradni fog így. Messi, Griezmann, Coutinho, Dembele, Suarez.
Griezmannak akkor lesz posztja ha marad Luis és Messi megy a szélre, Coutinho szélen necces. A felálláson kívül semmi extra nem lesz itt attól félek.

Matenagy93 2020.09.19. 14:33:59

@Robi71: gondolom a játékosnak is van beleszólása a kivásárlásiárba, kitudja hogy Neymar mit okoskodott ebben.

FCB551 2020.09.19. 14:34:25

@Robi71: Hatalmas +1 !!! Szépen összefoglaltad

DISTANTxTHUNDER 2020.09.19. 14:35:31

@FCB551: Kúman nem tudja hogy csak addig marad amíg Bartomeu is? És az legkésőbb március, de akár már októberben új vezetés alakulhat, és akkor is repül mint a sz.r.. szóval ne nagyon küldözgessen el senkit

evooo 2020.09.19. 14:39:40

@Robi71: Mondom megegyszer ha felfogod fel ha nem akklor eljel tovabb a fantaziavilagodban, a TENYEK azok makacs dolgok. Nem tudod meghazudtolni.

evooo 2020.09.19. 14:43:01

@Robi71: Te mirol beszelsz? :D Huu bazdmeg kajak kitalalsz olyan dolgokat amiket nem mondtam es arra fuzod fel az egesz baromsagodat, el se olvastma eleve hazugsagon alapul. Rohej te tenyleg pszichopata vagy ember. Parhuzamos vilagban elsz az mar biztos!

Robi71 2020.09.19. 14:45:08

@barcahub: Azzal nincs semmi baj, ha a cserék között saját nevelésűek és max 20-30 milliós fiatal, beépítésre alkalmas!!! fiatal várakozik.
Csak, hogy ez eddig sem így volt...méregdrága játékra alkalmatlan játékosok vagy pénzmosásra alkalmas kamuigazolasok csücsültek. :((((
Ha marad Suarez, akkor Cou vagy Grizi-nek távozni kell...szerintem inkább Cou az aki nem illik bele a 4231-be...ha ezt akar játszatni Koeman.
Stegen, Neto - Semedo (Roberto), Pique (Todibo), Leglet (Araujo), Alba (Firpo) - De Jong (Alena), Pjanic (Busi) - Dembélé (Trincao), Messi (Coutinho), Fati (Cou, Grizi) - Suarez (Grizi).
Ez 21 fő...amit ki lehet egészíteni pár saját nevelésűvel.
Puig-t megtartanám és adnék neki 8-10 meccset....ha nem találunk neki egy értelmes csapatot állandó játéklehetőséggel.

evooo 2020.09.19. 14:45:40

Sehol nem irtam hogy irrealis lett volna Neymar-ert amit adtak. Te direkt vagy hulya vagy sima hulye vagy nehez eldonteni! :D:D En azt irtam te agyatlan marha hogy mindenki jo nagy szeletet akart a 220 milliobol. Fel birod fogni a harom agysejteddel? De nem kell velem egyeterteni pont leszarom egy ilyen agyhalott hulye velemenyet mint te vagy.

Robi71 2020.09.19. 14:48:17

@FCB551: Szerintem világasabb, mint a Nap amit leírtam. Ostobának vagy elvakult Barto rajongónak kell lenni, hogy azt ne lásd.
Barto és Neymar ezt okosan kijátszották....

Robi71 2020.09.19. 14:50:51

@evooo: Minden szavadat bóknak és elismerésnek veszem. Visíts tovább, mint a fába szorult féreg. Zene a fülemnek. Ne hagyd abba kérlek. :)))

Robi71 2020.09.19. 14:53:15

@FCB551: Azt mondja, hogy Neymar árával verte fel a piacot a PSG. :))))
Neeeeeem....a Barca verte fel a piacot Cou és Dembélé árával. :))))

Dr Mouse 2020.09.19. 15:08:01

@világostobája2.0: Egy bíróságon, ha feloldanaka a titoktartás alól, akkor ott felelnem kell az általad feltett kérdésre, de ha Te kérdezek, akkor nem!

evooo 2020.09.19. 16:20:20

@Robi71: Rohogok rajtad te szerencsetlen..:D Kb semmi nem jon be amit okoskodsz, felrebeszelsz, nem erted ki mirol beszel. Vki ir vmit te kitalalsz egy sajat verziot es arra valaszolsz. Mint az ovodaban kb! :D
Te egy rohej ember(???) vagy.

Robi71 2020.09.19. 16:31:17

@evooo: minősítsd magad továbbra is. Jól csinálod. :)

evooo 2020.09.19. 16:34:52

@Robi71: Ugy latom a tenyekre mindig harapsz, jo kutya vagy! :D

Robi71 2020.09.19. 16:38:16

Dest a Bayern-é, már csak a bejelentés hiányzik.

evooo 2020.09.19. 16:39:40

@Robi71: Mindig visszahozod a csontot, jo kutyus. Dobom a kovetkezot. :D

barcahub 2020.09.19. 16:52:15

Ahhoz képest megkora szája volt hogy változások kellenek, fiatalítás, semmit nem változtat a felálláson kívül az újabb bábunk.
Ő is azt hiszi a 100+ milliós játékosokkal lehet sikeres, ennyit erről. Majd koppanni fog amikor Dembele megint az intenzíven lesz, Griezmann 10 meccsenként lesz észrevehető az is majd a Fradi ellen a BL-ben, illetve az összes meccsen orrvérzésig hajtó Coutinh, ja nem.. ez a csávó még nem izzadt meg Barcelona mezben az biztos, de akikkel bármit is lehetne kezdeni ebben a csapatban a kis 50 kilós Puig aki felszántja neki a pályát az nem kell, Suarez aki egy megfelelő cserével most is elit számokat hozna, vagy a mindig megalkuvást nem tűrően hajtó Vidal, ők nem kellenek. Jordi Alba akinek 3 éve ertelmes megmozdulása nem volt, aki a Girona ellen is gyomorforgatóan visított csak, a teljesen súlytalan Busquets ők tökéletesek, a 30 éves megye 4es szintű Pjanicról nem is beszélve. Üdv Barto klubjában Ronald! :) Ne aggódj mire berendezkedsz már repülsz is a haveroddal együtt.

FaramuciX 2020.09.19. 17:00:53

ez mióta fér bele???
"evooo:Sehol nem irtam hogy irrealis lett volna Neymar-ert amit adtak. Te direkt vagy hulya vagy sima hulye vagy nehez eldonteni! :D:D En azt irtam te agyatlan marha hogy mindenki jo nagy szeletet akart a 220 milliobol. Fel birod fogni a harom agysejteddel? De nem kell velem egyeterteni pont leszarom egy ilyen agyhalott hulye velemenyet mint te vagy."

Nagybarcelona 2020.09.19. 17:10:30

Dzeko állítólag 16 millióba fog kerülni a Juvenak. (1 èvvel idősebb Suareznèl). Suarezt gondolom ingyen adjuk. Szerintem 40-èrt is vittèk volna. Mondjuk èn nem adnám el. Minap írtam, szívesebben nèznèm Puigot Coutinho vagy Griezmann helyèn, erre elengedik. Az utóbbi 2 játèkos vagy 80 milliót visz el a szezonban. (Fizetès bruttó +Coutinho rèszlet) Kabarèba illik ahová jutott a csapat.

Robi71 2020.09.19. 17:17:22

@FaramuciX: Ne is foglalkoz vele.
A lényeg, hogy Barto és Neymar át@aszott mindenkit...mi pedig felvertük a piacot a két túlárazott félresikerült igazolással. Katalán maffia.

FaramuciX 2020.09.19. 17:38:34

Az nem érdekel, hogy mennyi értelmetlen dolgot írnak, de a hogyan is számít.

FaramuciX 2020.09.19. 17:40:31

Amúgy Koeman egy rossz vicc. Cotinho, Dembélé és Griezmann? Szerintem hamar le fog égni a faszi. Mindenesetre nem ilyen edzőt szerettem volna. Majd ez is csak Messi kegyeiért imádkozhat.

Mihail84 2020.09.19. 17:46:19

@FaramuciX: Messi nem kell ide, öreg már nincs hasznára a csapatnak, el kéne már takarodnia innen legalábbis egyes "Barca szurkolók" szerint.

Raven1975 2020.09.19. 18:08:32

Sergio Akieme a Barça B rendkívül tehetséges balhátvédje távozik a csapattól első körben kölcsönben, vásárlási opcióval az UD Almería csapatához. Sok sikert a továbbiakban!

FCB551 2020.09.19. 18:29:23

Azt mondta Koeman De Jong eredeti helyén fog játszani , erre egyszerre játszik ugyanúgy Busquetsel

Raven1975 2020.09.19. 18:43:08

Kezdőcsapat.
uploads.disquscdn.com/images/bd590cd9535f5dd4bd14df96c93fa4a3d94a3913d064fff3ac004d7cf91e7140.jpg
Cserék: Iñaki Peña, Arnau Tenas, Semedo, Araujo, Junior Firpo, Aleñá, Pjanić, Pedri, Konrad, Dembélé, Trincao, Braithwaite.
Stream: www.pscp.tv/w/1gqxvaVqpwgJB

Bolha10 2020.09.19. 18:55:51

Hát ez a Puig dolog nagyon elkeserítő. Legalábbis én láttam fantáziát a kisgyerekben. És ami nagyon feltűnő volt, ő hajtott, akart... Ez pedig elég nagy hiánycikk a jelenlegi csapatban!! Mondhatni, erre lenne a legnagyobb szükség!!! Erre elengedik.... Ja, és elég ugyesnek, technikásnak, “észjátékosnak” tűnik Puig.

Nagybarcelona 2020.09.19. 19:04:24

@Bolha10: előbb írtam, ha Griezmann ès Coutinho marad, kb. 80 millióba fognak kerülni. Èn szívesebben nèznèm a helyükön Puigot. (Kb 2 millióèrt) Azt hiszem egy normális edző tudna nyerni valamilyen kupát a Coutinho, Griezmann, Messi, Dembele, Fati, Trincao, Suarez/Depay támadó sorral. Fel van adva a lecke Koemannak. Hajrá.

evooo 2020.09.19. 19:05:09

@Robi71: En nem ezt mondtam te agyhalott idiota. Megint hazudgalsz ossze vissza.

evooo 2020.09.19. 19:06:16

Azt sem bannam ha nem hoznad vissza csontot tobbet. :D

evooo 2020.09.19. 19:07:15

@FaramuciX: Belefer mert a csavo ossze vissza hazudgal , felrebeszel, elferdit. Hatha igy megerti es lekopik.

Szabolcs Szolnoki 2020.09.19. 19:08:58

Ha van linketek jobb kepminoseggel,ne tartsatok magatokban a megosztasat :)

FaramuciX 2020.09.19. 19:20:48

@evooo: szerintem messze ő látja legjobban a Barcelonat mint klubot. Ha nem is kifejezett futball szakértő, de a gazdasági, politikai részét jól látja. Nem kifejezetten a számok és a statisztika nyelvén, mert az Gyls tag resszortja.
Mondjuk szerintem inkább messi, mint Barca drukker, de ez legyen az ő dilemmája. Ettől még elég jó dolgokat ír, maximálisan vele értek egyet. Az nem baj, ha te nem, de ne ilyen stílusban plz

FaramuciX 2020.09.19. 19:21:42

@Bivi Hogy van ez a Koeman ver. Puig történet?

Matenagy93 2020.09.19. 19:52:44

Bale es Requilon a tottehamben folytatja.
Bale kolcsonben ,Requilon 35millio korul.

Bivi76 2020.09.19. 19:56:44

@FaramuciX: Megmondom őszintén bosszant. Fiatal tehetségről van szó, aki ráadásul saját nevelés. Ez helyett ilyen hulladék Busquetsokat és Pjanicsokat kell majd nézni a szezonban.

Robi71 2020.09.19. 19:56:57

@FaramuciX: Most már valóban csak Messi, de valamikor ez egy klubmodell, filozófia miatt indult és alakult ki. Messi csak ráadás volt az egészre.
Mostanra a klubnál teljes az identitászavar (minden szempontból). Csak a neve maradt meg az egészből. Kétlem, hogy volt még ilyen a futballtörténelemben, én legalábbis nem emlékszem ilyesmire.

Robi71 2020.09.19. 20:02:25

Josep Maria Bartomeu: „Meglepett minket, hogy több mint 20 ezer ember aláírta a bizalmatlansági indítványt. Ez egy nagyon magas szám. Elnökként nem fogok konfliktusba kerülni Leo Messivel. Úgy tűnik, tetszik neki Ronald Koeman projektje. Nem hagyhatom, hogy minden idők legjobb játékosa elhagyja a klubot. Hiszünk Koemanban és a terveiben. Tudja, hogy mi tesz jót a csapatnak, konkrét elképzelései vannak. Riqui Puig? Koeman meg fogja magyarázni a döntést. A hír eltúlzott. Nem arról van szó, hogy nem számít rá. Feledjük el a múltban történt dolgokat, Rómát, Liverpoolt és Lisszabont. Fókuszáljunk a jövőre.”

Mihail84 2020.09.19. 20:06:23

A gól elötti kulcspasszt most is Messi adta de tudjuk Messi már béna leszerepelt és már nem való ide. Legalábbis Alberto szerint. De ilyenkor természetesen mélyen hallgat. Elbújik az odvában és kitépi a maradék haját is hogy Messi még félgözzel is többet mutat mint az imádott coutinhoja....Majd akkor fog újra itt fröcsögni ha Messinek 30 meccs után lesz egy gyengébb meccse de akkor non-stop. :D Természetesen szokásosan arra hivatkozva hogy a nagy meccseken mindig csődöt mond. Akkor kérdem én az általa nagyra tartott neymarka aki a BL döntőn kritikán alul játszott az gondolom nem számít. Hiába a Messi gyűlölet és a kettösmérce ilyen dolgokat is tud csinálni...:D

Robi71 2020.09.19. 20:13:50

Érdemes lesz figyelni a Sancho-Haaland párost...Jadon gólkirályt csinál Erling-ből.
Igaz, ettől a Bayern elsőségét nem lehet megkérdőjelezni.

Bivi76 2020.09.19. 20:31:04

@Dr Mouse: Sajnálom ezt a döntést Koeman részéről. Nekem szimpatikus Puig játéka. Igaz fizikálisan nem túl "acélos", de technikás, lendületes, ügyes játékos. Benne láttam fantáziát, úgyhogy nem örülök ennek a hírnek. (mégha nem is vagyok oda annyira a spanyol játékosokért.)

Dr Mouse 2020.09.19. 20:46:59

@Bivi76: Azt, ha egy 21 éves fiatal "nem túl acélos" az orvosok nem egész egy év alatt "meg tudják oldani."
Bár pár napja olvastam, hogy a Barca korábban nagytekintélyü főorvosát is lapátra tették...

Bivi76 2020.09.19. 20:51:45

@Dr Mouse: Igen, én is olvastam, hogy a csapatunknál 25 éve dolgozó nsgytekintélyű orvos távozott. Szomorúvá teszi, ami nálunk zajlik.

Márton Pál 2020.09.19. 21:21:23

@Robi71: Igen,jó ez a Dortmund.Meg merik húzni a fiatal játékosoknak döntő szerepet szánni,pár rutinossal kiegészülve.Nagyon tetszik,ahogy az utóbbi években cselekednek a játékospolitikával :)

Márton Pál 2020.09.19. 21:23:20

Puig meg....Egyszerűen nem értem.Busi,meg Pjanics a jövő középpályás sora?Erre elküldünk egy gyors,technikás,hajtó fiatalt.......Kúmannak hova lesz már lentebb?Nekem néha olyan érzésem van,mintha nem csapatot akarna építeni,hanem leamortizálni,hogy minél rosszabbak legyünk ebben a szezonban......

Raven1975 2020.09.19. 21:36:54

Miénk a Gamper kupa, noha a helyzetek kihasználásával adódtak gondok. Összességében a játék nem volt rossz, Pjanic debütált a Barçában, de csereként lehetőséget kapott még Dembélé, Trincão és Pedri is. Eddig 3/3 Koeman mérlege, az igazi erőpróba viszont még csak most jön. Jövő vasárnap a Villarreal ellen, már a bajnokságban. Visça el Barça!

Robi71 2020.09.19. 21:45:26

@Márton Pál: Sancho (20), Haaland (20), Reina (17), Bellingham (17), Zagadou (21), Morey (ex-Barca, 20), Moukoko (15!!!).....megjegyzendő nevek. :)

Kicsi85 2020.09.19. 21:52:38

Koeman:Beszeltem Riqui-vel es elmondtan neki,hogy jelenleg tul sok rivalissal nez szembe a csapatnal ahhoz,hogy rendszeres jateklehetoseget tudjunk biztositani a szamara,ezert azt javasoltuk neki,hogy keressen egy olyan csapatot ahol kolcsonben a fejlodesehez szukseges jatekperceket megkapja.Jo kepessegekkel rendelkezik de fejlodnie kell.Ez ervenyes lehet Pedri-re es Alenara is az o esetukben meg nem szuletett pontos dontes.

FCB551 2020.09.19. 22:52:17

Arturo Vidal to Inter Milan is done. The Italian club will pay €1m. [Fabrizio Romano]

kritizator 2020.09.19. 23:21:27

@FCB551: 1 milla???
Inkább fizettünk volna mi 10 millát.

Márton Pál 2020.09.20. 01:38:12

@Robi71: én ezt mondom mióta......Moukoko-re pedig egy jó éve én is felhívtam a figyelmet :) egy aranyközépút kéne.Mint Dortmundban.Ifjoncok,pár tapasztalttal,akiktől tanulhatnak.Kell a tapasztalat,de egy egyensúlyt meg lehetne találni :)

barcahub 2020.09.20. 03:26:10

@Kicsi85:
Magyarul az összes fiatal megy megint a levesbe. Nincs semmi újdonság:=) az ég kék, a fű zöld

GYLS 2020.09.20. 08:53:38

Nem lepett meg Koeman döntése. A 4-2-3-1-es felállásban akár 4 középpályás is elég, akik leginkább védekező típusúak. Ebben a rendszerben ahol Puigot használni lehetne, rendkívül keveset játszana. Mert ez Messi helye lenne. Azt a pár alkalmat (amikor Messi valamiért nem játszhat) pedig Coutinho vagy Griezmann is megoldja.

Ami a keretet illeti. Nem hallani a bércsökkentésről. Mert ha lesz (vagy már van, csak nem hallani róla) akkor nagy a valószínűsége, hogy több fiatal is kölcsönbe lesz adva. Mert az Ő bérüket a leendő klub is meg tudja adni. Az idősebbeknél ez viszont már a jelenlegi pénzügyi viszonyok közepette nem biztos.

A Transfermarkt szerint a 33 fős listában 16-an vannak a 25 éven aluliak. Nem kell meglepődni, ha kb. hatan-nyolcan maradnak (Araujo, deJong, Fati, Dembele, Trincao, Firpo? Todibo? Garcia???).

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 09:19:29

@FCB551: Akkor így már jöhet Depay xD Amúgy az inkább szánalmas hogy azért kell eladjuk a fiatalokat, mert ők legalább piacképesek, míg a nyugdíjas roncsok a nyakunkon maradnak.. 60 évesen is itt fogja őket enni a penész.. ezeknek a kölcsönadásoknak meg semmi értelme, láthatjuk Aleña is mennyit fejlődött tavaly

GYLS 2020.09.20. 09:56:06

A Real a jelenlegi átigazolási időszakban 7 olyan játékost adott el, és 5-öt adott kölcsönbe, akik még nincsenek 24 évesek. Mert azok a csapatok (Real, Barca, Juve, Inter, Psg. angol elit) ahol bő kerettel rendelkeznek (köztük sok fiatallal), a szűkítést eladással vagy kölcsönbeadással oldják meg. Ez sem meglepő.

Robi71 2020.09.20. 11:02:32

Teljesen mindegy, hogy ki jön, ki megy, öreg vagy fiatal vagy mi lesz a taktika.
Nem kell aggódni, Messi valahogy megoldja ezt a szezont is. Hogy mire lesz elég?
Arra biztosan, hogy Barto megérje márciust és Koeman a szezon végét.

Robi71 2020.09.20. 11:15:38

Egy klub, amelyiknek nincs pénze igazolásokra, se hely a fizetési keretben...az nyilván nehéz helyzetben van. :)
Ahhoz, hogy igazoljon eladnia kell....kell a bevétel és üres hely a fizetési keretben,
Ha ingyen vagy szimbolikus összegekért enged el játékosokat (Rakitic, Vidal).....csak ingyen vagy szimbolikus összegekért igazolhat Ergo jól fizetett, olcsó öreg helyére jól fizetett, olcsó öreg jöhet.

Mihail84 2020.09.20. 11:16:24

@világostobája2.0: Én nem unatkozom de ahogy elnézem te annál inkább unatkozol a bölcsiben... :)))

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 11:27:16

@Robi71: Vidalért kaptunk kerek 1 millió eurót ha minden igaz :) Örülhetünk, mert pl Suarezért még ennyit sem ad senki- ő ingyen sem kell senkinek.. azt hiszem van igazság abban hogy egy klub ikon, hiába klasszis, egy koron túl már csak az adott klub számára érték..

evooo 2020.09.20. 11:29:19

Én annyit vártam ettől az évtől többet lássam Puig-ot a kezdőben! :D
Bejött...
Helyette nézhetem Roberto folyamatos hátrálását majd kezei hátra kulcsolását és ahogy állva várja eltalálják vagy sem. Továbbá Alba nagyszerű teljesítményét. (oké kapjon meg egy utolsó lehetőséget) El kellett volna adni Grizit ő még talán piacképes lett volna. Erősíteni a védelmet. Mindegy, most már kivárom lesz-e vmi a Font Xavi duóból. Messit sajnálom az utolsó évei mennek a kukába.

Robi71 2020.09.20. 11:32:29

@DISTANTxTHUNDER: Nem olvasol GYLS-t? Ő minden döntést megmagyaráz és helyesel. :)
Talán egyedül Lukaku leigazolását hiányolja, ő talán minden problémát megoldott volna. A tavaly meg is tehettük volna, de valamiért nem tettük. .

Robi71 2020.09.20. 11:34:43

@evooo: Robi71 (2020.09.19. 20:02:25)

Robi71 2020.09.20. 11:38:30

@DISTANTxTHUNDER: Suarez kellene, de nem engedtük el...csak megy a kummantás Barto részéről és van aki még beveszi. De még az is benne van a pakliban, hogy távozik.

evooo 2020.09.20. 11:39:20

Annual Salary

Suarez: 23.400.000 EUR
Rakitic: 13.354.000 EUR
Umtiti: 12.000.000 EUR
Vidal: 9.000.000 EUR
Grizi: 45.000.000 EUR

Ennyit lehet(ne) sporolni/mashogy elkölteni.

evooo 2020.09.20. 11:49:10

@Robi71: El csak nem adjuk, de szegény gyereknek nem esett jól.

"It’s okay to dislike someone, or even dislike someone for no reason. But it’s not okay to disrespect, degrade, and humiliate that person." - Riqui Puig

Az bőven lehet én értékelem túl, de nekem nagyon tetszik a játéka.

Robi71 2020.09.20. 11:55:45

@evooo: Ne aggódj, nem adjuk el...csak kölcsönbe megy, aztán majd jövőre új vezetéssel, edzővel talán igény lesz rá,

Robi71 2020.09.20. 12:03:46

@evooo: Habár a szerződése jövőre lejár...ergo most kellene hosszabbítani vele. Ez egy kicsit neccessé teszi a dolgot. Nem kizárt, hogy tényleg eladjuk.

kritizator 2020.09.20. 12:11:59

@Robi71: nem tisztem védeni, de mit helyesel?

Csak egy-kettőt pls!

Red Cule 2020.09.20. 12:22:21

Csak tudnám, hogy ama Font, és nemcsak ő, mitől olyan biztos Xavi omnipotenciájában?

Berbatov 2020.09.20. 12:41:48

@Robi71: Suárezt nem engedtük el? Akkor miért a lelátóról néz a meccseket? Szabadulnának tőle, de nem tudnak, ez a nagy valóság. 23 millát vajon ki fizetne neki? Még a harmadát sem...

Robi71 2020.09.20. 12:42:10

@kritizator: wow...te hol voltál eddig?
Nem tudom, de csak nekem az az érzésem, hogy valójában kevesebben vagyunk mint nick-ek? ...véleményben mindenféleképpen.

Berbatov 2020.09.20. 12:42:14

Wagué -> PAOK (kölcsön) közben...

Robi71 2020.09.20. 12:48:54

@Berbatov: Ugyanezt elmondhatnád szórót-szóra Cou-ről, Dembi-ről vagy Grizi-ről is. :)....és ők kevésbé vannak a klub hasznára, mint a vén f@sz Suarez.
Ha az én csapatomban csak egy góllövőre lenne szükségen ahhoz, hogy elérjek valamit...akkor a négy közül még mindig leghamarabb őt igazolnám le.

Berbatov 2020.09.20. 12:52:30

A római, liverpooli és lisszaboni rémálom tevékeny részeseinek 90%-a még mindig a klub kötelékébe tartoznak. Itt a nagy megújulásunk. :D
A Barcánál egyszerűen mindig van lejjebb, pedig az elmúlt években sokszor érezni lehetett, hogy elértünk a negatív csúcspontot, már több szar nem jöhet... De mégis.
Jordi Albából, Piqéből, Suárezből, Sergi Robertóból, Busquetsből egy percet sem vagyok hajlandó többet nézni.

Robi71 2020.09.20. 13:09:47

@Berbatov: Akkor te nem is a klubnak szurkolsz. Egy jó szurkoló mindig és minden körülmény között kitart a klub mellett. Legalábbis én ezt hallom, kapom meg mindig az itteni "jó" szurkolóktól. Én sem vagyok hajlandó a klub mellett maradni, ha nem tér vissza arra az útra amiért én megkedveltem és különlegesnek tartottam. Akkor most hogy van ez? Ki a jó szurkoló? :)

Mihail84 2020.09.20. 13:22:41

@evooo: Messi öreg leharcolt és már haszontalan legalábbis Alberto szerint....

Raven1975 2020.09.20. 13:24:15

Trincãoban az tetszik a legjobban, hogy ésszel focizik, érti a játékot. Labda nélkül oda mozog, ahol helyzetbe tud kerülni, ha odateszik neki, és labdával meglátja, hogy tudja helyzetbe hozni a társait. Ez szerintem nagyon nagy érték. Ja és ehhez nem kellett Trincãonak 3 szezon és 100 közösen lejátszott meccs.

FCB551 2020.09.20. 13:37:45

Fabrizio Romano !! : Semedo egy lépésre a Wolverhamptontol !

Berbatov 2020.09.20. 13:40:19

@Robi71: Mindennek van azért határa. Én szórakozni akarok, nem minden idényben végignézni ugyanazt a szart...

Semedót úgy néz ki eladták közben a Wolverhamptonnak... Lesz pénz igazolásra... Hurrá.

FCB551 2020.09.20. 13:41:18

MD : Junior Firpo ügynöke Bergamoba utazott hogy a védence Atalantahoz igazoljon

Matenagy93 2020.09.20. 13:43:04

@FCB551: na kivancsi vagyok h tenyleg Dest jön e a helyére. Vagy megint vmi 30éves.
Vagy ebből vesszuk meg Depayt (de minek) es Roberto megoldja az egesz evet mint jobbhatved..

Berbatov 2020.09.20. 14:06:59

@Matenagy93: Dest már megegyezett a Bayernnel... Ő nem túl valószínű.

Mihail84 2020.09.20. 14:22:06

@FCB551: Mondjuk ebböl is látszik hogy semedo nem egy top szintű védő ha az lenne nem egy wolverhampton érdeklődne utána....

MCMXCIX 2020.09.20. 14:27:07

Igy van az draga culék adjunk el mindenkit de egy lelket se hozzunk...basszus voltak idők, amikor Lautarot akartuk és EGY SZAROS KIBASZOTT ERIC GARCIAT NEM TUDUNK LEIGAZOLNI????? Ez senem vicc, senem katalán maffia, ezegy rossz alom amibol fel kell ébredni

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 14:59:38

@MCMXCIX: Merjünk kicsik lenni :) Az a helyzet hogy nevetség tárgya a Barca, senki nem vesz minket komolyan, senki nem üzletel velünk szívesen, és amikor azt hinné az ember hogy mélyebbre már nem süllyedhetünk, előkerülnek olyan hírek hogy úgy hozunk új edzőt hogy közben a régivel nem bontottunk szerződést.. hát ilyen a világon nincs :)

barcahub 2020.09.20. 15:28:12

@Robi71:
Egy jó szurkoló mindig kitart..
Félig igaz, félig nem. Van különbség szurkoló elpártolása között. Nem mindegy hogy valóban divatdrukker valaki és csak akkor szurkol a csapatnak ha nyernek amint nem már City drukker. Engem az sem érdekel ha szarul játszunk de csúszunk, mászunk, de látva amint hozzánem értők a porba tiporják a csapatot és teljesen más irányelvet képvisel mint amiért beleszerettél azt eltudom fogadni.

Robi71 2020.09.20. 16:03:16

@Mihail84: A Wolves nem megvetendő minőségi PL klub.

Robi71 2020.09.20. 16:06:06

@FCB551: Semedo és Firpo is távozik? Nelson sajnálom és őt minőségben pótolni kell. Alba mögöt maradhat Miranda. Pár meccs erejéig jó lesz ő is.

barcahub 2020.09.20. 16:09:38

@Robi71:
Marad Roberto. Megkora változások te jó isten. Remélem Októberig eladjuk Stegent meg Fatit és jön helyettük Robben és Buffon.

GeroBarca 2020.09.20. 16:23:07

@barcahub: Ha megy Semedo és jön belőle Depay ismételten megmutatkozik a hozzá nem értés a klubnál .Roberto nem szélső .Lassú oda ,mondjuk nem igazán tudnám megmondani mire lenne jó.

barcahub 2020.09.20. 16:26:28

@GeroBarca:
Semedo se a tökéletes megoldás ezt mind tudjuk, de bőven vannak égetőbb hiányposztok mint a jobb hátvéd. Erre most csinálunk még egyet :)
Látva a felkészülési meccseket legalább élvezhető meccset játszottak a fiatalok. Nem tud igazolni, nem kellenek az idősebbek senkinek az sem érdekel senkit. A fiatalok itt vannak, megkell adni nekik a lehetőséget. Koeman is szépen beállt a sorba ahogy az összes többi edző. Farkat méregetett a nyilatkozataival majd mikor megérkezett behúzta fülét farkát.
Senkinek se kellenek az öregek vagy Coutinhoék, ezért inkább játszanak ők mint akik szívvel lélekkel játszanak? Pont ezért tartunk itt.

barcahub 2020.09.20. 16:28:23

@GeroBarca:
Hibázni fognak a koruk miatt de ez az év lenne egy óriási lehetőség mind a fiataloknak mind Koemannak arra hogy ő legyen az új Cruyff aki elhozza a megváltást de nem. Tudjuk most már miért jött ide erre az évre. Van egy újabb vudu baba a kispadon.

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 16:40:17

@Robi71: Én úgy látom hogy a klub pánik szerűen értékesít mindenkit akit tud, szokásosan fejetlenül, nem gondolnak abba hogy egyrészt mi pénzbe kerültek ezek a játékosok, és hogy miért igazoltuk le őket.. pl ha Semedot eladjuk ki lesz a jobbszélső? Csak azt ne mondd hogy "nemecsek" :) Firpo is azért jött elvileg mert Miranda még beugró szerepre sem alkalmas, most mégis benne bízunk? Miközben csak azok maradnak a klubnál, akiknek igazából menniük kellett volna

barcahub 2020.09.20. 17:01:39

@DISTANTxTHUNDER:
Megakarunk nyerni minden trófeát köztük az Európa ligát úgyse nyert még a csapat mióta így hívják, de azért vigyázni kell mert ott lesz az állandó résztvevő MU, Arsenal, Chelsea, Milan, Sevilla is jövőre

Matenagy93 2020.09.20. 17:03:24

@DISTANTxTHUNDER: Semedo értèkesítésének semmi értelme csak az hogy pénzt kapjanak érte.
Szerintem megprobalják Destet leigazolni bár kb mindenhol azt leget olvasni hogy ő kozel áll a Bayernhez.
Ha sikerul leigazolnunk Destet akkor jó tenyleg menjen Semedo de ha vmi 30éves érkezik vagy SR lesz a kezdő jhv akkor megint egy poszt amit erősítenie kell a köv.elnöknek..
Egyre nagyobb fejfájást fog okozni az új elnöknek egy utokepes csapatot összeállitani mert egy két átigazolasi szezon karcsu lesz erre.

Mihail84 2020.09.20. 17:16:48

@világostobája2.0: Jaj csak nem megint belegázoltam a kis lelkecskédbe Alberto....akarom mondani világostobája...:)))

Mihail84 2020.09.20. 17:18:06

@Robi71: pffff.... A wolves.... Minőségi.... Érdekesen látod te azt a csapatot...

FCB551 2020.09.20. 17:21:01

ESPN szerint 40 milliót fizet a Wolves

Mihail84 2020.09.20. 17:22:06

@Robi71: Azért tanyázik évek óta a középmezőnyben mert egy top csapat...:))))

GYLS 2020.09.20. 17:34:11

Többen továbbra is játékosokban (nevekben) gondolkodnak. Koeman rendszerében (4-2-3-1 én inkább úgy látom 4-2-4)) látható, legalább harmadával visszaesett a szélső védők felfutásainak a száma, látható, hogy a támadók is sokkal többet változtatják a helyüket (ezért írtam 4 támadót), látható, hogy a letámadás is gyakoribbá vált. Ami még viszont javításra vár, hogy kisebb legyen a távolság az egyes csapatrészek között. HARCOS CSAPATOT szeretnék látni a pályán, nem pedig reklamáló, magukba temetkező neveket.

FCB551 2020.09.20. 17:45:48

Sergino Dest nincs az Ajax kezdőjében, állítólag a játékos maga kérte hogy ne nevezzék a keretbe, nehogy egy esetleges sérülés akadályozza meg az átigazolását. Az Ajax 20-25 millióért válna meg tőle.

FCB551 2020.09.20. 18:26:49

Barça offer €10m+€5m in variables to Ajax for Sergiño Dest, Ajax ask for €20. [Onda Cero]

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 19:23:19

@Matenagy93: Egyedül Destért érné meg elpasszolni Semedot, de Destre egyrészt mire a klub összeköhögné a 20-25 millió eurós, "combos" vételárat addigra már 6szor aláír a Bayernhez (nem hibáztatom érte, űrfocit játszanak), másrészt most a Barcánál az összes fiatalt elküldik, a nyuggerek maradnak, melléjük meg tök felesleges igazolni bárkit is, mert a kezdőből úgysem szorítják ki őket, lásd Bukfenc, aki annak ellenére marad kezdő hogy Kúman átállt a 4231re.. ez azért is érdekes mert talán Enrique próbálkozott ezzel a szerkezettel anno, hogy ez a szerencsétlen Bukfenc meg Rakitics a két szűrő, de katasztrofális volt a végeredmény.. Bukfenc pedig azóta sem lett jobb..

Matenagy93 2020.09.20. 19:29:10

@DISTANTxTHUNDER: szerintem Bukfenc csere lesz es Pjanic fog a helyen jatszani. Vagyis ebben remenykedek.
Es remelem Puig nem távozik elobb adnam oda Coutinhot ingyen vkinek.
Dest kivancsi vagyok h érkezik e ki mas miatt adnánk el Semedot?! De a hirek alapjan a Bayern lesz a befuto sajnos, de hatha fordul a kocka a javunkra

FCB551 2020.09.20. 20:11:51

Vidal megérkezett Milánóba

FCB551 2020.09.20. 21:07:36

Suarezért márcsak az Atletico érdeklődik [Fabrizio Romano]

Berbatov 2020.09.20. 21:10:11

Suáreznek 7 milliót fizetne a klub a szerződése felbontásáért, de nem fogadta el... Még kirúgni sem tudjuk, remélem a lelátón rohad meg.

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 21:11:53

@Berbatov: Szomorú véget ér egy nagyszerű játékos karrierje, nem először a Barcában, Bartomeu rémuralma alatt :/ Az a gáz, hogy mivel Suarez Messi jó barátja, Messi ezt nem fogja hagyni/ tűrni, csak neki játszania kell..

Robi71 2020.09.20. 21:19:31

@Berbatov: "állítólag" ...ezt ne felejtsd el odatenni egy pletyka mellé..

FaramuciX 2020.09.20. 21:21:43

Szerintem Semedo messze nem Barca szint. Nem tud pontosan passzolni. Ráadásul a Bayern lőtt róla vagy 5 gólt. Adjuk el amíg lehet. A jobb hátvéd abszolút hiányposzt nálunk, ha meg tudunk szerezni egy fiatal tehetséget, nem sokat kockáztatunk vele. SR, gyakorlatilag simán lehozza Semedo szintjét. Védekezésbe jobb, fegyelmezettebb, jobban is passzol, kicsit lassabb és nem cselez.

Ha Firpot is elpasszolnánk, az maga lenne a csoda.
Jöhet Umtiti. Őt mindenáron kitenném. Csak rombolja a csapat morált.

Ha valaki még bejelentkezne Dembiért vagy Couért, az már a hab a tortán. Fati simán kiszorítja Dembélét. Akkor meg miről is beszélünk. A srác nem ér még 40 millát sem.

Talán abban bízhatunk, hogy valamelyik szarul rajtoló PL csapat mégis csak megveszi Coutinhot.

DISTANTxTHUNDER 2020.09.20. 21:35:28

@FaramuciX: Ok, Semedo nem Barca barca szint, de "nemecsek" az? Tőle még Semedo is fényévekre van, ha ez a csődtömeg marad a keretben jhv posztra nagyot szívunk.. Igaz, őt legalább bhv posztra is be lehet tenni, ott is megbízhatóan hozza azt a használhatlan hígf.s szintet amit a jobb oldalon.. a csapatmorált pedig nem hiszem hogy Umtiti rombolná hisz ő nem zavar senkit, már azt is elfelejtettem hogy néz ki, nem hogy még nálunk van.. Messi maradása nagyobb veszélyt jelent ilyen szempontból, büntetni fog azért amiért őt nem engedték el, és ahogy bánnak a "társaival"

Balázs37. 2020.09.20. 21:45:57

@FaramuciX: Pique, Alba, Roberto, Busquets Barca szint? Dobálozol itt a nevekkel

Mihail84 2020.09.20. 21:50:37

@világostobája2.0: Akkor mi ez a durci?? Elhagyott a fiud?? :))

Robi71 2020.09.20. 22:01:57

@Balázs37.: Mit nevezel Barca szintnek?
Azt, amiben fénykorukban jól voltak az általad felsoroltak...vagy a mostani?
...csak merthogy a te kedvenceid még a mostaniban is gyengék, nemhogy az akkoriban. :)
A mostani Barca nem csapat, hanem kiöregedett egykori klasszisok és középszerűek halmaza. Ettől max 3-4 játékos kivétel. Innen kell majd újjáépíteni a csapatot az új vezetőségnek.

FCB551 2020.09.20. 22:09:19

@FaramuciX: Lengletről is 3 gólt rúgott a Bayern

Robi71 2020.09.20. 22:15:02

@FCB551: Lenglet-ről 3, Semedo-ról 5...meg is van a két bűnös. Kib@sszuk őket és jöhet megint a Bayern, de most már egyenlő esélyekkel. :)

FCB551 2020.09.20. 22:18:47

@Robi71: 10 et fogunk rúgni a Bayernak ! Jó lett az új keret !!

Berbatov 2020.09.20. 22:20:31

@Robi71: Ez nem pletyka, mert több forrás lehozta.

Berbatov 2020.09.20. 23:56:22

@Dr Mouse: Sokminden. :) Legfőképpen, hogy még mindig a Barcelona játékosa.

barcahub 2020.09.21. 01:00:00

Mivel ingyen vagy 1 milliókért tudnánk eladni akiket kéne így elzavarjuk Semedot, Puigot akikből pénz lehet de velük lehet kezdeni valamit. Mi ebbe a logika? Lesz pénz de több hiányposzt. Nagy taktika.

FaramuciX 2020.09.21. 08:05:23

@DISTANTxTHUNDER: Azt gondolom Messi nem ilyen személyiség. Fura, hogy ezt gondolof.

FaramuciX 2020.09.21. 08:15:25

@Robi71: Lenglet posztja kevésbé kritikus, mint Semedoé. Amíg Piqué itt vann, addig ő irányítja a védelmet. Igen, sokat kopott, de még így is ő az első számú belsővédőnk.

Semedo játékát kifejezetten nem szerettem, persze a Covid után mutatott bíztató jeleket, de szerintem ő valahogy nem passzolt igazán a rendszerünkbe. Nagyon rossz a passzpontossága, nem elég jó az összjátékban. Ez persze szubjektív. Őszintén nem látok nagy különbséget SR és Semedo hozzáadátott értéke között, így nem jelet túl nagy kockázatot Semedo értékesítése, tuti nem ő a jövő Barcájának az egyik alap pillére.

Lenglet sem az, de ő sokkal fegyelmezettebb, jobban felismeri a saját korlátait. A Bayern 3 góljából, azért volt amelyiknék simán csak nem volt szerencséje. Pl. az első gólnál. A Müller-Gnabri összjáték meg nagyon pontosan jött össze, igazából esélye sem volt. Ettől még nem játszott jól, nem igazán vezér alkat (még). Sajnos még nincs igazi konkurrenciája.

FaramuciX 2020.09.21. 08:20:04

Undorító amit Suarezel művelünk. A dilettáns klubvezetés a saját bénaságai esetében mással akarja elvitetni a balhét. Könyörgöm, Barca történelmében a 3. legtöbb gólt szerző játékosról beszélünk. Sokkal több tiszteletet érdemelne. Nem ő írta alá a klub nevében a szerződését. Ráadásul még el is vitték volna, pech hogy az olasz útlevele nem készült el időben. Egy ilyen klasszis nem ezt érdemelné. Sajnos a klubvezetésben nincs meg a tisztelet mások iránt. Ettől még én is úgy gondolom, hogy túlfizetett játékos, de nem ez lett volna a módja, hogy ezt a problémát kezeljék. Ha itt marad, motíváltan nagy hasznunkra lehet még, hiszen gólt rúgni azt tud. Még mindig tud.

FaramuciX 2020.09.21. 08:21:33

@Matenagy93: Azért arra kíváncsi leszek, hogy Pjanic kiszorítja-e Busqutset. Papíron ezt könnyű leírni, de a valóság az más.

Mihail84 2020.09.21. 08:44:10

@világostobája2.0: Akkor anyuci nem hozta az új pelust...:)))

Les Corts 2020.09.21. 09:00:22

Sajnos a nyakunkon maradnak az 5 éve nemzetközi szinten labdába nem rúgó volt klasszisok.
5 Év!!!Ennyi idő alatt Klopp BL győztes csapatot rakott össze.
Egyértelmű,hogy új csapat építésébe kellene kezdeni,még az eredmények rovására is.Eladhatatlanok,még ingyen sem kellenek sehova.
Azt gondoltam a 8:2 lavinát indít el,ami a válság csúcsa volt csak,de tévedtem.
Egy ilyen szégyen után nincs mérlegelési lehetőség,drasztikus változtatások kellenének.

sunt 2020.09.21. 09:02:46

Odáig rendben van, hogy Mendes bíztatására Semedo fizetésemelést kért, de minthogy erre nem volt lehetőség, elvitte máshova és a Barca is kaptt érte annyit, amennyibe került neki. Az is renb4en van, hogy kell helyette hozni egy ígéretes jh.-et, bár nincs gatancia, hogy ő majd beválik. Az azonban nincs rendben, hogy a maradék pénzt igazolásokra akarják fordítani, a helyett, hogy szerződtetnék belőle Fatit és Araujot. Ha igazolni akarnak, adják el Grizt és az ő árából vásároljanak zárás előtt.

Dr Mouse 2020.09.21. 09:30:54

@Berbatov: Ne mérgelődj! Majd pótolják Suarezt Dembelé, Coutinho meg Griezmann.....:D)

Balázs37. 2020.09.21. 09:57:27

@Robi71: azt is megmondtad, hogy Perisic kell a Bayernnek

Kertai Dávid 2020.09.21. 10:20:27

@FaramuciX: egyetértek Semedoval kapcsolatban, sajnos ennyi év alatt már bele kellett volna rázódnia... tényleg minimum 5 gólban benne volt azon a meccsen, nálam az volt az utolsó csepp... technikailag jó játékos, de ez nem elég, mindig fent marad, lusta, szarul helyezkedik, és ilyen sebességgel illene több veszélyt teremtenie támadásban, de nem képes... aztán csodálkozunk, hogy már nem tudom hányadik éve inkább egy középpályás játszik helyette? vajon kivel van a baj... nem értem még, hogy mondhatják, hogy a jobbak közé tartozott tavaly, pár jó megmozduláson és tűrhető meccsen kívül ugyanaz a semmilyen játékos volt... szóval szerintem sem lesz kár érte, inkább vegyünk egy olyan szélsőt aki tud védekezni, mert támadásban annyit kis túlzással bárki tudna adni mint Semedo

Robi71 2020.09.21. 10:37:46

@Berbatov: Mindem pletyka, amig meg nem történik. Vár meg az átigazolási szezon végét...és akkor majd fény derül mindenre. Barto úgy manipulál mindent ahogy akar.

világostobája2.0 2020.09.21. 10:41:10

@Kertai Dávid: akkor a 8-2-t igazából Semedonak köszönhetjük?

Kertai Dávid 2020.09.21. 10:51:31

@világostobája2.0: nyilván nem egy embernek, de egy védő nem lehet benne 5 gólban, ahogy egy kapus sem kaphat 8-cat... a világ legjobb kapusa mikor kap 8 gólt? tisztelem Stegent, és az egyik ha nem a legjobb, de tavaly nem volt a toppon :/ ha a megszokott klasszis teljesítményét hozza, akkor nem lett volna ebből ekkora égés, mert minimum a felét simán védte volna jobb napjain... de ugye ez nem csak az ő hibája, hanem a védőké is, és itt jön a képbe Semedo... amikor Davies simán körbefutotta a mi villámgyors Semedonkat, kicsit elgondolkodtatott, hogy akkor nekünk most mi pluszt is ad ő... mert ha védekezni nem tud, támadni sem, és cserébe még a sebességét sem tudja kamatoztatni, akkor ő most miben is jó?

Aerion 2020.09.21. 11:38:37

Harmatgyenge, koncepciótlan, defenzív, vénasszonyos támadójáték-produkcióval állt elő tegnap az RM.

Kíváncsi vagyok, vajon tudja-e majd ezt a csapatunk 'überelni'.

Dr Mouse 2020.09.21. 12:05:56

@Aerion: Én is csak bámultam! Ez lenne a bajnoki címvédő?

FCB_László 2020.09.21. 12:10:41

@Dr Mouse: tavaly is nagyon gyengék voltak, mi adtuk át önként kb a bajnoki címet.
Bajnoki címet meg kell nyernünk nincs mese ez a maximum amit várhatunk.
BL-t az elkövetkező 6 évben felejtsük el.

FCB551 2020.09.21. 12:11:00

@Robi71: A nap mondása:

Tata Martino egyszer odafordult Messihez és félig viccesen megjegyezte: "Tudom, csak fel kell emelned a telefont, és az elnök kihajít engem, de a fenébe már, semmi szükség rá, hogy ezt minden nap éreztesd is velem".

/Zubizarreta, a Barca egykori kapusa, később sportigazgatója mesélte el ezt a történetet a Del Bosque-val folytatott beszélgetése/interjúja alatt

via el País

kritizator 2020.09.21. 12:51:46

@FCB551: nem mai történet, legalább fél éve hallottam:(

Robi71 2020.09.21. 12:52:05

@FCB551: pedig azt mondták az ő kérésére érkezett. Akkor most hogy van?
De ha mégis igaz, Messi hogy engedhette, hogy a keret így legyengítsék? Az ő jóváhagyásával érkezett ennyi kutyaütő?...élen az őt nyiltan lepatkányozó Firpo-val?

Robi71 2020.09.21. 12:55:37

@Balázs37.: A lényegre reagálj. Szerinted jány olyan játékos van a jelenlegi keretben, akikre a Bayern-el vagy a Pool-al szemben is versenyképes csapatot lehet építeni.
Én nagyon optimista voltam, amikor 3-4-et mondtam.

világostobája2.0 2020.09.21. 12:59:50

@Kertai Dávid: e akkor te alapból nem tartod idevalónak Semedot! Mert a 8-2 után kb az egész csapatot ellehetett volna küldeni a fenébe..Ott csődöt mondott mindenki!!!

Aerion 2020.09.21. 13:09:55

Messi sose állította magát a középpontba, tökéletesen elüldögélne a sarokban, csak hát nem ott ül, hanem az öltöző pad közepén. Az, ha már Messinek kell lelkesíteni az öltözőben gyakorlatilag a világvége. Ezt sajnos tapasztalnunk kellett. Ezzel együtt Messi befolyása az öltözőben (is) mégis hatalmas, de nem a hangereje és a manipulációs törekvései miatt, a teljesítménye tette befolyásossá. De ettől a személyisége még nem változott meg, ezt vannak akik szerénységnek írnák le, mások pszeudoautizmusnak, a lényeg, hogy nem öltözői vezéralkat. Egy jól működő gépezet szuperolajozása, és egy sz.r gépezetbe kár a szuperolaj.

világostobája2.0 2020.09.21. 13:17:13

@Aerion: És ezt Messi nem tudja magáról? A környezete (apuka stb) nem látja? Ha igen akkor miért vállalja el mégis a csapatkapitányságot ? Annyira gáz azt mondani hogy köszi megtisztelő stb de én erre nem vagyok alkalmas? Nincs jobb? Pique? ( aki elsőre beugrik)

Kicsi85 2020.09.21. 13:32:16

Twitteren azt irjak,hogy Suarez megegyezet a klubbal es elengedi utolso eves fizujat cserebe ingyen tavozhat.Valoszinuleg az Atletiben folytatja,ahonnan mindekozben Morata kolcsonben tavozik a Juvehoz.

Robi71 2020.09.21. 14:08:09

@Aerion: Jól összefoglaltad. Jelenleg nincs vezéralkat a csapatban, így ezt a feladatot is Messi nyakába aggatták. Van egy Ferrari-nk amit sóderszállításra használunk. Kár ide a szuperolaj..már egy jó ideje. Menni kellett volna legkésőbb 2017 nyarán. Megbánta egy életre. De Barto szerint azért maradt, mert "tetszik" Koeman (akit ő kért, természetesen) projektje. :)

Berbatov 2020.09.21. 14:10:46

@Kicsi85: Egy részét engedi el a fizujának. Egyelőre azt nem írják, hogy mennyit. De végre repedeznek a Club de Amigos falai.

Balázs37. 2020.09.21. 14:23:59

Akármennyire is szar, fos a helyzet már várom a vasárnapot

FCB551 2020.09.21. 14:36:30

De vissza lesz sírva Suarez

világostobája2.0 2020.09.21. 14:37:17

@Robi71: "Jól összefoglaltad. Jelenleg nincs vezéralkat a csapatban, így ezt a feladatot is Messi nyakába aggatták."
Tőled is megkérdezem. Messi nem tud nemet mondani?

világostobája2.0 2020.09.21. 14:38:54

@Robi71: + nem látja hogy neki ez nem megy?

Robi71 2020.09.21. 14:57:43

@világostobája2.0: Ha visszaadná a karszalagot, akkor az lenne a baj. Ha a csapat nem nyer meg mindent, akkor az...magyarul mindenért is. :)

Robi71 2020.09.21. 15:00:19

@Berbatov: A kérdést már feltettem, de felteszem neked is.
Miután Barto nem engedte el Messi-t....el kellene fogadnia "plusz ajándékba" egy fizetéscsökkentést is? :)

világostobája2.0 2020.09.21. 15:03:09

@Robi71: ügyesen megkerülted a választ :)

Berbatov 2020.09.21. 15:42:34

@Robi71: El kellene, ha azt akarja, hogy erősebb legyen a csapat. Mindenkinek el kellene... A jelenlegi bérkeretben nincs mozgástér.

Nagybarcelona 2020.09.21. 15:51:08

Mi fizetünk azèrt, hogy a Barca törtènetènek egyik legjobb csatára távozzon. Gratulálok a vezetősègnek. Bezzeg maradhat a sok selejt dupla pènzèrt. Suarezben van mèg pár èv. Sehol nem fogja ezt a pènzt megkeresni, úgy gondolom kaphatott volna új szerződèst kevesebb pènzèrt, ès èvekig hasznos csere maradhatott volna. Griezmann fizetèse pl. 40 millió bruttóban.

Balázs37. 2020.09.21. 15:52:45

Személy szerint én sajnálom Suarezt, azért szezononként 25-30 gólt összedolgozott.

Balázs37. 2020.09.21. 15:56:17

A klubnak nagy szar az átigazolási politikája, szánalmas ez a vezetőség, és ennek ellenére nem mond le az a köcsög

Força Barça! 2020.09.21. 16:26:57

Luis Suárez a Barçában:

2014/15: 43 mérkőzés - 25 gól - 23 assziszt
2015/16: 53 mérkőzés - 59 gól - 24 assziszt
2016/17: 51 mérkőzés - 37 gól - 18 assziszt
2017/18: 51 mérkőzés - 31 gól - 19 assziszt
2018/19: 49 mérkőzés - 25 gól - 13 assziszt
2019/20: 36 mérkőzés - 21 gól - 12 assziszt

twitter.com/Barzaboy/status/1296828051448307712

Robi71 2020.09.21. 16:50:19

@világostobája2.0: Pedig nem. Szerinted mondhat nem-et bármire is (kapitányság, válogatottság, stb.) a világ legjobbjaként?

Robi71 2020.09.21. 16:51:47

@Berbatov: Tehát miután erószakkal itt tarják, még egy fizetéscsökkentést is be kellene vállalnia? :))))

Robi71 2020.09.21. 16:55:07

@Robi71: Pep-en kívül senki sem tudta hogyan kell használni Messi-t. Ha igen, akkor most a klubnak is több BL gxőzelme lenne és neki is több aranylasztija. De ez van...

Berbatov 2020.09.21. 17:10:38

@Robi71: Erőszakkal? Ki írta alá a szerződését...

FCB551 2020.09.21. 17:14:28

Suarez és az Atlético Madrid mindenbe megegyeztek . Utolsó részletek a következő órákban. Megegyezett a személyes feltételekkel az Atleticoval , és közvetlenül beszélt Simeone-val. [Fabrizio Romano]

Robi71 2020.09.21. 17:29:42

@Berbatov: ő maga. Eladta a bőrét az ördögnek...szó szoros értelemben. :)

FCB551 2020.09.21. 17:34:40

Suárez az Atletico Madrid játékosa! Nem sokára hivatalos lehet

Berbatov 2020.09.21. 17:39:11

Úgy néz ki 7 milliót kapott Suárez a szerződésének felbontásáért.

Robi71 2020.09.21. 17:55:26

@FCB551: Simeone-Suarez...jó párosítás. Nehogy ráfázzunk...

FCB551 2020.09.21. 17:58:05

@Robi71: Vissza lesz sírva Lajos !!! Meg 1 ilyen csatárunk nem lesz .! Jaaa Braithwate meg Griezmann ?? Semmi gond ! :)

DISTANTxTHUNDER 2020.09.21. 19:01:01

Remek.. most hogy mindenkit eladtunk akit lehetett, már csak egy kérdés maradt.. mikor igazolunk a helyükre??!!!! Mert jelenleg hiányzik egy center, hiányozni fog egy jhv, egy kh, és még a középpályára sem lenne rossz szerezni valakit.. Depay tudtommal nem hosszabbított, tehát őt ugyanúgy el lehetne hozni 40 millióért, Dest és Garcia fejenként 20 millió kb.. csak legyen már valami

Dr Mouse 2020.09.21. 19:14:03

Félek, hogy csalódnom kell Koemanban...
Amikor hozzánk jött, azt gondoltam, hogy karakteres edző, aki nem hagyja magát az elnökségtől befolyásolni. Lehet, hogy tévedtem?
Pedig egyszerű. - Ha Suarez maradt volna nálunk, - mindegy minek, cserének vagy kezdőnek, - akkor sem erősíti az ellenfelünket!

Dr Mouse 2020.09.21. 19:21:49

Ha valaki még nem olvasta, - itt egy sunyi interjúja Bartomeunak. A kérdésekre adott válaszai önmagukért beszélnek:

www.eurobarca.hu/hirek/interju/20200920-bartomeu-nem-gondolok-a-lemondasra-2/

zoldbela 2020.09.21. 19:42:00

@Berbatov: A Barca és Messsi. Miért is kellene belemenie bármilyen fizetés csökkentésbe?

Tudod: kölcsönös kötelezettségek.

FCB551 2020.09.21. 19:43:01

@FabrizioRomano

Nelson Semedo has been sold to Wolves [€35m].
Luis Suarez in advanced talks to join Atlético Madrid if he’ll part ways with Barça, as reported by two days
Vidal just signed as new Inter played until June 2022.

világostobája2.0 2020.09.21. 19:46:53

@Dr Mouse: miben befolyásolta az elnökség Koemant? Mi köze van Koemannak ahoz hogy hová igazol Suarez? Remélem most nem tart vissza a választol vmi titoktartási szerződés :)

FCB551 2020.09.21. 19:51:07

Német Kicker szerint Ajax elfogadja Bayern álltál kínált 25 milliót Destért

világostobája2.0 2020.09.21. 19:52:04

@Robi71: igen, szerintem mondhatna!! A válogatotságot már pl volt amikor lemondta emlékeim szerint. De amúgy lehet jó csapatkapitány csak kivülről nem látszik .

Dr Mouse 2020.09.21. 19:56:24

@világostobája2. Látom, olvasod a kommentjeimet...:D)
Szóval, innen, nehéz megítélni, hogy ott Barcelonában valójában mi zajlik.
Kérdezed, hogy mi köze van Koemannak, ahhoz, hogy Suarez hová igazol? Sok köze lehet, ahogy egy Figo eligazolása is ártott a Barcának.
Nyilván az elnökség közölte Koemannal, hogy ennek, meg ennek igen magas a bére, ergo jó lenne rajtuk túladni. Mi másért mondhatta különben, hogy - X-re nem tart igényt?
Ha lennél szíves és elolvasnád a 19:21:49-kor feltett interjút, talán kicsit változna a véleményed. Üdv.

Aerion 2020.09.21. 20:12:46

@világostobája2.0: Nyilvánvalón úgy gondolják, Messi apukája is, ahogy a klubnál mindenki, akinek a véleménye releváns, gáz lenne, ha Messi kijelentené, hogy nem alkalmas csapatkapitánynak, ekkor ugyanis fel kellene tenni a kérdést, miért nem. Azért biztos nem, mert a képességei erre nem predesztinálják, nade akkor miért? És máris fülig érne a szája a szteroidozó autista törpézőknek, hogy naugye. Valami ilyesmi. Felesleges ebbe belemenni, ez a dolog nem erről szól. A Barcelonának kell(ene) egy kapitány, és az nem Messi, és jelenleg nincs más, ez tény, az meg egy másik tény, hogy Messi a labdarúgás történetének eddigi legjobbja. Sakkmatt.

barcahub 2020.09.21. 20:39:20

@Dr Mouse:
Koeman beállt a sorba ez teljesen egyértelmű. Amekkora szája volt... ő majd rendet rak. Szépen megmondták neki ezeknek a játékosoknak nagy a bérük nem padozhatnak, így Puigék mennek megint a levesbe.
Szomorú azt olvasni hogy 15-20 meccse volt bizonyítani, ha akkora játékos lenne alapember lenne. Mikor? Hogyan?
Az a 15-20 meccs 2-3 hetente jött össze 2 év alatt 20 perces átlag időkkel, amikor egymás után többet játszott látszódott a fejlődés nem kicsit. Annak idején Xavit, Iniestat is így építették be. Ez a legnagyobb probléma valakit a fenti statisztika alapján ítélünk meg. Ha ilyen ellenfél ellen áll be ez gyenge vagy ez csak Kupa meccs vagy tétnélküli BL meccs. Ezért bukik meg rengeteg fiatal és nem csak itt. Szerte a világon. Egyből be a kezdőbe majd hamar kikerülnek onnna. Régen mi volt?
Szépen épültek be.. persze most eredménykényszer van a csapatoknál, és inkább kidobálnak tartalék játékosokra több milliót, amit az utánpótlásból simán eljátszik bárki. Most lenne Xaviék korszaka biztosan nem itt lennének nagy játékosok. Megye 3-ban se tudsz úgy teljesíteni hogy 3 havonta egy meccsen játszol 15 percet, nemhogy itt. Azonnali eredmény kell mindenhol, mi erre a megoldás? Az bizonyított idősebbek orrba szájba meg a nagy pénzes igazolások. Ez általános probléma, itt nálunk meg pláne.

Robi71 2020.09.21. 20:52:52

@FCB551: Hogy vissza lesz sírva Lajos? ...majd meglátjuk.
Néhány dolog biztos.
1. Ha Lajos ráadásul az Atleti-be igazol...presztízsvesztés lesz (ha még van ilyen a Barca-nál),
2. Lajos, Iván, Arturo tény, hogy nem a jövő emberei, de kétségtelenül vérprofi játékosok. A bohócok aránya erősödik.
3. Vissza lesz sírva, ahogy Puyol, Alves, Xavi vagy Iniesta vissza lett sírva. Úgy távoztak, hogy minőségi pótlás messze nem volt a csapatban. És ne legyenek kétségek, ez lesz Busi, Pique, Alba vagy...Messi (nyilván esélytelen) esetében.
4. A korábbihoz képest osztálykülönbséggel gyengébb csapat épül Barcelonában., amelyiknek köze nincs ahhoz, ami az európai élfociban történik.

Robi71 2020.09.21. 21:01:31

@Aerion: Ameddig Messi úgy volt "használva" (Pep) ahogy kell...messze minden idők legjobbja volt (25 évesen, sorozatban 4 szeres!!! aranylabdás volt). Innen folyamatos visszaesés következett (nyilván elfelejtett focizni)... :(((

FCB551 2020.09.21. 21:04:29

@Robi71: Egy Braithwate befér de Suarez nem ! Nem tudom felfogni !!

Robi71 2020.09.21. 21:05:00

@világostobája2.0: és amikor lemondta a válogatottságot jól jött ki belőle?
Ezt a döntést egy jó klubvezető vagy edző okosan hozza meg és mentesíti Messi-t a kellemetlen nyilvános visszautasítástól.

Dr Mouse 2020.09.21. 21:38:13

@barcahub: ++++++1! Egyetértek Veled!

altopasso 2020.09.21. 22:33:58

Wolves - City 0:2 eddig. De ez a Wolves! Nem rossz csapat. Adamában akkora erő van, hogy 2 véfő nem tudja eltolni.

Robi71 2020.09.21. 22:37:36

Messi elköszönt Vidal-tól:
"I only knew you from facing each other and you always seemed like a phenomenon to me, but later I was lucky to meet you personally and you surprised me even more.
They were two years sharing many things and you made yourself noticed. The dressing room is going to miss you.
I wish you all the best in this new stage at your new club. We will cross paths again, for sure."

Robi71 2020.09.21. 22:39:26

Ahogy várható volt Suarez érkezésével Morata a Juve-hoz távozik egyelőre kölcsönben (9 millió) és 45 milliós kivásárlási árral.

mark6666 2020.09.21. 23:15:43

Suareznek egyértelműen a magas bére miatt kellett távoznia. Ha harmad annyit keresne simán maradhatna rotációs játékosnak. De ha az edző nem számít rá akkor egy 20 millió nettot kereső játékost senki sem fog megtartani. Gondolom megkísérelték rábírni egy jelentősebb csökkentésre de nem ment bele.

Robi71 2020.09.21. 23:44:51

Ünder a Roma-ból a Leicester-be került kölcsönben.

Robi71 2020.09.21. 23:45:39

@mark6666: Ha az Atleti megadja, akkor ...

mark6666 2020.09.22. 00:07:28

@Robi71: Atleti sem adja meg a 20-t. 9 millióról pusmognak, 2 éves szerződéssel. De úgy látszik a barca még közel ennyit sem akart adni neki, vagy annyira megsértették hogy onnan már nem volt visszaút.

barcahub 2020.09.22. 00:25:19

@mark6666:
Idióta vezetőség nem tudok mit mondani erre. Nem igaz hogy ennyit nem ért volna meg nekünk is

világostobája2.0 2020.09.22. 06:26:28

@Robi71: jogos! Nem a nyilvánosság előtt kellene ezeket a dolgokat rendezni!

világostobája2.0 2020.09.22. 06:31:17

@Aerion: " Messi a labdarúgás történetének eddigi legjobbja" ebben egyet értünk, bár én nem szeretek különböző korszakok labdarúgóit össze hasonlítani! Teljesen mások voltak pl Pelé idejében a körülmények..
"Barcelonának kell(ene) egy kapitány, és az nem Messi, és jelenleg nincs más, ez tény," hát nem tudom, említettem Pique-t! Ő mitől lenne rosszabb mint Messi? Na jó nem egy Puyol :)

világostobája2.0 2020.09.22. 06:35:06

@Dr Mouse: "mondhatta különben, hogy - X-re nem tart igényt?" mondjuk van egy elképzelése a játékról és abba x, y nem fér bele!
Ismerem azt az interjút! Ettől még nem fogom Koemant bábnak tekinteni vagy nem tudom mire célzol...
Bartonak meg már rég nem kellene itt lenni!

világostobája2.0 2020.09.22. 06:54:37

@Dr Mouse: Na mégsem kell úgy nézz ki csalódnod (Bartoban, mert Koemannak ehez semmi köze) ugyanis úgy nézz ki a reggeli hírek szerint, hogy nem engedi Barto Suarezt a közvetlen riválishoz!!!

Bivi76 2020.09.22. 08:27:15

Valaki árulja el nekem, miért jobb játékos Eric Garcia, Todibonál!

GYLS 2020.09.22. 08:31:31

Jelenleg hiába igazolna bárkit a klub, a LIGA állítólag nem adná ki a játékengedélyét mindaddig, amíg a klub nem felel meg a bérkeretre vonatkozó 70%-os küszöbnek. Amibe beletartozik Koeman és stábja, no meg Setien és stábja is. Na ezért kell előbb megspórolni a béreknél kb. 140 millát. Ez többféle variációban is megoldható lett volna. 1. Elengedik Messit. Ez már önmagában elég lett volna. 2. Eladnak pár 30 év alattit, akinek magas a bére (Griezmann, Coutinho, Dembele). Viszont értük pénzt is illik kérni, de a magas bérük és a jelenlegi gazdasági körülmények miatt nem kellenek. Maximum kölcsönbe talán. 3. Eladják az alacsonyabb fizetéssel rendelkezőket, azaz a fél keretet, sok-sok fiatallal.4. Megszabadulnak azon 30 felettiektől, akik magas bérrel rendelkeznek, akik már nem a jövőt képezik, akikből egy év múlva már semmit nem látnak, akiknél viszont most több tízmillás megtakarítás lehetséges.
A klub az utóbbit választotta (Rakitic, Vidal, Suarez). Valószínűleg ezért közölte velük Koeman már az első napján, hogy nem számít rájuk. Két hét után pedig ugyanezt tette azokkal, akiknek a neve most a piacon van.

Robi71 2020.09.22. 09:22:49

@világostobája2.0: Nem engedi közvetlen riválishoz?...ha nem kell, akkor mi köze hova igazol?...vagy inkább megtartja és fizet neki 23 milliót egy évre?

világostobája2.0 2020.09.22. 09:41:29

@Robi71: passz! Mouse volt felháborodva hogy a közvetlen riválist akarjuk erősíteni! Amúgy azt hiszem ingyen nem akarja adni. Az atletico meg gondolom pénz nem akar adni :) Nekem ha nem kellene engedném bárhová...

mark6666 2020.09.22. 09:41:55

@GYLS: hmmm. De akkor ez nem Koeman döntése volt hogy nem számít rájuk és nem férnek be a taktikai elképzelésébe. Ezt megmondták neki Bartoék felülről hogy ezektől kell megszabadulni gazdasági okok miatt.. szépen és jól kommunikáld le oks. Azt ennyi.

világostobája2.0 2020.09.22. 09:43:27

@Robi71: de gondolom ha szabadulni akar tőle akkor úgyis elengedi csak most még megy a nyavalygás hátha kap egy kis pénz is érte..

Robi71 2020.09.22. 09:46:27

@világostobája2.0: Az Atleti nyitva tartja a Cavani vonalat is. Suarez maradni fog, ha sokat vacakol Barto.

világostobája2.0 2020.09.22. 09:49:31

@mark6666: de akkor nem lett volna egyszerűbb leülni a játékossal (képviselővel) és azt mondani hogy gyerekek szarság van nincs néző nincs pénz újítsuk meg a szerződést? Bár lehet megpróbálták...ki tudja..

világostobája2.0 2020.09.22. 09:50:56

@Robi71: ja olvastam . Bár nem tudom ő mi a nyavalyának vacakol még bármivel is..

Bolha10 2020.09.22. 10:02:12

Na most megy Sua vagy nem megy? :)

Robi71 2020.09.22. 10:06:40

@világostobája2.0: Nem tudom mikor talarodik el ez a féreg. Mindent összekütyül.

mark6666 2020.09.22. 10:06:58

@világostobája2.0: Lehet nem is akarták, mert takarítani akarnak. Elvégre ha csökkentett bérrel új szerződést kötnek akkor a játékos kérheti hogy az 2-3 éves legyen. Annyi időre meg nem akarták megtartani őket.
De az is lehet hogy a játékos mondott nemet. Nem mindenki van beleszerelmesedve a Barcába, sokan csak munkahelyként tekintenek rá és nem adnak neki kedvezményt.
Rakitic pl közölte hogy hazatér a gyökereihez, a kedvenc csapatához és ezért drasztikus fizetés csökkentésre is hajlandó. Barcában 8-t keresett, erre Sevillában beéri 3-al is. (3 milliáért rotációs játékosnak simán megérte volna, de lehet ott nem akart volna már annyiért maradni)

sunt 2020.09.22. 10:18:20

Barto egy barom. A helyett, hogy azt szabná meg, hogy valaki hová igazol, inkább ragaszkodna ahhoz, hogy tétmeccsen ne léphessen pályára a Barca ellen.

Robi71 2020.09.22. 10:22:28

@sunt: még mit ne? :)
Elvileg azért adjuk el, mert nem kell...milyen alapon szadja meg ezt?

sunt 2020.09.22. 10:27:27

@Robi71: Volt csapata ellen minden kiszuperált járékos évente felfujja magát és csakazért is megmutatja. Vagy a játékával, vagy a kíméletlen belemenéseivel
l.

Mihail84 2020.09.22. 10:58:40

@világostobája2.0: Vagy csak nem mered magadnak se bevallani..:))

Robi71 2020.09.22. 11:07:38

@sunt: Én szeretném látni Suarez-t (Rakitic-t) is a Barca ellen.

sunt 2020.09.22. 11:22:06

@Robi71: Rakitic egy jóravaló, tisztességes ember - miért ne?

Robi71 2020.09.22. 11:36:53

@sunt: Suarez is az. Csak hálásak lehetünk mindazért amit a klubért tett...és még tehet, ki tudja.
A rosszindulatú, tiszességtelen embert a klub elnökségében kell keresni.

sunt 2020.09.22. 11:43:55

@Robi71: Sajnos felettébb sok van a klub ban mindenhol - de a tágabb focivilágban ez nem ritka, sőt .

evooo 2020.09.22. 12:55:16

Most vmit megint szorakoznak Suarezzel, elengedik ingyen, most hogy menne az Atleticoba kitalaltak oda megse mehet ingyen?? Ezt hogy a faszba kepzelik? Kivancsi vagyok el lesz-e zavarva ez a szemet bunozo es bandaja. Szocios rendszer tehetetlen evek ota figyelik es mire tortenik vmi, ha ebbol lesz vmi egyaltalan, gyakorlatilag tul keso. Ezek amit muvelnek komolyan tiszta szegyen.

altglider 2020.09.22. 13:04:34

Igaz, hogy a Sporton hozták le, de Koeman állítólag ugyanazt a kezdőt akarja felküldeni a Villareal ellen, mint a Gamperen. Vagyis:

Neto
Roberto - Piqué - Lenglet - Alba
Busquets - De Jong
Griezmann - Messi - Fati - Coutinho

A "shape" persze más lehet, de így tudtam a legkényelmesebben beírni.

GYLS 2020.09.22. 13:18:11

@mark6666: Nagyon jól látod. Teljesen mindegy, hogy most Koeman vagy az elnök döntése. Mivel egikünk sem volt ott a kettejük általi megbeszélésen, nem tudhatjuk a konkrétumot. Viszont - ahogyan Te is írod - most a gazdasági okok játsszák az elsődleges szerepet. kb. 300 millás bevételcsökkenés már csak ilyen döntéseket kell hogy okozzon.

GYLS 2020.09.22. 13:28:57

Újabb gesztust tettek a Real Madrid játékosai, hogy a klub ne szenvedjen semmilyen kárt az év folyamán. Most a teljes csapat lemondott a bajnokság megnyeréséért, és a Szuperkupa elhódításáért járó bónuszokról, így fejenként 700+300 ezer eurós lemondásukkal, kereken 25 millió eurót spóroltak közösen a madridi klub számára.
Így is lehet!

Robi71 2020.09.22. 13:31:50

@GYLS: Ezek után Messi és Suarez (ha marad) mondjon le a fizetése egy részéről???...a világ barmai lennének. :)

Robi71 2020.09.22. 13:34:22

@altglider: Ez ugyan az a kezdő, mint a tavalyi...leszámítva a visszatérő Coutonho-t. Már csak a 100+ milliós Dembélé hiányzik (Fati helyett). Forradalmi változtatás, mit ne mondjak. :)

Força Barça! 2020.09.22. 13:41:28

Jorge Cuenca is távozik. A B-csapat középhátvédjéért 2,5 millió eurót fizetett a Villarreal, ez az összeg további 4 millióval egészülhet ki különböző feltételek teljesülése esetén. Lesz visszavásárlási opciónk a játékosra, azonban ha a későbbiekben a Villarreal az eladása mellett dönt, a vételár 20%-a a Barcelonát illeti majd meg. Sok sikert!

világostobája2.0 2020.09.22. 13:49:00

@Robi71: Messi azt mondta ez élete klubja vagy valami hasonló ha jól emlékszem :) Mikor lemond esetleg egy részéről a fizujának akkor nem Bartonak tesz szívességet és ha nem mond le nem bartoval b@szik ki!
Felejtsd már el bartot...a klubra koncentrálj :)
Suarez meg úgyis azt csinálja amit Messi :) (már ha marad)

Les Corts 2020.09.22. 14:01:07

@Robi71: Mondjuk azért mondhatnának le a fizetésük egy részéről,mert az elmúlt 5 évben a BL-ben pofozógépek lettek.Sorra döntötték a negatív rekordokat.Jelentősen túl voltak fizetve,most valamit viszonozhatnának.Persze ez az egész keretre érvényes lenne.

Robi71 2020.09.22. 14:22:42

@világostobája2.0: @Les Corts: Bocs, de ha el akart menni, akkor már nem az "élete klubja"...amit én tökéletesen megérte. Miután erőszakkal itt tartják, még mondjon le a fizerése egy részéről???...és ezzel még ó b@szik ki a klubjával és nem a százmilliókat elherdáló Bartomeu????
Ti normálisak vagytok?
Engem ha egy minkahelyen marasztalni akartak, akkor az fizetés emeléssel tették és nem kurtítással!!! :)
Ettől függetlenül ez legyen az ők dolguk, ha továbbra is ez az "életük klubja". Hajrá! :)

Robi71 2020.09.22. 14:24:08

@Balázs37.: Mitől? Suarez helyett Grizi-vel? :)
...meg egy erőszakkal itt tartott Messi-vel?

Balázs37. 2020.09.22. 14:27:30

Ha Messi profi, akkor úgy is fog játszani, Griezmannal nem értem mi bajod, a leigazolását kiváló ötletnek tartottad!

Balázs37. 2020.09.22. 14:28:47

@Robi71: hányszor emelték már Messi fizetését, hova emeljék még ember?

Robi71 2020.09.22. 15:06:35

@Balázs37.: Messi-t az utóbbi időben már csak ketten segítették: Alba és ... Suarez. Nyomorult egy helyzetben van. :(

altglider 2020.09.22. 15:07:22

@Robi71: Sajnos nekem is pont ez a gondolat fészkelte be magát a fejembe. Csak változásokat látunk. Az más kérdés, hogy milyeneket.

Robi71 2020.09.22. 15:08:29

@Balázs37.: Dembélé és Coutinho után na ná, hogy Grizi leigazolását jó ötletnek tartottam. :)

Robi71 2020.09.22. 15:09:50

@altglider: Semmi változás...Koeman is csak neveket rak fel a pályára...ennyi a stratégia. Na meg...Messi majd úgy is megoldja. :)

Robi71 2020.09.22. 15:10:47

@Balázs37.: Ne emeljék...engedték volna el. :)

altglider 2020.09.22. 15:11:41

@Robi71: Ez így van, sajnos. Egy halom játékos + Messi. Meglátjuk mi jön ki belőle.
Elszomorító.
Én tegnap a Cityt néztem, és nem volt rossz meccs. Mondjuk a Wolves miatt elsősorban. Semleges szurkolónak jó szórakozás volt.

barcahub 2020.09.22. 15:32:34

@GYLS: mi nem tudunk lemondani semmilyen bónuszról ha nem nyerünk semmit

Les Corts 2020.09.22. 15:41:27

@Robi71: Én csak a tényeket írtam le!Ne adj olyan mondatokat a számba,amelyeket nem mondtam.Bevételekhez képest a legmagasabb a fizetésekre eső arány.A teljesítmény persze jóval a világszínvonal alatt van.Amikor jól teljesítettek emelkedett a bérük,fordítottan nem így kellene lenni?Kisebb teljesítmény,kisebb fizetés.

evooo 2020.09.22. 16:00:00

@Les Corts: Nyugi, velem is ezt csinalja, kitalal torteneteket es utana egesz nap azzal dobalozik, az nem zavarja, nem hogy te, de senki mas nem irt itt olyat. :D
Legjobb ha nem olvasod amit ir, ami eleg nehez mert teleirja a kepernyot. :D
Tenyekkel meg abszolut nem tud mit kezdeni, minimum pletykanak titulalja, de tobbnyire kitalal vmi hazugsagot.

Robi71 2020.09.22. 16:08:42

@evooo: wow...mit találtam ki? Elolvastad mit írt és mit írtam én?

Robi71 2020.09.22. 16:23:51

@Les Corts: Amit írsz igaz a keret többi tagjaira, de nem Mesdi-re. De ettől is függetlenül őt tartották itt akatata ellenére.

világostobája2.0 2020.09.22. 17:08:42

@Robi71: "Maradok a Barcelonában még egy évre. Távozni akartam, de sosem lennék képes pereskedni életem klubja ellen" - zárta rövidre az elmúlt időszak legforróbb átigazolási sztoriját Lionel Messi"
Beszéld meg vele is..

Robi71 2020.09.22. 17:13:59

@világostobája2.0: OK. Ez legyen az ő dolga. Én nem tudom a bőrébe helyezni magam. Sohasem voltam jól fizetett fogoly.

zoldbela 2020.09.22. 17:32:07

Ez igen!

Ha valaki helyett nincs jobb, akkor sokalljátok a fizetését?!

Über-okosak vagytok!

Robi71 2020.09.22. 17:38:14

@zoldbela: Sokalják a fizetését, de konkurenciához nem akarják engedni. Duplán über. :)

tormab12 2020.09.22. 17:38:29

Hát én semlegesként sem értem mi megy nálatok. De megpróbálom összefoglalni, hogy kívülről, érzelemmentesen mit lát az ember.

Kezdjük felülről. Hát nem sok foci elnököt tudnék felsorolni, de az biztos, hogy Barto a legrosszabb, akit valaha láttam. Hozzá nem értés, egy patinás klub tönkretétele. Érthetetlen, koncepciótlan igazolások. Egy labtartós csapatba minek futóbolondok??? Bár az egyik (Dembele), még azt se tud. A másik, "öreg" játékosokkal végtelenségig hosszabbítás brutál fizetésért.

Edzők. Hát ezt nem kell ragozni. Én azt sem értem miért Koeman kellett? Sztem egy Ten Haag is jobb nála, de persze neki is jár egy esély. De kicsit szembemegy azzal, amit a fiatalokról mondott, mikor Puigot??? el akarja zavarni. Kit fog legközelebb megtalálni? Fatit?! Sztem a két legtehetségesebb játékosotok, és Pedrit vagy Trincaot, illetve Araujot is bizony nézné szívesen az ember. De még mindig Busquets, Alba... Ez nem változás. Ja a 4-2-3-1-ben Busquets helyett jobb lett volna Wijnaldum, mert ha Koemannak az a terve, hogy direktebb támodó focit fog játszani, akkor kéne egy olyan, aki fejben gyorsabb. Busi nem az. Ezenfelül csapat, hangsúlyozom csapat védekezés kellene, nem sétáló Messi a pályán. Coutinho, Griezmann szerintem fog védekezni, de Dembelé? Még a végén összetörik őt.

Játékosok. Hát ez sokatoknak nem fog tetszeni. De Messi bohócot csinált magából. Ha élete klubja, minek így akart elmenni?! Tán félt a szurkolóktól. 8-2 után nem kellene otthagyni élete klubját a hátsó ajtón kimenekülve. És hozzáteszek csk-ként. Számomra ez nem volt szimpatikus. Szerintem nálatok csak Piqué való csk-nak jelenleg.

A legjobban bizony egy Messi és Barto nélküli Barcával jártatok volna.

Jelenleg csak abban bízhattok, hogy Koeman valahogy megtalálja a helyét Griezmannak, Coutinhonak, Dembelé nem sérül le, a csapat fog védekezni és nem csak a hátvédek. De vannak kétségeim. Mindenesetre kellene egy jó Barca is, mert én nem látom a Bayern ellenfelét Európában, igaz szerintem még nem is a Barca lesz.

Eminusz 2020.09.22. 17:46:47

@Robi71: Te a mai napig nem értetted meg ezt a Messi-sztorit... Szó sincs erőszakkal való itt tartásról a klub részéről! A szerződésben foglaltak alól való kibújás kísérletéről viszont igen.. Messi részéről... Az, hogy a szerződését figyelmen kívül hagyva megtehették volna, hogy elengedik? Erkölcsi kérdés, amiről vitatkozhatnánk... Mindenesetre ha 11 hónapon keresztül megvan a lehetőséged, hogy ingyen távozz, de te mégis abban az egy, 12. hónapban akarod ezt kiprovokálni, amikor már nem lehet, azt minek neveznéd??

evooo 2020.09.22. 17:54:01

@tormab12: Hatvedek? Azok nincsenek! :D Pique a top1 ez mar mindent elarul. Lenglet meg el is menne szodaval, de nem ugy hogy egy Alba meg Roberto van a kezdoben. Vicc. Itt akkor beszelhetnenk vedelemrol ha Piquenak, Albanak foggal korommel kellene harcolni a kezdobe kerulesert. Roberto meg mondjuk keretben sem lenne.

evooo 2020.09.22. 17:55:56

Kozben a Bayernhez hivatlanul odamegy egy Sane. Beszarok! :D Liverpool megint okosan igazol. Lemaradunk szepen a Bayern es az Angol csapatok mogott evekre.

tormab12 2020.09.22. 17:58:17

@evooo: Hát ez az. Itt csak hozzá nem értők ülnek.

il Moro 2020.09.22. 17:58:20

@evooo: A "védelem" azért marad, hogy újabb rekordokat dönthessenek. Jövőre 8-2 helyett majd 11:2 lesz :( Bartot ez nem zavarja, csak középpályást meg támadót küld el.

il Moro 2020.09.22. 18:02:45

@Robi71: Én mindig Xavit meg Init látom követendő példának . Ők belátták maguk, hogy nem tudnak már olyan szinten focizni, mint korábban, ezért maguktól távoztak és nem a konkurenciához mint Lajos.

(Ajjaj mindjárt Bivi nekem esik, hogy dicsérek katalánokat :) )

Dr Mouse 2020.09.22. 18:09:18

@tormab12: Sok érdekes dolgot írtál, köszönöm!
A lényegét ismertük, csak nem szeretünk szembe nézni az igazsággal...

Engem most az foglalkoztat, hogy mi lesz csütörtök este? Vajon a Sevilla meg tudja e hajtani a bajorokat? Ki tudja vajon köszörülni a spanyol focin esett csorbát?
Nekik fogok drukkolni!

FaramuciX 2020.09.22. 19:06:11

@kritizator: legyél már reális! Szerinted Suarez megszervezte a csalást magának, vagy a Juve emberei rángatták ebbe bele, hogy nem lesz semmi gond?

FaramuciX 2020.09.22. 19:09:51

@Eminusz: vices vagy. Amíg Messi valszeg sohasem hazudna, Barto minden aljasságra képes. Simán felültette Leot. Sajnállak hogy ezt nem érted meg.

tormab12 2020.09.22. 19:23:36

@Dr Mouse: Hidd el nem kioktatásnak szántam. De kívülről ez sajna inkább cirkusz, mint klub.

Koncepcióban még az Arsenal is előttetek jár. Ott el is indult valami.

Valamit azonban a figyelmetekbe ajánlanék. Tavaly ugyanis volt egy igazán jó meccsetek, méghozzá idegenben. A meccs az Inter-Barcelona volt. Fiatal csapat játszott. Méghozzá igen jól. Egy fiatal csapat. Szóval lenne itt még potenciál, de amíg az öregeket kell nézni, nem tudom mi lesz.

Bivi76 2020.09.22. 19:23:48

@il Moro: Nyugodtan dícsérd Őket! Ők Úriemberek voltak! Igaz hogy a külföldiek a legnagyobb kedvenceim (kivéve Luis Enrique, ő volt az egyetlen spanyol kedvencem), de tisztelet ennek a két egykori játékosunknak. De tiszta szívemből szurkolok Puignak, Fatinak, Illaix Moribának, ha már spanyolok, ők szimpatikusak.

evooo 2020.09.22. 19:48:46

@tormab12: Nah mas is eszre vette, vegre, egyszer mar irtam itt senki nem reagalt. Azt a meccset jo volt nezni.

Les Corts 2020.09.22. 20:01:48

@tormab12:+1 Párszor már én is utaltam az Inter elleni meccsre.Szerintem nyugodtan építhettek volna rájuk.A múlt továbbvitele újabb elvesztegetett év.

Dr Mouse 2020.09.22. 20:03:24

@tormab12: Nem vettem kioktatásnak, hiszen nem én vagyok a klub elnöke.

Robi71 2020.09.22. 20:15:54

@Eminusz: Te mindig viccelsz? :) Teljesen mindegy mikor jelezte Messi a távozási szándékát, a klub nem volt hajlandó meghallgatni az ajánlatokat és ragaszkodott a 700 milliós megfizethetetlen kivásárlási árhoz. Mi ez ha nem rabosítás?
Az már egy másik kérdés, hogy azzal, hogy aláírta ezt a kivásárlási árat gyakorlatilag magára zárta a zárka ajtaját. Neki is az kellett volna, hogy Neymar-hoz hasonlóan kiskaput hagyjon és egy max 200 milliós kivásárlási árat kellett volna beállítania.
Úgy nyilván nem maradt más, mint időben szólnia...ami a szezon befejezése kellett volna legyen. Ez a Covid miatt kitolódott...és erre mondta, hogy nem akart pereskedni a klubbal. Nyilván nyer, ha megteszi.

MCMXCIX 2020.09.22. 20:19:12

@Bivi76: Csak példa volt barátom, mondhattam volna de Beeket is, de ő már kicsit veretesebb név, a legkisebbel akartam szemléltetni

Robi71 2020.09.22. 20:19:51

@evooo: Erre mondtam, hogy az ami nálunk "átigazolási stratégia" név alatt fut messze elmarad attól ami jelenleg a topfutballban zajlik. Évekre megpecsételtük a sorsunkat az elmúlt években.

MCMXCIX 2020.09.22. 20:22:00

De akkor mondom Depayt, érkezése ota könyörög érte Koeman...csak imádkozzon Baromeu (nincs benne t betű) egy éppen arra járó rendőrautóért, ha találkozok vele egy barcelonai parkolóban

MCMXCIX 2020.09.22. 20:24:01

És nem tudom már mit higgyek, vicven kívül, mert ha a Real beépített embere lett volna, az nem csinálta volna ilyen jól b*m neg...

Robi71 2020.09.22. 20:25:30

@il Moro: Xavi vagy Ini saját nevelésű klublegendák...ne tedd őket egy lapra a zsoldos Suarez-el. Nehogy már elvárd tőle, hogy visszautasítson jobbnál jobb ajánlatokat (ráadásul 34 évesen) csak a klub kedvéért. Milyen jogon akarjuk megszabni, hogy hova igazoljon??? azon sem lepődnék meg, ha ilyen bánásmód után szándékosan igazolna egy direkt riválishoz. Nem ő lenne Suarez, ah nem így tenne. Ezért is kedveltük meg őt, mert tökös. Remélem most sem hazudtolja meg magát.

Robi71 2020.09.22. 20:28:21

@tormab12: Nehogy már egy nekünk tét nélküli meccsből induljál ki. :)
Hányszor láttuk már hasonló a felállásban cudarul szenvedni egy-egy liga kullogóval igazi tétmeccsen.

tormab12 2020.09.22. 20:36:09

@Robi71: 1. Annak mecsnek az Inter számára volt tétje. 2. A fiatalok játszottak és bizonyítani akartak.

A tétmeccseken meg az öregek játszanak.

Szóval minden tiszteletem a tiéd, de én és szerintem sokan mások ezzel nem értenek egyett. Ettől persze még elfogadom, hogy máshogy látod, kell más vélemény is.

Márton Pál 2020.09.22. 21:00:43

Egy dologra válaszolnátok nekem?Mert ezzel nem vagyok tisztában.Ha egy adott klub elad egy játékost mondjuk 20 milláért,abból az elnök részesül?És milyen arányban?

GeroBarca 2020.09.22. 21:08:56

@Robi71: ha a 700millio rabositas akkor a fizetése pedig rablás .:)
Tudta mit ír alá ne legyél már ennyire Messifanboy:)

Robi71 2020.09.22. 21:22:13

@GeroBarca: Ha van játékos a Barca-ban aki megérdemli a fizetését akkor az Messi...maradjunk ennyiben.
De ha a fizetése felét a többi túlfizetett félnótás dobná össze, mert csak neki köszönhetik, hogy jegyzett játékosok...akkor még jobb lenne és akkor nem lehetne senkinek sem egyetlen szava sem. :)

Robi71 2020.09.22. 21:26:56

A City leigazolja a Sevilla-ból Jules Koundé-t, akkor a mi elhozhatjuk Eric Garcia-t 18 millióért. Valami azt súgja nekem, hogy ebből a City fog jobban kijönni. :)

Bivi76 2020.09.22. 21:41:02

@Robi71: Ez az Eric Garcia egy nagy határ szar. Nem tudom mit látnak benne. Todibo klasszisokkal jobb játékos. Egy forintot nem adnék azért a spanyol majomért!

kritizator 2020.09.22. 21:56:43

@FaramuciX: állítottam ilyesmit???

De hogy mindig Barcasokkal kapcsolatosak a (negatív) hírek!

evooo 2020.09.22. 22:00:07

@Robi71: Innen nagyot kellene menteni az biztos. :) Font-nak az elkepzelese ezert tetszik, konkret terve van a szakmai munkara is, amibol o maga kimarad szakemberek kezebe adna, nekem ez mar szimpatikus, persze legyen is ugy ahogy mondja. (ha egyaltalan o lesz a kovetkezo elnok) Itt most tenyleg ugy nez ki Barto rendezkedik. Eszem megall.

Kicsi85 2020.09.22. 22:41:32

Semedo az Instagram oldalan elkoszont a klubtol kb20 perccel ezelott.
Gondolom akkor hamarosan meg lesz a hivatalos bejelentes is.

Matenagy93 2020.09.22. 22:47:26

Semedo elkoszont, Monchu a Gironaban folytatja és elméletileg Suarez egy jelkèpes összegért az Atleticoba megy.
Gondolom 1millio euro...

Kicsi85 2020.09.22. 22:58:42

Semedo bucsu uzenete:
"Nagyon köszönöm az FC Barcelonának, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy egy alom valjon valora es viselhessem ezt a mezt, a Camp Nouban jatszva,es hogy tanulhattam a világ legjobbjaitól. Köszönöm, hogy játékoskent és emberként fejlodhettem itt. Három csodálatos év volt ez, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Köszönöm kollégáimnak, munkatársaimnak, rajongóimnak és mindazoknak, akik segítettek nekem mióta megérkeztem,egeszen a mai napig, sok szerencsét kívánok mindenkinek. Örökké hálás leszek ".

FCB551 2020.09.23. 00:04:26

Barça és Ajax közötti megállapodás a Sergiño Dest átigazolásárol. 20 m fix + 5 m változókért. [ TV3]

g4brielsmith 2020.09.23. 00:40:23

Szerintem őket idén értékesíteni kell: Umtiti, Firpo, Rafinha, Braithwaite, Griezmann, Suárez

Őket kölcsön kellene adni: Todibo, Miranda, Oriol Busquets, Matheus Fernandes, Monchu, Pedri, Puiq

Nálam így festene a keret:

ter Stegen-Inaki Pena
Dest-Emerson
Piqué-Eric Garcia
Lenglet-Araújo
Alba-Grimaldo
de Jong-Alena
Pjanic-Busquets
Trincao-Collado
Messi-Coutinho
Ansu Fati-Konrad
Depaj-Manaj

barcahub 2020.09.23. 04:01:33

Elmúlt napokban én is csak kritikát írtam Koemanról. Abban van igazság hogy no money nem tud úgy igazolni, de az se segít hogy nehezen válik meg valakitől a szerződése miatt de szarni rá és padoztatni akkor őket és játszon akiket valóban játszatni akar, nálam eddig újabb bábu amíg nem tesz így.
Úgy vagyok vele ha a régi távozók Xavi, Ini és a többiek megfelelően lettek volna pótolva plusz normális edző is lett volna akkor most velük se lenne semmi probléma(öregek), nem lett volna agyon fizetve meg több éves szerződése egyiknek se, vagy elfogadják a rotációs szerepet arra tökéletesebb játékosokat nem is találhatnánk mint ők, vagy akkor eligazolhatnak, nem az ő hibájuk legalábbis nem a fő hiba forrás hanem a projekt amit Barto képvisel. Piqué, Alba, Rakitic, Busi, Suarez úgy hogy tényleg 2 vagy 3 játszik kezdőként tökéletes lenne.
Normális projektben nem adnak meg minden pénzt mint nálunk. Inkább elengedik jó pénzért pl Alabat Münchenben és hoznak azon 3 játékost. Ahogy hozták mondjuk Kimmichet, Gnabryt, Thiagot fiatalon azon a pénzen amit kapnak majd Alabaért ha megy. Nálunk is így kellene. Ne a játékos dirigáljon mennyi pénzt akar és milyen hosszút.

barcahub 2020.09.23. 04:02:43

Aki nem akar menni annak felbontani a szerződését akár úgyhogy sokat is fizetünk nekik de legalább megy aki nem kell. Ez nálam a forradalmi változás, nem az hogy na ha nem tudsz elmenni maradj, nem akarom hogy elmenjen Suarez de ha nem számolok valakivel akkor megy és kész, nem az hogy na ha maradsz játszol. Ez ló.f.sz Koemantól. Lehet drága lenne megszabadulni tőlük de legalább egyszerre lenne kifizetve mind és menne egyik jobbra másik balra nem még évekig itt fizetni őket, ja hogy nincs pénz mert minden cent elvan verve középszerű cserékre amiket egy Masias is lehoz. Megszabadulni nem lehet senkitől mert évente hosszabbítunk 2 évet mindenkivel. Na ezért nem kell. Pár évente, ki tudja mikor esik vissza a teljesítményük. Előbb utóbb befog. Egy 32 éves játekossal nem hosszabbítok3 évet akármennyire hisztizik. Alba konkrétan gyalázat mint a játéka mint a viselkedése amióta legutóbb hosszabbítva lett vele. Őt küldtem volna el mint leghaszontalanabb játékost. Nincs más helyette? Ezt a szintet Miranda vagy Firpo is hozza negyed annyiért.

FaramuciX 2020.09.23. 07:01:09

@g4brielsmith: Dembi a Jolly Joker? Ezerszer inkább Grizmann mint Cou. Azért a védelebe még elférne egy Söyöncü.

FaramuciX 2020.09.23. 07:03:34

@barcahub: Persze Firpo, vicces. Tudod ez a csapat még mindig messiből fog élni. Igen, ez nem volt jó éve Albának, de lassan ő marad egyedül, aki össze tud játszani Messivel. Figyeld meg hogy Cou hogy fog kikopni a kezdőből, ha kezd emelkedni a tét, amit ő nem bír elviselni.

FaramuciX 2020.09.23. 07:08:20

@g4brielsmith: Amágy Umtitit valóban el kellene zavarni. Firpot, Brészvészt, Rafit eladni. Grizivel még várnék, persze ha jönne egy megfelelő ajánlat, és vehetnénk belőle megfelelő helyettesítést, akkor mehetne.

FaramuciX 2020.09.23. 07:19:47

Eddig jól alakulnak a dolgok. Bartoék mentik a menthetőt.
1, Itt tartották Messit.Tudom erőszakkal, de ez nem csak az elengedésről szól. Túlzottan megerősödött volna a csapat, ahova ment volna. Ne legyen ez egy olajos maffia.
2, Elengedték Rakiticet, Vidalt és Suarezt (őt sajnálom, nem ezt érdemelte, sem a múltja, sem a jövője miatt)
3, Semedot eladták. Most még el lehetett adni. Tetszik ami erről a Dest gyerekről láttam, talán beválik.
4, Trincao is ügyes, szerintem hasznunkre lesz hosszú távon.

Nem tetszik:
1, Nálam Puig marad és Cou-tól szabadulnék meg. Tudom ez szinte lehetetlen küldetés.
2, Umtitit kiraknám még bármi áron. Parazita.
3, Eladnám Firpot, Brészvészt, Rafit. Nem ez a szint. Ballasztok.
4, Hoznék még egy jó belső védőt és Garciat Tobidora cserélném. Na erre nincs fedezet. Garcia és Araujo túl fiatal. Piqué túl öreg, Lenglet meg egy elsőosztályú csere, de nem egy klasszis védő, még ha fiatal is.
5, Megoldnám Firpo pótlását, valszeg Miranda kevés ide, talán Cucurellát hoznám. Kérdé ő mennyire tud védekezni.
6, Esetleg hoznám még Depayt, talán összejöhet.
7, Minden ajánlatot meghallgatnék Coutinhoért, Dembeléért és Griezmannért. (Mind a nullát.)

Kihagytam valakit?

mark6666 2020.09.23. 09:11:54

Semedo eladásából lesz pénz hamarosan így ismét megpróbálta a Barcelona Dest leigazolását, de az Ajax és a játékos is megegyezett már a Bayernnel akik egyből tudnak fizetni.

Ezért B tervként a Norwich City védőjével Max Aarons-al vette fel a kapcsolatot a Barcelona. A játékossal egyből sikerült egy 5 éves tervezetben megállapodni, aztán a csapat következett. Ők elsőre visszadobták az ajánlatot de végül egy 20m most és 10 bónuszokban megállapodtak.(amikből 5m pályára lépési szám és 5m bajnoki címtől függő bónusz)

Suarez meg mégis ingyen elmehet. Az ügynökei közölték a tárgyaláson hogy vagy felbontják közös megegyezéssel a szerződését (20m helyett 8-t fizetnek csak ki neki) és nem tehetnek további kikötéseket hogy hova szerződjön, vagy a játékos berekeszt minden tárgyalást és kiüli a szezont ami a teljes bérébe kerülne a csapatnak (adókkal több mint 40m)

világostobája2.0 2020.09.23. 09:17:55

@mark6666: ez Dest Bayern dolog biztos? Most felnéztem pár helyre de mint ha hozzánk állna közelebb...

mark6666 2020.09.23. 09:33:03

Nekem Bayernes munkatársam mondta aki a német lapokat bújja hogy már megegyeztek mindenben. Erre jött a hír Angliából hogy a Barca megegyezett a B tervével Max Aarons-al.

De az tény hogy licitháborúban a Bayern megverhető. Ők mindig nyilatkozzák hogy náluk az észszerűség és a stabilitás a legfontosabb. Senkit sem fizetnek túl és senkiért sem adnak többet mint amennyit szerintük ér. Tehát ha a Barca jócskán ráígér az ő szerintük piacképes ajánlatukra akkor simán kiszállnak. (mondjuk jól látható az ő felfogásuk, klubmodelljük sikeressége.. de hát német precizitás)

Balázs37. 2020.09.23. 09:46:25

Remélem az a fogalmatlan Roberto marad jobbátvédnek. Jól alakulnak a védelembe a dolgok

Dr Mouse 2020.09.23. 10:22:17

Hát ezt jól "bekapálta" Koeman...
Nem számolt azzal, hogy a Barcában jelenleg mekkora a fejetlenség, hogy el kell adni olyan játékosokat, akik hasznosak lehetnek...

világostobája2.0 2020.09.23. 10:29:39

@Dr Mouse: ezt honnan veszed? már mint hogy nem számolt a fejetlenséggel, meg hogy el kell adni játékosokat?
Gyanítom hogy sejtette mekkora fejetlenség van itt :) Hiszen már évek óta erről szól ez a blog is :)

evooo 2020.09.23. 10:35:01

@Balázs37.:
Hatrakulcsolt kezzel hatralni? :D Roberto mesterfogasa, ossze vissza szarjak magukat tole a csatarok meg barki aki eppen arra jar.
Ez vmi elkepeszto, ilyen lehet egy Barcelonanal es mar egy jo ideje.
Nem talalunk egy jobb hatvedet ez hihetetlen. Szerintem a Barca B-bol az elso jobb hatved alkalmasabb mint Roberto barmire.

Dr Mouse 2020.09.23. 10:37:33

@világostobája2.0: Tudomásom szerint Ronald Koeman nem olvassa a blogot és a te kommentjeidet...:D)

világostobája2.0 2020.09.23. 10:45:49

@Dr Mouse: arra próbáltam célozni, hogy ha az itteni "szakértők " is látják a fejetlenséget akkor talán Koemanak is voltak erről sejtései :) de akkor máskor egyértelműbben fogalmazok :)
De ám szerinted Koeman azt hitte hogy itt minden rendben? Csak az elmúlt egy évben merre járt? Valahol Tibetben meditált egy barlangban ? :)

Robi71 2020.09.23. 10:56:40

Én már nagyon várom az átigazolási időszak végét, mert borzalmas követni azt ami nálunk ezen címszó alatt folyik. Legyen már vége, hogy húzhassuk meg a vonalat.

Robi71 2020.09.23. 10:59:01

Titkon már a nyárra gondolok...hova megy Mbappé és hova a Sancho-Haaland páros (mert őket így lenne a legjobb leigazolni.

Spacedyevest 2020.09.23. 11:12:43

@Robi71: Te mersz róluk álmodozni?
Mbappét el nem tudom képzelni, hogy nem a Real viszi.

Robi71 2020.09.23. 11:40:41

@Spacedyevest: Akkor mi menjünk rá a Sancho-Haaland párosra. Árban kb. ugyan annyi lehet...250 millió.

Robi71 2020.09.23. 11:44:21

@Spacedyevest: Szerintem már nem a La Liga (Real, Barca) az álomcélállomás. Inkább a PL (Top6).

Raven1975 2020.09.23. 11:50:38

Hivatalos: Nélson Semedo a Wolverhampton játékosa. Az angol klub 30 millió eurót fizet Semedo játékjogáért, ami bónuszokkal együtt további 10 millióval egészülhet ki. Köszönjük az itt töltött három évet, az élet néha igazságtalan, fényévekkel jobb volt, mint Sergi Roberto, mégsem volt stabil helye a csapatban. Köszönünk mindent, Nelsinho!

mark6666 2020.09.23. 11:55:58

@Robi71: Mbappe ugyebár többször nyilatkozta hogy neki álmai csapata a reál volt és gyerekkori ikonja Zidane, fiatalkori bálványa meg CR. Ha hozzá vesszük hogy a reál és a PSG kimondottan jó kapcsolatban van, ezt a klubváltást el nem tudom mi tudná meghiúsítani.

Sancho meg azt nyilatkozta hogy ő Angliában nőtt fel, neki az van a vérében hogy a premier league bajnoki cím ér a legtöbbet. Neki gyerekkori álma hogy azt emelje magasba. Szóval neki egy Angliai igazolás néz ki.

Halaandról nem tudok semmit.

barcahub 2020.09.23. 12:02:10

@világostobája2.0:
Minden edzőnek aki idejött lehetett sejtése mi van mégse tett semmit

barcahub 2020.09.23. 12:03:30

@mark6666: ki ez az Aarons gyerek? Megye 2-ből akarunk igazolni

KJDaniel 2020.09.23. 12:07:31

Köszönünk mindent Semedo, sajnos hiába volt jobb Robertonál, sosem tudott kiemelkedőt nyújtani, védekezésben katasztrófa volt szóval ennyiért megérte elengedni véleményem szerint.

Most pedig jöjjön Dest és Garcia, ha pedig marad rá keret akkor Depay is jöhetne felőlem.

Bivi76 2020.09.23. 12:33:15

@KJDaniel: Garcia ne jöjjön! Maradjon Todibo!

4Viktor4 2020.09.23. 12:57:37

@mark6666: Éjfél óta mindenhol azt olvasni a Barca ajánlatát fogja elfogadni, mivel nálunk szeretne játszani. Több megbízható forrás le is hozta, hogy megegyeztünk az Ajaxxal is és Desttel is. Most épp azt írta Gerrard Romero, hogy már az összegben teljes az egyetértés a két klub között csak a fizetési feltételeket kell még elsimítani. Állítólag az ügyben pont az a döntő, hogy Dest nálunk szeretne játszani nem a Bayernnél.

KJDaniel 2020.09.23. 12:57:51

@Bivi76: Egyetértünk Bivi, sőt, még Araujo is egy jó opciónak tűnik.
Csak hát a vezetőségnek eddig sem volt jó a házon belüli megoldás..csoda, hogy Fati és Puig még itt van és nem lettek eladva..

Bivi76 2020.09.23. 13:06:12

@KJDaniel: Nekem Fati és Puig játéka is tetszik. Todibo meg posztján az egyik legtehetségesebb. Szerintem azért nem számítunk rá, mert pénzt lehet csinálni belőle. Nagyon sajnálatos, hogy akire kereslet van, eladjuk. De aki senkinek nem kell, arra számít a klubvezetés.

sunt 2020.09.23. 13:11:34

Most már csak Grizen, Umtitin,Firpon,Fernandesen, Rafinhanés Braitwaiten kell túladni - a többi majd elrázódik az év során.

világostobája2.0 2020.09.23. 13:17:26

@barcahub: Setienre gondolsz? Neki szerintem esélye sem volt hiszen kb semmibe vették a mi drága fiaink (már ha igazak a hírek) .

4Viktor4 2020.09.23. 13:20:51

@Bivi76: Garcia jó megoldás lesz. Nagyon tehetséges játékos és sokkal érettebb és taktikailag fegyelmezettebb játékos mint Todibo, ami a középhátvéd poszton elengedhetetlen.

FCB551 2020.09.23. 13:22:32

Sport: Luis Suárez könnyek között búcsúzik csapattársaitól

FaramuciX 2020.09.23. 13:39:21

@Bivi76: Hagyd már ezt a Tobido storyt. Szerinted nem tartanák ott, ha tuti lenne a srác? Nem véletlen, hogy már a 3. edzőnek nem kell. Ráadásul az ő helyzete más mint Puigé, akinek a posztján ott van Coutinho, Grizi és Messi is valahol.
Itt konkrétan hozni kell ehlyette valakit. Szerintem nem úgy fejlődött, ahogy vártuk. Van ez így.

FaramuciX 2020.09.23. 13:40:59

@Bivi76: Nem értem ezt a hazai spanyol/katalán játékos utálatodat a Barcánál. Miárt nem szurkolsz akkor egy Brazil vagy Francia csapatnak?

Szerintem a saját nevelésű játékosokat igen is meg kell becsülni.

kritizator 2020.09.23. 13:41:07

@világostobája2.0: "már ha igazak a hírek"

Igazak a hírek? Nem kellett hír: a meccsek szünetében a játékosok (főleg Messi) metakommunikációjából kiolvasható volt.

kritizator 2020.09.23. 13:42:09

@FaramuciX: Bizony-bizony: a Barca egy katalán/spanyol csapat.

Bivi76 2020.09.23. 13:57:14

@kritizator: Olyan katalán spanyol csapat, ahol a főszereplők mindig külföldi sztárok voltak!

Força Barça! 2020.09.23. 14:12:01

Luis Suárez könnyek között távozott autójával a Ciutat Esportivából.
uploads.disquscdn.com/images/5fb649736cfeafdee4601faeb548743573fe1d3f6699ef7d3ce9bab27ed9e91d.jpg
-------------------------
A 'tv3' értesülése szerint ter Stegen rehabilitációja lassabban halad a vártnál, pillanatnyilag inkább várható november közepén a visszatérése, mint - az eredetileg remélt - október végén.

Maestro10 2020.09.23. 14:14:10

@Bivi76: A klub legsikeresebb korszakát akkor élte, amikor a csapaton belül katalán (és spanyol) játékosok "domináltak". Valdés, Piqué, Puyol, Busquets, Xavi, Iniesta, Thiago, Villa, Fábregas, Pedro és társaik. És ezzel a TÉNNYEL nem érdemes vitatkozni: 4 év alatt 14(!) trófea és szemkápráztató játék volt az akkori Barcelona termése. Egészen pazar és megkockáztatom, hogy megismételhetetlen teljesítmény!

Bolha10 2020.09.23. 14:26:30

@Força Barça!: igen jó szemük van ha ezen a képen azt is látják, h “könnyek között”. :))

Bolha10 2020.09.23. 14:34:12

Semedo nem volt egy D Alves(hova gondolok...), de szerintem nagyon le volt fojtva az ő játéka. Ennél többre lett volna képes. Soha nem éreztem azt a felszabadult jatekot nála. És ez szerintem nem az ő hibája hanem h akkor került a Barcához, amikor a csapat leszálló pályára került. Meg tudott volna indulni ő többször is a szélén, cselezni is tudott volna(láttuk sokszor, nagyon ügyes a srác), de benézett és látta, h max Suarez vergődik benn a 16-oson belül 5 védő közepette. Minek adta volna be?! Ezért sokszor elbizonytalanodott. Én ezt láttam a játékán. Nem tudta, mit csináljon a pályán.

Bivi76 2020.09.23. 14:40:17

@Maestro10: Nem értek Veled egyet, de nem szeretnék estig tartó vitát kirobbantani. Ami Neked az Általad felsoroltak, nálam lényegesen másak.

katalan2 2020.09.23. 14:56:56

@Força Barça!: Amit Suarezzel műveltek, az szemétség. Nagyon sajnálom őt.

4Viktor4 2020.09.23. 14:57:30

@Bivi76: Eléggé fura nekem, hogy a jelenlegi vezetőséget szidod, mivel hozzánem értők (mondjuk azzal nem szeretnék vitázni, hogy tényleg nem azok :D) de azzal már nem értek egyet, hogy annak ellenére mennyire amatőrozöd őket ugyanolyan hozzáállást tanusítasz a nemzeteket illetően. Gondolok itt arra, hogy Davies ugye állítólag fel volt ajálnva a Barcának de Bartomeu azt mondta kanadai köszi nem. Te pepitaba ugyanezt mantrázod itt csak más nemzetekkel...

katalan2 2020.09.23. 14:57:58

Komolyan gondolják, hogy igazi csatár nélkül áll fel a Barca?

Balázs37. 2020.09.23. 15:31:27

Bratyival kint leszünk a vízből

Dr Mouse 2020.09.23. 15:31:29

Régen, igaz se volt talán, - a Barca vezetése olyan "külföldi csatárokat" vásárolt, mint Sztoicskov, Romario, Il Fenoméno, Kluivert, - majd Ronaldinho, Henry, Villa és Suarez. Mind kivétel nélkül világklesszis volt!

Ma? A valaha volt "legdrágábban" vásárolt játékos Coutinho... Akit aztán ingyér kölcsönbe adtak a Bayernnek... De ott sem kell...
Vagy éppen a tejbe/Griezmann...
Érti ezt valaki?

FCB551 2020.09.23. 15:45:12

Személy szerint nekem Lajos nagyon fog hiányozni !! :/

világostobája2.0 2020.09.23. 15:46:54

@Bolha10: hasonlón gondolom én is ! Semedo rosszkor került hozzánk, benne sokkal több volt..

Robi71 2020.09.23. 15:53:15

@Maestro10: A kivételes saját nevelésű gerinc nélkül nincs ez a sikeres 10-15 éves időszak.

Dr Mouse 2020.09.23. 16:01:49

@FCB551: Nekem is hiányozni fog...:(

FCB551 2020.09.23. 16:35:27

Luis Suárez ma a hírek szerint elbúcsúzott a társaktól és hamarosan hivatalosan is távozik a klubtól...

Lajos mindannyiunk kedvence (volt), számtalan felejthetetlen góllal és emlékkel ajándékozott meg minket, miközben szép csendben a klub történetének 3. legjobb góllövője lett és az is egyértelmű, hogy klubtörténelmi magasságokban kell róla a jövőben beszélni.

Nektek mi volt a legszebb emléketek vele/róla?

Nekünk az egyik biztosan a 2015-ös Clásicón szerzett gólja volt, amiben minden benne volt, amiért 6 éve leigazolta őt a klub. Köszönünk mindent!

#viszlátlajos #suarez #fcbarcelona

FCB_László 2020.09.23. 16:36:33

Ansu a 22 es mezszámot kapta :)

DISTANTxTHUNDER 2020.09.23. 16:39:03

Bartomeu tesz róla hogy a következő elnöknek még nehezebb dolga legyen felállítani a csapatot a gödörből.. eladott mindenkit aki egy kicsit is használható volt eddig, és kiket hozott helyettük? Destről, Garciáról és Depayról beszélünk, de vajon tud róluk Bartomeu is? Mert nem úgy tűnik mintha bármelyiket is bejelentenék, sőt Depay új mezszámot is kért már a Lyonban..

FCB_László 2020.09.23. 16:39:19

Suarez nekem is az egyik kedvencem volt , nagyon fog hiányozni :(

FCB551 2020.09.23. 16:44:23

198 gól ! 109 Assziszt ! Sok sikert El Pistolero...

Red Cule 2020.09.23. 16:54:20

Nekem Suarez nem fog hiányozni. Ha pl. '17-ben ment volna el, akkor azt mondtam volna, hogy hiányzik. Az a sok kihagyott ziccer, megjátszott szabálytalanság, elveszített labda, a lassúság...
Igen, voltak zseniális pillanatai is.

Raven1975 2020.09.23. 17:01:01

Riqui Puig Facebook oldalán: "Ha még egy évet a Barça B-ben kell eltöltenem, nem bánom. Kölcsönbe egy másik csapathoz nem megyek. Ahogy édesapám mondaná, Barcelonán kívül hideg van."

Dr Mouse 2020.09.23. 17:04:49

@Red Cule: Te csak a rosszra emlékezel? Tudsz olyan játékost mondani, aki csatár létére ne hagyott volna ki ziccert, vagy ne veszített volna labdát?
Meg kell mondanom Nekd, hogy nem ezért menesztették Lajost. Hanem azért mert pénzügyileg irtó nagy sz@rban van szeretett klubunk!
Nyilván magas volt a fizetése és ezért az elnökség úgy találta, hogy így lehet a legjobban csökkenteni a kiadásokat. Igen. Ne de ki fog gólt lőni: (Mert Messire nem lehet mindent rálőcsölni...)

Robi71 2020.09.23. 17:10:01

@Dr Mouse: Ahogy mondani szokták eddig is, de most hatványozottan igaz lesz...Messi kialakítja és be is lövi. :)

Raven1975 2020.09.23. 17:39:25

Ansu Fati mától hivatalosan az első csapat játékosa, a kivásárlási ára 170-ről 400 millióra emelkedett automatikusan, a 22-es mez az övé. :)
uploads.disquscdn.com/images/f8a584f5b7bd330c3a50e5a58961bc1e5c65ad4dd97823fca46c07a77fe5561f.jpg

Bolha10 2020.09.23. 17:54:51

@Força Barça!: hát mondjuk ezen sem látszik, de lehet.

mark6666 2020.09.23. 18:01:21

@Raven1975: Ez a hozzáállás nem sok észről árulkodik. 21 éves létére nem lett még stabil kezdő, szóval kilehet jelenteni hogy nem szuperklasszis. Persze attól még jó fix kezdő válhat belőle de ehhez meccsek és tapasztalat kell. Sokkal jobban járna ha 1 évre kölcsön menne egy fiatalokra építő, támadó focit játszó csapatba. Pl 1 év a Dortmundi kezdőben felérne 3 kispados a keret határán billegő barcelonai évvel.

Bolha10 2020.09.23. 18:01:37

Megmondom őszintén, nekem is vegyesek az érzéseim Suával kapcsolatban. Hozzáteszem, azért szeretem és sokat adott a Barcának! Nagyon extra gólokat tudott szerezni, de emlékszem arra is, mennyi 3 méteres passzt rontott el, megakasztva ezzel a csapat támadását (ráadásul egy meccsen akár 5-10-et is). És sok ilyen meccse volt. Már kínomban nem is bosszankodtam rajta hanem nevettem :) Ugyanakkor meg fél óra múlva rúgott egy olyan gólt, amit csak ő tud. Szóval vegyesek....

Bolha10 2020.09.23. 18:06:40

@mark6666: szerintem ennek meg semmi köze az “észhez”, inkább az elkötelezettséghez. Hogy 21 évesen még nem stabil kezdő, semmit nem jelent. Lásd Xavi, Ini, stb, ezer játékos. Kiforrhatja magát. Ez a baj a világgal, ha vki 18 évesen nem szupersztár, akkor mehet a levesbe. Iniestarol se gondolta senki szerintem 21 évesen, h mi lesz belőle. Valaki fokozatosan javul. És mondom: az elkötelezettség! Az nagyon fontos! Kb mint a tehetség! Erre is nagyon sok példát tudnék mondani.

Bolha10 2020.09.23. 18:15:28

@Bolha10: hirtelen Puyol jut eszembe. Szerintem nem volt egy nagy tehetség, de az elkötelezettsége, a mentalitása, a megalkuvást nem tűrő játéka....az emelte azzá, ami lett. A világ egyik legjobb védőjévé. Ő akarással helyettesítette a képességbeli hiányosságait. És milyen szintre emelte őt!!! Azóta is érződik a csapat játékán, amióta ő nincs.

Bolha10 2020.09.23. 18:20:25

@Bolha10: én inkább a technikás , okos jatekosokat preferálom(hiszem ők adják a játék sava-borsát), de Puyol a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem. Amit ő beletett lelkileg, mentálisan, fizikálisan, abból még világszinten is kevés van! Neki az elkötelezettsége olyan szinten van mint mondjuk Messi technikai tudása. Párját ritkító!

Nagybarcelona 2020.09.23. 18:20:26

Kíváncsi vagyok, fog e mèg valaki èrkezni. (Távozni???) A FFP -nek megfelelve, 2 èvet tekintve +7 millión állunk. (Real -26 millión) Ebből nem sok játèkos jön ki, közben távozott 2 kp-s, (Arthur-Pjanic darabra nem számolom) a kezdő csatárunk, ès a kezdő jobb hátvèdünk. Jött Coutinho, Fatit Felhozták. Èrdekes megoldások. Majd Roberto megoldja mindegyik posztot.

Red Cule 2020.09.23. 18:27:30

@Dr Mouse: Nem csak a rosszra. Nem is azt írtam.
Egyetértünk, kell egy hatékony csatár. Licitálhatnék, de nem tudom ki mind lehet valós opció.

Bolha10 2020.09.23. 18:28:43

“Ahogy édesapám mondaná, Barcelonán kívül hideg van."
És ez a mondat magáért beszél! Náluk úgy látszik, családi szinten bele van ivódva a Barcelona iránti szeretet. Pont ilyen játékosokra van most szükség!! Ezért nem is értem Koemant. Pont az ilyen emberre nem akar számítani?!? Egy edzőnek mentális szakembernek is kell lenni, ahhoz is kell érteni, nemcsak a taktikához. Persze nem vagyunk ott, nem tudjuk a teljes igazságot, de én innen messziről (a fotelból :D ) pont az ilyen jatekosokat emelném ki, nemhogy mellőzem őket! Ha ilyen mentalitású játékosok állnak ki, fene bánja ha kikapnak. Előbb - utóbb az ilyen hozzáállás kifizetődő. Így is-úgy is nehéz időknek nézünk elébe, de legalább akkor látnám a fényt az alagút végén. Ha tudnám, h ilyen játékosok vannak a csapatomban..

Bolha10 2020.09.23. 18:32:36

@Nagybarcelona: középpálya: Busi, Yong, Pjanic, Alena. Kárcsúnak tűnik, egész évre :) Kit lehet még ide sorolni: Trincao v kit még? Védelem: talán még a középpályánál is gyengébb. Hajjaj....

Aerion 2020.09.23. 18:37:32

Sajnálom, hogy Suareznek így kellett elmennie, nem ezt érdemelte. Egy teljesen elhibázott igazoláspolitika vezetett ehhez a helyzethez. De ez a helyzet van, nem tudunk vele mit csinálni, senki se képes erre, különösen a jelenlegi vezetőség.

Suarez rendkívül drága csere lett volna még akkor is, ha megfelezték volna a fizetését, az meg még talán ennél is megalázóbb lett volna neki. Az egyetlen értelmes megoldás a részéről a távozás.

Ha rajtam múlhatott volna, Suarez a klubtól vonult volna vissza.
Sűrű ünneplés közepette.

Mert a helyettesítése már rég megoldott lett volna, miközben emberléptékű fizetést kapott volna az elmebetegség helyett, amit fizetésnek neveznek.

berbarometer.hu/munkaber/vip-fizetes/luis-suarez

világostobája2.0 2020.09.23. 18:39:22

@Bolha10: úgyszintén!! És ahogy teltek az évek egyre idegesítőbb lett...szóval igazából örülök hogy már nincs.

Aerion 2020.09.23. 18:43:49

Van 'pár' szép gólja Lajosnak, nade:

www.youtube.com/watch?v=PYvF1QodaQI

ez azt gondolom mindent visz!

Nagybarcelona 2020.09.23. 19:08:48

@Aerion: Suarez ès Puig kb bruttó 24
millióba került volna. Griezmann ès Coutinho kb 80 millióba. Vajon melyik 2 játèkossal járnánk jobban? Suarez 2-3 èvig tökèletes (csere?) játèkos lehetett volna. Aduriz ès Ibrahimovic 39 illetve 38 èvesen is hozzá tud(ott) tenni a csapatuk sikeressègèhez. Kisebb túlzással a különbözetből meg el lehetne hozni Haalandot, vagy 2-3 èves különbözetből meg Mbappèt, akik 3 èv múlva is fiatalok lesznek, míg Griezmann 32, Coutinho meg brazíliában fog levezetni, mikor Suarez mèg mindíg meglövi az èvi 20 gólját.

GYLS 2020.09.23. 19:30:03

@Nagybarcelona: Nem pontos az FFP-s rész. A Barca az előző szezont -114.1-el zárta, a jelenleginél pedig +21.5-nél tart, azaz a kettő évet nézve összesen -92.6-en áll. A Real az előző évet -222.5-el zárta, most +96.5-en áll, azaz a kettő évet nézve -136 milla.

Nagybarcelona 2020.09.23. 19:40:21

@GYLS: az FFP -100 milliós szabályhoz viszonyítva írtam, nem pontosan, az írásodból látszik a pontos szám. A lènyeg ugyanaz.

Nagybarcelona 2020.09.23. 19:48:52

Az FFP-nek megfelelünk átigazolás terèn, most a bevètelkiesès miatt a fizetèseken próbálnak spórolni, ezèrt az "ingyenes" távozások. Ha Messi fizetèsèt nem nèzem (marketing szempontok, eredmènyessèg) Dembele, Coutinho ès Griezmann fizetèse óriási kiesès. Dembele sèrülèsek miatt rajtunk maradt. De! Ahogy írtam, Griezmann ès Coutinho kb -80 milliós kiesèst fog okozni. Ha kettőjükből összesen, csak 80 milliót kaptunk volna, akkor is +160 millión állnánk jövőre. Ezèrt írtam előbb, hogy nálam Suarez ès Puig maradna.

Bolha10 2020.09.23. 19:54:27

@világostobája2.0: hát igen.....az állandó színészkedései meg......hu azt nagyon nem bírtam

Aerion 2020.09.23. 19:56:59

@Nagybarcelona: Tapasztalthatjuk, hogy nem minden a pénzről szól, se az életkorokról.

Koemannak nem kellett Suarez, és nem kell Puig sem. És ő az edző.

Nálam is maradna Suarez és Puig, de nem vagyok R. Koeman.

mark6666 2020.09.23. 20:10:55

@GYLS: Mivel 2 évet egyben vizsgálnak így az évenként pluszban elkölthető 100 millió is belejátszik mind a 2 évben ? Azaz összességében -200 lehetne lenni maximum ?

Dr Mouse 2020.09.23. 20:14:02

@Bolha10: A "színészkedés" mára mindennapos divat lett!
Nézz meg egy spanyol meccset. Percenként áll a játék, mert valaki éppen "haldoklik" a pálán.
A PL-ben ez valamivel ritkább, - ott 2-3 percenként kénytelen a bíró sipolni, mert valaki fekszik a földön.
Ez lett a divat...

Robi71 2020.09.23. 20:15:06

@Nagybarcelona: Én személy szerint nem engedtem volna el Suarez-t és azoknak akik rzt másképp gondolják feltenném a kérdést, hogy ki fogja pótolni a góljait, centerjátékát, játékintelligenciáját, rafináltságát? ...mert hogy közelében sincs senki a keretben, az biztos. azt sem látom, hogy más játékrendszerben hogyan oldjuk meg ezt.

katalan2 2020.09.23. 20:15:56

@Aerion: Sajnos minden a pénzről szól. Suarez is ezért került másik csapatba. Messit is csak akkor engedték volna el, ha pénzt adnak érte. Semedot is a pénz miatt adták el. Undorító, amit a klub művel.

Bolha10 2020.09.23. 20:17:28

@Nagybarcelona: Messit nem engedhették el. Nem is a játéka, a pénzügyi vonzatai miatt. Így is nagy szarban van a klub, össze is omlott volna anyagilag a klub. Szerintem felére-kétharmadára esett volna vissza a klub marketing érteke. Abba beleroggyant volna most a klub.

Bolha10 2020.09.23. 20:18:37

@Dr Mouse: ez baj. De Sua szerintem még ebben is túlzásokba esett. Nagyon nem bírom az ilyenfajta viselkedést.

Bolha10 2020.09.23. 20:21:30

@Bolha10: kicsit sok lett a “klub”. Nem teljesen ide figyeltem. Sorry

katalan2 2020.09.23. 20:26:35

@Bolha10: Túlzásba esett? Miért? Mit csinált?

Tudod, az, aki tesz valamit a klubbért, eladják, de a "semmire kellőket" meghagyják. Hihetetlen.

Bolha10 2020.09.23. 20:28:20

@Robi71: góljait: szinte csak a bajnokságban szerzi a góljait. Nézd meg a bl-t..., center játék: az oké, az szinte 10-es, játék intelligencia: hááát....szerintem abban azért van kivetnivaló. Rengeteg támadás halt el rajta. Rafináltság: hát arra nálam sajnos a sok “nagyhalál” ugrik be, amikor alig értek hozzá, de fetrengve üvöltött a földön. Persze voltak igazi rafinált megoldásai is, nem téma, csak szerintem az előbbi már inkább túlsúlyban volt. Továbbá látványosan lelassult. Hogy ki tudná helyettesíteni? Na arról tényleg fogalmam sincs. Lehet senki. Egy darabig. Mondom, vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban..

Bolha10 2020.09.23. 20:33:06

@katalan2: a sok fetrenges, szineszkedes, “üvöltés”. És mellé még rengeteg rossz megoldása is volt meccsenként. Magasan , legalábbis arányaiban. De mondom, szeretem. Csak.... Én nem tudom megmondani, mi a jobb , ha marad v ha megy. Majd kiderül. Vagy nem. Igazándiból nem lehet megtudni. Mert nem tudhatod, mi lett volna ha a másik variáció történik meg.

Robi71 2020.09.23. 20:37:59

@Bolha10: Ettől függetlenül és szerettem volna Koeman-tól hallani, hogy van megoldása erre. Tény, ami tény...Messi-re még nagyobb teher hárul mint eddig és ha a többi támadó nem veszi ki részét jobban mint eddig a támadójáték felépítésében, a helyzetkialakításban és a befejezésben... akkor nagyon nehéz lesz.

Robi71 2020.09.23. 20:43:10

@Bolha10: Messi mellett csak még egy klasszisunk volt...Suarez. A kisujjában is több focitudás szorult, mint bármelyik másik támadójátékosunkban. Tartok tőle, hogy még súlytalanabbak leszünk támadásban, mint az elmúlt szezonban. Ha a BL-ben nem is leszünk tényezők, de a bajnokságot be kellene húzni...az a szégyen nem eshet meg velünk megint, hogy egy ilyen rémgyenge Real ellen megint elbukjunk. Igaz, most ott lehet az Atleti is :)

Bolha10 2020.09.23. 20:44:42

“és ha a többi támadó nem veszi ki részét jobban mint eddig a támadójáték felépítésében, a helyzetkialakításban és a befejezésben... akkor nagyon nehéz lesz.“
Ez van évek óta! :)) Mindenki Messi segge mögé bújik. :/ Nem tudom, mitől lenne most változás. Még esetleg Fatin látom, hogy őt nem érdekli....ő belemegy dolgokba. Dehát ő meg még nagyon fiatal. Nem tudom.. Nem tűnik túl fényesnek a közeljövő.

Bolha10 2020.09.23. 20:47:44

@Robi71: az tény, h klasszis. Csak már nem olyan jó. Mint volt pár éve. De még mindig pótolhatatlannak tűnik.

Bolha10 2020.09.23. 20:52:15

@Bolha10: vagy hogy mondjam?! Klasszis megoldásai még mindig vannak, nem is kevés, csak szerintem már nagyon sokat hibázik mellé. Leginkább mezőnyben. Bár emlekszek rengeteg kapu előtti ordító ziccer kihagyásában is. Mondom, aztán csinált egy olyan gólt, amit csak ő tud. :)

Bolha10 2020.09.23. 20:55:10

És a másik baj, ha elmegy, egy amugyis frusztrált Messi legjobb barátja és csapattársa megy el. Messitől várja évek óta mindenki a csodát. Erre kiveszik mellőle a legjobb csapattársát. Sok jóra nem számítok...

Bolha10 2020.09.23. 20:56:50

@Robi71: pedig szerintem a Realnál is gyengébbek vagyunk. De lepjenek meg! Történt már ilyen L. E. alatt. :)

Bolha10 2020.09.23. 20:58:13

@Bolha10: 2015 januárjáig úgy szidtam őket meg az edzőt is mint a bokrot, akkor aztán történt valami, mintha kicserélték volna a csapatot, átgázoltak mindenkin és mindent behúztak!

Robi71 2020.09.23. 20:58:42

@Bolha10: Simeone helyében most rámennék Cavani-ra és összehoznám a nagy párost...mellettük maradna Felix és szélnek engedném Morata után Costa-t is.

evooo 2020.09.23. 20:59:07

@Bolha10: En is igy latom, nekem mar ket eve szurja a szememet Suarez. Szerintem tobbet bukunk vele mint nyerunk osszesegeben. Tamadasban az osszjatek sokszor nala akad el, passzok nem mennek, cselezni egyaltalan nem tud, de mindkettot csinalja. A viselkedese az orokos pofazas a bironak, ellenfel jatekosainak, fetrenges, neki szalad az ellenfelnek elesik benne es neki all feljebb. Kozben siman letamadnak es o meg mindig pofazik e setalgat persze. Stb stb. Persze ott vannak a semmibol jovo goljai csak osszekotort megint eleg szep szammal. Messit erezte az ketsegtelen, ennyi ev utan mondjuk....!:) Osszesegeben koszonjuk szepen, a szepre fogunk emlekezni, de ideje volt a valtozasnak.

evooo 2020.09.23. 21:00:22

Meg Alba van nalam akit a pofazas,sunyi,szemet szabalytalankodas- viselkedes miatt szo nelkul kitennek.

katalan2 2020.09.23. 21:00:32

@Robi71: Hát igen, neki a támadószekcióval volt gondja. Még veszélyesebb lenne az Atletico.

Robi71 2020.09.23. 21:00:57

@Bolha10: Pedig szerintem a Real gyengébb, mint tavaly volt. Az öreg trió Ramos-Modric-Benzema cipeli őket most is. Érdekes, ott ez nem baj...

Nagybarcelona 2020.09.23. 21:02:50

@Bolha10: èvek óta nem funkcionál csapatkènt a gárda. Ebben közre játszik a vezetősèg (sok mindent sorolhatnèk), a játèkosok (klikkesedès) ès az edzők (fogalmatlanok). Ezèrt tűnik gyengènek a vèdelem ès a támadó sor. Nincs csapatvèdekezès. (ès közèppálya) Megèrtem mièrt Suarezre esett a választás. Sokszor írtam mi volt a problèma Suarez ès Messi (50 meccses, 90 perces)együttes játszatásával. Griezmann többet dolgozik, jobban vèdekezik, Suarez góljai viszont hiányozni fognak. Èn nem így oldottam volna meg, már ezt is sokszor írtam. Anyagi szempontból nálam Griezmann ès Coutinho távozott volna, jött volna egy csatár (ès egy támadó kp-s aki Puiggal-) az árukon, aki Suarezzel osztozott volna a perceken. Ebben az esetben viszont komolyan elővettèk volna Bartót hűtlen kezelèsèrt. (Griezmann ès Cou-n kb 200 milliós bukás + Dembele) Szerintem a játèk arról szól, hogy a börtönt elkerüljèk. Csak a Bèna Bartó lyukra futott, mert ha nem jönnek a sikerek, Rakitic, Vidal ès Suarez ingyen törtènő elengedèsèn is buktunk kb. 50 milliót.

Robi71 2020.09.23. 21:05:07

@evooo: Suarez mindig nyerni akart és ennek érdekében minden bevetett. Szeretném ezt látni Grizi-től, Coutinho-tól és Dembi-től is. Mit nem adnék, ha tőlük is azt látnám, hogy csípnek-harapnak a sikerért. Még az is belefér, ha néha reklamálnak, pofáznak. de nekik megalszik a tej a szájukban a lábuk pedig megremeg a kapu előtt.

Robi71 2020.09.23. 21:07:11

@Nagybarcelona: +++ mintha magamat hallanám. :)

katalan2 2020.09.23. 21:07:39

Nem kéne Suarezt szidnotok! Nagyon jó játékos még mindig. Sokszor visszafogta magát. Elég sokat kapott ő is a pályán. Rengeteget tett a klubbért. Nem azt érdemli, amit műveltek vele.

Dr Mouse 2020.09.23. 21:10:45

@Bolha10: Meg fogsz lepődni! Mert sem Griezmann, sem Coutinho nem fog Suarez nyomába sem érni...

mark6666 2020.09.23. 21:14:12

Az öreg Perezt lehet szidni de valamit nagyon tud. Az előző pénzügyi évben a járvány ellenére is 320.000 euros profitot termelt a reál.
Idén eladásokból már 100millió fele járnak úgy hogy csak cseréket adtak el. A játékosok sok bérről lemondtak, többek között a bajnoki győzelemért járó prémiumról amivel 25milliót spóroltak. Közölte hogy nem fognak igazolni senkit mert a klub pénzügyi stabilitása mindenek felett áll. Az idei költségvetésük már rendben van, de még további 20% bércsökkentést fognak eszközölni a játékosoknál amivel további 100+ milliót takarít meg a csapat, de azzal már részben a jövő évre készülnek.

Csak azért említem ezt meg mert látható hogy nem muszáj a kezdőket eladni a magas bérük miatt, cserék eladása + általános bércsökkentéssel is megtakarítható a kívánt összeg.

mark6666 2020.09.23. 21:31:40

@Robi71: A reálból lényeges játékos nem távozott. 1 évvel idősebbek lettek, de ez Ramoson nem látszik, Benzema és a támadásuk tavaly is vacak volt. Modric kora ott a legnagyobb gond de Ödegard és Valverde révén fiatalokkal próbálják áthidalni. Ők idén is a védekezésben fognak jeleskedni, nem igazoltak senkit, nem is várható változás ilyen téren amíg be nem vásárolnak.
Ezzel szemben a Barcelonából elment Suarez ami érzékeny veszteség. Nincs igazi center. Értem én hogy szélsőkkel és árnyékékekkel is lehet operálni, de így nincs aki lekösse a középső védőket, birkózzon velük, sokkalta jobban tudnak majd figyelni Messire. Visszatért Coutinho aki nem a posztján fog játszani így szerintem még kevésbé lesz tényező mint Griezman. Középpályáról elmentek a robotoló játékosok, de így vékony lett a pad. A védelem sem lesz jobb. Messit is kérdéses mennyire viselte meg a hercehurca. Ráadásul tudjuk milyenek a szurkolok. 1-2 rosszabb meccs és egyből rásütik hogy már csak alibizik itt és a távozását várja. Ráadásul olyan edző jött aki magas szinten még nem bizonyított.

Én úgy érzem hogy a reál közel hasonló pontmennyiséget fog szállítani mint tavaly, bennük ennyi a max. Kérdés a barca képes e fejlődni és több pontot szerezni idén, bennük több lenne, de nem tudom hogy sikerül összeállniuk.

evooo 2020.09.23. 21:54:45

Dest vegul is nalunk lesz vagy nem tudja vki? :) Most olyanokat olvasok 25 millioert megvan.

Kicsi85 2020.09.23. 22:01:34

@evooo: Ugy nez ki,hogy igen,mivel o Barcaban szeretett volna jatszani,tobbek kozott az edzoi stab miatt is.Ha minden igaz,holnap erkezik majd Barcelonaba.Remelem bevalik.Kozben a Norwichos gyerek is nagyon tepert azert,hogy hozzank kerulhessen,allitolag o is nagyon ugyes,de gondolom igy o mar kolcsonbe sem fog erkezni. Mondjuk,ha Firpot eladnank,akkor nem biztos hogy hulyeseg lenne elhozni ot is,ha lehet kolcsonbe,ugyanis Dest mindket szelen tud jatszani.

Robi71 2020.09.23. 22:29:07

@mark6666: Perez a jövő évi Barca elnökválasztásra készül (részben akaratlanul is, mivel az idén ők sem nagyok költekezhettek). Ott fognak megkontrázni az átigazolási piacon ahol csak lehet.
Ahogy mondtam a következő nyár szenzációja az Mbappé vs Sancho & Haaland páros lesz. Ha a Real ellövi a puskaporát Mbappé-ra akkor nekünk a Sancho & Haaland párosra kell rámennünk (csomagban)...kerüljön amennyiben.
Mbappé meg fogja dönteni Neymar átigazolási csúcsát (kb 250 millió)....Haaland esetében életbe lép a 75 milliós kivásárlási ár, Sancho esetében valahol 125 millióban.
De tartok tőle, hogy a PL erőteljesen bele fog szólni ebbe...nem kizárt sz sem, hogy mindhárman ott folytatják.

Robi71 2020.09.23. 22:32:50

@mark6666: a Real már 2 éve keresi CR utódját (Neymar-ről lemondtak, így marad Kylian)....mi valószínű elveszítjük Messi-t....így jöhet Jadon és...Suarez helyére Haaland.
És akkor a La Liga megint középpontba kerülhetne.

Robi71 2020.09.23. 22:53:40

Frank de Boer a holland válogatott új szövetségi kapitánya.

mark6666 2020.09.23. 23:20:45

@Robi71: Mbappe szinte biztos hogy nem fogja megdönteni Neymar csúcsát. Utolsó éves lesz, marketing értéke még kisebb mint Neymarnak volt. Itt a járvány ahol beszűkültek az anyagi lehetőségek. Eleve mai világban az FFP-vel nem lehet 250 milliót kiadni mert akkor 150-ért kell eladnod játékosokat. Szerintem közelebb lesz a 150-hez mint a 200hoz.

Haaland jó játékos de neki rendszerben kell játszania. Nálatok lehet ugyanúgy szenvedne mint anno Ibra (pedig ő is mekkora klasszis)

evooo 2020.09.23. 23:54:22

Az itt semmibe nezett Dembelet meg mindig kolcson akarja venni a Liverpool. Nehogy a nagy koltsegfaragasban meg Dembele is menjen.

evooo 2020.09.23. 23:55:37

@mark6666: Szerintem sem fognak mar olyan osszegek repkedni.

FCB551 2020.09.24. 00:07:25

HIVATALOS: Suarez az Atletico játékosa ! Sok sikert legenda !

FCB551 2020.09.24. 02:52:02

Arthur,Rakitic,Vidal,Semedo,Suarez Brawoo Bartomeu úr

kritizator 2020.09.24. 05:26:11

@evooo: Áh, ezt Barto lakajmediaja nyomatja, senkinek sem kell a srác. :(

világostobája2.0 2020.09.24. 06:38:32

@kritizator: És mi értelme lenne ezt "nyomatni"? Gondolom mi szurkolók is az alapján fogjuk megítélni hogy mit fog a pályán mutatni . Vagy így akarnánk rásózni egy másik klubra így akarjuk rá felhívni a figyelmet? Bár ez nyilvánvaló marhaság, nem hinném hogy bármely klub megeszi az ilyesmit! Szóval ok tegyük fel hogy a "lakájmédia" nyomatja.. .De mi a célja vele?

világostobája2.0 2020.09.24. 06:44:45

@Dr Mouse: Laliga 1 percenként , Pl 2-3 percenként ? És akkor meddig tart egy meccs hosszabbítással együtt? Nem unalmas így hogy percenként megállítják a játékot ? Olaszoknál, németeknél mi a helyzet? Hú de rég láttam már foci meccset :)

kritizator 2020.09.24. 07:31:28

@világostobája2.0: "És mi értelme lenne ezt "nyomatni"? "

Ez Roberto elmélete, tőle kell megkérdezni.

kritizator 2020.09.24. 07:33:28

@világostobája2.0: Gondolom Barto bedobja, hogy a Pool, City stb érdeklődik Dembi iránt, erre a Bayern, Juve rácsap mint gyöngytyúk a frisstakonyra, hogy nehogy már Klopp elvigye:)

Robi71 2020.09.24. 08:12:54

@mark6666: Mivel nem akar hosszabbítani és 2022-ben lejár a szerződése, benne van hogy akciós lesz...így azt fogja bálasztani aki jó nagy "költözési" előleget ad neki. Azt rebesgetik, hogy a Real fizet a PSG-nek 100-at és 100-at Kylian-nak csak azért, hogy biztosan őket válassza. :)

Robi71 2020.09.24. 08:15:44

@evooo: A Pool most igazolta le Diogo Jota-t (balszélső) a Wolves-től. Remek igazolás, ahogy Thiago is. A Pool megint jól mozgott.
Dembi-t a vinné is valaki csak kölcsönbe...letesztelni.

GYLS 2020.09.24. 08:17:43

@mark6666: 2020.09.23. 20:10:55 írásodra.
Amikor az UEFA határozott, hogy az előző és az idei évet együttesen fogja vizsgálni, talán én voltam az első. aki ezt a hírt feltette a blogra. Tehát nekem nem mondasz újat a -200 millás határral. Sőt, talán még kettő hete sincs, hogy feltettem egy kimutatást, hogy hogyan állnak etekintetben az 5 elitbajnokság BL-résztvevői.

Amint megfigyelted, mostanában kevesebbet írok. Értelmetlennek tartom, hogy minden "hírre" reagáljak, és azt is, hogy sokakhoz hasonlóan naponta leírjam ugyanazt. Itt van pl. Coutinho "pénze". A Pool részére kifizetendő 20 milla NEM a bérkeretet terheli, azaz nem számít a 70%-ba. Ez a 30 %-ba tartozik. Azaz hiába a hasonlítgatás Suarez béréhez, a 70%-ból Suarezé viszi el a nagyobb részt. Coutinho 20 millája nem növeli a bevételi oldalt, azaz a 730-ból nem lesz 750, tehát a bérkeret 70%-a sem lesz több. Az bizony marad a bruttó kb. 330-340 milla között.

Az ilyen pénzügyi megnyílvánulásokhoz ajánlottam már párszor a klub hivatalos honlapját, ahol megtalálható a költségvetési terv. Feleslegesen. Most miért ismételgessem magamat?

GYLS 2020.09.24. 08:26:48

@mark6666: 2020.09.23. 21:14:12 írásodra:
Sajnos ilyet (bércsökkentés, prémiumról való lemondás) nem hallani a Barca felől. Illetve Koeman érkezésekor lehetett olvasni, hogy 8 játékostól kérte a klub . De lehet, hogy ez is csak kacsa volt. Pedig ez mind a klub, mind a játékosok részéről egy pozitív hír lenne. Ha pedig nem hallani, valószínűleg nem történt ilyesmi. Azaz a bajnoki ezüstért mindenki megkapta a maga prémiumát, sőt ha még a BL-nyolcba kerülésért is járt valamicske, akkor azt is. Megérdemelték. Főleg hogy a "futóbolondokból" álló Bayen a Barcára történetének legsúlyosabb nemzetközi vereségét mérte.

evooo 2020.09.24. 09:35:24

@kritizator: Angol ujsagok, angol oldalak es a Liverpool szemszogebol irnak. Persze lehet Barto keze eler orszagos angol lapokhoz. :D Irnak itt nelkule is mindent, masik cikk mar azt irta Liverpool mar nem igazol senkit sot el kell adnia par jatekost. :D Az az igaz amit bejelentenek hivatalosan.

LeoMessifcb 2020.09.24. 09:38:03

Ma fél 1-kor lesz a búcsúztatója a klub történetének egyik legjobb, és legsikeresebb csatárának. Csak szeretnék emlékeztetni minden hálátlan, illetve ilyenkor is a hülyeségét nyomó szurkolótársat, hogy Luis Suarez 6 ves barcelonai pályafutása során 198 gólt szerzett, nyert 4 La Ligát, 4 Copa del Reyt, 1 Bajnokok Ligáját, 1 Klubvilágbajnokságot és 1 európai szuperkupát. A képességeit és legfőképpen az odaadását felesleges vitatni, az én szememben Suarez sose egy csalóként lesz jelen, hanem a játékosként aki mindent IS bevetett a győzelem érdekében. Nagyon sok emlékezetes gólja, és mérkőzése közül én kiemelném a 2015-16os szezon madridi Clasicoján nyújtott teljesítményét, nekem személy szerint az a kedvencem. Nagyon remélem, hogy megtalálja a helyét, és még lesz pár jó éve az Atleticoban.
Isten veled LEGENDA!

világostobája2.0 2020.09.24. 09:43:53

www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20200924/483637490188/koeman-apreto-para-que-suarez-saliera.html
Ha jól értem Koemanak már 2019 januárjában problémái voltak Suarezzel!. Ennyit Barto nyomásáról! De javítsatok ki ha rosszul értem..

kritizator 2020.09.24. 09:52:59

@LeoMessifcb: "Csak szeretnék emlékeztetni minden hálátlan, illetve ilyenkor is a hülyeségét nyomó szurkolótársat, "

nem a szurkolók küldték el Suarezt, bár néha a blogon (is) a pokolba kívánták

kritizator 2020.09.24. 09:55:14

@kritizator: Ja, még valami.

Szalait elküldték a Mainztól, erre csapattársai sztrájkba léptek.

Itt ki lépett sztrájkba??? Még Messi sem, pedig állítólag a barátja.

LeoMessifcb 2020.09.24. 10:10:30

@kritizator: Tudom, hogy a Bartobanda küldte el, és még egyet is tudok érteni azzal, hogy itt volt az idő a távozásra (bár én más fizetésétől szabadultam volna meg), de a blogon tényleg sokan úgy beszéltek róla, mintha egy utolsó senki lenne, aki csak hátráltatja a csapatot.

KJDaniel 2020.09.24. 10:25:43

Bartó még egy utolsó hajmeresztő ámokfutásba kezdett csak, hogy méginkább megnehezítse az utódja dolgát..

Kíváncsi leszek Messire, hogy mennyire maradt kedve még bármihez is.

katalan2 2020.09.24. 11:24:08

@kritizator: De! Messi igen, szerintem. Suarez miatt sem edzett.

mark6666 2020.09.24. 12:30:37

Atletico Madrid jól tolja. Eladták 120 milláért a nettó 35 milliót kereső Griezmant, majd rá 1 évvel 6 millióért hozták Suarezt aki csak 9 millió nettót fog kapni. Ha a tavalyi góltermésüket, hasznosságukat nézzük brutálisan röhejes különbségek ezek így.

Matenagy93 2020.09.24. 12:32:21

@KJDaniel: nem hiszem h Suarez elkuldese miatt lesz nehezebb az uj elnoknek ugyanis a helyére mindenkepp kellett volna egy uj center.
Inkabb az üres kassza fogja megneheziteni a dolgat ami persze Barto hibaja.

Spacedyevest 2020.09.24. 12:51:12

@mark6666: Ez jutott eszembe nekem is. Megint okosak voltunk.

gabk82 2020.09.24. 12:56:53

Valóban egy legenda! Köszi mindent, és további sok sikert! A váltásra már itt volt az idő, de nem így. Ha nem lenne vírus helyzet, szerintem megtelne a Camp nou a búcsúztatására....

Robi71 2020.09.24. 13:25:43

A Fulham 18 milliót ajánl Todibo-ért.
Az Arsenal kölcsönbe venné Coutinho-t.

Bivi76 2020.09.24. 13:36:36

@Robi71: Busquets ért ki mennyit adna ?

Robi71 2020.09.24. 13:40:28

@Bivi76: A 22 éves Busi-ért? Nevettséges ajánlat lenne, az biztos. :)

Robi71 2020.09.24. 13:41:19

@Bivi76: Eladjuk és az árából elhozzuk Garcia-t. :)

Robi71 2020.09.24. 13:50:07

A Chelsea most egy 25 milliós kapust igazolt. Nem semmi költekezés.

barcahub 2020.09.24. 13:56:02

@kritizator:
Barto ellen kellett volna ugyanígy fellépni. Amíg nem mond le nincs edzés, nincs meccs.

Bivi76 2020.09.24. 14:00:39

@Robi71: balfasz helyett balfék nem kell!

Matenagy93 2020.09.24. 14:07:04

@Robi71: Tobidot nem értem hogy miert akarjak eladni. Én látok benne fantáziat.
Coutinhot vigyek de vásárlási opcioval kotelezoen. Nyilvan nem 100millioert de 60korul jo lenne.

barcahub 2020.09.24. 14:28:36

Ha egyszer visszaáll minden a régi kerékvágásba remélem kap egy méltó búcsúztatast Suarez. Mindent köszönök Luis! Sok sikert, mutasd meg a károgóknak!

Balázs37. 2020.09.24. 14:48:20

Suarezt én is nagyon sajnálom, kiváló center volt, és a Barcában le is higgadt

GYLS 2020.09.24. 14:58:03

Griezmann fizetése: Eltérő hírforrások vannak róla. Íme kettő:
www.eurobarca.hu/hirek/atigazolasok/20200702-a-griezmann-ugy-fokozodik-mar-nem-tabu-az-eladasarol-beszelni/
eurofootballrumours.com/barcelona-players-salaries/

Az első szerint jelenleg netto 18 milla, a másik szerint kb. netto 45 milla. Óriási az eltérés. Én az elsőt találom reálisnak. Ezt tükrözi az alábbi is:

sport365.hu/nemzetkozi-foci,egyeb,ok-a-legjobban-kereso-focistak-es-edzok,121005

Aerion 2020.09.24. 15:54:27

@mark6666: Kizártnak tartom, hogy Suarez az AM rendszerében annyi gólt tudjon lőni, mint Barcelonáéban. Se a társak, se a játékrendszerük, sem pedig az ezekhez illeszkedő Suarez nem lesz erre alkalmas. Nagyjából hasonló lesz Sua AM-projektje, mint anno D. Villa-é ugyanott.

evooo 2020.09.24. 16:16:55

@Aerion: Bajnok lett az Atleticoval! :D Suarez is bajnok lenne az Atletivel! Az lenne am a csavar a tortenetben! :D

Eminusz 2020.09.24. 16:41:22

Sok sikert az Atletico Madridban Luisito!!! :) Én azért nem látom ezt olyan negatívan, mint itt sokan! :) Ideje volt már, az az igazság... Fiatalítani kell, és ennek ez a legjobb módja! Nem lehet egyszerre elküldeni az összes 30-ast, mert még nagyobb káosz lenne. Szépen fokozatosan kell! Most távozott 3, jövőre távozik még 3 és megvagyunk! Mondjuk én szívem szerint Albát és Busquetset küldtem volna már el, de ha azt nézzük, hogy nem a következő szezonban akarunk mindent megnyerni és ehhez tudjuk tartani magunkat, akkor teljesen mindegy a sorrend.... Ami a pótlását illeti, a világ legjobb befejező csatára még mindig nálunk játszik! Lionel Messinek hívják! :) Nem tudom, róla miért feledkezik meg mindenki??....

ter Stegen
Dest - Piqué - Lenglet - Alba
Pjanic - De Jong
Griezmann - Coutinho - Fati (Dembele)
Messi

Cserék: Neto, Roberto, Araujo, Busquets, Alena, Trincao, Dembele/Fati

Szerintem nem olyan rossz ez. :)
Visca el Barca!!!

barcahub 2020.09.24. 16:49:57

@Eminusz:
Nem lehet mindenkit egyszerre jogos, de azokkal kell kezdeni akik nem tudnak már hozzátenni és az egyik az Busquets nem Suarez.

Dr Mouse 2020.09.24. 16:56:42

@GYLS: Vajon miért keres ennyi pénzt Simeone (43,6 M euró, - majdnem a dupláját, mint az utána következő Guardiola)
Csak nem ad le belőle az AM elnökének?

FCB551 2020.09.24. 17:06:22

Real,Atletico és meg szerintem Villarreal kerete is erősebb .. Ilyen centert elengedni ki a faszt fognak találni a helyére ilyen időben ? Már minden klub tud igazolni de itt tudjuk nincs pénz !! Eladtak Suarezt pfff Szopja le magát Bartomeu meg Koeman !! De szép lesz 4-5 meccs uttan majd a szenvedős játék

barcahub 2020.09.24. 17:09:08

@FCB551:
Suarez nyilatkozata:
"El kell fogadnunk az emberi döntéseket. Ha a klub azt mondja, hogy távoznod kell, akkor távozol, és amikor egy játékos akarja elhagyni a klubot, akkor az egyesületnek is el kell őt engednie.”

Remélem pl Umtiti is olvassa ezt

Nagybarcelona 2020.09.24. 17:42:38

Èrdekessègkèppen: az első osztályba feljutó Leeds 90 milliót költött játèkosokra, most a 30 milliós De Paullal hozták őket szóba. Ennyit arról, hogy nincs pènz.

Nagybarcelona 2020.09.24. 17:47:27

Legalább Soyüncüèrt ajánlanánk fel Todibot, Umtitit meg egy kis aprót.

Eminusz 2020.09.24. 17:49:33

@barcahub: Ha 1 éven belül el kell engedni a keret 2 legjobb játékosát, egyszerre engednéd el őket vagy egyik évben az egyiket, másikban a másikat? Szerintem jövőre rosszabb lett volna hirtelen nélkülözni Messit és Suarezt egyszerre, mint így, arról nem is beszélve, hogy ez a szezon nem arról fog szólni, hogy mindent megnyerjünk... És ezen Suarez maradása sem változtatott volna... Szerintem...

Nagybarcelona 2020.09.24. 17:52:47

Azt nem èrtem, mièrt nem próbálták meg játèkos cserèket. Coutinho, Griezmann, Roberto, Umtiti, Todibo. Mondjuk így sorban Luis Alberto, Lautaro, Bellerin, utolsó kettőèrt Soyüncü. + Valaki ajándèkba megkapná Rafinhat ès Firpot.

barcahub 2020.09.24. 17:53:14

@Eminusz:
van benne igazság amit mondasz, de én úgy nézem hogy Suarez mögött nincs pótlás míg Busquets helyén már van, nem is egy. Jöhet valaki még persze de ő nem az a kaliber lesz mint Luis volt. Oda inkább jövőre amikor lesz több pénz(talán)

evooo 2020.09.24. 18:22:41

@FCB551: Ugy csinalsz mintha mi nyertuk volna a BL-t, szerintem eleg szenvedos volt az elozo ev, mirol beszelsz? 8-2 nem remlik? Az nem volt eleg szenvedes neked?

Eminusz 2020.09.24. 18:31:15

@barcahub: Ebben meg neked van igazad. :)

FCB551 2020.09.24. 18:33:44

@evooo: Nem erről van szó ! Ez van , én nem tudom elfogadni Suarez elengedését , hiába írjatok csetlik, botlik a támadások elakadnak rajta akkor is világklasszis a Pali mióta itt volt nem volt olyan hogy ne rúgjon 20 gól fellet ... Vagy szerinted Griezmann meg Braithwate elég lesz ?! Akkor jó

Eminusz 2020.09.24. 18:35:11

@barcahub: Viszont még egyszer írom, szerintem Suarez helyén Messi lenne a legideálisabb megoldás. :) 4-2-3-1-ben elől azt csinálhatna, amit akar! Ezzel Griezmann és Coutinho is a helyén játszhatna és bízom benne, hogy működőképes lehetne ez a felállás. :)

katalan2 2020.09.24. 18:36:22

@Eminusz: Ki fogja a védőket Messi elől elvinni?

katalan2 2020.09.24. 18:37:35

@FCB551: Hát igen, aki letesz valamit az asztalra, annak el kell mennie, de aki semmit sem tesz, az maradhat.

barcahub 2020.09.24. 18:37:56

@Eminusz: valamit ki kell találnia a vöröskének mert Griezmann mint center az reménytelen

DISTANTxTHUNDER 2020.09.24. 18:44:58

Suarezt eladni önmagában is megkérdőjelezhető döntés, de hogy egy olyan csapatnak adták el akik a bajnokságban és a BLben is komoly riválisaink, fel sem fogható ép ésszel.. De még ha hoznának valakit Suarez posztjára, vagy azokéra akiket eddig eladtunk.. de nem, ilyesmi úgy néz ki hogy még csak szándékában sem áll a vezetésnek.. kérdezem én, akkor mi a fene lesz a Barcával ebben a szezonban? Eladtunk eddig olyan játékosokat akik anno pont azért jöttek, hogy betömjék a keret hiányosságait: hogy nincs egy normális jobb szélső védőnk, mélységi irányítónk, centerünk.. ezek ugyanúgy hiányposztok lettek, nélkülük kb annyi annyi értelme van elkezdeni a szezont mint búvárruhában végigmasírozni az Andrássyn.. persze Robertot be lehet állítani egyszerre jhvnek, szűrő-irányító kpnak meg 9esnek, a Barca minden lében kanál búgócsigája vajon miért nem kell a kutyának sem? Ez is utolag derül ki hogy nem is azért kellett eladni magas fizetésű játékosokat hogy igazolhassunk, csak akkor miért?

Mihail84 2020.09.24. 18:52:10

@Eminusz: Ezzel csak az a gond hogy akkor ki irányítana. Mert gyakorlatilag Messi csinálja ezt a szerepkört is. Ő mozgatja a csapatot. Ha ő indít annak a labdának gyakorlatilag szeme van. Míg én a többieket egyszer sem vagy nagyon ritkán láttam hogy tudtak volna egy épkézláb indítást csinálni...

Balázs37. 2020.09.24. 19:04:51

Suarez nem ezt érdemelte, hogy így kelljen távoznia

katalan2 2020.09.24. 19:09:11

Suarezre nagyon mérges vagyok azért, mert a riválishoz megy. Milyen barát az, aki így hátba szúrja a legjobb barátját???

Dr Mouse 2020.09.24. 19:54:44

@Aerion: Azt írod, hogy Suarez képtelen lesz az AM-ben annyi gólt rúgni, mert képtelen lesz beilleszkedni egy új játékrendszerbe.
Meg kell mondjam, hogy tévedsz!
Mert Suarez uruguayi születésű létére volt holland, angol és spanyol gólkirály.
Mi ez, ha nem alkalmazkodóképesség, vagyis intelligencia?

Dr Mouse 2020.09.24. 19:56:08

@katalan2: Suareznek gyerekei vannak és ő így találta a legjobbnak, hogy az AM-be írt alá.
Mert gondolom első a család és csak második a barátság.

mark6666 2020.09.24. 20:01:02

@katalan2: Suarez ennyi idősen nem akart már hűvös Angliába menni. Olaszországból a Juve kereste de nem jött össze. Spanyolhonban meg top csapatok közül csak az atletico érdeklődött iránta. Így nem sok lehetősége maradt.

mark6666 2020.09.24. 20:06:04

@Aerion: Messi is jóval kevesebb gólt lőne az Atleticoban. Ahhoz hogy valaki ennyi gólt lőjön őt kiszolgáló rendszer és társak kellenek. Az Atletinek más a stílusa-taktikája, de a csapat sikerességét kell majd nézni nem az egyénekét. Ha csak fele annyi gólt lő mint amennyit pl Griezman lőtt az atletis éveiben akkor már bőségesen megérős volt leigazolni őt 6 millióért.

Bivi76 2020.09.24. 20:30:58

@katalan2: Menjen Messi is utána! Aztán együtt játszhatnak ismét!

Robi71 2020.09.24. 20:31:31

@barcahub:
"El kell fogadnunk az emberi döntéseket. Ha a klub azt mondja, hogy távoznod kell, akkor távozol, és amikor egy játékos akarja elhagyni a klubot, akkor az egyesületnek is el kell őt engednie.”
Remélem pl Umtiti is olvassa ezt

Ezt nagyon félreértelmezted,

Raven1975 2020.09.24. 20:44:16

Luis Suárez Camp Nou-ban rendezett búcsúztatóján jelen volt Lionel Messi, Sergio Busquets, Gerard Piqué, Jordi Alba és Sergi Roberto is.
uploads.disquscdn.com/images/83b068d34502be6f8d02f46f8b09b07e771f0b46c7f5aa74111e1a3b1c45d33c.jpg
Köszönünk mindent El Pistolero!

Robi71 2020.09.24. 20:45:09

Stegen (Neto) - ? (Roberto), Pique (Todibo), Lenglet (Araujo), Alba (Firpo) - De Jong (Alena), Pjanic (Busi) - Dembélé (Trincao) , Messi (Cou) , Fati (Cou) - Grizi (Martin)

Dr Mouse 2020.09.24. 20:46:25

@Bivi76: Miért? Akkor ki fogja átvenni a szerepét? Griezmann, vagy Depay?

zoldbela 2020.09.24. 20:50:19

@Bivi76: Undorító, beteges megnyilvánulás!

Bivi76 2020.09.24. 20:51:10

@Dr Mouse: Griezmann ne vegyen át semmit. Bűnrossz játékos. Nem is értem, hogyan tudtunk ennyi pénzt kifizetni ilyen hulladékért.

Bivi76 2020.09.24. 20:55:22

@zoldbela: Kit érdekel milyen megnyílvánulás. Ha már leakart lépni a törpe a díszpinty bukott edző csapatába, mehettek volna együtt Suarezzel,ha már annyira együtt szerettek volna focizni.

Robi71 2020.09.24. 21:11:36

@Bivi76: Amikor azt mondtam, hogy Messi-t el kellett volna engedni ingyen (ha perel, akkor nyer), akkor lapítottál és csak egy vagyon ellenében engedted volna el.

4Viktor4 2020.09.24. 21:20:34

@Bivi76: Nevetséges vagy... te nevezed magad folyamat hozzáértőnek meg óriási Barca fannak... mikor meg elmegy egy legenda akkor is csak büfögöd a marhaságaid. És igen Suarez legenda lett a csapatnál, erre nagyobb bizonyíték nincs annál, hogy a klub történetének 3. legtöbb gólt rugó játékosa lett. Utóbbi időben valóban visszaesett a teljesítménye de még így is klasszis volt... de azt hiszem ebben a pillanatban mikor távozik nem is fontos, hogy milyen formája volt most, hanem, hogy mit ért el a klubnál... az pedig tagadhatatlanul történelmi

sunt 2020.09.24. 21:23:54

@Robi71: Óriási blöff. Ha perel, veszít. Alkudni kellett volna. Így kettős vereség. Barto kirúgta Messi két nagyhangú barátját, ezért Messi bús. Barto erre újrakezdi a kamu tárgyalásokat Martinezről, hogy felvidítsa. Eredmény: lenne pénz, de nem lehet igazolni, mert kell a pénz Martinezre. Aki persze nem hülye idejönni.

Robi71 2020.09.24. 21:29:05

@sunt: A Covid miatt elhúzódó szezonra hivatkozva biztosan nyer...de nem akart pereskedni a klubbal. El kellett volna engedni, ha menni akar...erőszakkal itt tartani..pfúj.
Ami a klubnál folyik most már évek óta...a legjobb hasonlat amit mindenki ért....Macska-jaj. :(

sunt 2020.09.24. 21:39:52

@Robi71: A bíróság a szerződéssel foglalkozik, Coviddal nem.

Bivi76 2020.09.24. 21:44:59

@4Viktor4: Távoznia kellett, mert az utóbbi években egy egy jó meccstől eltekintve nagy határ szar volt a játéka. Amúgy Legendának gondolom én is. Aki ennyi gólt rúg a Barcelona csapatában, annak kijár a legendás játékos jelző. Amúgy a faszt érdekel mit gondolsz rólam.

4Viktor4 2020.09.24. 21:48:18

@Bivi76: Látom a veled való kommunikáció olyan próbálkozás, mint szamarat beszélni tanítani, hanyagolom is inkább

MCMXCIX 2020.09.24. 21:51:16

Messi nyert volna csak nem akart na jó... basszus eddig mi ment itt vegig, hogy "katalán maffia", basszus ha a maffia fonokevel kezdett volna Messi pereskedni, szerintetek milyen ügyvédjei vannak Baromeunak?? Emlékeztetnek mindenkit Arthur esetére, szo szerint jelentette ki, higy esze ágában sincs távozni, vajon mivel fenyegették meg szegényt?? Egy megoldás lenne Messi és mindenki részéről, hogy amig ez a szardarab a klub első embere megtagadják a pályára lépést, nem érdekelve hogy akár a negyedosztalyba sorolnak

zoldbela 2020.09.24. 21:52:06

@Bivi76: Te egy primitłv troll vagy, nem Barca szurkoló! A "szakértelmedet" pedig egy sarki kocsmában is megmosolyognák.

Bivi76 2020.09.24. 21:54:50

@Robi71: Én nem lapítottam kedves Robika. Amikor tettél fel egy kérdést szavazásra annak idején, mikor a törpe épp lelépni szeretett volna a bukott barom csapatába, én akkor is azt írtam hogy azt szeretném, hogy az alkalmatlan idióta elnök, meg a világ egyik legjobb játékosa (Messi) is távozzon. Én természetesen nagy pénzt szerettem volna kapni az argentínért. Miért engedtük volna el ingyen? A Barcelona ne legyen jótékonysági intézmény! Ha vinni akarta a Valverdével hasonló orrmérettel rendelkező Begiristain, meg a hombárfejű Soriano, kemény tárgyalópartrtnernek kellett volna lennünk, és jól le kellett volna vennünk őket euró milliókkal. Tudod miért? Azért hogy abból a pénzből ne ilyen ostoba hulladék játékosokat tudjunk venni, hanem külföldi sztárokat. (Mbappé, Sancho,Haaland,)

Bivi76 2020.09.24. 21:55:22

@zoldbela: Ki a tökömet érdekli mit gondolsz!

Bivi76 2020.09.24. 21:58:37

@zoldbela: Nekem a szakértelmem szerencsére nem Messiről szól. Hála az égnek hogy tudok különbséget tenni a sztárok, meg ilyen Busquets féle amatőr balfékek között.

Robi71 2020.09.24. 22:00:07

@sunt: Az UEFA és a FIFA a Covid miatt szezon közben módosította a szabályait...többek között a szezon végének a kitolását. Meggyőződésem, hogy nyert ügye lett volna.

zoldbela 2020.09.24. 22:02:11

@Bivi76: Az valóban nem számít! Viszont, hogy te miket írsz ide, az nagyon, és én arra reagáltam.

A primitív szövegeddel agyonvágod a topikot.

Ha én nem írok ide, azt a többiek észre sem veszik, de amit te fröcsögsz, azt nehéz kritika nélkül hagyni.

Bartolona 2020.09.24. 22:04:00

Ratyipics..... már jeleskedik Sevilla fc -ben.... (rajta kapták a golt!!)

Bivi76 2020.09.24. 22:05:09

@zoldbela: Fel kell néha dobni a blogot mert sokan "beleszerelmesedtek" Messibe. Fel kell kavarni az állóvizet.

Bartolona 2020.09.24. 22:05:58

......döcög és néz mint a moziban....haját fújva.....egy született fúúcista..nah!

sunt 2020.09.24. 22:06:49

@Robi71: Az UEFA elutasította Messi érvelését.

Robi71 2020.09.24. 22:10:17

@sunt: Az a spanyol szövetség volt és Tebas....féltette a La Liga erősen lefele ívelő marketing értékét.

osborne 2020.09.24. 22:23:45

Nagyon késő bánat sajna - egyben viszlát Suárez!

barcahub 2020.09.24. 22:50:57

Hosszabbítás lesz úgy néz ki. Akkor most 11-kor mindenki megy haza? És vége a meccsnek?

Les Corts 2020.09.24. 22:57:24

Úgy néz ki le lehet hozni a Bayern ellen egy tisztességes 90 percet.

Bivi76 2020.09.24. 23:07:25

@Les Corts: Az a gond, hogy nekünk nem sikerült! :-(

Les Corts 2020.09.24. 23:14:52

@Bivi76: Sokan meg vannak ijedve,hogy mi lesz Suarez nélkül.Látható,hogy nekik ment Suarez és Messi nélkül,jóval szerényebb kerettel.

zoldbela 2020.09.24. 23:37:59

@Les Corts: Nem is lőttek két gólt!

Nálunk nem a lőtt gól volt kevés, hanem a kapott volt sok!

zoldbela 2020.09.24. 23:38:58

Jól játszott a Sevilla, de a Bayern erősebb csapat.

evooo 2020.09.24. 23:47:06

Szerintem is vesztett volna Messi, a szerzodes az szerzodes (konkret datummal) es mivel nem volt szerzodes modositas igy ez ennyi. Ezt nagyon jol tudtak Messi ugyvedjei is, ezert lehetett a palfordulas hogy megis marad. Plusz szerintem a csalad, a gyerek sirt hogy maradni akar, Messinek nagyon fontos a csaladja. Jovore meglatjuk mit fog lepni, van egy eve puhitani a csaladot!:)

Dr Mouse 2020.09.25. 00:01:26

@zoldbela: Lehetne tanulni a mai meccsből!
Amikor a Sevilla kapuja előtt pattog a labda, akkor nem a "szép" labdakihozatalra törekszenek, hanem kivádgák előre a labdát.
A Bayern meg, - szerintem világklasszis nélkül" gyors és támadó futballt játszik.
Ők nem sza@rakoznak szép cselekkel, hanem igyekeznek minél előbb az ellenfelük kapuja elé juttani a labdát, hogy adott pillanatban valaki kapura lőjön.
Ilyen egyszerű.
Nálunk évekig elnézték az utóbbi edzők, hogy a Barca - nem gólra, hanem labdabirtoklásra játsza a focit. - És még így is mi lőttük a La Ligában a legtöbb gólt. Mi lett volna, ha egy értelmes edző vezette volna a csapartunkat?
Ki érti ezt?

barcahub 2020.09.25. 00:15:23

@zoldbela:
Negyed annyit érő játékosok az utolsó percig csúsztak, másztak a sokkal jobb ellenfél ellen. Nem feltartott kézzel mentek fel. A meccs labdájuk is megvolt.

Robi71 2020.09.25. 08:09:15

@barcahub: Amikor "negyed annyit érő" játékosokról beszélsz akkor gondolom nem a képességekről, hanem a mesterségesen felfújt nem piaci átakról beszélsz. Merthogy a szurkolók egy része megeszi ezt és később téves elvátásokat állít fel, ami után csalódnia kell.

zoldbela 2020.09.25. 08:45:03

@Dr Mouse: Messi és Suarez ó játszik ócsárlására írtam hogy: "Nálunk nem a lőtt gól volt kevés, hanem a kapott volt sok!"

A brutális vereséget (és az előző két váratlan BL-kiesést) többen megpróbálták a támadó szekcióra kennei (hogy nem mentek vissza védekezni) és Cuo-t isteníteni, akinek még a támadósorban való gyenge szereplését is azzal védték ki, hogy "nem a saját posztján (Messi helyén").

Ha valaki nem súlyosan elfogult, beláthatja, hogy a Barca legerősebb része a (rossz helyen megbontott) ccsatársor volt.

zoldbela 2020.09.25. 08:49:01

@Dr Mouse: Messi és Suarez ócsárlására írtam hogy: "Nálunk nem a lőtt gól volt kevés, hanem a kapott volt sok!"

Javítva:

A brutális vereséget (és az előző két váratlan BL-kiesést) többen megpróbálták a támadó szekcióra kennei (hogy nem mentek vissza védekezni) és Cuo-t isteníteni, akinek még a támadósorban való gyenge szereplését is azzal védték ki, hogy nem a saját posztján (nem Messi helyén) játszik.

Ha valaki nem súlyosan elfogult, beláthatja, hogy a Barca legerősebb része a (mára rossz helyen megbontott) csatársor volt.

Spacedyevest 2020.09.25. 09:14:11

SOK SZERENCSÉT SUAREZ! NAGYSZERŰ ÉVEK VOLTAK! VISCA EL BARCA!

GYLS 2020.09.25. 09:30:14

Küzdés, mentális erő, fizikai képességek. Ezekkel lehet partiban lenni egy minőségileg erősebb csapattal. És ezekkel lehet felülkerekedni egy hasonló játékerőt képviselőnél. A Sevilla bebizonyította az előbbit, a Bayern pedig bebizonyította (most is ) az utóbbit. És mindkettőre íme a tegnapi futómennyiség (120 perc): Bayern 143.4 km, Sevilla 144.7 km. Tegnap tehát láttunk két "futóbolond" csapatot. Emlékeztetőül a Bayern-Barca mérkőzés (90 perc): 107.6 km és 98. 3 km. Itt pedig láttunk egy fizikálisan, mentálisan, akaratgyenge egyletet.

kritizator 2020.09.25. 09:35:02

@Robi71: "Amikor "negyed annyit érő" játékosokról beszélsz akkor gondolom nem a képességekről, hanem a mesterségesen felfújt nem piaci átakról beszélsz. "

Negyed annyit erő játékosok, mint pl pike, Alba, busi stb. Reméljük utóbbiak nem a képességeik miatt befolyásolták a 8-2-őt.

Dr Mouse 2020.09.25. 10:20:31

@zoldbela: Lehet, hogy csak én értem féle amit írtál, de a 8:2-es meccsen Coutinho éppen a Bayernben játszott?

Les Corts 2020.09.25. 11:41:39

@zoldbela: Ha rám célzol,én nem ócsároltam senkit, csak tényeket állapítottam meg.
Egy csapat védekezése a támadóknál kezdődik.Két sétálgató embert/Messi,Suarez/ nemzetközi meccsen nem bír el a csapat.Nem véletlenek a BL kudarcok.
Egyébként nem vetted le a mondandóm lényegét,miszerint azt szerettem volna érzékeltetni,hogy klasszis nélkül,csapatmunkával is lehet eredményt elérni.Nem pedig évről évre negatív rekordokat döntögetni a BL-ben.Sokan a nevek bűvöletében éltek.
Csak azt nem értem,ha nem jönnek a nemzetközi sikerek,miért nem változtatunk?Ha ugyanúgy csináljuk,mint eddig miért lenne más a végeredmény?

Robi71 2020.09.25. 11:56:57

@kritizator: Nem a 30+os öregek áta van felfújva, hanem a Barto igazolásoknak: Cou, Dembi, Grizi és társait.
Mondtam cseréj nick-et. Minden vagy csak nem az. :)

KJDaniel 2020.09.25. 12:08:34

Leo Messi Suárezhez szóló levele:

„Eszembe jutott valami, de a mai napon az öltözőbe belépve azzal kellett szembesülnöm, hogy te már nem vagy ott. Nagyon nehéz lesz innentől nem megosztanom veled a dolgaimat a pályán és azon kívül. Nagyon hiányozni fogsz nekünk. Annyi év alatt rengeteg közös ebéd, vacsora, találkozás.. Ezek olyan dolgok, amiket soha nem fogok elfelejteni, egyetlen együtt töltött napunkat sem.”

„Nagyon furcsa lesz egy másik csapat mezében látnom téged, még inkább, hogy egymás ellenfeleként fogunk pályára lépni. Megérdemled, hogy elmondjam mi vagy: az egyik legfontosabb játékos a klub történelme során, egy olyan játékos, aki csapat és egyéni szinten is rendkívül fontos sikereket ért el. Nem érdemelted meg, hogy így küldjenek el, viszont ezen a ponton azonban már semmin nem tudok meglepődni.

„A legjobbakat kívánom neked új kihívásodhoz. Nagyon, nagyon szeretlek. Nemsokára találkozunk, Barátom.”

barcahub 2020.09.25. 12:09:29

@Robi71:
Az általános betegség, hogy aki 30 milliós játékos az senki, aki 120 milliós ő az isten. Közben tudjuk az igazságot.

barcahub 2020.09.25. 12:36:23

Kiragadva Messi Suareznek címzett búcsúleveléből:

Furcsa lesz téged más mezben látni, sőt ellenfélként. Megérdemelted volna, hogy úgy búcsúztassanak el, ami vagy: a klub történetének egyik legfontosabb játékosa, aki egyénileg és a csapattal is fontos sikereket ért el. Nem pedig így kirúgni, ahogy tették. Őszintén, ezen a ponton már nem lepődök meg semmin.

BarcaForLife 2020.09.25. 12:43:41

Ez az egesz egy szar helyzet. Eloszor is gusztustalannak tartom nehany ember megnyilvanulasait itt a blogon. Barcelona "szurkolok" ugatnak le Barcelona jatekosokat a fotelbol. Nagyon jo lenne egyszer latni hogy elobe bele mernek e mondani a fotelszurkolok ezeknek a jatekosoknak a szemebe amit gondolnak.

Legendakrol beszelunk.

Suarez es Messi.....soha nem gondoltam volna h igy lesz vege. Ilyen gerinctelen, kellemetlen, okádek modon. H a klub valaha elt legnagyobbjat idelancoljuk. De nem is ez a baj mert maradt volna ő....de amit az elmult 5 evben a klub "biztositott" neki...hat takarodjanak. Elbasztunk 5 evet- es meg jon 1 legalabb- a vilag legjobb jetekosanak a karrierjebol.
Suarezt meghurcoljuk. Hat leszartam volna h ki az edzo akkor is megmondtam volna h ő marad. Nem kezdokent valoban....vagy felvaltva valakivel. De igy kibaszni?

Es mostmar Leo hangnemebol is hallatszik h ez egy vicc. Ez az ev nemzetkozi szinten oriasi tasli lesz. Es nem a minoseg miatt. Hanem a negativ, viszalyos, gusztustalan hangulat miatt. Itt utoljara 2015korul volt oromfoci. Az az MSN tamadoharmast orom volt nezni. Ami azota megy....biztosithatok barkit h en is de meg Robi is jobb munkat vegzett volna. Szegyeljek magukat. Es nehanyan ti is. Akkor is Barca szurmolo leszek ha masodosztalyba megyunk. Ameddig ez a klub es nekik szurkolok CSAK.(persze itthon a Fradinak).

Nehanyan gondolkodjatok el h kikrol es mit mondtok. Minden jogotok megvan hozza...de....nem is erdemes beszelni rola.

sunt 2020.09.25. 13:22:24

Sajnos teljesen nyilvánvalóan a klubmodel felett járt el az idő. Ezen az új vezetőség se tud változtatni.

zoldbela 2020.09.25. 13:24:26

@Dr Mouse: Én Coutinhonak a Barcelonában mutatott teljesítményére utaltam!

barcahub 2020.09.25. 13:35:04

@sunt: ezzel annyiban vitatkoznék hogy eredménykényszer van, nincs idő a nem kész fiatalokat beépíteni, hanem inkább igazolnak a csapatok a kezdőbe, na de ahol ott egy ilyen utánpótlás bázis oda miért kell éves szinten 100+ milliót elkölteni tartalékokra akik annyit tesznek hozzá meg annyi szerepet kapnak hogy a Masia növendék is röhögve lehozza azt a szintet ingyen?
Vagy egy Dortmund miért tud fiatalokkal űr focit játszani?
Itt a koncepció a fő gond ami nincs. Aki épp meg is kapja a lehetőséget azt a 10 meccs/20 perc alapján ítélnek meg. A 16 éves tehetségeink se mennének csak úgy el ha tudják 2 évük lesz mondjuk bizonyítani még ha kevés játékidővel is. Legrosszabb esetben kipróbálva távoznának, nem esély nélkül. Jön egy sérülés hullám és jön egy új Fati, bumm megoldva a poszt nem kell 100 milliót elpazarolni. Én ebben látom a legnagyobb gondot, sokszor esély sincs arra ez a modell életben maradjon.

kritizator 2020.09.25. 13:57:45

@Robi71: cseréj helyett cserélj

öregszel

barcahub 2020.09.25. 14:09:25

A héten vissza néztem a Gamper Kupa meccset. Volt sok helyzet de ami továbbra is szembetűnő ami nélkül kizárt hogy komoly eredményeker érjünk el azaz intenzítás. Labdaszerzésnél kb fél perc mire felfejlődünk a támadáshoz.
Coutinho labdát szerzett középen, mindenki áll és konkrétan felsétáltak a játékosok az ellenfél térfelének közepéig fél perc alatt.

tormab12 2020.09.25. 14:10:46

Suarez nagy korrekt és tiszteletre méltó módon köszönt el. Arra kíváncsi lennék, hogy Koeman tényleg csak telefonon közölte-e vele a döntését. Ha igen, az nem túl egyenes jellemre utal. Magam részéről szerintem nem a legjobb edző. Pedagógiai érzéke meg 0, ha ezek mind igazak.

Amúgy nagy a csönd nálatok a bizalmatlanságival. Tudtuk valamit?

tormab12 2020.09.25. 14:15:44

@barcahub: Pont erre gondoltam, belenéztem a Chelsea - Liverpoolba, mintha 2 sebességi fokozattal gyorsabban játszanának és!!! bizony rövidpasszos volt az ő rendszerük is, nem beszélve a 4-3-3-as felállasukról. Van még jövöje a Barca féle focinak, csak sokkal nagyobb sebességgel és direktebb játékkal.

Ami még feltűnt, hogy Koeman védekezőbb csapatról beszélt?! Mintha már előre magyarázná a bizit. Nekem az a véleményem, hogy rossz edző mellett döntött a vezetőség és lesz itt még Messi és Koeman között (is) probléma.

barcahub 2020.09.25. 14:22:25

@tormab12:
Nem kell ahhoz ilyen rangadóba belenéznu hogy látszódjon a sebesség különbség. Elég hozzá egy Getafe - Valencia. Tetszetős jó focit tudott játszani a holland válogatottal de az inkább köszönhető annak hogy pont jókor jött az új generáció ott, mintsem az ő érdeme. A fiatalok mind megvannak itt is hogy nagy forradalmár legyen ahogy beharangozta magát, vagy ahogy sok holland fan gondolja hogy ő volt az utóbbi évek siker kovácsa. Konkrétan annyi köze volt hozzá mint nekem vagy neked.

barcahub 2020.09.25. 14:26:56

@tormab12: azt se értem Coutinho hogy lehetett a meccs embere, annyi labdát adott el mint az Adidas egész évben

GYLS 2020.09.25. 14:42:10

@tormab12: És az mennyivel lett volna jobb, ha Koeman felhívja Suarezt és azt mondja Neki, szakítsa meg a szabadságát és jelenjen meg másnap az irodájában. Suarez másnap megjelenik, és Koeman közli Vele EGY percben, hogy nem számít Rá, keressen új klubot magának.
Minden játékosnál eljön az az idő, amikor ilyen-olyan ok miatt távoznia kell. Most távozott három 30 feletti (Rakitic, Vidal, Suarez). Laporta még ennyit sem várt pl. Ronaldinho és Eto'o esetében, sőt még Deco és Giuly is csak 31 volt amikor távoztak. Pedig ezt a 4 játékost maga Laporta hozta.
Nem kell ezt tragédiaként felfogni. Én akkor sem és most sem teszem.

Robi71 2020.09.25. 14:51:02

@GYLS: Dinho, Deco vagy Eto'o más okok miatt távoztak...ne ködösítsünk.

Robi71 2020.09.25. 14:56:29

@barcahub: Salah 40, Mané 40, Cou 160, Dembi 145.... :(

GYLS 2020.09.25. 15:00:58

@Robi71: Sajnos óvatlan voltam és elolvastam az írásod. Eltelt pár hónap, amióta nem tettem. Egy dolog úgy látszik nem változott a hónapok alatt, a SZÖVEGÉRTÉSED.

Mert hogyan is kezdtem?
Minden játékosnál eljön az az idő, amikor ILYEN-OLYAN OK miatt távoznia kell.

Bivi76 2020.09.25. 15:09:38

@Robi71: Te ne ködösíts! Samuel Eto 'o, ereje teljében lévő, 2 BL döntőben gólt szerző, rendkívül szimpatikus játékos volt, akit az a sz@rházi elküldött. Ő legalább akkora megaláztatásban részesült, mint most Suarez. Egyébként Suarezt is sajnálom, mert ha már fiatalítani szeretnénk, ilyen Busquets féle hulladékokkal kellett volna kezdeni, nem az uruguayi játékosunkkal. Azt sem értem hogy az ostoba Pumukli frizurájú Griezmann mit keres itt, nála Luis Suarez klasszisokkal jobb játékos. Magyarán mondva enyhe túlzással, egy év csúszással elcseréltük az uruguayit a francia amatőrre. Komoly üzlet volt! Idióták!

Matenagy93 2020.09.25. 15:14:18

Valaki nem tudja hogy most mi a helyzet a bizalmatlansagi szavazassal? Az megvan h osszejott tobb mint 20.000 de azota eleg nagy csend van.

Matenagy93 2020.09.25. 15:15:16

@Bivi76: elcseréltük és adtunk rá 120milliot

Bivi76 2020.09.25. 15:24:25

@Matenagy93: Nagyon szomorú, hogy pont velünk fordult elő. Ekkora hibákat, amiket elkövetett ez az alkalmatlan vezetőség, 100 évben egyszer van. Remélem ennek a "rendszernek" a kiszolgálói többet nem kerülhetnek az FC Barcelona közelébe!

BarcaForLife 2020.09.25. 15:34:18

Grizezmann klasszis jatekos. De kibaszottul nem ebben a csapatban. Meg a Fifaban se mukodik jol. Oriasi hiba volt....egy nevet vettunk.

Coutinho mas. Az emberek 80%a Iniesta utodjanak (nem potlojanak) gondolta es joggal.

Dembele mikor jatszott es egeszseges volt nagyokat huzott a palyan. Akkor volt egy kis szikra bennem megint. De aztan ugye tortent ami tortent.

Umtitinek volt egy eve amiutan joggal azt hitte mindenki h megvan a kozephatvedunk. Hat ....megint tortent ami tortent.

Semedo egy rotacios jatekosnak volt jo. Bizonyos ellenfelekkel szemben tokeletes....masokkal nem igazan....lasd Bayern.

Arturnak a jatekatol sose ajultam el. Tekergett a labdaval de egy "Brazilos" megmozdulasa nem volt. Pjanic jobb lesz de a kora miatt....haaaat

De Jong felemas. Az 1 jo eve utan istenitettek egy dinamikus tamado Ajaxba. Aztan idejott a posztjan kivul lotyogni...meglatjuk de nem fogadnek ra.

Busquetsnek mennie kell. Egy lassu, darabos jatekos. Meg mindig imadom es nem felejtek de el kellett volna koszonni.

Albatol foleg. Sose volt szimpatikus bar volt par kituno eve.

Piquenek is cserenek kellene lennie. O is sokat tett a csapatert de mire megfordul mar kozepkezdes van.

Lenglet stabil valamennyire. Semmi extra. Meccsek felen kezdhetne. Nalam 3-4 kozepso vedo rotalna.

Ter Stegen nagyon jo. De a Bayern ellen kijott a hazafiassag rajta :-)

Puig....ot elkuldeni faszsag. Szimpatikus, lenduletes, teknikas. Siman jo lett volna cserenek tobb lehetoseggel es le lehetett volna merni mire kepes.

Fati szinten.

Trincao szamomra biztato. Van esze es a labda a baratja.

Neto jo ott ahol van.

Braithwaite....kellemes csalodas. 20 perces cserenek vagy gyengebbek ellen kezdokent(h mas pihenjen...pssszt Suarez) elmegy. Legalabb gyors.

Alena....sose volt szimpatikus de sajat neveles. Cserenek jo.

Tobido...hat szivesen megneznem mit tud

Firpo....nem tudom. Neki ez tul nagy falat talan. Majd meglatjuk Koemannal milyen lesz..

Pedri, Fernandes.....majd kiderul

BarcaForLife 2020.09.25. 15:35:19

Messirol nincs mit irni. Mindenki tudja h ő mit tett le az asztalra.

kritizator 2020.09.25. 16:33:42

@Matenagy93: számolják az érvényes szavazatokat

evooo 2020.09.25. 16:33:54

@Bivi76: Raadasul Eto meg is nyerte a BL-t a kovetkezo evben! Upsz.

Bivi76 2020.09.25. 17:27:03

@evooo: Imádtam a kameruni támadónk játékát. Rendkívül szimpatikus játékos volt. Óriási érdemei voltak abban, hogy megtörtük a Real Madrid gakaktikus uralmát, és minden idők legnagyobb Barcelona játékosával (Ronaldinhoval) egyetemben csúcsra vezették a Barcelonát 2006-ban. 14 évet kellett várnunk erre a nagyszerű sikerre, bennem óriási érzelmeket váltott ki, megkönnyeztem a győzelmet. Természetesen Luis Suarez is klasszis játékos, nem lehet elvitatni az érdemeit. Mikor megnéztem tegnap az elköszönő sajtótájéjiztatóját, és elérzékenyült az uruguayi játékosunk, nekem is nagyokat kellett nyelnem. Nem az a gond hogy távozott, (valljuk be, messze volt korábbi önmagától), hanem hogy nála jóval gyengébb játékosok még mindig fejik le anyagilag a klubot!

zoldbela 2020.09.25. 17:35:22

@Bivi76: Látom, kezded helyretenni a dolgokat! :)

Szerintem a Messi Suarez Fati hármas a legjobb, számunkra reálisan elérhető csatársor lett volna.

Bivi76 2020.09.25. 17:43:50

@zoldbela: Semmi bajom nem volt az évekig kitűnő Suarezzel. Őt Legendának tartom. Neki kijár ez a cím. De Te is nagyon jól tudod, hogy nekem kikkel vannak a bajaim. ;-)

Bivi76 2020.09.25. 17:52:49

@zoldbela: Bocsánat! Inkább pontosítok. Nekem ez a Messi banda nem nagyon tetszik, de azonkívül hogy benne volt Suarez, évekig tényleg rendkívül jó volt az uruguayi Legendánk.

zoldbela 2020.09.25. 18:27:23

@Bivi76: OK! Reálisan kivel pótolhatók úgy, hogy azért versenyben maradjunk legalább a bajnoki címért?

Ne elérhetetlen játékosokban gondolkodjunk!

barcahub 2020.09.25. 21:36:16

@zoldbela:
Haaland még talán nem az elérhetetlen kategória, de nem nagyon jut eszembe más

Bivi76 2020.09.26. 05:34:33

@barcahub: Talán ő elérhető lehetne

zoldbela 2020.09.26. 08:39:32

@barcahub: Akkor meg is érkeztünk! :D

barcahub 2020.09.26. 16:41:32

@zoldbela: mást nem is tudok aki tudná pótolni az elérhetetlenek közül sem
süti beállítások módosítása