A vezető magyar FC Barcelona blog!

Barcanoticias

Mestre távozott a posztjáról

2019. július 04. - Berbatov

Az FC Barcelona a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Jordi Mestre a klub sportért felelős alelnöke a tegnap délután benyújtotta a visszavonhatatlan lemondását. A döntés hátterében a vezetőség tagjai közötti jelentős véleménykülönbségek lapulnak. 

Jordi Mestre Sandro Rosell ciklusa alkalmával került a Barcelonához. 2010 óta tagja az igazgatótanácsnak, először a labdarúgásért, a B csapatért és a női csapatért illetékes menedzserként dolgozott, majd 2014 januárjától a klub sportért felelős alelnökeként tevékenykedett tovább, amely pozíciót a 2015-ös elnökválasztások után is megőrzött egészen a tegnapi nappal bezárólag. 

Sajtóhírek szerint Mestre elhatározása mögött az igazgatótanács több tagjával szembeni nézetkülönbség áll. Főleg Pep Segura személyével és a csapatának munkájával kapcsolatban alakultak ki viták, Mestre számított Segura legnagyobb támogatójának a klubon belül, de több jelentős személy látná inkább elbocsájtva az általános igazgatót, akinek a jövője kérdésessé vált a tegnapi nap eseményeit követően. 

Jordi Mestre a Barcelonától való távozása után sem marad állás nélkül. Az üzletember az elkövetkező négy évben a Gremi de Hotelers de Barcelona elnökeként keresi majd a kenyerét. 

<

A bejegyzés trackback címe:

https://barcanoticias.blog.hu/api/trackback/id/tr114925264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZalanBarcafan 2019.07.04. 08:56:29

Állítólag azért távozott, mert vissza akarjuk hozni Neymart, ellentétben vele, ő hallani sem akar erről ezért inkább lemondott.....

DISTANTxTHUNDER 2019.07.04. 09:21:00

Bartomeunak legalább akkor feltűnhetne hogy valami gáz van amikor az egyik legnagyobb haverja is kihátrál mögüle mert már neki is sok ami a klubnál folyik.. katasztrófa, és tulajdonképp nem is most fognak meglátszódni a következmények hanem majd 21ben amikor Barto elköszön.. és mit hagy maga után? Semmit.. a kezdő nagyrésze is akkoriban fog kifutni, pótolni őket nem lehet mert nem lesz elég hasonló minőségű fiatal a keretben (feltételezzük hogy Dembit is elherdáljuk Neymarért).. La Masia pedig gyakorlatilag már most sincs, de így hogy elküldik a személyzetet, meg a játékosok egykori szobáiból irodákat csinálnak, végképp be lehet zárni a Barca egykor világhírű akadémiáját.. a bértömeg kezelhetetlen szintűre fog úszni, ami szerintem majd idővel ellehetetleníti hogy a minőségi pótlásokat igazolásokkal oldjuk meg.. magyarul azt gondolom hogy teljesen szét fog esni a klub 21ben, ez lesz Bartomeu öröksége..

Berbatov 2019.07.04. 09:26:04

@ZalanBarcafan: Nem igaz. Több sajtóorgánum megcáfolta ezt. Segura környékén nem volt meg az egyetértés.

Robi71 2019.07.04. 09:48:59

@DISTANTxTHUNDER: Mintha magamat hallanám. :)
Leszámítva azt, hogy Dembélé-t nem elherdáljuk Neymar-ért...hanem jó döntés lesz ha eladjuk vagy ha netán beszámítjuk Neymar-ért.

Robi71 2019.07.04. 09:51:20

@ZalanBarcafan: Biztos, hogy nem ezért mondott le...max ezt használta fel ürügyként.
Ha az elmúlt 9 évben aktívan végigcsinálta ezt a mizériát, ami itt folyik....akkor a gyomra elbírta volna viselni Neymar visszatérését is. :)

ZalanBarcafan 2019.07.04. 09:51:57

@Berbatov: Én Nemzeti Sporton olvastam csak azért mondtam.

Frenkie82 2019.07.04. 09:59:15

NSO-ról picit "bővebben" ( a bővebben alatt nem azt értem, hogy ott az NSO-n csakis az igazat irkálják, de bővebbnek v.mivel bővebb iromány):

"A barcelonai sportlap arról ír, Mestre és néhány vezetőségi tag között erős ellentétek húzódnak, és a leköszönő alelnök Pep Segura sportigazgató döntéseivel, valamint átigazolási politikájával sem ért egyet.

És itt jön a képbe Neymar.

Úgy tudni, a Barcelona elnökségében Mestre (volt) az egyik élharcosa annak, hogy a klub őrizze meg erkölcsi értékeit, és ne próbálja meg visszavásárolni Neymart a Paris Saint-Germaintől. Erre enged következtetni a sportvezető februári nyilatkozata is.

„Az elvi kérdések miatt nem hiszem, hogy a Barcelonának győzködnie kellene Neymart a visszatérésről. Két okból kifolyólag is nagyon valószínűtlennek tartom, hogy fog még valaha nálunk játszani: egyrészről gazdasági szempontok akadályozzák meg az átigazolását, mert a PSG nem akarja őt eladni, másrészről a tőlünk való távozásának körülményei miatt. Neymar ügynökei megígértek nekünk valamit, de az édesapja végig kettős játékot űzött” – mondta Mestre még télen a Sportnak.

Ismerve tehát az alelnök álláspontját, előfordulhat, hogy azért nyújtotta be a lemondását, mert a Barcelona lépéseket akar tenni (vagy jó eséllyel már tett is) a brazil sztár visszavásárlásának ügyében, ami Mestre nézeteibe nem fér bele."

Frenkie82 2019.07.04. 10:05:15

@Berbatov: "Több sajtóorgánum megcáfolta ezt. Segura környékén nem volt meg az egyetértés."
Esetleg idézhetnél azokból is, hogy mi is akkor a történet lényege, a vélhető okok, pl. a Sport, a Marca, vagy helyi lapok ezt meg azt írták, ezt meg azt gondolják, stb. ... ;) Nem kötözködésnek szántam, csak azért mertem visszaválaszolni, hogy mi is tisztább képet alkothassunk... ;)

Robi71 2019.07.04. 10:15:30

@Frenkie82: " Mestre (volt) az egyik élharcosa annak, hogy a klub őrizze meg erkölcsi értékeit"?....ez mi? Talán egy rossz vicc? :)
2019-ben még milyen értékeket őriz a klub?....szerintem semmilyeneket. :(
"gazdasági szempontok akadályozzák meg az átigazolását, mert a PSG nem akarja őt eladni"....ez már megváltozott azóta. A klubja el akarja adni és a gazdasági keret is megvan a visszaigazolásához.
Másrészt a klub jelenlegi "erkölcsi értékeiben" bőven belefér Ney visszahozatala.

Berbatov 2019.07.04. 10:20:11

@Frenkie82: Sajtóhírek szerint Mestre elhatározása mögött az igazgatótanács több tagjával szembeni nézetkülönbség áll. Főleg Pep Segura személyével és a csapatának munkájával kapcsolatban alakultak ki viták, Mestre számított Segura legnagyobb támogatójának a klubon belül, de több jelentős személy látná inkább elbocsájtva az általános igazgatót, akinek a jövője kérdésessé vált a tegnapi nap eseményeit követően.

Ez a lényeg, ahogy a cikkben is leírtam. Neymaros ügy rögtön a lemondás utáni találgatás, de aztán a sajtó egybehangzóan a Segura és stábjának munkája körüli jelentős véleménykülönbséget teszi felelőssé a döntés megszületésének okaként.
Erről ír a Mundo, a Marca, a SER, a Sport és a Catalunya Radio is, tehát biztos infó.

Berbatov 2019.07.04. 15:24:31

Mestre munkáját maga Bartomeu viszi tovább, elnök és alelnök lesz egyben. :)
Pep Segura is távozik még ma úgy néz ki.

Sörenzen 2019.07.04. 17:26:00

Egy klubtól elég furcsa ha olyan szerződéseket köt/ír alá, mint a Barca, - hogy "erkölcsi értékek megőrzéséről" szónokol... Nem?

DISTANTxTHUNDER 2019.07.04. 17:51:30

Nagyon érdekelne hogy mi állhat Mestre és Segura távozásának hátterében.. főleg Segura, aki gátlástalanul pusztította eddig a Barcát, miért áll félre önként, csak nem megszólalt a lelkiismerete? Mindenesetre BLt utoljára akkor nyertünk amikor Zubit kirúgták, biztos vagyok benne hogy Segura és Mestre nélkül jobb lesz a Barca a következő szezonban.. csak mégis varatlan ez az egész :/

DISTANTxTHUNDER 2019.07.04. 17:56:13

A Griezmannos dolog is lezáródhatna.. csak nem abba bukott bele a vezetés hogy idén sem sikerül leigazolni Griezmannt, vagy mi a francért csúszik ennyit a bejelentés? Miért lesz jobb 11én? Nekem kezd gyanús lenni az egész

Berbatov 2019.07.04. 19:06:52

@DISTANTxTHUNDER: Várj, mert úgy tűnik Segura mégis marad, van ereje folytatni. Ez már az ismerős Valverde sztori...

Berbatov 2019.07.04. 19:31:31

Kész káosz van jelenleg a vezetőségben, Bartomeu azt hitte, hogy Segura lemond, erre az általános igazgató folytatni szeretné, miközben több igazgatósági tag elégedetlenkedik még mindig az előző szezon eredményei miatt és Valverde folytatásával kapcsolatban. A Catalunya Radio információ.

Képzeljük el ezt a munkakörnyezetet, élmény lehet most a Barcánál dolgozni. Komoly problémák vannak minden szinten. Persze ez nem újdonság...

DISTANTxTHUNDER 2019.07.04. 20:21:24

@Berbatov: Valahogy gondoltam, túl szép lett volna -.-" Az egy dolog hogy káosz van a vezetőségben, de ez milyen képet fest vajon az átigazolási célpontjainknak? Azt olvastam hogy a vezetés nem hosszabbította meg egy rakás La Masian dolgozó szakember szerződését, illetve késve fizette ki őket.. teljesen szétesik a klub :(

Frenkie82 2019.07.04. 20:26:18

@Berbatov: ...és még milyen káosz lesz itt akkor, mikor elköszönnek majd Bartomeuék... Tele leszünk kiöregedett sztárokkal, akiknek nagy fizetésük lesz még több éves élő szerződéssel, mint a Reálnál Bale szituja... ő is megmondta, hogy élő szerződése van, ha el akarják küldeni, fizessék ki a hátralévő fizujait x évre és akkor megy, ellenkező esetben leül a lelátóra, mert szerződése van... na nálunk is hasonló szitu lesz, csak nálunk ezt fogja csinálni Suárez is, Busi is, Raki is, Neymar is, stb.
Pénz meg nem lesz, hogy hasonló kaliberű játékosokat vásároljunk a helyükre... egyrészt mert nem akarnak majd lelépni, ehhez jön a fizujuk, plusz ráadásként mi valljuk be őszintén eladni nem tudunk... tulajdonképpen mi drágán tudunk csak vásárolni és ezzel ellentétben qrwa szarul tudunk eladni, mondhatni xa_ért-hú__ért... Pokoli évek várnak ránk Barça-szurkolókra, mert ha az EL-ben fogunk tudni indulni, akkor már elégedetten dőlhetünk majd hátra... Elhiszem, hogy jól hangzik az állandó duma, hogy a bevételeket rendbe tette Barto, stb., ez akár lehet igaz is, bár csak puszta számok... lehet az kettős vagy hármas könyvelés is... egy a vezetőségnek, egy a FIFA/UEFA-nak, egy a nyilvánosságnak... stb., de attól hogy mondjuk igazak, attól még baromi nagy _zarban lesz/lehet a klub hamarosan, 2-3 éven belül... Majd meglátjuk... Mindenesetre én abszolút nem bizakodom... szerintem visszakerülünk oda, mielőtt Mendieta és Ronaldinho hozzánk érkezett volna... az pedig köszönőviszonyban sincs azokkal az évekkel, amihez ezután hozzászokhattunk évről-évre...mert azért a sikerek nem voltak elérhetetlenek akkor sem, ha épp nem győztünk a BL-ben...

petyace 2019.07.04. 20:28:35

@Robi71: bocs, hogy itt szólok hozzá, de az előző topicban nem lehet!
írod: "Én eddig ahányszor kint voltam mindig tudtam jegyet venni. A Classico-t leszámítva bármelyik meccsre lehet jegyet kapni....ha időben megveszed, de legtöbbre a helyszínen meccs előtt is megvehetted.
Átlagnézőszám:
2014/15 - 70, 434
2015/16 - 75,361
2016/17 - 77, 876
2017/18 - 71,180
2018/19 - 77, 401

2018/19:
Legalacsonyabb hazai nézőszám: 42 838 (Levante ellen, 2019. január 17.)
Legmagasabb hazai nézőszám: 98 299 (Liverpool ellen, 2019. május 01.)"

a kérdésem annyi, hogy ez mennyiben cáfolja azt, hogy az összes hely el van adva bérleteseknek? az, hogy ők nem mennek ki minden meccsre és te így meg tudod venni a jegyet egy másik dolog. amit te megveszel azt már másodjára adják el.

Barcaa 2019.07.05. 09:58:53

@Frenkie82: @DISTANTxTHUNDER: Ironikus, hogy Zubit 2015 tavaszán kirúgták mert épp rosszul állt a szénánk, aztán utána triplázott a csapat..

Bakker, ehhez a puhatökű langyosphos Valverdéhez képest Lucho maga volt a karakánság, tökösség megtestesítője..
Mennyivel jobb játékot toltunk?
Azzal kezdte, hogy a hatalmas legenda Xavit lerakta padra, és mellette megtalálta a fontos helyét is, Valverde meg nem képes lerakni egy Busquetset padozni pedig jó 1.5 éve ha volt utoljára jó meccse....

Elég megnézni hogy 2010-ben milyen csapatot örököltek meg Laportáéktól..(akik 2003 óta FELFELE ÉPÍTETTÉK a klubot, nem pedig züllesztették...)
Persze az első reakció az volt, hogy sírtak hogy a csúnya Laporta (azóta sem bizonyított) hatalmas méretű adósságot halmozott fel..Ami vagy igaz vagy nem, de ők mit csinálnak?
Utána második lépésként kirúgták szerencsétlen Cruyff-ot a jól megérdemelt díszelnöki székéből és a Camp Nou-ból...Gyönyörű, így becsüljék ám meg azt a személyt aki annyit tett a klubért játékosként, edzőként..

Kinyírták a La Masiát, elengedik a tehetséges fiatalokat, meg sem adják nekik a kellő lehetőséget, amiben Lucho sem volt jó, de Valverde meg a non plus ultra, ha lehetőséget is kap egy fiatal, az első eladott labda után többet nem is kap lehetőséget(vagy csak szimpátia, Malcom?!), miközben Busquets és a többi bérelt helyes röhögve ad 2 gólpasszt az ellenfélnek meccsenként büntetlenül....Hányinger

Barcaa 2019.07.05. 10:04:52

Az meg slusszpoén idén is, hogy Valverde munkásságát továbbra is "élvezhetjük".

2018: www.youtube.com/watch?v=B4OivXujbGM
2019: www.youtube.com/watch?v=16y8CZ3oEDs

Micsoda 2 dicső, igazán Barcához méltó szereplés....Igazán megérdemli a vezetőedző a hosszabbítást, mert annyira jól végzi a munkáját, előre jól lerakta a taktikát, és a srácokat is kiválóan motiválta..JANEM..
Cserébe nézhetjük ahogy továbbra is flegmázik a nagyorrú, nálam nagyon kihúzta a gyufát, amikor egy történelmi BL vereség és a BL döntő kapujából kiesés után képes lenyilatkozni olyat hogy" köszönöm szépen, jól vagyok"..
Bammeg, egy Guardiola napokig sírna a párnájába, és önként mondana le, ha ilyen gyalázatos kudarcot vallana, nemhogy kétszer megcsinálni ezt zsinórban..
Meglesz jövőre a triplázás, a harmadjára 3 gólos előnyről kiesés?

Hol van ez a Laporta-Guardiola-Tito-féle 2009-es csapattól, amely az utolsó másodpercig küzdött emberhátrányban egy nagyon jó Chelsea ellen, és továbbjutott??

Raven1975 2019.07.06. 13:01:04

A La Liga 2018/19-es kiírásában Lionel Messi Real Betis elleni idegenbeli csodagólját választották a szezon találatának! youtu.be/0DpYpjKDRBg
süti beállítások módosítása